A rádió


A rádió

Közeledtek a karácsonyi ünnepek.
Muskóczi türelmesen várta a karácsonyi ünnepeket, ahogy csak egy gyermek tud türelmesen várni. Már előre élvezte, hogy a család legalább két napra együtt lesz, senki nem megy sehova. Se dolgozni, se máshova.
Ilyenkor hogy, hogy nem, de előkerült a töltött káposzta, tejföl hozzá, és természetesen legalább kétféle süti is, ha nem más, diós és mákos bájgli.
Azt már jó előre megtárgyalták a családban, mert hát minek tovább vinni a képmutatást, mivel már rég nyilvánvalóvá vált, hogy nem az angyal hozza a karácsonyi ajándékot, hanem igenis a szülők teszik a fa alá sutyiban az ajándékot, hogy az idén Muskóczinak egy összeszerelhető kis zsebrádió lesz az ajándék.
Már látta is lelki szemei előtt Muskóczi, ahogyan karácsony első napján, a családban mindenki nyugodtan el lesz foglalva valami csendes dologgal, ő végre nekiláthat a zsebrádió összeszerelésének.
Úgy is lett. Eljött a türelme jutalmának napja is.
Szerencsére vakáció is volt, nem kellett iskolába mennie Muskóczinak, mert nem több és nem kevesebb, mint három napjába tellett, míg az útmutatás és egy kis szülői segítséggel végre össze szerelte az első zsebrádióját.
Az elején igaz, hogy pár kondenzátort fordítva forrasztott be, viszont Muskóczi apukája megdicsérte őt, hogy nagyon szép forrasztásokat végzett. Miután egy tranzisztort is újra forrasztott, mert fordítva forrasztotta be, a kis rádió meg is szólalt.
Innen tovább már nem is volt más dolga Muskóczinak, mint elemeket vásárolni a rádiójába, hiszen egész nap magával hordozta és hallgatta.
Nem sokat törődött azzal, hogy mi szólt a rádióból, legyen az hírműsor, szimfonikus zene vagy rádiószínház, Muskóczi mindet hűségesen meghallgatott.

Elmúltak aztán az ünnepek, a vakáció, Muskóczi újra iskolába ment és alig várta, hogy barátainak elújságolja a rádióját és hogy ő maga szerelte össze.
Hát nagy volt a csalódása, mikor a barátai nem hittek neki. Hiába vitte az iskolába a rádióját, hogy megmutassa nekik, hogy né, igazi, itt van, meg tudja mutatni, hogy ő szerelte össze, csak nem hittek neki. Azt mondták Muskóczinak, hogy nem is igaz, nem ő szerelte össze, csak nagyzolni akar.
Elfordultak Muskóczitól a barátai, mert nem hittek neki, azt hitték, hogy hazudik a rádióval, hiába bizonygatta Muskóczi az ellenkezőjét.
A tanító néni fülébe is eljutott a rádiós történet és ki volt akadva, hogy ez a Muskóczi nem elég, hogy rossz tanuló, egész nap nem figyel az órákon, de legújabban hazudik is, hogy ő egymaga szerelt össze egy rádiót. Hogy egy olyan rossz tanulótól képtelen elhinni azt, hogy képes összeszerelni egy rádiót. Hisz még a szorzó táblát sem tudja, és ugyan biza szorzó tábla nélkül hogyan is tudna elektronikát valaki?
És immár az egész osztály Muskóczin röhögött.
Még Szatya is a kebel barátja is kissé furcsán nézett Muskóczira. Pedig nagyon reménykedett abban, hogy legalább Szatya hisz neki. Mikor megkérdezte tőle, hogy hisz e neki, Szatya kissé elbizonytalanodva mondta, hogy hát nem is tudja. Ebből Muskóczi levonta a következtetést, miszerint ő sem hisz neki.
Elmondta otthon az apukájának, hogy miként járt az iskolában a barátaival és hogy senki nem hisz neki a rádió kapcsán, meg hogy elálltak tőle a barátai is, hogy most mitévő legyen? Hogy bizonyítsa be, hogy igaza van?
Hosszasan beszélgettek ketten erről a dologról és megállapították, hogy nincs értelme bizonygatni valamit, amiben úgysem akarnak hinni. Nem akarják elhinni Muskócziról, hogy mindannak ellenére, hogy dagi, hogy gyenge tanuló, képes lenne összeszerelni egy rádiót.
Ezt mondta Muskóczinak az apukája: „Fiam, az a fontos, hogy te legyél tisztában azzal, hogy mire vagy képes, a többi nem számít”.
Meg is fogadta Muskóczi az apukája tanácsát, és utána még sok egyebet is összeszerelt. Nemcsak rádiót, hanem hangjel generátorokat, erősítőket, és ezeket már teljesen maga szerelte össze, úgy hogy már nem volt szüksége segítségre.