Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A minden szélén

Mivel minden nap meg kell vívnom valamilyen harcomat, nem tudom megengedni magamnak azt a luxust, hogy elveim legyenek, amiket kőkeményen követek.
Amire ma azt mondom: nem, holnapra talán igent mondok. Megváltozhat minden egyik napról a másikra. Átgondolom, átértékelem és meggondolom magam.

Amikor fel volt ajánlva nekem ez a csarnok, álltam itt mint borjú az új kapu előtt és csodálkoztam. Azon, hogy az élet osztott egy kártyát, amit csak elfogadok vagy sem. Emlékszem, ahogy végig mentem az ötven méteres hosszú csarnokban és a szellőző lukakon kileskelődtem és nem tudtam betelni a látvánnyal, hogy nekem lehet egy otthonom, aminek az ablakából mezőket, dombokat láthatok. De hogy egyáltalán lehet nekem egy otthonom.
Egy percig sem villant át agyamban az, hogy ugyanmár miféle miliő ez. Egy csirkefarm huszonvalahány csarnokából egy. Ezeken rágódni meg sem fordult a fejemben, abban az én helyzetemben, mindenből kiábrándulva, belefáradva ez lett volna nekem az utolsó gondom. De nem volt, hisz sosem voltak nekem ilyen elvi elvárásaim.
Egyrészt azért sem voltak ilyen putypuruttyaim az életben, mert hányattatásos életmódomba nem fért ilyen kártyaosztás az élettől. Lehet, hogy az ember sok ilyen kártyát elszalaszt az életében, de az én esetemben nem igaz, mert nagyon gondosan odafigyeltem minden osztásra, ha egy drót volt az útmentén felvettem, mert sosem lehet tudni mikor mire lehet jó. Ha elveim vannak, akkor ezt ma is betartom.
Így, amikor ezt a kártyát osztotta nekem az Élet, nagyon megláttam és el is fogadtam. Mind amellett, hogy sejtettem, bele tudok roskadni ebbe a projektbe. Rám omolhat mindaz amiben reménykedek. De van amikor úgy kell cselekedni, mint a Bibliában írva vagyon, hogy hasonlatos a mennyek országa ahhoz az emberhez, ki talál egy arannyal tele földet, eladja mindenét és megveszi azt. Na én ezt csináltam. Eladtam mindenemet, előre 30 évre, hogy megvehessem az arannyal tele földet. Esetemben egy lepukkant csürkepajtát.
Persze mindezt nem lehetett volna bevállalni, ha nincs az embernek olyan élettársa aki ugyanazt látja az épületben: az otthont, nem a lerobbant pajtát, és ha nincsenek türelmes hitelezők.
Ebben az is szerepet játszott, hogy az itt élő vegyes európolgárság sem zaklatott, zömében románok, cigányok, holott akár migránsként is nézhettek volna rám, egy magyar, aki ide jött minket kitúrni. Inkább egy hozzám hasonló migráns túrt volna ki engem, semmint az itt élő polgárság. Nos, az itt élő polgárságnak azért annyi enyhítő körülményt megengednék, hogy nem mentem közéjük, nem kértem semmiféle segélyt, se nem szegényítettem őket, de se nem gazdagítottam. A hatóság sem zaklatott sosem, pláne miután egyik másikat kiszolgáltam, jó keresztényhez híven.
Itt a minden szélén él egy excentrikus magyar vén faszi, akinek a pajtájából néha dobokhoz hasonló dübörgések hangzanak ki, meg fával tökéletlenkedik. De nincs zászlaja, sem semmiféle ikonja, rovásírás az ajtófélfáján, meg ilyesmi. A műhely falán is csak egy Chaplin kép és néhány memóriakártya kép a Nemo halacskás rajzfilmből. Talán így láthatnak engem.
A hitelezőim néha idegesek, megértem őket. Valószínű nem hiteleznének még egyszer. Talán az én életem is példa arra, hogy nem lehet mindent kiszámítani előre. Senki nem láthat előre dolgokat. És a jószándék sem tud gazdasági csődökből kimászni.
Talán a türelem, a remény, a szeretet, hogy majd lesz valahogy.
Ez egy nagy tét, a remény, talán a szenvedélyes játékos érti ezt, én csak néha megtapasztaltam, hogy van azért benne erő és ráció. Jó, néha egyetlen értelmes dolog a remény. A kilátástalanság sem marad mindig annak, a szar is elszárad egyszer s jó trágya lesz belőle.
Az elültetett fáim már rég túlnőttek engem. Némely gyümölcsöt is terem. Jó sokat. Ismerem már az itt élő állatokat is, hihetetlen gazdag állatvilág van ezen a lepukkant helyen. Légy rengeteg, egér is, patkány is, meg nyúl és kóbor kutya is, de ezernyi galamb csak az én csillaglyukas fedelem alatt, denevér, bagoly, varjú, szarka, héja, fácán, rengeteg kismadár, verébtől mittommiig, de valahogy engem nem zavarnak. Meg tudják tartani az illedelmes távolságot köztünk. Jó, mondjuk a légy pimaszabb. Nekik ott a háló.
A dolgok szélén nagy óvatossággal lépkedni, talán ez jellemezhetne engem. Esni sem szeretek, repülni sem, magasság iszonyom van. Adaptálódok. Nehezen, de próbálok.
Na így a mai reggelen.
Megyek leszedem a meggyet. A cigánynak adtam, de nem szedi le. Nem hagyom ott. Pedig tudom, hogy megsértődik, ha leszedem. De nem szedi. Minden évben ezt csinálja.

Nem egyszerű az élet.