Keresgéltem
valamit az új hangkártyáról. Focusrite. Egy sarokban felugrott
egy reklám, hogy zene keresi keverősét. Ilyen pályázós cucc, s
majd a legjobb hármat megjutalmazzák. Nosza hajnalban leszívtam a
netről a giga méretű hangfájlokat. Rengeteg. Csak az énekhang 12
sáv. A dob is vagy 12.
Gondoltam,
ha nem is pályázok, de tiszta ingyen van mivel szórakozzam profi
módon. Mert nem midi jelekre keresek szintihangot, hanem igazi
felvételeket van alkalmam összekeverni. Pont jó. Mert a Cubase
le8-at most tanulom, s lesz ami ingereljen. Ami hajtson.
Most
már két hete elvesztettem a menekültek fonalát, meg hogy itthon
kiket csuknak még le. Mert nagyon fontos dolgokat kellett nekem
percről percre (persze szabad időmben) megtanulnom. Ez alkalommal
egy brutálisan intenzív autodidakta tanfolyamon vettem részt, és
semmibe nem került nekem.
A
fiam azt mondta, hogy az infósok kilencedikben még mindig paintban
rajzolnak, s kérdezte, hogy akkor mikor fognak komolyabb dolgokba
vágni? Na ez az. Az életbe lépve jönnek majd a komoly dolgok.
Mert
amikor feltöltöttem a legális Cubase-mat, s belekontárkodtam, azt
mondtam ezt évekig kell tanuljam. Mint a 3DS Max-ot. Könyvek s
dumnyezók, mert akkoriban nem volt még net. Most is ott vannak
halomra a méregdrága autocad és 3ds max könyvek. Nézegettem a
tutoriálokat a Cubase-ra, mind tizennyolc perces filmek, özönlött
a rengeteg adat, semmit sem értettem belőlük. Az első hónapban
kihoztam a Billy Jeant midibők kifaragva. Drumless formában is
kihoztam, hogy akkor doboljak rá. S egy kisit elkeseredtem, hogy
hosszú lesz ezt kitanulni.
Na
de jött ez a „Loud and Clear” pályázat.
Mélyvíz
hirtelen. Rengeteg gombnyomás, próbálkozás, elkezdtem színezni,
kompresszort kiismerni, amire azt mondtam sose ebben az életben,
térhatások, visszhangok, vágás, halkítás, némítás, s isten
tudja még mi.
Gombról
gombra kerestem a neten, fórumoztam a fészen, míg meg nem találtam
amire szükségem volt.
Összeállt
a dal. Nem tetszett nekem. A dobos csapkodja a dobokat. Mint repedt
fazakak szólnak a cinek. Nem értem. Az énekes hangja csapnivaló.
Mondtam is, hogy énekel az ilyen? A dobos nem hallja hogy szólnak
azok a cinek úgy csapva? Kevertem többfélét. Nem tetszett.
Letörtem, nem megy nekem.
Rájöttem,
hogy végül is nem tudom mit akarok. Hogy szóljon? Na de hogy
szóljon? S elkezdtem keresni a gugellel. Semmi. Aztán
keresztkérdésekkel kerestem. A jutub kiadott végre egy felvételt.
Hallom jobb mint az enyém, de nem sokkal. Felvillanyzott. Faggattam
a gépet, a felhasználó oldalát böngészve spionkodtam, hogy
került oda a felvétel. Egyik feliratkozójánál is volt egy
verzió. Kilukadtam a Cambridge fórumára, egyik aloldalán
feltették a jelentkezők a saját kevert verziójukat. Ezek a
2012-es pályázatra készültek. Legalább harminc felvételt
lehallgattam. Szinte mindegyik ugyanolyan volt. Szar. Csapkodás,
borzalmas cinek, repedtfazék ének.
S
akkor jött a nagy Ő. A 2013-as nyertes felvétele. Egy német
pasas. Már a bejátszásban hallottam, hogy itt valami teljesen
másról van szó. Meghallgattam többször. Mitől más? Ugyanúgy
szólnak a csapkodások, mégis más.
Azt
lefüleltem, hogy a hangszerekkel szépen kitapétázta az égboltot.
Nincsenek bent a hangszerek. Az ének van bent csak. Ettől lebeg a
zene, olyan ez a hangolás, mint a profi cuccok, bárhogy állítod,
jól szól. Na de hogy csinálta ezt? Mert nem a sztereó pan-nal
rakosgatta az égboltra a hangszereket, se a térhatással. Akkor
mivel? Két nap után eszembe jutott valami. Ezer évvel ezelőtt
csináltam egy pseudo sztereó cuccot, ami a mono jelből csinált
egy sztereó jelet. Úgy, hogy fázis eltolódást csinált. Ott volt
egy ilyen, hogy ugyanaz a jel volt mindkét oldalon, de a fázis
eltolódás térhatást idézett elő. Régebbi puccos analóg
cuccokon volt ilyen kapcsoló, sokáig divatban volt és valóban
hatásos volt. Érezhető volt ahogy kinyílt a tér.
Gondoltam
ez a megoldás. De semmi ilyet nem találtam a Cubase-ban. De attól
még ott lehet valahol. Aztán gondoltam egyet, s megdupláztam a
sávokat. Egyiket elcsavartam jobbra, a másikat balra. Lett belőle
egy kis tapéta, de nem az igazi. A fázisok még nem tolódtak el.
Közben
tovább ástam a német fickó után. Nehéz órákba tellett
kifaggatni a netet róla. Úgy lehet ezt, hogy ha egy halovány
cikket, utalást kap az ember valamire, le kell kapcsolni egy egy
kommentelőt, s annak a nevére keresni, kiderül rögtön anyja s
apja s unokatestvére, hogy annak a barátja most hol iszik sört, a
fészre posztolva párolgó sörét. Egyben félelmetes is. De csak
annak, akinek van mitől félni. Rá akartam kérdezni a pasasra hogy
csinálta a keverést, de nem tettem.
Visszamentem
a német eredmény hirdetésre s elkezdtem hallgatni a több mint 150
jelentkező felvételeit. Jó, nem mind, mert mind ugyanúgy szólt,
szarul.
Aztán
jött a nagy felfedezés, összehasonlítottam a nyertes felvételét
és az enyémet. S rájöttem, van a dologban egy óriási, eget verő
turpisság. A pasas felcsavarta a bpm-et, gyorsabb, azaz magasabb az
ő keverése. Az eredeti fájlok 120 bpm-ban vannak, ő felhúzta 128
bpm-re. Ez a magyarázata a szép hangnak, a szép cineknek. A
dinamikának.
Nosza
megint dolog elé nézek.
Mert
hogy akkor most mi volt előbb a csürke vagy a tojás?
A
szervezők szándékosan adták le lehangolva a fájlokat, hadd
kínlódjon a marhája, megérdemli, ha nem veszi észre hogy valami
baj van, vagy trükközött a német, látván, hogy szar a felvétel
s kicsípte egy kicsit, hogy eladhatóvá váljék.
Mert
arra is ráéreztem, hogy a cél itt nem a kreativitás, hanem hogy
te mind hangmester mennyire vagy képes eladható terméket
előállítani.
De
ez sem a lényeg. A tanulás a lényeg. Meg az, hogy felvillanyzott.
Felpörgette az agyamat. Kihívás. Képes vagyok rá?
De
most egy hétre elteszem a keverést, érjen az agyamban. Meg
csillapodjanak a rezgések. Aztán újból előveszem s kikeverem a
véglegest.
Ha
be tudom ide szúrni, addig szóljon az első cubase mixem.
Mugomichael by Mugomix
És ugyanez drumless változatban....elő lehet szedni a lábasokat, fedőket...
Drumless Billy Jean Mugomix
És ugyanez drumless változatban....elő lehet szedni a lábasokat, fedőket...
Drumless Billy Jean Mugomix