Mit
szeretne
Az
ember állandóan kombinál,
Reggeltől
estig mind csak variál.
Elméje
ontja az okosságot,
Egyre
másra megkapja az okot.
Lélekben
sosem tud boldog lenni,
Testileg
sem tud kielégülni.
Unalmas
neki a felesége*
Minden
napos kedves közelsége.
Éjszaka
a kételkedés fojtja,
A
bizonyosságot szomjuhozza.
Reggel
újra az egekben szárnyal,
Képzelete
új helyeken nyargal.
Végül
nem marad belőle se más,
Mint
jó adóköteles félnormás.
Elmúlik
szánalmas kis élete,
És
még rá sem jött, hogy mit szeretne.
*A
nemtelen világnézet szerint e versben a „feleség” a fele-ségre
értendő, azaz nem tetszik az embernek, hogy valamiben csak félig
partner, vagy hogy egyáltalán valamiben félig bármilyen partner.
A modern (nemtelen) ember csak önmaga szeretne lenni, ott fenn a
hegytetőn, ahol a csipkebokrok szoktak maguktól meggyúlni, de
közben ő legyen a bokor is, a tűz is, meg a gyújtója is, a
kigondolója is, ő legyen a csoda egyedüli fogyasztója is. Nem
osztózik a modern ember.
Megjegyzés: A címhez nem tettem kérdőjelet. Nem tudom miért, de úgy érzem ez nem kérdés. Most nem az a rácsodálkozós mit is szeretnéről van szó. Az ember csak vágyakozik úgy a vágyakozás kedvéért, azt hiszi majd valami meghozza a dolgok értelmét, ezért nem tudja megfogalmazni mit szeretne, ha egyáltalán valamit szeretne.
Van egy kép az emberben önmagáról, hogy egy csodálatos, egyedi lény (mint minden vágóhídi csirke az) és mint a legfejlettebb még akár az isten szerepét is betöltheti és egy nap nemcsak képzeletben fog szárnyalni (gyúr ezen) hanem valójában is.
Persze, megfelelni egy szerető társnak, óvni, ápolni, szeretni őt, ez már kinőtt emberi kicsinyesség. Nagy dolgokra hivatott az ember. Nem holmi háztartás körül egy társsal: fele-ségben élni a szánalmas, minden napos, csipegetős életformát.
Uncsi. Uncsi bazmeg.