Molyok


Rájöttem, a molyok a stúdión keresztül szivárognak a lakásba. Ez azért is tragédia, mármint a moly probléma, mert az ember ha molykergető szert használ a szekrényében, akkor minden molykergető szagú lesz. Olyan ez mint a cukorgyógyszer, leviszi a cukrot, de hosszú távon árt májnak, vesének, és aztán jöhetnek az egyéb komplikációk. A cukorgyógyszer egy szükséges rossz, ami elhalassza a még rosszabbat. Időközben az ember elpucolhat más egyébben, a lényeg, hogy ne a cukor okozta hatásoktól.
A molyokkal más a helyzet azért, mert minden molylepke megjelenése a tévé képernyője előtt, ilyen villámgyors ágyból kipattanást eredményez és kétségbeesett hadonászást, mígnem ki nem lapítjuk azt. Mert ha nem, a feleség egyet cirkuszol. Hogy honnat a fenéből mind jönnek ezek a molyok? Én meg őszintén nem tudtam. A tegnapig.
De aztán egyre törtem a fejem, hisz nekem még az egerek kijárta pisiutat is mindig fel kell fedezzem -igaz a műhelyben- úgyhogy teljesen azonosultam a molyok beáramlási problémájával is. Kiderült nem ok nélkül, a tudat alatti jelzett valami bűnrészesség félét, mígnem kellően meg nem világosodtam.
Van abban valami, hogy a megoldás mindig az emberben van meg, csupán megfelelő befele analizáló meditációval, elcsendesüléssel tud kapcsolatot kialakítani bensőjével (mármint a lelkes, szellemes önmagával), ahonnan aztán extraktálni tudja a változáshoz szükséges energiákat. Mert ugye, a magammal hordott rossz minták az okai a mindenféle testes, lelkes, szellemes, szerelmes putypuruttyaimnak.
A héten elküldtem Cézárt, őszintén elegem van belőle. Mondtam áhítatos elcsendesülésemben, hogy szünetelnék egy kicsit Cézárból, mert butasága, idiótasága nagyon karizmatikus és akarva akaratlanul hat a lelkemre is. Így mérhetetlen csend, nyugalom és meditációs kapuk szakadtak rám a héten.
Nos, ebben a csendben világlott meg bennem a molyok beáramlásának az oka, melyet sajnos be kellett látnom, hogy magam vagyok az.
Amikor a stúdió álmennyezetét alakítottam, szigetelőnek föléje régi matracokat helyeztem el, és volt köztük pár régi fotel matrac, melynek belsejében ilyen organikus anyag van, azaz tengeri fű. Akkoriban dicsértem leleményességem, miszerint az organikus anyag jobb, hisz jobban szigetel. De arra nem vitt előrelátásom, hogy az organikus matériának más is fog örvendeni.
Így aztán két év alatt egészen rendes moly kolóniák szaporodtak el.
Annyira diszkréten el voltak azokban a matracokban, hogy nem tűnt fel nekem ha néha elrepkedett az orrom előtt va egy, miközben kevertem. A dob kamrában nem volt moly repkedés, mert fölötte még olyan sárga szigetelőt raktam volt.

Megvilágosodásomat mindjárt tett is követte és gyorsan el is távolítottam a bűnös matracokat, megannyi repkedő moly kíséretében.
Nosza vettem ilyen porlasztó molyirtó szert és az egész tubust kifújtam becsülettel, mindenhova. Egész nap felhőben úszott a stúdió, és mélyen eltökéltem magam, hogy ha legközelebb túlélő jelenik meg, a kezelést megismétlem. Mert ha most ki is nyuvadtak a molyok, a lárvák még hozhatják zombiságukat. Ebben is, mint minden másban, a három az igazság, azaz talán a harmadik befújás után pucolódik ki teljesen, ha nincs tenyészhely.

Cukrom új gyógyszert kapott, ami úgy néz ki jobban tartja az egyensúlyt, nincsenek olyan nagy ingadozások. A nyomás is enyhült az izmaimban, feszt úgy éreztem magam, mint egy degeszre fújt, elkopott autógumi. Már csak az egészséges izomlázam van, ami igaz az is gyanús, hogy másfél órás kertezés után megjelent. A hasmenéses menetet is kezdem megszokni, rájöttem, bizonyos dolgokat száműznöm kell, ezzel a gyógyszerrel. Gyanakszom az édesítő szerre. Mindegy melyikről van szó. Főleg amit a teába, kávéba teszek. A befőzött édesítő nem okoz hasmenést.

A kedvem is megjött egy picit. Mint mondottam a feleségemnek, kezdek megbékülni félnormás munka viszonyommal. Kezdem elfogadni, hogy csak ennyire vagyok képes, ennyire számíthatok magamra.

Azért annyival megtoldom a napi tevékenységemet, hogy a stúdión is dolgozzak egy icipicit minden nap. Felvettem újból az apró lépések politikáját, a heti kétszer tíz perc dobolás több a semminél. A 3D Studio csúfos kiábrándulásom óta szinte semmit nem tettem arrébb a stúdióban. Azzal kezdtem a csoszogó stúdió fejlesztést, hogy leszedtem a felesleges hangszórókat, kábeleket, zsírújszerű Yamaha 5 végfokos erősítőt, annak tartóit. Maradok egyelőre a sztereónál. (részben Imrét idézve).
Folytatni szándékszom a könyvespolcszerű válaszfalakkal, ahova jönnének a megmentett könyvek, hangelnyelő funkcióval. Aztán ha majd kialakul, értelme lesz, a sok hangfalból kiépíthetem majd a házi koncert audio szerkóját, a három utas aktív crossoverrel, és a megannyi végfokkal. Amint mondtam a fiamnak, ha mégis úgy dönt, hogy itt fog élni, lehet ez a szoba majd ilyen lazító szoba, ahova elvonul az ember ha zenét vagy filmet nézne kicsit más hangminőségben.
Feleségem nem hiszi, hogy a fiúnk itt fog élni, mert itt nemigen van kivel szocializáljon. Ahhoz, hogy az ember itt akarjon élni, előbb ki kell fáradnia jól. Olyan negyven évesen esetleg felmerülhet az igénye ennek.
Meglátjuk.

Egyelőre a fő sodrások arra utalnak, hogy egyhamar semmi sem fog lényegesen változni a világban. Van egy út, amin végig kell menjen az emberiség. Sajnos a mi kis Erdélyünkben sem láthatni jelét bármiféle változásnak.
Déván most vette át a lepukkant Praktikert valami mittommilyen cég, nemrég nyitott az Arabesque, az egyik legnagyobb építőanyag kereskedelme, látom most épül megint egy irdatlan nagy csarnok a fő úton, hektárokra kiterjedő ipari lerakatokat építenek közel Dévához, hírlik, hogy hatalmas bedobással jön az Ikea, a Bosch, gyárakat nyitnak. És egyértelmű, hogy nem arra a lakosságra építenek, akiknek fiataljai szinte mind kint vannak külföldön, és számát csupán az itthon maradt öregei teszik ki. Nem titok már, hogy szegényebb országokból fognak ide hozni vendég munkásokat.
Mindezt annak a kormánynak a felügyelete alatt, mely mint a Fidesz, henceg és fenyegetőzik az Unióból való kilépéssel és mélységesen nyugat ellenes az elkötelezettsége. És ezekkel a nyomikkal szövetkezik az Rmdsz is. Ezért nem szűnik a dilemmám velük szemben.

Belefásult szomorúsággal állapítom meg, hogy nem képes kiépülni egy centrális, független vélemény formáló akármi. Minden kis úgynevezett média csatorna, utalok itt blogokra, s ilyensmikre, kik úgymond hírekkel variálnak, minimális saját véleménnyel, mind valamilyen irányzatnak elkötelezettjei: vagy Orbán ellenesek, vagy Orbán mellettiek. A központ ezeknél: Orbán. Olyan ez mint a volt kolozsvári Funar polgármester, aki minden hétre adott az rmdsznek létezési okot: minden héten odavetett nekik egy egy olcsó, rágható csontot, amin egy darabig hangosan ejnyebejnyéztek, amíg Funar ki nem találta a következő rágnivaló csontot... addig is elvoltak foglalva az hírős magyarok. Évekig csendes háztartásban élő, műveszekedést mímelő házastársak voltak ezek, míg a közönség mint telenovellát nézte mint szárítgatják a foltos bugyikat.
Nézegetem ezt a Ghermant is, de mindig sikerül felidegesítenie. Mindig valakinek a seggét nyalja. És ezért félek az ő fajta transzilvanizmusától, mert neki simán bejön a középkori társadalmi berendezkedés: a sok marha szorgalmas hangya és a briliáns főhangya, aki hegyes cipővel jár kel a birodalmán és kaszálni tanítja a sok bunkó, semmirekellő kenyérpusztítót.
Jön hogy üvöltsek, mikor látom ezeknek azt a beképzelt, megmondó, mindent tudó pofájukat, amint fél kézmozdulattal bagatellizálnak... legutóbb: hogy minden nadrágszíjas újdonsült parasztocska nagy hibásan termel egy kis paradicsomot, egy kis uborkát, petrezselymet, ahelyett, hogy méregdrága melegházakba fektetne és hidrokultúrával foglalkozna, ami gazdaságosabb.
Ilyenkor érzem át annak a súlyát, hogy esélytelen mindenféle normális, egyszemélyes, vagy családi vállalkozás, amíg maguk a vélemény formálók is össze vissza beszélnek.

Tudom, hogy értelmetlen minden munkám, idegeskedésem. De mit tegyek mást?
Irtom a molyokat. Addig is telik az idő...