Kíp lukin...

Keresgéltem valamit az új hangkártyáról. Focusrite. Egy sarokban felugrott egy reklám, hogy zene keresi keverősét. Ilyen pályázós cucc, s majd a legjobb hármat megjutalmazzák. Nosza hajnalban leszívtam a netről a giga méretű hangfájlokat. Rengeteg. Csak az énekhang 12 sáv. A dob is vagy 12.
Gondoltam, ha nem is pályázok, de tiszta ingyen van mivel szórakozzam profi módon. Mert nem midi jelekre keresek szintihangot, hanem igazi felvételeket van alkalmam összekeverni. Pont jó. Mert a Cubase le8-at most tanulom, s lesz ami ingereljen. Ami hajtson.
Most már két hete elvesztettem a menekültek fonalát, meg hogy itthon kiket csuknak még le. Mert nagyon fontos dolgokat kellett nekem percről percre (persze szabad időmben) megtanulnom. Ez alkalommal egy brutálisan intenzív autodidakta tanfolyamon vettem részt, és semmibe nem került nekem.
A fiam azt mondta, hogy az infósok kilencedikben még mindig paintban rajzolnak, s kérdezte, hogy akkor mikor fognak komolyabb dolgokba vágni? Na ez az. Az életbe lépve jönnek majd a komoly dolgok.
Mert amikor feltöltöttem a legális Cubase-mat, s belekontárkodtam, azt mondtam ezt évekig kell tanuljam. Mint a 3DS Max-ot. Könyvek s dumnyezók, mert akkoriban nem volt még net. Most is ott vannak halomra a méregdrága autocad és 3ds max könyvek. Nézegettem a tutoriálokat a Cubase-ra, mind tizennyolc perces filmek, özönlött a rengeteg adat, semmit sem értettem belőlük. Az első hónapban kihoztam a Billy Jeant midibők kifaragva. Drumless formában is kihoztam, hogy akkor doboljak rá. S egy kisit elkeseredtem, hogy hosszú lesz ezt kitanulni.
Na de jött ez a „Loud and Clear” pályázat.
Mélyvíz hirtelen. Rengeteg gombnyomás, próbálkozás, elkezdtem színezni, kompresszort kiismerni, amire azt mondtam sose ebben az életben, térhatások, visszhangok, vágás, halkítás, némítás, s isten tudja még mi.
Gombról gombra kerestem a neten, fórumoztam a fészen, míg meg nem találtam amire szükségem volt.
Összeállt a dal. Nem tetszett nekem. A dobos csapkodja a dobokat. Mint repedt fazakak szólnak a cinek. Nem értem. Az énekes hangja csapnivaló. Mondtam is, hogy énekel az ilyen? A dobos nem hallja hogy szólnak azok a cinek úgy csapva? Kevertem többfélét. Nem tetszett. Letörtem, nem megy nekem.
Rájöttem, hogy végül is nem tudom mit akarok. Hogy szóljon? Na de hogy szóljon? S elkezdtem keresni a gugellel. Semmi. Aztán keresztkérdésekkel kerestem. A jutub kiadott végre egy felvételt. Hallom jobb mint az enyém, de nem sokkal. Felvillanyzott. Faggattam a gépet, a felhasználó oldalát böngészve spionkodtam, hogy került oda a felvétel. Egyik feliratkozójánál is volt egy verzió. Kilukadtam a Cambridge fórumára, egyik aloldalán feltették a jelentkezők a saját kevert verziójukat. Ezek a 2012-es pályázatra készültek. Legalább harminc felvételt lehallgattam. Szinte mindegyik ugyanolyan volt. Szar. Csapkodás, borzalmas cinek, repedtfazék ének.
S akkor jött a nagy Ő. A 2013-as nyertes felvétele. Egy német pasas. Már a bejátszásban hallottam, hogy itt valami teljesen másról van szó. Meghallgattam többször. Mitől más? Ugyanúgy szólnak a csapkodások, mégis más.
Azt lefüleltem, hogy a hangszerekkel szépen kitapétázta az égboltot. Nincsenek bent a hangszerek. Az ének van bent csak. Ettől lebeg a zene, olyan ez a hangolás, mint a profi cuccok, bárhogy állítod, jól szól. Na de hogy csinálta ezt? Mert nem a sztereó pan-nal rakosgatta az égboltra a hangszereket, se a térhatással. Akkor mivel? Két nap után eszembe jutott valami. Ezer évvel ezelőtt csináltam egy pseudo sztereó cuccot, ami a mono jelből csinált egy sztereó jelet. Úgy, hogy fázis eltolódást csinált. Ott volt egy ilyen, hogy ugyanaz a jel volt mindkét oldalon, de a fázis eltolódás térhatást idézett elő. Régebbi puccos analóg cuccokon volt ilyen kapcsoló, sokáig divatban volt és valóban hatásos volt. Érezhető volt ahogy kinyílt a tér.
Gondoltam ez a megoldás. De semmi ilyet nem találtam a Cubase-ban. De attól még ott lehet valahol. Aztán gondoltam egyet, s megdupláztam a sávokat. Egyiket elcsavartam jobbra, a másikat balra. Lett belőle egy kis tapéta, de nem az igazi. A fázisok még nem tolódtak el.
Közben tovább ástam a német fickó után. Nehéz órákba tellett kifaggatni a netet róla. Úgy lehet ezt, hogy ha egy halovány cikket, utalást kap az ember valamire, le kell kapcsolni egy egy kommentelőt, s annak a nevére keresni, kiderül rögtön anyja s apja s unokatestvére, hogy annak a barátja most hol iszik sört, a fészre posztolva párolgó sörét. Egyben félelmetes is. De csak annak, akinek van mitől félni. Rá akartam kérdezni a pasasra hogy csinálta a keverést, de nem tettem.
Visszamentem a német eredmény hirdetésre s elkezdtem hallgatni a több mint 150 jelentkező felvételeit. Jó, nem mind, mert mind ugyanúgy szólt, szarul.
Aztán jött a nagy felfedezés, összehasonlítottam a nyertes felvételét és az enyémet. S rájöttem, van a dologban egy óriási, eget verő turpisság. A pasas felcsavarta a bpm-et, gyorsabb, azaz magasabb az ő keverése. Az eredeti fájlok 120 bpm-ban vannak, ő felhúzta 128 bpm-re. Ez a magyarázata a szép hangnak, a szép cineknek. A dinamikának.
Nosza megint dolog elé nézek.
Mert hogy akkor most mi volt előbb a csürke vagy a tojás?
A szervezők szándékosan adták le lehangolva a fájlokat, hadd kínlódjon a marhája, megérdemli, ha nem veszi észre hogy valami baj van, vagy trükközött a német, látván, hogy szar a felvétel s kicsípte egy kicsit, hogy eladhatóvá váljék.
Mert arra is ráéreztem, hogy a cél itt nem a kreativitás, hanem hogy te mind hangmester mennyire vagy képes eladható terméket előállítani.
De ez sem a lényeg. A tanulás a lényeg. Meg az, hogy felvillanyzott. Felpörgette az agyamat. Kihívás. Képes vagyok rá?
De most egy hétre elteszem a keverést, érjen az agyamban. Meg csillapodjanak a rezgések. Aztán újból előveszem s kikeverem a véglegest.
Ha be tudom ide szúrni, addig szóljon az első cubase mixem.
Mugomichael by Mugomix 
És ugyanez drumless változatban....elő lehet szedni a lábasokat, fedőket...
Drumless Billy Jean Mugomix