Mennyből az angyal


Eszembe jutott néhány dolog, hogy közben azt azt csináltam.
Számba vettem itt az összes szorgosan összegyűjtött hangszóróimat, és mondám: eljött az ideje, hogy a 3D stúdiómba szépen beépítem őket. Régi nagy ládákat szétvagdostam, újakat eszkabáltam, kisebbeket, hisz nem kellenek nekem döngések a stúdióba.
Igen ám, de szerelés közben rájöttem, hogy a magas hangszórók nagyjából mind ki vannak égve. Elkezdtem ilyen régebbi kis hangszórókat válogatni magas gyanánt, de sajnos azokkal is bajok vannak, hiába egyformák, a hangjuk nem az és zavar. Rögtön megbontják a sztereó képet. Én meg szeretem a szimmetriát.
Két ilyen szubbasz ládából megmentettem volt két mély hangszórót, gondoltam az jó lesz a szubbassznak. Jónak jó, de mégse jó.
Felismertem a helyzetet, hogy nem lesz könnyű dolog a 8.2-es rendszert megteremteni. Jók és egyformák kell legyenek a hangszórók. Ez a tákolás nem fog menni. Na de legalább megpróbáltam.
Addig is, amíg valamit hangszóróilag kitalálok valamit, megalkudtam magamban, hogy legalább egy kvadrofónikus rendszert állítsak be, esetleg egy basszus külön ládával, ez lenne a 4.1-es rendszer.
Elsőre a sztereó pár alá tettem azt a mentett szubbasszt, de az tulajdonképpen nem szubbassz, mert kikötöttem a szűrőket, a fejemben úgy állt össze, hogy a lábdob és a basszus gitár súlyát betolom a külön mélybe, hallám milyen.
Kicsit eljátszadoztam a 2.1-es rendszerrel, gondoltam, hogy valahol el kell kezdeni.
Pár óra keverés után úgy éreztem, mintha nagy munkában megráztam volna magam az árammal és kicsit meglepődtem. Kicsit megijedtem, hogy olyan dologba nyúlok, ami lehet meghalad engem. Nagyon fura a nehéz mélyeket kiváltani a sztereóból, érződött, hogy felszabadultak a fő hangszórók, a mélyek kicsit köpködnek, kérik a nagyobb hangszórókat egyértelműen, de a leg érdekesebb dolog, hogy a lábdob és basszus gitár összejátszásában előjöttek valami disszonánsok, amiktől begerjed néha a hang, és érződik, hogy a lábdob és basszus nincs összehangolva. Érdekes módon a sztereóban ez nem hallszik.
Összhangilag viszont jött egy olyan érzéssel a külön basszus tartomány, hogy ezekután enélkül nem élet az élet. Viszont a sztereóba vissza kell vigyek a lábdobból is meg a basszusból is, hogy meglegyen a levegő járás. Így teljesen át kell értelmezzem a kompressziókat, limitereket, magát a keverési elképzelést és a csatolmányok használatát.
Olyan ez, mintha két, békésen eldiskuráló, nagyjából egyforma nézetű barát (sztereó hangfalpár) diskurálásához most csatlakozik egy kotnyeleskedő nagyokos (a külön basszus láda). Nehezebb szót érteni, viszont jól jön egy más vélemény.
Uram atyám, gondoltam nagy zavaromban, mi lesz itt, ha mind a tíz láda elkezdi itt a fejemet cseszni?
Az első kilépési kísérletem a sztereóból, noha lesújtóan kiábrándító érzést generált bennem, csak tanultam belőle. Például rájöttem, hogy a Cubase virtuális stúdió programomnak, ami még nem a „Pro”, de még a köztes „Artist” se, hanem a csupasz „Element”, van egy olyan funkciója csatornaként, hogy a hangkártyától függően egyszerre több sávra kiküldhetem a jelet, és mindegyik küldemény hangerejét külön tudom állítani. Ez nagyszerű felfedezésem, mert eddig nem tudtam erről. Úgy jöttem rá, hogy elkezdtem böngészni a sáv egyéb lehetőségeit. Hihetetlen sok funkciót elbír a cucc. És most köszön vissza nekem, hogy meg mertem venni az egyébként vintázsnak számító Motu hangkártyát, a sok be és kimenetelével. Gyönyörűen illeszkedik a vas a virtuálissal. Érdemes volt kitapogatni a Motu hibáját és megjavítani.
Ha a hangszórók minősége le is törtek, de a szoftver felfedezés kompenzálta az élményt.
Tehát folytatom. De kicsit óvatosabban.


Ugyanaz az érzés vett hatalmat rajtam, mint amikor az asztalossággal évekig tököltem, néha úgy nézett ki, hasztalan minden vergődésem, minden erőlködésemmel csak jobban csúsztam lefele, de nem volt más választásom mint evickélni, kapálózni, értelmetlenül dolgozni. A kezdetekkor egyik unokatestvéremet családi nyomásként magamhoz akartam venni, mert nem volt munkahelye, ez a múlt században, abban az időben volt, amikor senkinek nem volt munkahelye, az állami gyárak összeomlottak, a privát még nem jött elő, a kilencvenes évek elején. Emlékszem eljött abba a műhelybe, ahol gyakorlatilag még inas tapasztalattal sem rendelkezve önálló munkát vállaltam, a fenesi úton egy kocsmáros pajtájában, és megvetően mondta Robika, hogy mit képzelek én, egy ilyen lepukkant helyen dolgozzon?
Nem számítottam más hozzáállásra, titokban nem is bántam, mert problémás volt a srác.
Renáta, Robinak a húga keresett meg a facebookon, nagyon szűkösen kommunikáltunk (nem rajtam múlott), és ő írta, hogy Robi két évvel ezelőtt egy játszótér padján éjjel megfagyott. Hontalan volt. Sajnos ő is az a fajta hontalan volt, akinek nagyon sok esélyt adtak az életben, és csak a felesége tudhatja, hogy mennyi áldozatot hozott érte.
Ezsembe jutott ez, és kicsit elkeseredtem. De ugyanakkor visszaköszönt bennem az, hogy mégse kapáltam kétségbeesetten oly hiába akkoriban. Mindennek van értelme.


Gyermekként inkább a „Mennyből az angyalt”-t énekeltük karácsonykor. Főleg azért, hogy hozzon is valamit az az angyal a karácsonyfa alá. Gondoltam, milyenné dolgoznám fel a karácsonyi dalt mai szemmel és füllel?
Mint rendszerint szoktam, egy egy dal keverése előtt, alaposan utána keresek a neten, ki írta, milyen feldolgozások találhatók, s így tovább. Hát meglepett, hogy ez a kedves dal nincs a nemzetközi repertoárban. Több magyar feldolgozást meghallgattam és érdekes módon, nem igazán nyúltak ehhez a dalhoz. Miért?
Azt hiszem leesett a tantusz, hogy miért. Mert annyira magyar, hogy nem illeszkedik sem az ír vonalhoz, sem a niggerhez. És egyáltalán nem a fehér kariról, nem a Santaról, nem egy fajta boldogságos szeretet ünnepről énekel, hanem magáról a karácsony értelméről: Krisztus megszületéséről.
Ma már mindenki úgy veszi, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Már nem is igen hallom azt, hogy Jézus szülinapja. Maholnap Jézus egy nagypocakú szimbólum lesz a kandallón, szobrocska formában mint azok a torzszülöttforma Budha szobrok, akiről senki nem tudja ki s mi, de biztos valami szentféle vóut. De lehet, hogy eljön az idő (és az már közel van), amikor az emberek szégyenlik a Jézust emlegetni, és inkább eljópofizzák a karácsonyt Rudolf idióta plüss pofájával. Mostanában felfigyeltem, hogy ki ez a Rudolf? Mind csak őt hallom mindenhol.
A román is azt mondja, hogy jön a „Mos craciun” (móskrecsuny), neki se az angyal hozza az ajándékot, hanem az öreg bácsi. Hogy sikerült mégis összehozni ezt a moskrecsunyt a májkáprecsiszával és a dunnyezóval, nem egészen értem. Fogjuk rá, hogy kreatív elgondolásból alakult ez így.
De azért elgondoltam, hogy mennyire egyedi ez a „Mennyből az angyal” dalunk. Kicsit megszeppenve hallgatom, neki menjek, ne menjek? Égek a vágytól, de még nem hallom a fejemben.
Elgondoltam, hogy különösen ma mennyire lesújtóan és egyenesen megy neki a nyugati „keresztény” kultúrának: „Mennyből az angyal...” Tehát nem moskrecsuny, se szántáklóz, meg ilyenek...