Hát nem egészen tudok
rájönni, hogy azért, mert elfogyott a házi bodzaszörpöm, vagy
azért mert teliholdas éjszaka volt, s ezért éltem át a lelkes álmot, minden
esetre leírom, hogy majd ha újra lelkes álmot látok, össze
tudjam hasonlítani a külső tényezőket.
Szeretném azt mondani,
hogy nedves és erotikus álmokat élek meg mint ez a Freud, istenuccse
rám férne pedig, pláne hogy lassú és biztos aggságom aggaszt,
de nem, engem álmomban nem telt és gömbölyded, enyhén rebbenő
keblű tündérek akarnak megerőszakolni, hanem álmomban is is az
erényesség lapos hasú és szigorú tekintetű angyalaival
viaskodom.
Ilyen lucskos, ködös
estefelé egy közvécénél álltunk sorba, mint megannyi ijedt
figura az erényesek bolygóján s bennünk az erény lázadozott,
hogy kényszerítenek az erénytelenség szérumát meginni. Mert a
bolygót az erénytelenek lepték el és az őslakos erényeseket
akarják erénytelenekké téríteni. Előttem volt egy öreg ember
és fiával, ki nálamnál fiatalabb lehetett, olyan negyvenesféle.
Az öreg megadóan várta sorát, a fia aggódó csendben fogadta a
jövendőt. Látszott rajta, hogy zavarban van. Mint a negyvenesek
általában. Én mint az élet ama határa előtt az én ötvenemmel,
hogy már majdnem mindegy, semmilyen képpel vártam a soromra,
testileg fáradtan, tele reumatikus fájdalmakkal, beleroskadva a
tehetetlenségbe. A közvécéből pislogó neon szivárgott ki. Kint
esteledett lassan.
Közben az utánam állók
motyogásaiból, mivel ráérősebbek voltak, olyanokat értettem
meg, hogy tulajdonképpen nem muszáj az erénytelenség szérumát
meginni, nem köteleznek rá. Megmaradhatsz erényesnek is, mert
elvégre ha az erényesek kihalnak, mi lesz ebből a bolygóból? Az
előttem állok már oda sem figyelnek, hanem állnak és várnak
belekábulva mint a fogorvos ajtaja előtt, akinek már úgysincs
visszaútja, a fejében eldőlt, hogy megissza az erénytelenség
szérumát. Megtört bennük a filozófiai ellenállás. Mint a halál
kapuja előtt, megbizonyosodtak, hogy jó a döntésük, bármit hoz
az magával. A két tábor határaként szédültem próbáltam
rendet rakni fejemben. De már csak én következtem, az öreg a
fiával bement előttem a közvécébe. Megszűnt bennem is az
ellenállás. Elvesztettem a jó és rossz fogalmát. Csak essek már
át ezen.
Tíz perc múlva kijön az
öreg a fiával, nézem őket, a fiú rám nézett és mondta szemmel
láthatóan megbékélve, hogy idd meg nyugodtan a szérumot, meglásd
minden rendben lesz. Az öreg meg mutat valami kis kütyüt s annyit
mondott miközben egy kis csavarfélét, mint valami szelepecskét
átadva nekem, hogy aktiváláskor tedd majd ezt be, ne azt amit
adnak. Közben a hátsók belöktek a közvécé ajtaján, hogy
menjek már, ha eldöntöttem mit akarok. Egy pillanatra még láttam
a fiú arcát, csak a szájmozgásából vettem ki, hogy minden
rendben lesz.
Bent egy kagylóhoz
mentem, ott volt egy porcelán szappantartó, azon egy egyhasználatú
műanyag pohár s benne valami tejszínű folyadék. Egy pillanatra
megálltam, de aztán lehajtottam tartalmát a torkomon, az alján
volt még valami zselés maradék, azt is lehajtottam, hogy ha már
belementem, igyam ki az aljáig a poharat.
Nem éreztem semmit. Csak
a nyelvem ütközött porcelánszerű anyagba, végignyalom, s
meghökkenve tiszta új fogsort érzek a számban. Nem protézist,
hanem a sajátom, újra kinőve. A szappantartón meg egy fóliába
csomagolt kittszerű, fekete szerkezetet fedezek fel, önkéntelenül
elveszem, megtapogattam, s egyik csücskében felfedeztem ugyanazt a
csavarféle szelepet, de az sima volt, míg amit az öreg adott, azon
volt egy vágás. Rájöttem, hogy azt szétszedve, összerakva a
fülbe kell dugni, s az a csavarféle szelep aktivál valamit.
Közben benyomult más két
ember a közvécébe, ki kellett mennem, nem volt időm szétszedni a
kittet. Elindultam az utcán, kerestem egy félreesőbb helyet, hogy
össze tudjam pakolni a kis fülkütyüt. Mindenfele emberek jöttek
mentek, mind öregedő, beteges, téblábolók voltak, akik
megtagadták a szérumot, hogy erényesek maradjanak. Helyet keresve,
sétálva, észrevettem magamon, hogy nem fáj semmim, ép minden
részem, viszont nem volt semmi erőm.
Láttam ép embereket,
akiket az erő vetett szét, s voltak az erénytelenek
felülvizsgálói, akik le s fel jártak s mindenkit szkenneltek
valami sugarakkal. A teljesen aktivált erénytelen a sugarak
hatására zöld aura félét mutatott. Akin csak szaggatva,
részenként jelent meg ez a zöld fény, azt elfogták,
kiabálásukból megértettem, hogy csak a szérumot itták meg a
testi egészség miatt, de nem aktiválták erénytelenségüket.
Ebben az állapotban voltam én is, megittam a szérumot, de nem
aktiváltam magam. De nem azért mert el akartam kerülni, hanem csak
éppen nem volt rá időm.
Egy dombos oldalon egy
hatalmas kamion elkezdett lassan visszagurulni, hatalmas veszélyt
jelentett, rengeteg gyúlékony tartály felé közeledett. A népek
elkezdtek kétségbe esetten kiabálni. Hogy hol vannak ilyenkor az
erénytelenek?! Bágyadt, beteges erényes öregek tiltakoztak a
szörnyűséges veszély láttán, közben láttam, hogy fellázadt
erénytelen nő hagyta a kamiont magára. Az ellenőrök, akiknek nem
volt erénytelen hatalmuk, viszont feladatuk volt az erénytelenséggel
visszaélőket leleplezni, rásugaraztak a nőre és szaggatottan
jelent meg a zöld aurája. Közben engem is megvillantottak a
sugárral, s én is csak csíkokban fénylettem. Már jöttek is
felém az ellenőrök. A beteges erényesek vádlón néztek, hisz az
egyik tartály éppen felrobbant. Kezemben az aktiváló kit,
reszkető kezekkel próbálom kibontani, nem tudom hogyan kell össze
illeszteni, valaki kiveszi a kezemből, két mozdulatból
összekapcsolja s már látom is hogyan kell a fülbe illeszteni,
hirtelen kiveszem az eredeti csavart s beteszem azt amit az öreg
adott. Bedugom a fülembe a kütyüt s nem történik semmi. Az
ellenőrök már közelednek, a tömegen kell áthajtsanak. Kétségbe
estem. Még egyszer megnyomtam a fülembe azt a kütyüt, éreztem,
hogy valami a helyére ment, nem nyomtam be eléggé a csavart.
Hirtelen sípolást hallottam a fülembe, rájöttem, hogy
aktiválódtam. Intettem a két ellenőrnek, kik egyébként talpig
vasban s felfegyverkezve voltak, hogy figyeljenek rám, mint a
katonák amikor két újjal intenek egymásnak, hogy oké, követlek.
Rám irányítják a sugarakat, szép zöldes aurám veszi körül
egész lényemet, feladják az üldözést. A tömeg hálás
szemekkel néz rám, hogy mentségükre felvállaltam az
erénytelenséget, közben egy másik tartály robban fel.
Érzem ahogy mindenemet
áthatja az erő. Felállok, mintha minden idegem acél sodrony
lenne, izmom áthatolatlan szilikon, mégis élőlény. Érzem, hogy
noha az erénytelenek erejével bírok, nem a gonoszság hajt. Az a
vágott csavar mást aktivált.
Egy erénytelen nő magára
vonja figyelmemet, köpik egyet bókként. Huncut szemein látom,
hogy ő is jó erénytelen, s ő segített nekem a kittet összerakni.
Végignézem gyönyörű,
egészséges testét, s arra gondoltam, hogy meg kéne állítani a
kamiont.
Átéreztem egy teljesen
más dimenziót. Abban a dimenzióban az erénynek vagy
erénytelenségnek semmi értelme. De ezt nem lehetett akkor
kifejezni, elmagyarázni, a szenvedő embertömeg a jelen veszélytől
rettegve a mások által bevállalt romlottságuktól várták a
mentséget.
Nem is kell mondjam,
milyen derék fájdalmakkal ébredtem. Folyt rajtam a verejték. S
dünnyögve csoszokáztam le a lépcsőn egyenként lépve, jó
beleegyezőn recsegve minden bükk lépcsőfok a vastag tölgy pofán, s
nyögve raktam meg a kazánt fával, istenuccse a macska lehet rá a
tanúm, hisz mind a lábaim körül tekeredett a mihaszna, hogy csak
úgy botladoztam, mintha macska nélkül is nem botladoznék eleget.
S mikor meggyújtom végre
a forgács alapú begyújtót, nyelvemmel konstatálom, hogy báj báj
szép porcelán fogsor.
S lőn sok erényes nyögés
részem....