Olyan
értelembe zsákutcába kerültem ezzel a blogos napló írással,
hogy gondolataimban az egész emberiség szerepelt. S ott az
emberiségben osztottam s szoroztam a dolgokat. Vágtam a fejeket
általában, s ítélkeztem.
Gondolatban
nincs ez most se másképp. Csak szintet kéne váltanom.
Na
nem a nagyérdemű kis olvasó táborom miatt, noha nem titkolom
néhány vigyor jól esett s madarat lehetett velem fogatni, hanem a
végett kell nekem szintet váltani, hogy egyáltalán maradjon
valami ebből a mintiai, helyét sosem találó, galaktikus tekergő
örökségeként.
Mondtam
is egyszer a feleségemnek, hogy lesz ami lesz, tudom, hogy valahogy
nélkülem is ellesznek, ha a Kozmosz úgy látja helyesnek engem
beolvasztani a Nirvánába, de amit végtelenül sajnálok az az,
hogy magammal viszek egy pár titkot a sírba, azaz hamuba, mert
sírhely nincs. Magammal viszem a harangöntés titkát, mint
Tarkovszkij harangöntője is sajnálta saját fiától a harangöntés
titkát. Inkább magával vitte a sírba. Mert például a pöce
gödör ürítési technológiáját is magammal viszem, ha azt
hagyatékba nem hagyom, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, ha
az megtelik. Meg a kút, hidrofor, s ilyenek dolgát is a sírba
viszem, ha azt nem írom le valahova.
Annyit
már előre bocsátottam, hogy az, ami a kisraktárban van, az
egyenesen a vasba menjen, ne is kínlódjanak vele értékesíteni.
Na
például irodalmi munkásságom egyik ágazat ez lenne, hogy papírra
vessem a harangöntés titkát. Miért ne lehetne ezt a titkot
harangöntésnek nevezni, ha van olyan, hogy bakancs lista? Hisz
bakancslistához nekem sosem volt ambícióm, azért nem szoktam én
éppen úgy kergetni a zöld lovakat a falon. Az ember legyen
jóérzéssel a lehetőségeivel szemben. Meg amúgy sincsenek olyan
ambícióim, hogy lássam a tádzs máhált. Vagy az ejfel tornyot.
Vagy ki tudja milyen bazilikát, mecsetet s ezekhez hasonlókat.
Nekem sokkal reálisabb „bakancslistáim” vannak, például a
füvet rendszeresen nyiratni. Na hát ez nekem nagyobb bajom, mint a
tádzs máhál megnézése.
Na
de valószínű az én logikám egy egyéni logika. Írhattam volna
úgy is, hogy az én logikám elüt a többitől. Más mint a többi,
de pont erről beszélek, hogy mikor így írtam, akkor
megkülönböztető voltam, azt mondták rám, hogy zsoldos neolibb
ballib vagyok, mert lehányom a többit. Nos, nem üt el a logikám a
többitől, hanem az én logikám sajátos. Csak én értem – ah,
helytelen, mert megint a többség fölé emelem magam, szóval: a
muzsi logikáját a muzsi érti. (S akkor más nem? Miféle
fajgyűlölet ez megint?)
Egyezzünk
ki, hogy az én logikám primitív, nem üti a statisztikailag is
kimutatott átlagember minimum elvárt IQ-ját sem.
Hogy
erre miként derült fény egyébként ködös világnézetemben,
elmondom.
Megfigyeltem
magamon, hogy bevásárláskor a kasszánál zacskóba is teszem amit
vásároltam. Aztán fogom a zacskót, kiveszem a szekérből, s
üresen tolom a szekeret az üzlet kijáratáig, ott meg szépen a
helyére teszem, s onnan megyek a kocsihoz. Zacskóval a kezemben.
Néha elég nehéz. Néha tele szatyorral megyek. Mégis. És ezen
csak most kezdtem el gondolkodni. Mert egy normális ember elmegy a
szekérrel az autóig, kényelmesen átpakol s isten álgya, ha
vissza viszi a szekeret jó, ha nem, nem. De nem cipel ha már van
szekér. Én cipelek, sőt tolom egy darabig az üres szekeret. Ma
elgondoltam, hol itt a logika? Miféle logika szerint művelem ezt?
Mert
egy bármilyen gyökér eredetű inda is tudja, hogy az első
kiálló valamibe kapaszkodni kell. Én meg minden fordítva csinálok.
Nos
azért került itt sok minden a terítékre, többek közt a logikám
is, mert jó ideje gondolkodom azon, hogy mit nem csinálok jól? Hol
csúszik ki az idő a kezeimből? És így elemezve a dolgokat vettem
észre ezt a furcsa logikájú cselekedetemet.
Mert
aztán rossz belegondolni is abba, hogy életem folyamán hány és
hány ilyen tekervényes logikát tudhattam a magaménak, és mi nem
lett volna, ha másképpen gondolom vagy cselekszem?
Na
így a logikámról, s a harangöntés titkáról.