A forrasztás


Hogy, hogy nem, ennek a Muskóczinak mindig alkotó kedve volt. A technika nagyon lenyűgözte, mihelyt a keze ügyébe került.
Egyszer, amint járt kelt a városban, volt a Március hat utcában egy játékbolt, és addig addig jött ment, amíg hogy, hogy nem, de oda is betévedt. Nem volt Muskóczinak pénze, nem is volt szándékában semmit sem vásárolni, de gondolta, ha éppen ráér, miért ne legeltetné legalább a szemeit? Ki tudja milyen újdonságok jelentek meg a játékbolt polcain, vitrinjein? Kár volna lemaradni valami újdonságról.
Aprólékosan megnézett mindent, ismerte már minden zegzugát a játékboltnak, pontosan úgy nézte a kirakatokat, mintha számügyre venné a változtatásokat, illetve, hogy minden a helyén lenne e? Mert szó köztünk maradhat, de elég sok játék megtetszett ennek a Muskóczinak, és ha valaki azt mondta volna neki, hogy megkaphat a sok közül egy játékot, hát biza bajba került volna, mert azt sem tudta volna melyiket válassza inkább és melyikről mondana le. De mivel senki nem állt elő ilyen ötlettel Muskóczinak, maradt a nézelődéssel.
Sokszor mikor betévedt Muskóczi a Március hat utcai játékboltba és sokáig nézelődött, az elárusító néni türelmetlenné vált és kérdezte, hogy akar vásárolni valamit vagy se? Pedig Muskóczi meg sem szólalt, csak nézte a polcokat és vitrineket.
Most is, ahogy szemeit legeltette a polcokon, mit vesz észre? Egy összeszerelhető zsebrádiót!
Nahát inkább ne látta volna meg Muskóczi azt az összeszerelhető zsebrádiót. Mert most már nemcsak az ő baja gyűlt meg, hanem az apukájának is, hisz egész áldott napokat csak arról az összeszerelhető zsebrádióról ábrándozott.
Mondta neki apukája, hogy: „Muskóczi fiam, csillagom, szeretném neked megvenni azt az összeszerelhető zsebrádiót, de sajnos nincs hozzá pénzünk”.
Muskóczi is mondta: „Tudom, hogy nincs pénzünk, de azért beszélhetek róla, nem?”
S akkor mondta apukája: „Igen, beszélhetünk róla.”
És beszélgettek a zsebrádióról.
Egyszer, nemhogy megvegyék, hanem csak azért kérlelte Muskóczi apukáját, csak annyira nézzenek be a Március hat utcai játékboltba, hogy kérdezze meg a pultos nénit, ha az az összeszerelhető rádió csak játék, vagy igazi rádió? Szólni is fog? Rendesen, mint egy igazi zsebrádió?
Na jó, mondta Muskóczi apukája, csak azért nézünk be, hogy megnézzük.
Be is mentek a játékboltba, és Muskóczi apukája lekérte a polcról az összeszerelhető zsebrádiót, hogy közelebbről megtekintse. Váltott pár szót a pultos nénivel és mindketten sűrűn bólogattak, hogy bizony az a zsebrádió, ha rendesen összeszerelik, igazi, azaz szólni is fog. Igaz, hogy csak középhullámon fogja a jeleket, valószínű bejön rajta a két rádió adó.
Nahát, Muskóczi egyből büszke lett, hogy ugyebár, milyen éles szemei vannak, hogy rögtön kiszúrta a jó dolgot, és valamiért sejtette, hogy az egy igazi rádió, nemcsak játék, hisz az ára is egyértelműen arra utal, hogy ez már nem csak egy szimpla játék.
Sokáig nem beszéltek aztán a rádióról, most már mindenki előtt tiszta volt, hogy kell az a rádió, csak ki kell várni az idejét.
Várt is Muskóczi türelemmel. Egy zokszó nem sok, de annyi sem jött ki száján, csak néha elment a játékboltba, hogy szemügyre vegye, ha még megvan az a zsebrádió, nehogy elfogyjon.
Egyszer aztán látja Muskóczi, hogy apukája hozott egy transzformátort.
Kérdezte, az minek kell? Hát arra kell, mondta Muskóczi apukája, hogy forrasztó pisztolyt csináljunk, mert enélkül hiába veszik majd meg a zsebrádiót, nem tudjuk összeforrasztani az alkatrészeket.
Bizony értékes hetek múltak el a forrasztó pisztoly elkészültéig, Muskóczi minden lépését figyelemmel kísérte, hogy mit csinál az apukája.
Először szétszedte a transzformátort, majd letekert róla egy csomó drótot, amire azt mondta, hogy az a szekunder tekercs. Hogy a primer tekercs megmarad rajta, de a szekundert lecserélik. A vékony és sok tekercses szekunder helyébe irtó vastag drótot tekert és csak pár menetet. Hogy nem a Voltok számítanak, hanem az Amperek. Nagy Amper kell ahhoz, hogy majd egy vékonyabb rézdrótot annyira felmelegítsen, hogy majd a forrasztó cin megolvadjon. Enélkül a forrasztó pisztoly nélkül lehetetlen az elektronikus alkatrészeket ráforrasztani a nyomtatott áramkörre.
Muskóczi először az életben érezte úgy, hogy valami nagyon fontos dolognak a közepére csöppent és hogy ezt nem lehet csak úgy elsietni. Figyelmesen és türelmesen várta ki az idejét.
Összeállt a transzformátor egy nap, nagyon szép fa nyelet is készített neki Muskóczi apukája és ki is próbálták. Nagy örömükre működött a forrasztó pisztoly.
Aztán azzal az ötlettel állt elő Muskóczi apukája, hozott valakitől egy rossz rádió panelt, hogy addig is, amíg lesz pénz megvenni az összeszerelhető zsebrádiót, azon gyakorolhatja a forrasztást. Szépen leforrasztja az alkatrészeket és gyufás skatulyákba szortírozza őket. És mire meglesz a zsebrádió, már forrasztani is fog tudni.
Úgy is lett. Lelkesen forrasztott Muskóczi egészen késő estig, mihelyt hazajött az iskolából, néha még enni sem ért rá, rögtön nekiállt forrasztani.
Szerette az olvasztott gyanta szagát, és szorgosan gyűjtötte gyufás skatulyákba az alkatrészeket és álmodozott, hogy milyen lesz majd a saját zsebrádióját megépíteni.