A rádió
Közeledtek
a karácsonyi ünnepek.
Muskóczi
türelmesen várta a karácsonyi ünnepeket, ahogy csak egy gyermek
tud türelmesen várni. Már előre élvezte, hogy a család legalább
két napra együtt lesz, senki nem megy sehova. Se dolgozni, se
máshova.
Ilyenkor
hogy, hogy nem, de előkerült a töltött káposzta, tejföl hozzá,
és természetesen legalább kétféle süti is, ha nem más, diós
és mákos bájgli.
Azt
már jó előre megtárgyalták a családban, mert hát minek tovább
vinni a képmutatást, mivel már rég nyilvánvalóvá vált, hogy
nem az angyal hozza a karácsonyi ajándékot, hanem igenis a szülők
teszik a fa alá sutyiban az ajándékot, hogy az idén Muskóczinak
egy összeszerelhető kis zsebrádió lesz az ajándék.
Már
látta is lelki szemei előtt Muskóczi, ahogyan karácsony első
napján, a családban mindenki nyugodtan el lesz foglalva valami
csendes dologgal, ő végre nekiláthat a zsebrádió
összeszerelésének.
Úgy
is lett. Eljött a türelme jutalmának napja is.
Szerencsére
vakáció is volt, nem kellett iskolába mennie Muskóczinak, mert
nem több és nem kevesebb, mint három napjába tellett, míg az
útmutatás és egy kis szülői segítséggel végre össze szerelte
az első zsebrádióját.
Az
elején igaz, hogy pár kondenzátort fordítva forrasztott be,
viszont Muskóczi apukája megdicsérte őt, hogy nagyon szép
forrasztásokat végzett. Miután egy tranzisztort is újra
forrasztott, mert fordítva forrasztotta be, a kis rádió meg is
szólalt.
Innen
tovább már nem is volt más dolga Muskóczinak, mint elemeket
vásárolni a rádiójába, hiszen egész nap magával hordozta és
hallgatta.
Nem
sokat törődött azzal, hogy mi szólt a rádióból, legyen az
hírműsor, szimfonikus zene vagy rádiószínház, Muskóczi mindet
hűségesen meghallgatott.
Elmúltak
aztán az ünnepek, a vakáció, Muskóczi újra iskolába ment és
alig várta, hogy barátainak elújságolja a rádióját és hogy ő
maga szerelte össze.
Hát
nagy volt a csalódása, mikor a barátai nem hittek neki. Hiába
vitte az iskolába a rádióját, hogy megmutassa nekik, hogy né,
igazi, itt van, meg tudja mutatni, hogy ő szerelte össze, csak nem
hittek neki. Azt mondták Muskóczinak, hogy nem is igaz, nem ő
szerelte össze, csak nagyzolni akar.
Elfordultak
Muskóczitól a barátai, mert nem hittek neki, azt hitték, hogy
hazudik a rádióval, hiába bizonygatta Muskóczi az ellenkezőjét.
A
tanító néni fülébe is eljutott a rádiós történet és ki volt
akadva, hogy ez a Muskóczi nem elég, hogy rossz tanuló, egész nap
nem figyel az órákon, de legújabban hazudik is, hogy ő egymaga
szerelt össze egy rádiót. Hogy egy olyan rossz tanulótól
képtelen elhinni azt, hogy képes összeszerelni egy rádiót. Hisz
még a szorzó táblát sem tudja, és ugyan biza szorzó tábla
nélkül hogyan is tudna elektronikát valaki?
És
immár az egész osztály Muskóczin röhögött.
Még
Szatya is a kebel barátja is kissé furcsán nézett Muskóczira.
Pedig nagyon reménykedett abban, hogy legalább Szatya hisz neki.
Mikor megkérdezte tőle, hogy hisz e neki, Szatya kissé
elbizonytalanodva mondta, hogy hát nem is tudja. Ebből Muskóczi
levonta a következtetést, miszerint ő sem hisz neki.
Elmondta
otthon az apukájának, hogy miként járt az iskolában a barátaival
és hogy senki nem hisz neki a rádió kapcsán, meg hogy elálltak
tőle a barátai is, hogy most mitévő legyen? Hogy bizonyítsa be,
hogy igaza van?
Hosszasan
beszélgettek ketten erről a dologról és megállapították, hogy
nincs értelme bizonygatni valamit, amiben úgysem akarnak hinni. Nem
akarják elhinni Muskócziról, hogy mindannak ellenére, hogy dagi,
hogy gyenge tanuló, képes lenne összeszerelni egy rádiót.
Ezt
mondta Muskóczinak az apukája: „Fiam, az a fontos, hogy te legyél
tisztában azzal, hogy mire vagy képes, a többi nem számít”.
Meg
is fogadta Muskóczi az apukája tanácsát, és utána még sok
egyebet is összeszerelt. Nemcsak rádiót, hanem hangjel
generátorokat, erősítőket, és ezeket már teljesen maga szerelte
össze, úgy hogy már nem volt szüksége segítségre.