A szalma krumplis történet


Történt, hogy Muskóczi ötödikes lett. 
Az első iskola nap kilenc órás szünetében, a kezdeti ősz hűvösségében, az iskola épületektől körbezárt udvarán, míg legtöbb iskolás rohangált le és fel, Muskóczi kissé szomorkásan nézett maga elé.
Máskor se szokott ő le és fel rohangálni. Valahogy nem látta értelmét.
Nem volt ő egy láng elme, de sokszor azon vette észre magát, hogy tűnődik valamin, illetve elég sokszor gondolkodásba merült.
Ezen a reggelen is magában tűnődött.
Hozzá ment egy pattanásos arcú, szemüveges fiú, aki új volt az osztályában és azt kérdezte tőle, hogy „szerinte nehéz lesz az ötödik osztály”?
Muskóczi tűnődéséből ébredve, csodálkozva nézett az új fiúra, hogy netán kitalálta gondolatát? Mert éppen ezen gondolkodott ő is.

A röpke tíz perc alatt megbeszélték, hogy valószínű annyiszor nehezebb lesz az ötödik osztály, ahány tanárral több van. És ha egy tanító néni is elég sok volt az egy-négy osztályban, annyi tanárral kész katasztrófa lesz az iskola. Nem járja, hogy ahogy nő az ember, mindig minden csak nehezedik... mikor lesz könnyű az élet? Miért kell az életnek ennyire nehéznek lennie?
Ilyen kérdésekre keresték a választ, és sajnos, amíg bementek az osztályba, nem találták őket.
Úgy alakult, hogy az új fiú minden szünetben odament Muskóczihoz. 
Idegenként kezelték újdonsült osztálytársukat a többiek. Volt aki csúfolódott is vele a pattanásai és szemüvege miatt. De volt benne valami, mintha folyton nyugtalan lett volna, vagy félt, aggódott valamitől. Valószínű emiatt is idegenkedtek tőle.
Magunk közt szólva, Muskóczi sem örvendett a közösség befogadásától, mert rajta is kaptak mindig valami csúfolni valót.
Így elég hamar megbarátkoztak. Minden szünetben kaptak közös témát, mely főképp az iskola nehézségéről, kibírhatatlanságáról szólt.

Iskola után Muskóczi elkísérte egy darabon Szatyát, újdonsült barátját. Útjukban elmentek egy sütöde mellett, ahol állandóan csirkét és szalma krumplit sütöttek, éhségük miatt csak úgy csiklandozta az orrukat a sült szaga. Megfogadták, hogy gyűjtenek együtt öt lejt és megvesznek egy adag sült krumplit és mind megeszik.
Így, ha már volt egy közös tervük, a barátságuk csak erősödött és egyre többet voltak együtt.
Így az iskola sem tűnt olyan vészesnek.
Igaz, hogy Muskóczit az nem fűtötte, hogy a tanárok szigorúbbak lettek, attól ő nem tanult többet. A továbbiakban sem találta érdekesnek az iskolát.
Viszont Szatyánál más volt a helyzet. Szülei nagyon szigorúan bántak vele. Minden nap ellenőrizték a leckéjét és felmondatták vele.
Szatya is utálta az iskolát, de nem volt mit tennie. Tanulnia kellett. De hogy, hogy nem volt nála is, mert este hiába mondta fel hibátlanul a szüleinek a leckét, reggelre mindent elfelejtett. Így Szatya jegyei sem lettek jobbak a Muskócziénál. Ezért nagyon irigyelte Szatya Muskóczi helyzetét, hogy őt legalább otthon nem szekírozzák.

Minden nap számolták a pénzeiket, hogy mikorra gyűl össze az öt lej a szalmakrumpli adagra.
Szatyának inkább csomagoltak, pénzt nemigen adtak neki. Kis uzsonnáját hamar el szokta fogyasztani. Muskóczi a napi egy lejéből kellet gazdálkodjon, az éppen elég volt egy kiflire és egy teára. Ebből sajnos nem tudott spórolni, mert ennyi volt délutánig az étele.
Azt sütötték ki ketten Szatyával, hogy ő otthon kér még egy szendvicset pluszba, amit odaad Muskóczinak, de nem szól róla senkinek, és az ő pénzét megtartják.
Jó tervnek tűnt, be is vált.
Pár nap alatt össze is gyűlt az öt lej és ünnepélyesen elmentek szalmakrumplit vásárolni.

Mikor megvolt a szalmakrumpli, papírba csomagolva, azt tervezték, hogy elmennek a séta téri parkba és ott egy padon megeszik.
Igen ám, de amint befordultak a kis utcába, ami a parkba vezetett, mindketten nagyon éhesek lettek és a szalma krumpli illata nagyon felcsigázta őket.
Így, az utca sarkán kibontották a csomagot és egyenként majszolták el a szalma krumplikat. Közben jólesőn vihogtak, hogy milyen izgalmasat művelnek.
Pillanatok alatt elfogyott a krumpli. Az utolsó nyelések után kissé csalódottan néztek maguk elé, hogy mennyit várták ezt a pillanatot és milyen keveset tartott. Ahogy mondani szokás: fél fogukra sem volt elegendő.

A csalódásuk nem tartott sokat, mert azután fél órán át ecsetelték egymásnak a történetet, és jó nagyokat röhögtek saját magukon, hogy kibabráltak a világgal, megcsinálták azt ami másnak eszébe sem jutna. És főleg azt a jelenetet mondogatták el egymásnak, amikor úgy estek a csomag pityókának, hogy az a levegőben volt és úgy elkapkodták a krumplikat belőle, hogy mire lehullt volna a papír, már pityóka sem volt rajta.

Nem is gondolták volna, hogy egy hosszú barátságnak voltak az elején. De a tény, hogy volt már közös titkuk, sok ilyenre került még alkalom.
Persze, nem minden közös cselekvésük sült el jól, de tegye mindenki a kezét a szívére és esküdjön meg, hogy nála minden tökéletes volt.
Mert ugye, nem mindig minden tökéletes.
Sok mindennel lehetett kettőjüket illetni, de azzal mindenki egyetértett, hogy Szatya és Muskóczi jól megvoltak együtt.