Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Emlékek a tekercselő műhelyből

Én itt magányos, csendes alázatosságomban olvasgatok másokat, kik minden bizonnyal okosabbak, bölcsebbek nálam, de mégsem értek semmit abból amit mondani akarnak.
Mert mióta erdélyi magyarságunk köreiben ez a magyar útlevélféle mindenféle lázas katarzisokat idézett elő, hogy most már mindenre van esély és minden bizonnyal ezentúl minden más lesz.
Ezek az okos, hadd ne csépeljem a dolgot, hogy fizetett médiások, mert ki tudja mi az a fizetség, amit írásukért kapnak, de akik minden bizonnyal jól és szépen tudnak fogalmazni, úgy szólítanak meg mindenkit, mint a dalai Láma, hogy tulajdonképpen senkit és sehogy, nos ezek az írók, gondolkodók, vagy előbb gondolkodók aztán írók, olyanokat írnak, hogy még ködösebbé válik bennem minden.
Na de mint mondom, itt a csendes mindenféleséges penitenciámban volt időm megrágni nemcsak ezt az ukrajnai repülős „szerencsétlenséget” ahogyan immár nagyon óvatosan fogalmaznak az olcsó gázbarát tollnokai, hogy egy szerencsétlen pillanatban egy félreértett gesztusból csak úgy leparittyáztak egy civil gépet, de mi a lófaszt keresett ő éppen ott azon az égen, hanem ezt a Mária jelenéses dologgal konkuráló tusványos dolgot is volt időm megemészteni, de mint mondom, egyre inkább a ködbe veszek.
A Mária jelenéses dolognál ott nincs mit hozzáfűznöm, mert az népek hitkérdése, vallása, mint ahogy a többség ortodoxiájához sincs mit fűznöm, mert van akinek a csodavárás, van akinek a varázslás adja az erőt a mindennapos túlélés miértjéhez, meg van akinek a kert művelés illúziója adja az erőt a mindennapos túlélés miértjéhez.
Viszont a Tusványos dologban találtam egy szegmenst, ami felkeltette érdeklődésemet. Mellesleg az is, hogy egy gyermek eltűnt, lám ezért sem küldeném szívesen ilyen társaságba az én gyermekemet, mert ahol nagy a tömeg és lázas ez a tömeg, ki ettől, ki attól (lám tudok én is semmit mondóan, semlegesen fogalmazni), ott nem figyelnek a gyermekekre, ugyanúgy ihat, drogozhat kedvére, mint ős magyarjaink, kikben sok gondot nem okozott a liberális világnézet veszélye, hisz voltak annyira bunkó vadak és önkényesek, hogy amely nő nem fogadott szót, megverték, megerőszakolták, mert egy sámán támogatottságú vezérnek nem lehetett csak egy dolga: hogy igaza legyen. A részeg, sebhelyes és szófogadó zsoldos killerek meg biztos nem álltak le vitatkozni a liberális vagy iliberális dolgokról, mert nem volt honnan tudják mit jelent szabadságban vagy rabságban élni.
Így lehet kézen között elveszejteni egy gyermeket, de attól félek ez még csak a kezdet. Sok gyermek fog még elveszni, de szerintem máris több gyermek elvesztéséről lehet számolni, ha a veszteséget nemcsak fizikális téren könyveljük.
Nem is annyira erre a liberális kontra iliberális dologra lettem figyelmes, mert manapság az ember már nem tudja, hogy jobbról e vagy balról jön a liberális, és az is kérdéses, hogy ugyanaz e a balos vagy jobbos liberalizmusa, én azt látom, hogy a sóder, a félrebeszélés, a hazugság tök liberálisan, a vadnyugat teljes erejével és vadságával kerül terítékre a szép abroszokkal terített asztalokon, ezért engem inkább az a rész fogott meg, hogy „munka alapú társadalom”.
Azért mondom ezt, mert az én életem egy teljesen fanatikus munka alapú életforma, és mint direkt beavatott a munka alapú életformába, ez a dolog borzasztóan érdekel.
Jó, az egy más kérdés, hogy egyáltalán mit is érdekel engem a magyarországi rezsim Erdélyben való kifilózása, mert elvégre egy „a la long” itt egyedül bicegek itt a sajátos, se ide se oda dolgaimban, nem is fogom én itt bírálni a magyarországi magyarok döntési dolgaikat, csak úgy mint érdekesség az érdekességek rovatában felfigyeltem erre a munka alapú társadalom megnevezésre.
Mert van benne valami.
Emlékszem, a Ceausescu idején, a munkának hatalmas alapja volt a társadalomban. Onnan is tudom, hogy amikor a Crisan utcából este tizenegy után gyalog hazamentem és netán leállított a rendőr, hogy éjnek idején mi járatban vagyok a világítatlan utcákon, nem a személyi azonosítómat kérték, hanem a munka igazolványomat. És szerencsémre, mindig hiteles volt hazugságom, hogy éppen a délutáni műszakból jöttem ki és elkéstem az utolsó buszt. Mert a gyár és lakásunk útvonalán voltam.
Az is egy munkás emlékem, hogy immár több éves szakképzetlenségemben a párt úgy döntött, hogy nem lehetek öreg fejjel örökké szakképzetlen, ezért feliratkoztattak egy szakképző kurzusra, de közben legyek szíves elmenni a kommunista párt gyűléseire. A tekercselő műhelybe.
Elmentem. Megmondom őszintén, mindenki bátorítására elmentem a tekercselő műhelybe a pártgyűlésre, mert szerettem a tekercselő műhelyben ülni, szagolni a motor szagokat és nézni amint nagy motrokat tekercselnek. De ott megláttam egy alacsony mokányt, egy faszkalap besúgót, akinek a taknya egyfolytában lógott ki az orrából, amíg fel nem szívta és ki nem flegmázta valahova a földre, ahol aztán volt benne annyi tapintat, hogy cipőjével elkente, odajött hozzám ez az alacsony taknyos mokány, kezével a fejemre csapott, már amennyire jéggé fagyott kezével meg tudott legyinteni, hogy ugyebár csak ide kerültem, ha képesítést akarok.
Nem mondtam semmit, otthagytam a többi kolégát, kiket ez nem zavart a tekercselő műhelyben és tovább álltam. Azt hiszem, hogy ez a gesztusom volt maga a liberalizmus. Akik ott maradtak a tekercselő műhelyben, ők az iliberalisták.
A 89-es forradalom szakképzetlenül talált engem, mert a munka alapú társadalom nem tartott magához méltónak.
És ha most arra gondolok, hogy a magam szabadságát a liberális nézetű munka alapú életformámmal vívtam ki, ahol méltó a munkás a maga bérére, most csak így elviekben, örvendek, hogy a magyarországi iliberális munkamorált nem kényszerítik rám, nem kell elfogadnom.

Nem témába vágó, de ki tudja mikor kapok még lelkierőt írni, addigra lesz más ezer érdekes téma, mert a világ dolgai felgyorsultak, érdemes azon is elgondolkodni, hogy az ukrajnai mezőgazdaság haldoklik, mert az orosz nem veszi át a szajrét, az erdélyi tehenészektől a Napolact nem veszi át a 0,7 lejes tejet a gazdáktól, noha a polcokon egy liter felhígított tej négy lej fölött van, napi 250000 liter tej mehet a picsába és vele a gazdák is, és most látom itt Déván akkora Dedeman üzletet nyitnak mint kétszer a Tadzs Mahal, a hatalmas Romstal és Praktiker közé, ahova az ember madárcsicsergést ment hallgatni, mert ezekben az üzletekben mint a temetőkben, olyan a csend, látogató is már csak alig van bennük. Mintha azt mondaná valaki: a helyi termelésnek az írmagját is ki akarjuk irtani.
Mert erről beszéltem mindig, hogy nincsenek gazdasági vízióink. De jöttetek ti, olvasóim zöme és kritizáltatok, hogy nincs bennem elég nemzeti érzület, hogy janicsár vagyok meg faszom liberálissa, hogy mit tudok én a katarzisról, isteni meg magyar katarzisról, meg ilyen baromságokkal traktáltátok az agyamat (jó, most tisztelet a kivételnek), (de ezt keserűen mondom ama kevesek védelmére), és most mikor látom ezt a nagy magyarságos fasznépet feszegetni az iliberális munka alapú társadalmat, zizzenés nélkül, mint abban a tekercselő műhelyben, jön, hogy nyomjak egy elnyomatlan taknyos flegmát valahova.
A lényeget talán egy szóban vázoltam fel ennek a Sanyi barátomnak és az itt lézengő Józsiknak az élő szent követének, a nagy Józsinak, hogy: „tudod azért mi is faszok vagyunk, mert a gazda nem tudja 0,7 lejért eladni a tejét, de mi sem adunk neki négy lejt a házi tejért. Ez a baj, hogy mi is faszok vagyunk. És ez a baj.”