Rájöttem,
a molyok a stúdión keresztül szivárognak a lakásba. Ez azért
is tragédia, mármint a moly probléma, mert az ember ha molykergető
szert használ a szekrényében, akkor minden molykergető szagú
lesz. Olyan ez mint a cukorgyógyszer, leviszi a cukrot, de hosszú
távon árt májnak, vesének, és aztán jöhetnek az egyéb
komplikációk. A cukorgyógyszer egy szükséges rossz, ami
elhalassza a még rosszabbat. Időközben az ember elpucolhat más
egyébben, a lényeg, hogy ne a cukor okozta hatásoktól.
A
molyokkal más a helyzet azért, mert minden molylepke megjelenése a
tévé képernyője előtt, ilyen villámgyors ágyból kipattanást
eredményez és kétségbeesett hadonászást, mígnem ki nem
lapítjuk azt. Mert ha nem, a feleség egyet cirkuszol. Hogy honnat a
fenéből mind jönnek ezek a molyok? Én meg őszintén nem tudtam.
A tegnapig.
De
aztán egyre törtem a fejem, hisz nekem még az egerek kijárta
pisiutat is mindig fel kell fedezzem -igaz a műhelyben- úgyhogy
teljesen azonosultam a molyok beáramlási problémájával is.
Kiderült nem ok nélkül, a tudat alatti jelzett valami bűnrészesség
félét, mígnem kellően meg nem világosodtam.
Van
abban valami, hogy a megoldás mindig az emberben van meg, csupán
megfelelő befele analizáló meditációval, elcsendesüléssel tud
kapcsolatot kialakítani bensőjével (mármint a lelkes, szellemes
önmagával), ahonnan aztán extraktálni tudja a változáshoz
szükséges energiákat. Mert ugye, a magammal hordott rossz minták
az okai a mindenféle testes, lelkes, szellemes, szerelmes
putypuruttyaimnak.
A
héten elküldtem Cézárt, őszintén elegem van belőle. Mondtam
áhítatos elcsendesülésemben, hogy szünetelnék egy kicsit
Cézárból, mert butasága, idiótasága nagyon karizmatikus és
akarva akaratlanul hat a lelkemre is. Így mérhetetlen csend,
nyugalom és meditációs kapuk szakadtak rám a héten.
Nos,
ebben a csendben világlott meg bennem a molyok beáramlásának az
oka, melyet sajnos be kellett látnom, hogy magam vagyok az.
Amikor
a stúdió álmennyezetét alakítottam, szigetelőnek föléje régi
matracokat helyeztem el, és volt köztük pár régi fotel matrac,
melynek belsejében ilyen organikus anyag van, azaz tengeri fű.
Akkoriban dicsértem leleményességem, miszerint az organikus anyag
jobb, hisz jobban szigetel. De arra nem vitt előrelátásom, hogy az
organikus matériának más is fog örvendeni.
Így
aztán két év alatt egészen rendes moly kolóniák szaporodtak el.
Annyira
diszkréten el voltak azokban a matracokban, hogy nem tűnt fel nekem
ha néha elrepkedett az orrom előtt va egy, miközben kevertem. A
dob kamrában nem volt moly repkedés, mert fölötte még olyan
sárga szigetelőt raktam volt.
Megvilágosodásomat
mindjárt tett is követte és gyorsan el is távolítottam a bűnös
matracokat, megannyi repkedő moly kíséretében.
Nosza
vettem ilyen porlasztó molyirtó szert és az egész tubust kifújtam
becsülettel, mindenhova. Egész nap felhőben úszott a stúdió, és
mélyen eltökéltem magam, hogy ha legközelebb túlélő jelenik
meg, a kezelést megismétlem. Mert ha most ki is nyuvadtak a molyok,
a lárvák még hozhatják zombiságukat. Ebben is, mint minden
másban, a három az igazság, azaz talán a harmadik befújás után
pucolódik ki teljesen, ha nincs tenyészhely.
Cukrom
új gyógyszert kapott, ami úgy néz ki jobban tartja az egyensúlyt,
nincsenek olyan nagy ingadozások. A nyomás is enyhült az
izmaimban, feszt úgy éreztem magam, mint egy degeszre fújt,
elkopott autógumi. Már csak az egészséges izomlázam van, ami
igaz az is gyanús, hogy másfél órás kertezés után megjelent. A
hasmenéses menetet is kezdem megszokni, rájöttem, bizonyos
dolgokat száműznöm kell, ezzel a gyógyszerrel. Gyanakszom az
édesítő szerre. Mindegy melyikről van szó. Főleg amit a teába,
kávéba teszek. A befőzött édesítő nem okoz hasmenést.
A
kedvem is megjött egy picit. Mint mondottam a feleségemnek, kezdek
megbékülni félnormás munka viszonyommal. Kezdem elfogadni, hogy
csak ennyire vagyok képes, ennyire számíthatok magamra.
Azért
annyival megtoldom a napi tevékenységemet, hogy a stúdión is
dolgozzak egy icipicit minden nap. Felvettem újból az apró lépések
politikáját, a heti kétszer tíz perc dobolás több a semminél.
A 3D Studio csúfos kiábrándulásom óta szinte semmit nem tettem
arrébb a stúdióban. Azzal kezdtem a csoszogó stúdió
fejlesztést, hogy leszedtem a felesleges hangszórókat, kábeleket,
zsírújszerű Yamaha 5 végfokos erősítőt, annak tartóit.
Maradok egyelőre a sztereónál. (részben Imrét idézve).
Folytatni
szándékszom a könyvespolcszerű válaszfalakkal, ahova jönnének
a megmentett könyvek, hangelnyelő funkcióval. Aztán ha majd
kialakul, értelme lesz, a sok hangfalból kiépíthetem majd a házi
koncert audio szerkóját, a három utas aktív crossoverrel, és a
megannyi végfokkal. Amint mondtam a fiamnak, ha mégis úgy dönt,
hogy itt fog élni, lehet ez a szoba majd ilyen lazító szoba, ahova
elvonul az ember ha zenét vagy filmet nézne kicsit más
hangminőségben.
Feleségem
nem hiszi, hogy a fiúnk itt fog élni, mert itt nemigen van kivel
szocializáljon. Ahhoz, hogy az ember itt akarjon élni, előbb ki
kell fáradnia jól. Olyan negyven évesen esetleg felmerülhet az
igénye ennek.
Meglátjuk.
Egyelőre
a fő sodrások arra utalnak, hogy egyhamar semmi sem fog lényegesen
változni a világban. Van egy út, amin végig kell menjen az
emberiség. Sajnos a mi kis Erdélyünkben sem láthatni jelét
bármiféle változásnak.
Déván
most vette át a lepukkant Praktikert valami mittommilyen cég,
nemrég nyitott az Arabesque, az egyik legnagyobb építőanyag
kereskedelme, látom most épül megint egy irdatlan nagy csarnok a
fő úton, hektárokra kiterjedő ipari lerakatokat építenek közel
Dévához, hírlik, hogy hatalmas bedobással jön az Ikea, a Bosch,
gyárakat nyitnak. És egyértelmű, hogy nem arra a lakosságra
építenek, akiknek fiataljai szinte mind kint vannak külföldön,
és számát csupán az itthon maradt öregei teszik ki. Nem titok
már, hogy szegényebb országokból fognak ide hozni vendég
munkásokat.
Mindezt
annak a kormánynak a felügyelete alatt, mely mint a Fidesz, henceg
és fenyegetőzik az Unióból való kilépéssel és mélységesen
nyugat ellenes az elkötelezettsége. És ezekkel a nyomikkal
szövetkezik az Rmdsz is. Ezért nem szűnik a dilemmám velük
szemben.
Belefásult
szomorúsággal állapítom meg, hogy nem képes kiépülni egy
centrális, független vélemény formáló akármi. Minden kis
úgynevezett média csatorna, utalok itt blogokra, s ilyensmikre, kik
úgymond hírekkel variálnak, minimális saját véleménnyel, mind
valamilyen irányzatnak elkötelezettjei: vagy Orbán ellenesek, vagy
Orbán mellettiek. A központ ezeknél: Orbán. Olyan ez mint a volt
kolozsvári Funar polgármester, aki minden hétre adott az rmdsznek
létezési okot: minden héten odavetett nekik egy egy olcsó,
rágható csontot, amin egy darabig hangosan ejnyebejnyéztek, amíg
Funar ki nem találta a következő rágnivaló csontot... addig is
elvoltak foglalva az hírős magyarok. Évekig csendes háztartásban
élő, műveszekedést mímelő házastársak voltak ezek, míg a
közönség mint telenovellát nézte mint szárítgatják a foltos
bugyikat.
Nézegetem
ezt a Ghermant is, de mindig sikerül felidegesítenie. Mindig
valakinek a seggét nyalja. És ezért félek az ő fajta
transzilvanizmusától, mert neki simán bejön a középkori
társadalmi berendezkedés: a sok marha szorgalmas hangya és a
briliáns főhangya, aki hegyes cipővel jár kel a birodalmán és
kaszálni tanítja a sok bunkó, semmirekellő kenyérpusztítót.
Jön
hogy üvöltsek, mikor látom ezeknek azt a beképzelt, megmondó,
mindent tudó pofájukat, amint fél kézmozdulattal
bagatellizálnak... legutóbb: hogy minden nadrágszíjas újdonsült
parasztocska nagy hibásan termel egy kis paradicsomot, egy kis
uborkát, petrezselymet, ahelyett, hogy méregdrága melegházakba
fektetne és hidrokultúrával foglalkozna, ami gazdaságosabb.
Ilyenkor
érzem át annak a súlyát, hogy esélytelen mindenféle normális,
egyszemélyes, vagy családi vállalkozás, amíg maguk a vélemény
formálók is össze vissza beszélnek.
Tudom,
hogy értelmetlen minden munkám, idegeskedésem. De mit tegyek mást?
Irtom
a molyokat. Addig is telik az idő...