Happy end fíling

Attila vasárnap reggeli levele Annához

"Gondolom, hogy ebbe a happy end fílingbe keseredünk bele...néha az az érzésem, hogy az igazi pihenőnk és megnyugvásunk az örök csend, hallgatás lesz valahol az ibolyák gyökere szintje alatt.
Valahogy úgy vagyunk mi, mint az örökké befektető gazda, magától minden falatot megtagad, hogy még egy nadrágszíj földet megvegyen, gondolván attól jobb lesz. Közben pedig végesedik életünk.
Elnézem a fiamat, te, az egy olyan jó érzésű gyermek, hogy kitalálni sem lehet jobbat. Kérdem én, az istennek mi kell több egy embertől, hogy örökké dilemmában és homályban tartsa? Minek ez a csoda, mint a Föld? Annyira csoda, hogy nem lehet csak véletlen műve, ilyet egy szuper intelligencia nem tud létrehozni. Ez az ősi létforma, ez a csoda nekem többet elárul, mint mindenféle okos írástudó mindenféle hókuszpókusz kitalációja a hitről. Hogy hit által s ilyen baromságok. S kiderül a hit a gyengék önámítása, drogja. Mert ebbe a hitbe belepréselnek mindenféle ideológiát, amit a hívők vakon hisznek.
Nem akarok hinni, nem akarok kételkedni, hanem érezni a pillanatot. És ezt a pillanatot amennyire csak lehet, többet érezni.
Ezért van az, hogy más szemmel nézem a bútorokat amiket készítek, ki akarom iktatni a gagyi megoldásokat, és főképpen méreg drágává akarom tenni kezem munkáját.
Lehet, hogy mélyen kezdek belenyúlni az isten tagadásba, de egy biztos, ha igen, akkor ezt az ember istenképének köszönhetem. Kösz, az az isten nem kell. Az nem az, aki ezt a világot létrehozta, fenntartja és igazságot tesz majd. Ebből az igazság szolgáltatásból sem kérek. Az nem igaz, hogy szeretetből bünteted azt akit szeretsz. Ez egy perverz, pitiáner, bunkó falusi mentalitás, mely aztán a szeretlek szót elfelejti kimondani mielőtt szemhéja végleg lemered. Várhatod, mert nem lesz. Magával viszi az örökkévalóságba.
Lehet, hogy elkeseredésünk jogos, mert egy nem létező rózsaszínű happy endben reménykedünk, holott nekünk csak egyszerűen mást kellene lépni.
De lehet, hogy tévedek..."