Hihetetlen,
hogy bármennyire meg szeretnék szabadulni a széles úton való
menéstől, a munkám folyton oda sodor. Mit csinálok, mit nem,
gazdagék megint a nyakamon ücsörögnek. És ahelyett, hogy
örvendenék, újra és újra elszomorodom, mihelyt érzem a gazdagék
nyakamon való ücsörgését.
Már
ágazódna megint a hínáros posvány, lóbálják magukat a vastag
liánok a nagy fákról és rám csavarodnának, hogy az őserdő
rabjává tegyenek, tekergeti undorító lábait a rusnya polip,
lerántana a mélybe, lakmározni belőlem. Kirúzsozta száját a
vén kurva és keserű szexre hívogat jó drágán.
Ilyen
érzésekkel dolgozom mostanában. Egy hónapot csináltam azt a
kurva konyhabútort, és végig ezekkel az érzésekkel bennem. Agyon
mérgeznek ezek a munkák. Nekem hiába mondják, hogy a megélhetés
és ilyenek, szívből utálok gazdagéknak dolgozni.
Mindenki
asziszi, hogy az ember ha valamihez ért, akkor abból maximálisan
profitot kell termelni. Ugyanakkor mindenki asziszi, hogy ha meg
rendes asztalos vagyok, és nem a maximális profit motivál, akkor
nagy szeretettel dolgozom a szegényeknek. Hát ki kell ábrándítsam
az ilyen aszisziket, mert nem éppen így van. Azért nincs így,
mert legtöbbször a szegény és a gazdag kliens közt csak annyi a
különbség, hogy kevesebb a pénze. Semmi más. Ugyanaz a hiúság,
ugyanaz a fantáziátlanság kíséri életét, mint a gazdagnak. Ha
több pénze lenne, többet áldozna ezekre.
És
nekem ebből teljesen elegem van.
Nem
hagyhatom, hogy leszívja teljes életenergiámat ez az életforma.
Most
mélyen átéreztem, hogy miért hagytam ott Kolozsvárt ezelőtt
minnyá húsz éve. Mert néha elkapott egy egy ilyen nosztalgiaféle, hogy mégis szülő városom, meg mégis ott több a kultúra,
több a lehetőség. De hát eszembe jutott, hogy hamis ez az érzés.
Nem volt ott semmi, és most sincs semmi. Egy hatalmas, nyüzsgő
város, tele hiúsággal, vagyon hajhászással, ott sem foglalkozik
senki Jézus második eljövetelével.
Nem
tudom, hogy magyarázzam? Belefáradtam. Megértem, hogy kell a pénz,
de semmi örömem nincs a munkámban. Most már annyira kezdek
leépülni szellemileg lelkileg, hogy nincs kedvem se írni, se
stúdiózni, se semmi.
Nem
akarok politikusoknak, orvosoknak, pénzes embereknek dolgozni. Nem
akarom se a szegények hiú ábrándjait megbútorosítani.
Szeretnék
a bútor oldaláról alkotni, az alkotásért dolgozni, az anyagból
kiindulva ötletelni valamit. Nem a piachoz igazítani a bútor
felületeket és anyag árakat.
Bármennyire
próbáltam életem során pragmatikusan és objektíven ítélni a
dolgokat, végül mindig szubjektíven szenvedtem meg. A gazdag világ
végül is az alig tetten ért szubjektivitásommal szerette volna
bebútorozni házát, hogy tegyem objektívvé. Hogy amit én
álmodok, ami én vagyok, alakítsam át nekik bútorba. Hát én nem
tudok így meghasonlani. Bármennyire szentelnek csak víz vagyok, és
eszem ágában sincs szentelt vizzé válni egy borkánban (befőttes
üveg).
Jó
lenne egy kis szerzetesi elvonulás. Bütyköljek a műhelyemben
ezt-azt, ami eszembe jut, amihez kedvem volna. Hogy többet tudjak
saját világomból meríteni. Újra élesszem magamban azokat a
lelki mélységeket, amiket ez a felszínes világ elsorvasztott
bennem.
Fene
tudja... és megint kinéz egy csomó munka. Zsülien három házzal
fenyeget Andorrába. Talán azzal kifizetném nagy részét az
úthitelnek. Hátha utána felszabadulhatnék egy picit. De hányszor
eljátszódtam már ezt a reményes dolgot. És mindig közbejött
ez-az. Na ezért kezdem elveszteni a reményt. És ezért nincs
kedvem (de időm se) a szellemi dolgokra. Pedig lenne egy-két
projektem.
Na
de legalább annyi, hogy mióta gyógyszerelem magam a szívvel
kapcsolatosan is, kicsit lazultak a szorításaim, egy fokkal jobban
érzem magam és ha nem idegesedek fel valamin, a cukrom sem szökik
az egekbe.
Aztán nemtom...
A nagy 3D pradzsekt... krikatúren sztájl.. |
A konyhabútor 100%ban újrahasznosított anyagból készült leszámítva a munkalapot, ami a kliensé volt. |
A vitrin üvegek is régi ajtókból voltak kivágva. A fa elemek régi bútorokból voltak kivágva, újra gyalulva, miegymás. |
A fogantyúkat kemény fa hulladékból nyisszentettem. Az ajtó betétek régi "szivarfa" táblásítás eredményei. |