The Stonecrops experience


Tulajdonképpen nem igazán tudtuk felmérni, sem a The Stonecrops, marosvásárhelyi együttes, sem én, a csirkefarmi, abszolute entry leveles házi stúdióm hóbortos élvezője, hogy mire is vállalkozunk, amikor nagyvonalúan felvételre adtuk magunkat.
Egyrészt a zenekar pár hónapja állt össze, heti egy próbával, nem volt kevésbé pofátlanság, mint az, hogy pár nappal a felvétel előtt kezdtem el gondolkodni a monitorozáson. Mert egy az, hogy én itt a magam kezdetleges dobolását felveszegetem, de amikor több hangszeres együtt játszik, ott bizony el kell őket választani, viszont is kell hallják egymást.
Be kellett sűrítsünk abba a 3-4 napba sok mindent, kábel forrasztást, improvizációt, többszöri próbálkozást, illetve a szóló részeket helyben faggattuk Norbiból kellő sörmennyiséggel.
Egyikünk sem tudta mibe mászunk. Valahogy összehoztuk.
A magam részéről, így utólag elgondolva, a dobfelvétel elég jó lett, legalábbis a jelek jók, eléggé semlegesek, azaz alakíthatók utólag. Jó ötlet volt az utolsó órában lecserélni az ATC mikrofonokat a pergőről és az üst dobról. Örökre száműzetésre ítélt két kis behringer térmikrofont tettem fel próbából, mert nagyon hiányoltam az ATC-ből a mélységet. Overheadoknak nagyon pocsékok valóban a Behringerek, legalábbis ez az én két típusom, az az abszolút legolcsóbb fajtája, viszont dobokra nekem tetszenek. A Shure SM57 sem hozza azt a mélységet, teltséget, amit ez a Behringer. Tudom, hogy sok stúdiós keresztre feszítene ezért, nem ellenkezem, valószínű a méregdrága mikrofonok másképp szólnának, de legyen enyhítő körülmény rám nézve, hogy a házi stúdiómhoz nem méltóak. Olyan lenne, mikor a felső tízezerből valaki azokra a színházi előadásokra váltana bérletet, ahova a prolik mennek. Rang és presztízs kérdés. Most hogy nézne ki egy több ezer eurós mikrofon a stúdiómban? Bí szíriosz, nem lenne kihasználva.
Az ének hangfelvétel szerintem jól jött ki, és az akusztikus gitár szektor is elég jó lett. Igaz, hogy hozott az együttes egy jó mikrofont, azzal vettük fel. Inkább a lelkek nyugalmáért vettük fel azzal, de a jelből ítélve nem képezett magasabb kategóriát a Scarlett mikrofonhoz képest. Szerintem ami amateurilag kifizethető eszköz, azok tökéletesen megfelelnek az amatőr státusnak. Persze, a részletek és igények nőnek, ahogy fejlődik az ember, de azt ki kell érdemelni. Viszont ahogy egy jó dob is tud szarul szólni, úgy egy olcsóbb dobot is fel lehet jól hangolni, egy jobb bőrrel, megfelelő rezgőcsillapítóval, ahogy sok gitáros miután sok drága gitárt is kipróbált, rájött, hogy sok olcsó gitárnak jobb a hangja, mint a márkásé. Meg kell találni a célhoz a megfelelő, kifizethető szerszámot.
A basszusgitár és kísérő, illetve szóló gitárra sajnos nem tudtam felkészülni. A basszust első beállításra, a Mugohall csöves ládámra irányított Shure mikrofonnal vettük fel, aztán később vettünk fel vonalba is, direkt a hangkártyán keresztül, és biza bevált sejtésem, hogy így világosabb jelet kapunk. Azért fontos ez, mert a virtuális keverőpultomon megannyi pluginnal csodákat lehet elővarázsolni, ha a jel szép tiszta. Amíg az erősítőn és hangszórókon a jel már véleményezett, a mikrofon halló készségét is rászámítva, elég nehéz kikísérletezni mi az a jó, addig a vonalon a nyers, tiszta hang ment át. Sokat állítani nem volt időnk.
De jó volt. Fel tudtam én is mérni, hogy mivel jár ez, akarom e ezt a jövőben, és gondolom az együttesnek is jó volt megtapasztalni, hogy körülbelül mire számíthatnak ha stúdióba mennek.
Hogy akarom e ezt a jövőben csinálni? Őszintén, nem tudom. Fejleszteni kéne, de nem érzem ennek a jogosultságát. Jó móka volt így baráti körben, új, jó fejeket megismerni.
Viszont a keverést nem vállaltam el. Meg is mondom miért.
Azért nem vállaltam a keverést, mert nem tudok objektív lenni, nagyon is hatással van rám minden cselekedetem. Egész életem arról szólt, hogy másokat kiszolgáltam, és nagyon nem akartam, hogy a stúdióm is erről szoljon, hogy mások fülére keverjek. Értékrendem nagyon is keretekbe van foglalva, kezdve a kiindulási pontból, a lecsengésig.
Az első keverés visszajelzései után rájöttem, hogy ezt így nem akarom. Azt viszont értem, hogy a szerzőnek joga van a stílushoz. Azért passzoltam profik irányába ezt a részét. Akik benne vannak ennek a szakmának a trendjében.
Emlék és nyom forma összeraktam ezt a kis demót, hogy valahogy így hallom és látom az egyik számukat. Én általában azt a zenét hallgatom, ami nem fáraszt le, aminek érthető a szövege, világos a hangja. Nézetemben az ének a fő, a többi hangszeres csak alátámassza az énekest, hogy igen, hiszünk benned, valljuk amit mondasz, támogatunk. Mindent a dallam vonalhoz és énekeshez kapcsolok, szóval értelmezésemben az ének nem egy a sávok közül, amely kapcsolódik az aláfestéshez a decibelek értékhatáráig, hanem olyan mint a királynő és előtte meg utána mindenki felsepri a helyet, lehetőleg lehajtott fővel.
Lehet, hogy képzeletemben az éneknek, a dallamnak női nemet adok, én mindig is nőként tiszteltem a nőket. Ebben a gender forradalomban, hogy a nő ma férfiként akar viselkedni, ezzel szerintem nem nekem kell számolni, hanem a bekeményítő nőnek. Mert mondjon bárki bármit, én továbbra is nőként nézek a nőre. Keményítsen amennyit akar.
Hogy filozófiámon csorba ne essék, valószínű nem fogom erőltetni a stúdiót a vállalkozás irányába. Elég zakata van itt ahhoz, hogy a saját alkotásomra adjam fejem. Már amennyi időm és energiám van hozzá. Na de éppen azért.