A furulyás bojtár
Olvasva Gárdonyi Géza titkos naplóját, saját magának, sajátos titkos írással írja le mindenféle megvilágosodásait. Valószínű, hogy amikor valami eszébe jutott, leírta magának, el ne felejtse. Például, hogyan írjon, hogyan kezdjen neki egy regénynek, időben megszületett ötleteit, megfogalmazásait sorakoztatja fel a titkos írásos naplójában, mintegy bátorítva önmagát.
Az az érdekes, és közös Gárdonyi és köztem, hogy megvilágosodásai az írásról majdhogynem egy rugóra jár, ami eltér köztünk az az, hogy nekem nincs időm és energiám írni, míg neki az volt az élete. Itt nem azt akarom mondani (könnyen félreérthető), hogy írásom egy szinten van vele, hanem csupán azt, hogy a nézési irányunk és meglátásunk nagyon közel van egymáshoz. Nem hiába imádom Gárdonyi novelláit.
Gárdonyi azt írta magának, hogy sose kezdj úgy egy regénynek, hogy belebocsátkozol a részletekbe, hanem inkább vázolj. Aztán ha kész a váz, utána kidolgozhatod a részeket.
Hát vázzal már tele az agyam, sőt sokszor játszom is a fejemben a jeleneteket, de sosem jutok oda, hogy leírjam. Vagy éppen dolgoznom kell, vagy a kazánt kell kitakarítsam és megpakoljam, vagy éppen főznöm kell egy lucskos káposztát, amit aztán senki nem esz meg, mire leülök, hogy írjak, reszket a vállam, a karjaim úgyis fájnak, hogy az asztalra könyökölve sem jók semmire. A fejemről ne is beszéljek, ólom súlyok húzzák le.
No de, annyi terv mellett pár napja, mint egy dal, ami lefixírozza az ember agyát, csak úgy érthetetlen módon és nem tud szabadulni tőle, eszemben forog a furulyás bojtár története.
Így voltam ezzel, mint Rihanna számjával, amit egyébként szívből utálok, de mint amikor az ember rémet lát és nem tud szabadulni tőle, folyton kíséri, úgy szembe néztem a Faitfull vagy milyen számjával és addig sütöttem-főztem a stúdióban, amíg elfogadhatóvá varázsoltam, mestermunkává faragtam, amit persze, mint minden dolgomra, a világ képtelen rezonálni. Mert nem vagyok evilágból. Gondolom ez eddig világos.
A furulyás bojtár elkezdett üldözni, és gondoltam, ha leteszem a vázlatot, békében hagy egy darabig, bekerülvén a regény projektekbe a bitfiók jó aljára, hogy tovább dolgozhassak a Muskóczi részleteken, mert irtón szeretek elmerülni a részletekben is.
A Zsárfalvi furulyás bojtár egy szegény kisfiú, akit szülei, amint elérte a hatodik évét, eladták cselédnek egy gazdának, aki egy korsó pálinkát, egy malacot és egy havibérnyi fizetést adott érte, egy évre ezzel kibérelvén a gyereket, egy rend ruhát ígérve neki és ellátást: a juhnyájjal egy ég alatt, napi két szelet kenyérrel.
A dicsőséges régiszép világról álmodozók sűrűn látogatták a bojtárt a városi megvilágosuló túristák és ámulva irigyelték igénytelen boldogságát, egész nap csak sétált a természetben és kedvére furulyázott, egy olyan furulyán, amit maga alkotott fűzfa ágból, és nem volt annak csak egy hangja, valószínű valami H hangja, de arra nem vennék mérget, hogy a 432Hz-es vagy a 440Hz-es, szóval valahol ezen értékek körül lehetett. Nem kellett neki se fedél, se fizetés, se napi háromszori étel, elvolt ő boldogan, akár az égi madarak, kik a szabadságukkal alíg bírtak betelni.
Aztán ebbe a furulyás bojtár fiúba, ki egyhangon is csodálatosan tudott furulyázni, beleszeretett a libapásztor lányka Gizella.
Lassan növögettek, szemezgettek egymással, kísérték egymást, és ezt a szép szerelmes jelenetet is lefilmezték a nyomortúristák és vágyakozva felsóhajtottak, hogy micsoda elemi érzés, ami életükből a teljesség művészi értelmezésében hiányzott.
És mivel nekem a családomat lassan költenem kell, mert ugye én vagyok az improvizatív állandó a történetben, nagyon rövidre kell fogjam a vázlatot, mert ha nem, ez is csak egy befejezetlen gondolattá válik.
Szóval, ez a János bojtár, egyszer télen meglátogatja szüleit és azon testvéreit, akik éppen otthon voltak, vagy gazdáik elengedték, és a vasárnap esti bálba menve, megpillantott a zenekarban egy villany orgonát és az teljesen elbűvölte, akkor jött rá, hogy az ő furulyázása mit sem ér amellett a villany orgona mellett. (Direkt írtam le kétszer az amellett, illetve mellett szót, csupán polgárpukkasztásból).
A történet második felében a bojtár fiú hagyva csapot, papot, Gizellát és csalódott nyomor túristákat, elmegy városra szerencsét próbálni. Kikötött Franciaországban, ahol híres orgonistává vált, nem a pianissime tudományától, hanem a mindenféle hangzások kitalálásától. Mikor már híressé vált, művész nevet kellett felvennie, és így lett a Zsárfalvi János-Mihályból Jean-Michel Jarre.
A furulyás bojtár elfeledte rég Gizellát, aki sokáig várta, hogy visszatér hozzá, de hogy lássátok van szívem nekem is ott valahol legbelül, nem kergetem Gizellát egy nárcisztikus vadbarom karjaiba, aki aztán cselédnek adja a nyolc és fél porontyát, hogy azok eltartsák majd őt, hanem viszek oda egy fiút, aki megjárta már a város poklát és beleszeretve Gizellába, vesz ott egy telket és épít egy kis takaros faházat és Gizella végül megvígasztalódik a fiú karjaiban és élnek jó sokáig boldogan, míg meg nem halnak.
János, a valamikori furulyás bojtár sosem beszélt múltjáról, csak komponálta az éjszaka neszét, a szél fuvását, a természet hangját, sokakat elbűvölt a zenéje, és noha megzenésítette azt, de ő maga sosem kívánkozott többé a természetbe.
Ez a váz. Hogy ebből mit lehet csinálni, kidolgozni, az hétpecsétes titok, mert ha sosem jutok oda, hogy részleteiben kidolgozzam, sosem fogom kideríteni.
