A következetesség
hiánya belőlem oda vezet, hogy mindig szubjektíven ítélkezem.
Például, most
egy kipusztuló egér borította fel Világomat. Jó, persze, nem
kéne ezt annyira dramatizálni, de van, hogy az ember egy akkorát
botlik egy kavicson, hogy hasra esik és betöri fejét. Erre én
mindig is képes voltam.
A CinExit
akciómmal, valahogy egy egér bent maradt a műhelyben, helye volt
ezer is ahova elbújjon, csak harmadnapra valószínű megéhezett,
megszomjazott és elpusztult. A csiszológép alatt találtam kihűlt
testére. Előbb egy nappal még le akartam ütni, mert szemtelenül
cikázott a műhelyben. Aztán egyre gyengült, nem bántottam.
Annyi ragasztott
egeret dobtam az elmúlt tíz évben a kazánba, hogy megundorodtam
már. Azt mondtam, inkább átrakom a szekér fát a küszöb miatt,
semmint az egér genocídiumot műveljem. Sehogy sem tudom meggyőzni
az egereket arról, hogy utálom, ha mindent leszarnak és
lepisilnek. Bármit találtam ki, hogy asztalomon ne mászkáljanak,
szerszámaimat ne piszkolják, mindig leleményesebbek voltak nálam,
a dühöm csúcsa akkor fakadt ki, amikor a csavarjaimba is került
egérszar, ceruzám végét rágták.
Az egerekkel
elleni háborút jobbnak láttam teljes határzárral elkerülni.
Kicsit kényelmetlen lesz, viszont a változtatás elkerülhetetlenné
vált.
Amíg harcban
álltam az egerekkel, a kipusztított ellenség, ha furdalta is
lelkiismeretemet, de úgy éreztem jogosan jártam el. Viszont ez az
utóbbi, éhen pusztult egér más kategória.
Ülök a kávézó
teraszán, autót vettem, és vártam, hogy jöjjön a régi tulaj
valami papírral. Ahogy ott iszom a kávét és várok,
elgondolkodtam ezen, hogy a teremtett Világban hogy garázdálkodunk
mi itt emberek. Hogy nagy teher ez az embernek, aki valamiért úgy
érzi, hogy a tápláléklánc csúcsa. És magamban így
fogalmaztam: Isten nem támaszthat morális igényt egy olyan
Világban, ahol egymás felfalása az egzisztencia.
Ezt a
megfogalmazást többször átrágtam, amíg ez lett belőle. Mintha
egy matek példát több megközelítésből próbáltam volna
megoldani.
Sokszor hallom,
hogy az abortusz áldozataira mondják, hogy esélyt kéne adni az
Életnek, hogy megélje annak szépségeit. Sosem lehet tudni, mondta
egy volt barátom, lehetett volna belőle egy Kossuth, egy Petőfi.
Aztán ott van az a több százezer gyermek rabszolga, kit szexre
használnak. Ezekkel szemben morálisan hogy áll Isten? Ez nekik ama
fenséges Élettapasztalat? Az a sok mocsok hazugság és tolvajlás
az Isten nevében és segítségével. Hol itt a morál?
Pár
szerencsétlen, kik magukra veszik a Világ bűneit, mely mint kukac
fúrja a lelküket, bocsánatért esdekelnek. De mire is? Hogy Isten
egy olyan világba kényszerít minket, ahol az élet tétje az
egymás zabálása? Olyan ez, mintha gyermekeknek éles késeket
adunk játékszer gyanánt.
Én már rosszul
vagyok a sok egér pusztítástól, de úgy látszik Istennek
nincsenek inhibíciói a naponta történő gyermek gyilkosságok
láttán. De cuki kis angyalkák, szokták mondani az emberek. Egy
angyal ment fel az égbe, ha kinyírnak egy gyereket. De valószínű
az Élet Urának van valami titkos terve a gyilkosaival szemben. A
kis angyalnak nincs szüksége üdvözülésre, de a gyilkosnak igen,
nosza rehabilitáljuk, préseljük át még egy pár gyilkosságon
keresztül, háha meglágyul és megundorodik végre saját magától.
És akkor mi? Elkezdi isteníteni az Istent? Ez a cél?
Nem... itt valami
nagyon el van baszva. Csupán attól, mert hatalmas az Isten, nem
biztos, hogy morálisan igaza van. Melyik az a nagy fasz, aki szánt
szándékkal szenvedésre ítéli gyermekét és elvárja, hogy
tisztán jöjjön ki belőle?
Ezen a mesén,
hogy felkészít minket egy ennél gazdagabb életre, ezen már
túlrágtam magam, egyértelmű, hogy ez az ágazat ki van merítve
bennem. A következő szintek mindig nehezebbek. Sosem könnyebbek.
És hogy, hogy
nem, de a szörnyeteg embereknek a legnagyobb a szájuk, hogy Isten
milyen jó és igazságos. Mint a vak igazságosztó.