Élvezem, ahogy a sztereotípia (népiesen: általánosítás) gerinces hüllők esetében átváltozik egy személyes ledorongolásra. Nem azt mondja, hogy a rohadék gecik, mert ez általánosítás, ugye, hanem azt mondja: a rohadék geci, így nem általánosítás, hanem karakterizálás. A profi író nem azt mondja, hogy „én mit gondolok”, hanem azt mondja, hogy az én szereplőm mit gondol, természetesen tőlem függetlenül, én csak mint egy fotót tartok a nagybecsű olvasó elé. Mint mikor a fotográfus éhező gyermekek fotóit futtatja New York leghíresebb képtáraiban és art-pour art meglátása vagyonokhoz vezeti.
A szubjektivizmus is mindig mikor, mi. Ha én nyomok le egy akkordot az Air virtuális szintetizátoron, akkor az egy szar akkord. Ha viszont Jean Michel Jarre nyom le egy akkordot az Air virtuális szintetizátoron, akkor az istenes akkord. És ha ő két akkordot úgy nyom le, hogy a kettő egymáshoz disszonáns, akkor az azért van, hogy a kettő egymáshoz disszonáns legyen. Én nem akarhatok egymáshoz két disszonáns akkordot lenyomni. Egymáshoz két disszonáns akkordot csakis egy híres zenész nyomhat le. Olyan ez, hogy a pedofilságért csak papot mentenek fel. Szegény ember, ha farkát kiveri titokban, gyalázatos és szégyen.
Így van ez ha az ember egy csoportba iratkozik, ahol csak a könyv borítókat tárgyalják egymás közt: kiderül, hogy könyvborítót csak egyesek tervezhetnek, és minden más, egyedi meglátás és vizualizáció szar, mert csak keveseknek jutott osztályrészül, hogy jók legyenek a borító meglátásaik, akik tudják, hogy a tízezer légy mit szeret a szaron.
Legyen az írói, kivitelezői szakberek, az ember nagyon hamar rájön, hogy ma az is baj, ha az ember különlegest ír vagy rajzol. Szerencse, hogy az önfelkent szakbarbárok vannak, akik erre rávilágítanak.
Feltételeződik (lehet, hogy helyesen), hogy a potenciális olvasó manapság egy olyan halsor, mely tátott szájjal várja a soron levő horgot bekapás végett, mert magától már képtelen úszkálni a mélyben és táplálék után keresgélni. A jól vezérelt algoritmusok irányítják a csalit és a horgot.
Annyira beszédes Gárdonyi titkos naplója! Néhol azt írja, hogy ez és ez az aranyút. Aztán pár oldallal arrébb meg azt, hogy ez és ez az aranyút. Homlok egyenest ellenkezik előbbivel. Aztán azt írja, hogy csak fogjál neki és ne okoskodj, mert jobb ha rendezetlenül folyik a téma, nem rendezetten. Alapjában megértettem Gárdonyi sikerének a titkát: Napjában csak egy órát dolgozott fizikai munkát: ha nem a hegedűjét nyúzta, vagy nem a gyümölcsfáit szemlélte, akkor nyeste a szőlőt. Azt írja, hogy kifejezetten jól esik neki napi egy óra fizikai munka. És egy regénye honoráriumából kihúzott egy jó időt.
Jókat derültem a Bugaszeg köztársaságon, de sajnos abba sem estem bele, pedig már nagyon kéne valami, amibe beleessek, hogy fogozkodót találjak, ami más legyen, mint önnön erőm, mely minduntalan elégtelennek minősül.
Azon gondolkodtam, hogy mi vóna, ha megjelenne Koppány, hogy a Bugaszeg köztársaság trónjába ülljék? Valszeg a kormányzó lyukas cipőjével tökön rúgná, hogy oda senki fia nem ül, mert Bugaszeg csak egy egyszemélyes állam. Bugaszeg közösségi létesítményre való utalás csak egy történt a tizenvalahány videóban, amennyit megnéztem, éspediglen amikor egy fiatal pár egymásra tett pár téglát és azt Bugaszeg kormányzója lerúgta, mondván, hogy neki senki ne követeljen szerzői részesedést Bugaszeg felépítéséből. Ez a mementó azért tűnt fel nekem különösképp, mert átéltem én is párszor ezt a rugdalkozós márkanév féltést ami a közösségi építkezést illeti. Minden parókiának csak egy kakasa lehet, a többi csak tojó tyúkként jöhet számításba.
És így, az egyszemélyes vallású templom már nincs ínyemre. Nem tudom mi a követhető benne, mit lehet rajta replikálni? A jópofaság?
Én a dolgokat komolyan szoktam venni. Ha építünk, akkor építünk.
És akkor mindebből mi vonható le? Hogy negativista lennék?
Dehogy!
Inkább azt, hogy légy önmagad, basszál a sok nagyokosra! Ez a jó hír részemről!
Lehet baszni a nagy okosokra, mert mind hülyéknek, sztereótippeknek és szubjektíveknek találtattak!Az, ha valaki nagyokosnak mondja magát, még nem az!
Ez az én evangéliumom.
Szabadok vagyunk olyan könyvborítót alkotni, amilyet akarunk, legfeljebb tízezer szaros lábú légy nem maszatolja be.
Ja, hogy megúntam a sok elvárást és bocsánatért esdeklést, hogy létezni merek?
Hordjon maszkot, aki nem bírja.
