Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Az idea

Hm. Mondtam én, hogy félreteszem ezt a gondolatvilágot, mert nem találok értelmes fonalra. De szunyáltam egy jó délutánnyit, most meg ernyedten bambulok itt és eszembe jutott, hogy elfelejtettem tejet venni, meg pálcikákat nézni a zsiszkben. S akkor eszembe jutott ez a téma. Másra képtelen vagyok. Erőtelenségem révén szégyenlem koravénségemet. Hogy lehetek ilyen puliszka?

Azt hiszem megértettem Kassai Lajos fő tézisét. Hogy önmagában egy tevékenység idea nélkül nem ér semmit. Ha megteremted az ideát, akár lovas íjazást is létrehozhatsz közösségi szinten, illetve egy sikeres vállalkozást is építhetsz belőle. A lovas íjazást Kassai Lajos eredetünk egyik tézisére, ideájára építette. Szerintem ez a sikere. A dolog sportszerűsége csak csemege, üzleti siker része pedig igazolja, hogy jól gondolta. Spirituális egzótikája arra is rábírja klienseit, hogy akár befagyott tavat is átússzanak. És ez nem vicc. Ezen komolyan elgondolkodtam.
Hogy jól gondolja amit gondol ez a Kassai, ő maga is azzal bizonyítja, hogy “itt vagyunk, nemde?” Érdekes. Fifikás. Bevallom, érzek benne egy kis ügynöki trükköt, de lehet benne némi igazság.
Most értem meg mire jó a mantrázás, az ismételt ima, hisz ha nem magyarázom be magamnak folyton, hogy jó amiben élek, még megingathat a hitem... s akkor omlik minden?
Igen. Veszélyes úgy élni, hogy senkit nem csalogatsz magadhoz, nem veszed körbe magad tanítványokkal, hívekkel, rajongókkal.
Nem tudhatják meg a hívek, hogy délutáni szunya után bambán nézel a sötétbe, fél zoknit lógatva a kezedben és nem tudod érdemes e megkeresni a másik felet.
Így érthető Lajos barátjának, Tibornak is a repetatív stílusa, hogy mindig elmondja ugyanazt az ideát a mai világról és a kertezés üdvözítőségét. Istenem, de tudom irigyelni ezt ezektől az emberektől. Megvan az útjuk, fényezik a nyerget, felmondják az ősi varázsszót és rögtön tábortűzhöz érdemes ülni, mert jönnek az éhes lelkek jóllakni.
Felzaklat ez a beszélgetés az “Apuban”. Engemet érintő kérdéseket vetnek fel és olyan válaszokat adnak rá, amikből egyértelműen következik, hogy más válasz nincs.
Kassai szerint minden ember életében beköszön egyszer az amit magával hoz. Rajta múlik, hogy mennyire tudja ideába fogni. Valahogy így értelmezem amit ő mond.
Elgondolkoztam, hogy hol vesztettem el az ideát? A forgácstáboros projektemben egyértelműen ott volt az ideám. Létre is hoztam. A hibát ott követtem el, hogy dolgoztam rajta, de nem mantráztam. Sőt, mikor minden oldalról letámadtak, feladtam. Ha akkor nem adom fel, felveszem a harcot -így spekulálok- ma talán egy asztalnál okoskodnék Kassaival. Nincs igényem, Kassaival egy asztalnál inni, ezt csak képletesen írtam. Ha élek, elkezdett önéletrajzomban mindent meg fogok írni, hogyan is alakult a forgácstábor projekt, és tulajdonképpen ki lehetetlenítette el, egyben kiábrándulva minden idea életképességéből.
Asztalosként is az a bajom, hogy olyan dolgokra, amikre híres asztalosok nagy körítést dumálnak rá, én mint a karikatúráimban csak odacsoszogok és természetes, rejtői unottsággal rákérdek mit kell megcsinálni? És mikor kérdik, hogy de meg tudja csinálni? Persze, mondom. És nem hiszik. Mert nem hiszik az emberek, hogy a dolgokat csak úgy meg lehet csinálni. Én nem magyarázok, megkérdik mennyi, én tudom, hogy az mitől annyi, de mivel nem merítem misztikumba, nem hiszik, hogy annyi. Adtam olyan ajánlatot, amit kinevettek, hogy nem is tudom miről beszélek, annyiból lehetetlen kihozni. Hát erre mit lehet mantrázni?

Ez az én bajom, hogy nem tudom eladni az ideát. Megvan bennem, de nem tudom kimantrázni magamból.

Felkavarnak ezek a beszélgetős műsorok, de nem bánom, legalább megértem sikertelenségemet és örvendek, hogy nem kimondottan velem van baj. Elviszem a dolgokat addig amíg az én dolgom, ha az arra érdemesek nem rezonálnak rá, feladatom talán odáig tartott. Arra már nincs energiám, hogy elköltözzek egy ilyen közösségbe és rakjak én is a tábortűzre. Erre sosem voltam eléggé alázatos. Mert már arra is tréningem van, hogy hamar a sámánok mögé tudok látni, és elég borzalmast láttam, nem akarok többet. Inkább maradjak azzal a szép illúzióval, hogy még vannak a világon jó idea dílerek. Elvégre valamilyen formában itt kell legyünk, nemde?
És hej, de nem is tudja senki felfogni, hogy keserves iróniám mennyire fáj nekem. Hogy szeretném szeretettel megfogni a Lajosok, Tiborok, stb. Kezeit, de azt is értem, hogy az embereknek szép mese kell, a valóság rút, irtózatos. A remény pedig mesékből él.
Sokszor elgondolom, ha már a mesékben nem hiszek, miben reménykedek mégis? A válasz ebben ott van talán az emlékezéseimben. Amikor nosztalgikusan gondolok azokra az időszakaimra, amikor a remény élt bennem. Reményemet fektetem abba, hogy valamikor élt bennem a remény.
Jó lenne olyan emberek kezébe adni a műhelyt, akik még hisznek benne, reménykednek benne, és csurgatnak nekem is némi nyögdíjt belőle, legyen miből zsörtölődjek itt.

Nekem már csak ez az idea maradt.


Középre pofozva

Könnyű mondani: amihez nem értek, nem mászok bele. Aki így bölcsel, annak valószínű van alternatívája tartalékban. Vagy képes lemondani arról, amihez érteni kellene de nem ért.
Ez a bevezető, a pozitív változata a negatív bevezetőnek. Mert magamtól úgy akartam a bevezetőt, hogy: sajnos, én is csak akkor fogok neki valaminek megjavítani, ha már az eltörött, elszakadt, leégett, szétesett.
Ilyenkor, ha nem is értek hozzá, de sajnálom és vádolom magam, hogy utána kellett volna nézzek.
Hogy mitől rángat úgy a motor ha hidegen indítom? De nem hogy csak úgy filozófikusan rángatózik, hanem mintha csak két hengerben akarna indulni, és amíg ki nem rángatózza magát, nem pörög jobban. Aztán egyszer csak lecsendesedik és szépen brummog. Benzines motor még így nem csinálta nálam, és ha valakinek volt sok régi benzines motra, az én vagyok. Félhomálynál bármit lecseréltem a Dácsiánál, platinát is reszeltem, de ez a VW golf, ez egy nagyon firkás motor. Azt sem tudom, mit nézzek. Valamiért szent meggyőződésem, hogy villanyos probléma, van neki egy mindent figyelő villanyos rendszere és annak a függvényében valamit buverál. Igaz, hogy miután felmelegszik, úgy pörög, mint új korában. Ereje is van, minden. De hidegen szakad meg a szívem, úgy rángat a motor. Mondom, így benzines nem csinált nálam.
Kaptam egy szerelő bácsi telefonszámát, ha megemberelem magam, elmegyek hozzá. Amiért irtózom a szerelőktől, hogy általában ők is kezdik elölről a filót, amiket én már kiiktattam (gyertya, elosztó, blabla) és harmadszorra mikor visszamennék, kiderülne, hogy tulajdonképpen öreg az autó. A Dácsiákkal is mindig így volt. Van már ebben tapasztalatom. S akkor variálok, hogy őszig kihúznám e így? Úgyis másikat kell vegyek, mert ez a kötelező vizsgán már nem megy át. Beleölni pénzt már nem érdemes. Ebben is van tapasztalatom.

Egy nemrég vásárolt márkás gamer fülhallgató megjavítása már más kategória. Ezeknek a drága cuccoknak mind vannak valami gyenge láncszemük. Valószínű nem véletlen. Négy-öt ilyen fülest javítottam már, hogy mikor pro fülest nézünk a fiammal, már tudjuk mi az a nyolc fiziko-technikai szempont a hangminőségen túl. És mindig van új, első látásra felismerhetetlen gyenge láncszem. Ezért inkább elkezdtem javítani őket. Utóbbi egy nagyon kemény füles volt, kristály tiszta mikrofonnal, plusz bassz hangszórókkal, meg valszeg saját előerősítője, mert mikor szétszedtem tele volt elektronikával, meg valóban volt a basszusnak még egy pár szóró, nemcsak ilyen filteres döppinges. Mondjuk az lenyűgözött, hogy valóban történt valami a basszus tartományban, nemcsak elborult minden. Csakhogy a kábel valahol szakadozott, pedig a fiam nagyon finoman bánik a cuccaival. (megjegyzem, sosem mondtam neki, de például az ajtókat olyan finoman nyitja-zárja, hogy meg se hallja az ember, holott más gyermekek csapkodnak mindent, mintha gyűlölnék azokat a mindeneket).
Kibontom a fülest, és kilenc hajszálvékony drótot kellett leforrasszak, levágjak majd vissza forrasztanom. Őszintén, egy hetet kibelezve volt az asztalomon, mikor megláttam azt a “nano” technológiát, először lelki erőt kellett gyűjtsek. De aztán egyszercsak vettem egy levegőt, meg nagyító szemüveget s mellé nagyítót, egy fél óra alatt a műtét megvolt, és nagy meglepetésemre még működött is azután. Nem észleltem megszakadt drótot, viszont minden működik azóta.

nem értem a lámpám mitől verődött vissza?
A Motu hangkártyám is egy este megszakadt a már megszokott modorán, de már hiába vártam, hogy újra induljon, nem indult. Lekapcsoltam, kihűlt, de újraindítva sem akart kapcsolódni. Na gondoltam, itt a vége ennek is.
Már nézegettem az új hangkártyát, találtam is egy cuki keverő kártyát, nem is annyira drága, de ahhoz sincs most keret. Visszaraktam a Scarlettet, azzal keverni lehet, de dobot felvenni nem, mert csak két csatornája van. A dobhoz meg a minimál szett is hét mikrofont számlál.
Elmentem alkatrészes üzletbe, azt hittem a szakik csak hamrább megrendelik a kis stabilizátort, amit hibásnak gyanítottam. Negyed órát kerestek a számítógépen, azt mondták fix olyan nincs amit keresek, és ha lenne is, két hét mire elhozzák. Itthon elsőre kiadott a gugli egy lengyel forgalmazó céget, öt féléből válogathattam, bejelöltem hármat a legdrágább texas instrumentsből, és három nap alatt hozta a futár. Lengyelből. Hihetetlen. Utánfizetéssel. Megjegyzem több volt a szállítás mint a három ic. Hármat vettem, mert úgy filóztam: egy ic nem ic, ha mégis elbaszok egyet legyen még egy, de ha mégis, legyen egy harmadik.
Kétellyel vágtam, neki a műtétnek, hagytam is három nap szagfelvevést a dolognak, aztán egy megvilágosodott pillanatban lecseréltem az icét. Nem volt olyan veszélyes, mint gondoltam. A régi ic szó szerint szétporladt, pedig alig melegítettem. Mondhatni könnyű művelet volt. Újból csodálkoztam, amikor bekapcsolva simán működött. Kétszer is három órát működtettem, full terheléssel, felvétellel, gyönyörűen működik. “Megvagyok”, ahogy mondta volt egy fórumos srác a menemszol.hu-ról.
Hozzáfűzném a dologhoz, hogy ez is melegszik, de a Motu első perctől, hogy -igaz használtan- megvettem, melegedett, szerintem valami alul van becsülve benne, vagy a fogyasztás van alábecsülve, -gyárilag persze- vagy valami a processzoros rendszerben van, nem tudom, de szerintem nem kéne így melegednie, egy sima kisáramú elektronikának. Minden esetre a rögtönzött hűtőt visszafogtam, na azzal éppenhogy meleg, azaz nem forró. De működik szépen, szakadás, torzítás nélkül. Most ez nagy felszusszanás. Mert mehetnek a projektek tovább.

Elkezdtem hallgatni az “Apu azért iszik mert te sírsz”-ben a Farkas Attila Márton, Puzsér Robert és Kassai Lajos beszélgetését, mert érdekesnek találtam ezt a kapcsolódást. Így ebben a kínálatban értem Kassait és elfogadom. Kellemesen meglepett az a megállapítása, hogy polarizálódott a társadalom, és a pólusok közt nincs kommunikáció, csak mocskolódás. És ő, Lajos, keresi ezt a kommunikációs csatornát. Szóval ez jó, szerintem. Mert fekete fehéren beállítva a dolgot és azon pontokból köpködni egymást értelmetlen. Szerintem a dolgok akkor normalizálódnak, amikor elfogadom tőle, hogy a jéghideg tavat akarja átúszatni a fiatalokkal az önismeret címén, ha tőlem is elfogadja, hogy szeretem a blúzt és a szvinget. Mert egyébként ő sem több vagy felvilágosultabb mint más, csak nagyobb önhittel adja elő azt. Kassai vallomása szerint az íjjal már gyermek korában volt misztikus találkozása, majd a magával hozott valami a lóra ültette, meg vidék, s ilyenek. Ahogy mesélte, elgondolkoztam, hogy tulajdonképpen mindannyiunknak volt ilyen az életben, hogy találkozott azzal amit magával hozott, volt aki fel tudta venni azt, volt aki nem. Nem hiszem, hogy emberi jellem gyengeségén vagy erősségén múlott, hogy felvette azt, hanem inkább a lehetőség kérdése volt. Mert ki nem szeretne a belső hangjára hallgatni?
Nekem is az asztalosság egy misztikus döntés volt, meg azóta sem bántam meg. Hogy a piaci viszonyok elkeserítenek, az is talán annak a sorsjele, hogy még tovább kell lépnem ahhoz, amit hoztam magammal. Ehhez a blúz meg a szving meg a kertészkedési vágy úgy kötődik, mint Kassainál a ló, a tanya, meg a hideg tó átúszása. Ezzel mind rendben volnánk, de ahhoz, hogy az ember szabadon csinálhassa azt ami Ő valójában, ahhoz kibaszott liberalizmus és valljuk be kapitalizmus is kell, mert úgy látszik a magán szféra kibontakozását csak e két dolog tudja elviselni, minden más rendszer üldözi ezt az emberben. Mert nem hiszem, hogy Kassai úgy látja a dolgokat, hogy lassan minden magyarnak lóra kell pattanni és íjat fogni a széna bálára. Majd ezt nemzeti törvényekbe iktatva erővel sulykolják a gyerekekbe. A beszélgetés megnyugtatott, hogy nem így gondolja. És ez jó nekem, mert akkor van mindenre remény. És így a biodiverzitás jegyében nagyon is elférhetünk egymással. Egyik kocsmában népi táncot ropnak, másikban a szvingre bólogatnak, de nem esnek egymásnak mint Kutyfalván a hétvégi diszkóban az alsó kutyfalviak a felső kutyfalviak ellen, egy állítólagos Marisért.

Szóval ezek az apró dolgok megnyugtatnak, hogy van azért remény.
A remény kezdete a párbeszéd kezdete. Az őszinte párbeszéd.
Az a kijelentése Kassainak, hogy a bal oldal jobbra pofozta őt, ezzel nem tudom mit kezdjek. Így akkor én is mondhatom, hogy a jobbos faragatlanság engem balra űzött, de én nem tartom magam balosnak. Hogy egy ember nem tudja magát csupán igazság és béke szeretőnek elfogadni, muszáj neki balra vagy jobbra tartózni, ez nem tudom mi, én nem tartom ezt fontosnak. Ettől nem vagyok pro migrációs. De őszintén, nem tudom gyűlölni a migránst. Egy jelenség és sajnos folyamat. És minden egyes kiemigrált fiatallal nagyobb teret és legitimitást adunk más népek beköltözéséhez. Ez világosabb mint az, hogy sötétek az ilyen vagy olyan migránsok.
Hogy Európa kereszténységből levizsgázott előttem, az szent. Nem érdekel engem a kultúrára való hivatkozás, mindaddig amíg Isten nevére esküdve féltik azt az úgynevezett kresztény kultúrát. Isten hatalmassága, mindenhatósága és létezése van téten. Ha csak kultúra a kereszténység, akkor nincs miről beszéljünk. És az egyértelművé vált nekem, hogy Isten, mint olyan, nem létezik. Sem európai, sem más kultúrában. Alibiként használt, Bibliából kiollózott szövegekre épülő gengszter szervezetek nevezik magukat keresztényeknek és még arra sem minősíthetők, hogy az égről lehozott tűzzel mütyülnek, ezek csupán közönséges gengszterek. Jól kiépült struktúrával, meg kell adni.

Itt vagyok az Istvánoknak, a Csabáknak, minden magyarnak, itt van a megvilágosult műhelyem, hatalmas frontot alakítva az állam ellenes harchoz, hatalmas kihívásokkal a gyaurok elleni harcban, és sorolhatnám...

De lelket, fényt nem adhatok senkinek. Azt magával kell hozza, neki kell felfedeznie. Neki kell akarni átúszni a befagyott tavon, gyaluval, vésővel megcélozni a fát, és a megmunkálatlanból a megmunkáltat faragni.
Ehhez viszont nemhogy támogatást nem kapok sem én sem más, de minden ízével azzal van mindenki, hogy ellehetetlenedjen minden. A fő bűnös pedig a konzumságba beletörődött polgár. Ezért van egyelőre minden veszve.

Mennek százezren tüntetni, de másnap szalad mindenki adót fizetni. Hű de jó móka volt telefont villogtatni a téren. Na ilyenek ezek a forradalmak.

Dinofiló

Többször átbeszéltem és számoltam magammal, hogy miféle úton módon lehetne másképpen energiát házilag előállítani? Bármilyen alternatív megoldás nagy befektetést igényel. Az a befektetés meg egyelőre fix arányos az élettartamára szánt reményével, illetve az abból nyert energia előre kifizetésével, a jelen energia forrásokat használva: áram, gáz. Esetemben csupán az áramra számíthatok, mert gázt ide bevezetni annyiba kerül, mintha 15 évre előre megveszem a tűzifát.
Arra a következtetésre jutottam, hogy a legjobb megújuló és olcsó energia, az az el nem használt energia. Azaz, azt kell megvizsgálni, hogy mire is van valójában szűkség és amire nincs, arról le kell mondani. Ezt így könnyű elmondani.
Jelenleg a gázas fűtés olcsóbbá vált mint a fával való fűtés. Ezek úgy hoztak meg szigorító törvényeket a fa kitermeléssel kapcsolatban, hogy tulajdonképpen egy kézben maradt a fa export, míg a tulajdon lakója nem jut a saját fájához. Ehhez nem volt szükséges egyetlen Soros se, egyetlen Qkapitalista sem, ehhez elég a mi saját bandita politikusaink, mert ezek már nem korruptak, ezek banditák. Nyugodtan általánosíthatok, mert nem számít, hogy magyar, román, jobb vagy bal, alsó, felső, mindegyik egy borzasztó bandita.
Hibrid életmódom: tanyásított csarnokomban, messze nagyobb ökológiai nyomot hagy mint egy városi ház. Vizet kétszer szivattyúzom, nagyobb helyeket fűtök mint amire valójában szükségem van, iskolába, bevásárlásra napi legkevesebb 30 km-t kell autókázzak, sokat fogyasztó, régi autóval, mely a szűrő vizsgálaton nem megy át.
Nem adhatom el a csarnokot, mert még nincs kifizetve, meg a kutyának sem kell (azaz kéne valakinek, de ingyen). A környék ipara teljesen padlón, szerintem kétharmada az ipari ingatlanoknak eladó, illetve évről évre romlik állapota, mert 50-100 éves épületekről van szó, melyeket alig modernizáltak. A behozott nagy üzletházak, 7-8 több ezer négyzetméteres bevásárlók teljesen földre vertek minden helyi vállalkozást, gyakorlatilag a városkák lakói ezekben az üzletekben dolgozik, és a zömében külföldön dolgozók küldik haza a pénzt, amiből az itthon maradottak vegetálnak, felélik.
Tanyásított csarnok életem olyan mint egy hatalmas, visszamaradt dinozaurusz, ki sokat kéne egyen, hogy fennmaradjon, de nincs elég zöld. Valószínű a pofátlan dinozaurusznak meg kéne halni a természet törvénye szerint.
Az ősszel voltam ingatlan adót fizetni és van ott egy undok fehérnép, aki nem fér el tőlem évek óta, addig meg nem nyugodott, amíg meg nem duplázta az adómat. Miután az épületre adót fizetek, a hozzátartozó telekre külön, azt követelte, hogy az épület alatt levő telekre is fizessek adót. Sehogy sem tudtam megértetni a hülye picsával, hogy a telek adó amit fizetek az az egész telekre szól, a 2550 négyzetméterre, amin van a csarnok, 1000 négyzetméter. Szépen kértem magyarázza el mi a különbség, hogy nemcsak duplán fizetem a csarnok alatti telket, hanem azt is miért drágábban? Egy adott pillanatban zavarba jöttem, hogy mi a fenét nem értek én, annyira hülye vagyok, hogy képtelen vagyok megérteni? A végén rákérdeztem, hogy akkor most így jó lesz? Most jó, mondta önelégülten. Na akkor jó, mondtam, ha így jó, akkor kiegyeztünk. Mert mondom, évek óta környékez és nyugtalankodik az én adóm miatt. Azt már csak én gondolom mellé, hogy egy sovén picsa, akinek valamiért a torkán vagyok. Hihetetlen egy aurát árasztok, van egy embertípus, aki ahogy csak meglát, idegessé válik. Ezzel nincs amit csináljak, pedig mindig leveszem a sapkám ha bemegyek valahova és illedelmesen köszönök, alázatosan várom a sorom, nem toporgok, nem fújok nagyokat, igaz, hogy legszívesebben leköpném az ilyet és elküldeném a jó anyjába.
Tegnap is mentem a vállalkozói adót fizetni, ott is más picsa, de ugyanilyen kiadásban. Adom a személyit, mert semmi esély arra, hogy megértse a nevem, ha mondom. Mennyit fizet, kérdezte. Mennyit kéne? Kérdeztem. Vágott egy fintort, pötyögtetet kettőt a billentyűn, mondja 2400. Jó, mondom. Mi jo? Kérdezte. Fizetem az egészet, mondom. Sóhajtott egyet és megnyomta az entert. A nyomtató kiadott két példányt. Aláírtam, menjek a kasszához. Kifele menet szépen kérdeztem, nem mondaná meg hányas formulárt kell kitöltenem, mert az új törvények szerint nem tudom. Rám se nézett, végig se hallgatott, undorral mondta, hogy menjek az egyes irodába.
Uram atyám, gondoltam magamban, és én meg azt hittem hogy egyedüli vagyok aki megutálta a munkáját.
A kassza egy másik épületben van, ott viszont két ablak, az egyik beveszi a számlát, a másik meg a pénzt. Hihetetlen munkamegosztás. Mennyire mindenki tudja mit kell csináljon. Igaz, hogy nem is áll senki sorban. Mert valószínű, hogy ha egy helyen adnák is ki a fizetési kötelezettséget, meg vennék el a pénzt és míg ezt a tranzakciót rendezi, számára banális kérdésemre is válaszol, feltorlódnának az emberek. Habár amíg kinyomtatta a gép a két számlát, simán megtörténhetett volna mindez.
Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire nevetséges az én törődésem a globális energia felhasználás iránt. Gyakorlatilag senki és semmi nem akar spórolni, azaz a felesleges használatból visszafogni.


Helyzetemre nincs visszavonulásos megoldás. Vagy előre megyek mint a vak és nagy pofával reménykedek, vagy egyszerűen csődöt jelentek. Ez sem rossz megoldás, mert jogilag nincs mit kezdjenek velem. Néznének rám, mint ahogy néztem én is Gigire, amint lezüllött mellettem, és egy alkoholista öregség elé néz, most már ha jól értesültem az anyja társaságában, ezek szerint a családját elzavarta a házból, amit nekem elfelejtett kifizetni. Undorral néznének rám, ha csődöt jelentenék, mint én Gigire, és mint ahogy nekem sem kell már a Gigi adóssága, mondván magamban, eléggé megverette magát a sorstól ez a gyerek nélkülem is, valószínű rólam is lemondanának, hacsak nem léptetnek életbe másféle mechanizmusokat ellenem, mint ahogy bizonyos intimidáló fonódások történnek lassan és biztosan. Például, illett volna megkérdezni engem is, hogy nem e érdekelne az a területsáv, ami közvetlen kijárást biztosítana ingatlanomnak, és nem sutyiban történne annak értékesítése. Ez egyértelműen arra utal, hogy el akar lehetetleníteni valaki.
A megtestesült istennel akkor találkoztam, amikor rám kérdett, hogy ketten rúgtok egy labdát, melyiketek rúg gólt? Akkor, mint Jézus tanítványai nem értették a kérdéseit, én sem értettem ezt a kérdést. Mire is megy ki a játék? Ki ki ellen játszik? Nem testvériségben élünk? Volt időm ezen elmerengeni az elmúlt 15 évben, és a gólokat egyértelműen nem én rúgom, viszont az istent játszó bíró sem valami szívbajos bíró, olyan mint az isten, leküldözget néhány ördöngöt, hogy érezzem az életet, el ne tunyuljak. És valóban, ami nem öl meg, az megerősít. A gonosz az életemben az életre serkent. Ne hagyjam magam el.
Valójában a sorsnak megköszönhetném, hogy lágy szívű, önpusztító alkatom zaklatására küldözgeti rám a gonoszt, mert tudja, hogy csakazért sem hagyom megdögleszteni magam, nem magamért, hanem szeretteimért, és annak az istennek fityiszt mutatni, aki úgy hiszi, hogy van hatalma az emberi sorsok, lelkek felett. Az ilyen isten nem isten, mert ha van aki nem fogadja el öndicsőítő filozófiai tételét, bizonyítéka annak, hogy nincs éppen mindenek felett hatalma. És ha csak az anyagiakkal tud hatalmaskodni, a lelkekben nem képes egységet, szeretetet gerjeszteni, az nem isten. Még félisten sem. De még egy tanítvány jelölt sem. Valójában nem az én igyekezetem szánalmas, hanem ezé az istené, aki szövetségeseit a gátlástalanokban látja.
Nehéz egy olyan világban élni és boldognak lenni, ahol nemcsak a piacgazdaság, a kisebbségi sors lehetetlenít el, hanem a legnagyobb ellenség a saját nemzetemből fakad. És úgy néz ki ez az út az etalon a nemzetemnek. Gyökereiben egy befelé robbanó épület a nemzetem, kiknek polgárai nem kifele rohannak a veszély elől, hanem a bomló épületben egymásnak esnek. Ez a legfájdalmasabb elkönyvelni és nap mint nap megélni. És mindehhez jó pofát vágni és azt hazudni, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Valójában a Moturól akartam írni, nem is tudom, hogy kanyarodtam ide. De olvasóim legnagyobb rémületére arról is fogok írni.

De ahogy ezeket kiírom magamból, mintha kiereszteném az égett gázokat, és tovább tudok működni. Mert kurvára kell működjek a továbbiakban is.

Szökés a képletből

Pistiék szökése a képletből..
Szürreális szökés az irreális világból a realitásba.
Mint gondoltam, Pistikéék nem oldották meg a feladatot. Láttam amint Pisti odaadta a kinyomtatott feladatot Daninak, aki valószínűleg valami elegáns mozdulattal majd a kukába lendítette. Még előbb, amikor Pistinek odaadtam a feladat lapot a félnapi bérével együtt, elolvasta az első sort, hogy “tegyük fel Pistike...” és máris rámondta, hogy ó ezek neki túl magasak. Nem neki valók. “Nem az én világom”, hallom vissza megvilágosultaktól sokszor.
A dologban valójában én sem hittem, hogy a feladat során esetleg Pistike elgondolkodik a számok felett. Szürreális lenne, ha Pistike elgondolkodott volna. Irreális, mert a realitás más.
De azóta is forog a fejemben, hogy vajon az ember miért nem számol utána dolgoknak?
Mikor mondtam Csabinak, hogy ő is csak hajt reggeltől estig, azt felelte, mit csinálhatna mást? Éppen ez az, mondtam neki, és mivel megállapítottuk, hogy minden pénz kérdése, kérdeztem, te Csabi, ha volna egy millió euród, mihez kezdenél? Erre ő azt mondta, hogy venne egy garzont, meg egy állványt és nekiállna magán úton épületeket hőszigetelni. És a többivel, kérdeztem, mit csinálnál? Vágott egy pofát, két szivarfüst között, és tisztán látszott őszinte dilemmáján, hogy nem éri fel sem ésszel, sem számmal, mit jelent egy millió euró. Persze, ez csak egy szürreális gyakorlat volt. Mindketten hamar visszapottyantunk a realitásba. Vár a sok gecimunka. (gecimunka értsd: rengeteg alulfizetett munka).
Megvilágosodásom a Pistike szökési képletének szürreális mivoltára nagyjából az utolsó ágy összeszerelése környékén történt, a huszonötödik emeletes ágy után, miután helyre billentem a fáradság okozta rosszul létből. Elkapott egy rosszul lét, a négy hónapos stressz, a rengeteg kényszermunka, hiába a lélek vergődik és szeretne mint inkább akar, a test szégyen ide meg oda, de nagyon nem akart tovább menni. Pár korty szénsavas víz és két perc pihenő újra összedobott és ettől vígabb lettem és hirtelen megvilágosodtam.
El is mondtam szürrealista beszédemet a fiúknak, kik reálisan irreálisnak vehettek, enyhén ilyedt tekintetükből olvasva.
Fiúk, - kezdtem ünnepélyes beszédemet- mi át voltunk verve és folyamatosan át vagyunk verve. Hogy ez a világ a matematikai képletekre és nyelvtani helyesírás asztrofizikai törvényeire épül, holott nekünk a valóságban teljesen más dolgokkal kell szembesüljünk nap mint nap. És erre nem készít fel senki! Például, hogy szemrebbenés nélkül tudjunk háromszázat kérni százötven helyett! Nem tudjuk mire jó a pénz, azt hogy lehet megkeresni és nem tudjuk kiszámolni a havi szükségleteinket. Nem tanít meg minket senki arra, hogy miként fedezzük fel a saját útjainkat, azt hazudják nekünk, hogy a világ a végtelen lehetőségek tárháza, holott egyértelmű, hogy mindegyikünk sorsa a kezeinkbe, vérünkbe íródott, de azt felfedezni eltitkolják előlünk. Miért? Mert tanítóink mind elméleti emberek, akiket elméleti intézmények tenyésztettek ki, olyan ez, mint a burján virág magjából csak burján kel ki. Ezek az emberek, akik “az Állam” burkában élnek, és akik az állam burkát hivatottak éltetni, könyvelni, fenntartani, másokkal tévedhetetlenségét elhitetni, annyira, hogy ha nem ütöd meg a jó tanuló mércéjét, te vagy a selejt, a társadalmi salak, a bedarált hús a közfasirtban. (idáig a szónoklatom summája, a sípolandó szövegrészeket, a mennyiség rovására öncenzúráztam)
Gondolatban persze tovább fejtegettem a dolgokat, és mélyen a szívemben megértettem a Pistikéék teljes nemtörődömségét az általam feladott egyszerű szöveges példám iránt, hisz nekik az egész sztori, ez a szigerettázás (egyelőre), csak egy szürrealista szökés az irreálisból, azaz az állami, irreális világot leképező rendszerből a realitásba. A realitásba, amit megvet az államközpontú értelmiség, mely realitásnak nincsenek értelmiségi képviselőik.
Közben sündörögtek körülöttünk a gyermekek, rohangásztak, ordítoztak, nevelők is, egy eléggé lepukkant dizájnú anyuka 3-4 éves kislányát hozta az intézetbe és otthagyási feltételeit beszélték a nevelővel. A kislány nyugtalanul izgett-mozgott, láttam rajta, hogy nem egészen érti mi történik, de sejti és tiltakozik. Egyelőre csak nyugtalansággal. Elképzeltem, amint eltelnek az első napok, éjszakák, a cserbenhagyás érzelme, a lemondás, az árulás. Nem kívánom egyik gyermeknek sem. És rohadjon meg minden olyan szülő aki ilyesmire képes! Igaz, hogy talán jobb a gyermeknek, ha nem ilyen szülők nevelik. De milyen szívtelenség!
S akkor nagy nehezen felnőnek ezek a gyerekek és teljes belenyugvással könyveljük el, hogy külföldön boldogulnak. Sőt, mondom, azt tapasztalom, hogy generációm kortársai korszellemet alkotva külföldre buzdítanak minden fiatalt. Ugyanakkor párhuzamosan ugyanez a réteg Sorosozik, migránsozik. Kimegy bazmeg mosogatni, segget nyalni pár fontért, itthonról mindenkit kiküld bazmeg, menjetek itt bajnak vagytok, de közben sorosozik és migránsozik bazmeg. És ha odaszólok neki, hogy egyezteti a kettőt, azzal fizet ki, hogy geci baloldali, neoliberális buzi vagyok.
Sorosozik, migránsozik, de röhej, hogy a magyar és román, nem számít, a Despacito hisztérikus erejével műveli primitívizmusát, és ugyanakkor egymásnak esnek, ha a miccset egyik románul kérdi és magyarul adja a másik, vagy fordítva. NWO-ról fecseg a marhája, összeesküvés tervekkel kápráztatja el a majmokat, de nem veszi észre, hogy pont ő az aki kifundálja és műveli azokat. Nem kell a malomnak egyéb mint víz, hogy forogjon.
Pistikében van némi lángja az ösztönnek, érzi, hogy a dolgok nem kóserek, de a realitásba menekülés leviszi az alsó rétegekbe, ahol tombol a mosdatlan nudizmus, a féktelen, oktalan duhajkodás. Onnan szívja a számára életképes mintákat. Érzi, hogy nincs ez jól, de valószínű azt hiszi, rajta nem fog majd a szivar, az alkohol és a niggerség szelleme (kizárólag karikatúra értelemben), ahogy én viccelődve szoktam mondani.
(a mintiai asztalos szóértelmezésében a “nigger”, illetve a “feka” munka az ami hordás, mennyiségi csiszolás, festés, sok cselekvés kevés értelem, utalva ezzel a rabszolga munka jellegre, egyben ironikusan tiltakozva ezen emberi státus ellen, pontosan az elitkedő, államot fenntartó 'értelmiségi' koncepcióval szemben, mely egyértelműen különbséget tesz a fehérség illetve fekaság között -ezen részletezése most felesleges annak aki úgysem akarja érteni-, … és az “iroda” munka, ami fehér, könnyű munka, amit ülve is el lehet végezni. Továbbá a mintiai asztalos szellemben a feka munkának nagyobb értéke van mint az irodainak, ergo a feka munka az férfiaknak, kemény embereknek való, az irodai az elpuhult, lusta embernek, értéktelen. Viszont az idő teltével az ember öregszik, veszti erejét és fekaságából is veszít, éppen ezért isten őrizzen attól, hogy az öregség fekaságban érjen, mert megvert az isten. Valahogy le kell tudni irodásodni, azaz megöregedni. Tehát ne kapjon az öregedés a fekaságban...)
Pistiék feladata megoldásai:
1.) 38.087 eurót tudott volna megtakarítani.
2.) 2.190 napot dolgozott hiába Pistike az elmúlt 30 évben, azaz kivehetett volna egy 8,5 éves fizetett szabadságot.
3.) 35 alkalommal mehetett volna családjával a román tengerpartra, egyenként 7 napos, all inclusive szolgáltatással. (szálloda, reggeli, ebéd, vacsora önkiszolgáló módon, tenger parton ernyő, nyugágy, kávé, sör, üdítő ingyenesen biztosítva)

4 és 5 kérdésre nincs logikus válasz... mert elfújta a szél... a füsttel együtt.

Pistike vizsgatétele

Ha Pistike 14 évesen elkezd cigerettázni, és napi 1 pakk cigerettát szí el:
  1. 44 éves korára mennyi pénzt tudott volna megtakarítani, ha egy pakk cigi ára 16 lej?
  2. Hány munka napot dolgozott Pistike hiába az elmúlt harminc évben, ha átlagban 80 lejes napibért számolunk?
  3. Hányszor mehetett volna a megtakarított pénzből a családjával a román tengerpartra, ha egy “all inclusive”, 3 személyre szóló, 7 napos tengerjegy ára 5000 lej?
  4. Ha ma Pistikének meg lenne az Első kérdésben megtakarított pénze, mihez kezdene vele? (szabad fogalmazású álmodozás megengedett)
  5. A Pistikék mikor kezdenek el számolni?
(A helyes megfejtő abban a jutalomban fog részesülni, hogy megvilágosodik.)


Pistike egy helyes fiú. Vakációban velem szokott dolgozni. Az a fajta, aki csak a munkából ért. Sok hardver, kevés soft. Egyszerre csak egy parancsot tud végrehajtani. Gondolom világos, hogy ez a parancs kifejezés ez most a számítógépes hasonlat erejéig él, valójában a munka kiosztás nem parancsszerűen megy nálam, hanem inkább felajánlásként. Mindenre bólogat Pistike, akkor is ha nem érti vagy nem tudja megcsinálni, de a körülményekhez képest elég hamar belejön, ha megmutatom neki a mágikus mozdulatot. Ő az, akinél a szorgalom fogja meghozni azt a gyümölcsöt, ami a tehetségeseknél a nem éppen lelkes hozzáállás miatt sosem fog beérni.
Hiába reménykedtem az elmúlt 25 évben, hogy csak kerül majd egy olyan ember, akiből ha nem is jó asztalos, de legalább józan eszű ember válik, hogy ne csak a fát alakítsam, hanem ahogy én alakultam a fa által, úgy ő is alakuljon a fa által.
Sajnos a néző szempontunk mindig eltért egymástól. Alkotásként, projektként kezeltem minden munkát, és ha felemésztett a dolog, az azért volt, mert ha fogcsikorgatva is végeztem egy egy munkát, ami tőlem tellett bele tettem. A Pistikék csupán pénzforrásként tekintettek arra, amire én alkotásként. Mint mellékesen érintett áldozat, amiatt, hogy a Pistikékre mérhető munkákat szerezzek, kénytelen voltam magamat is beőrölni a Pistikék világképébe. Ha láttam volna hasznát, hogy gyarapodó családoknak adtam jövőt, ma nem lennék frusztrált, de egy adott ponton arra ébredtem, hogy vállalkozásom tulajdonképpen a szivar, ital és szerencsejátékok iparának egy biztos pénzforrásává vált. És én ezt néztem mint egy silány hollywoodi filmet.
Nézem ezt a friss, ropogós Pistikét. A múlt évben még voltak tervei, spórolta a dolgozott pénzét, hogy hangfalakat akar venni. Idén látom rendesen szivarozik. A szivar szünetre gyúr. Nemcsak figyelmét köti le ez a dolog, hanem jövedelme egy jó részét is. Arról nem is beszélek, hogy engem mennyire zavar. A füstje.
Idő kérdése az alkoholra térés. A miliő amiben él, tökéletes ezen függőségek elsajátítására, ahol megvan a szülői minta és megvan a kortársiak egyértelmű hozzáállása.
A kérdés, hogy tudom e, akarom e ezt tovább nézni? Akarom e szenvedni a szivar füstöt? Akarom e az egy bites gondolatvilágot tovább elemezni és keresni benne azt a hibás rést, ahova vasat ékelve szét tudnám azt szedni? Egy olyan dolgot, ami mint a giliszta, ha ketté szakítod, kettő lesz belőle?
Tehát summázva a dolgokat, ember nevelésből megbuktam és ettől a közérzetem is romlik.
A Pistikéknek mindegy. Holnap más műhelyben, vagy más futószalag mellett fognak gyúrni a szivarszünetre. Lassan már nekem is mindegy, a Pistikék mire gyúrnak.
Annyit sajnáltam őket, hogy lassan már sajnálni sem tudom őket.

Szíjad Pistike. Ezt a matek feladatot odaadom neked, oszt ha a a fészbukkon érdekesebb videót futtatsz és nincs időd/kedved megoldani és elgondolkodni rajta, idézve Ildikót: “Hajrá”.