Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A hosszantartó kávézásokról


Még szerencse, hogy van ez a Cézár. Mert nem lenne miről írnom. Mondjuk éppen volna, de de miért ne csapolnám le fatalisztikus, reménytelen világképemet mondjuk Cézáron keresztül?
Rájöttem, amire mindig is gyanakodtam, hogy ez a Cézár nem is olyan hülye, mint tartják, inkább más. Nem annyira más azért, az alapvető emberiség benne is megtalálható.
Mondtam, menjen látogatóba, ha akar, volt eltartóját látogatta meg. Tisztáztam vele, hogy nem leszek a seggében, nem mondom meg mit tegyen, munkájához illő bért, eltartást számolok, nem kell nekem belőle se több de se kevesebb. Egymást kiegészítve, ha tudunk előre menni, rugalmas vagyok az egyéb relációban.
Benne volt a pakliban, hogy ez a visszalátogatása a múltba nem marad következmények nélkül. Akkor sem tartottam vissza, tudván ezt a pakli dolgot. Olyan ez mint az Isten szabad akarat tézise: Menj ha akarsz, de biztos jó neked? Hja... az emberi természet, a modern spiritualizmus rákfenéje, hogy de hátha valami különlegest tart különleges mivoltodra a sors? Tán csak nem akarsz leragadni a barackfádnál? A cirkuládnál? Netán családodnál? Majd kérem Isten segítségét a find myself folyamatában. Bármi legyen az.
Szánalmas e emberi álmodozás, megfigyelésem az (tévedhetek), hogy gyökere minden önmegvalósításnak a szeretetlenség. Annak hiánya, mindegy milyen irányból. Szeretve lehetsz akár, de ha benned nincs viszont szeretés, uncsi az egész. S akkor find myself.
Tudom, mert gyarlóságomban ezt is kipróbáltam. És egyike legostobább spirituális hülyesége. Akkora fake duma, hogy csak.
Ez a Cézár hirtelen megvilágosodott állapotban került vissza, egyértelműen megbolygatta a világnézés. Új lehetőségek tárházát nyitotta meg számára az utazás, kéthetes csirkelábon forgó csarnokélet után vágyakozott kitörni a mindennapok csendjéből, zakata kellett neki, pörgés, hisz az egész világ pörög és asziszi ez jó.
Szerdán már téglát hordott valakinek. És a szombatjait már elígérte másnak, mondván azon a nap úgysem adok neki munkát. Ugye az csak normális, hogy zsebpénzre is szüksége van. Csodálkoznom kellett volna, de már nem töltöm ilyen felesleges emokra az időm, a legéhesebb kutya is harmadnapra kipiszkálja a jobb falatokat előbb, hamar elfelejtette, hogy egy darab krumpliért ölt volna. Ha nem lenne a helyzethez elég bölcsességem, fel kellett volna kapnom a vizet, mert hogy amit én adtam akkor az nem zsebpénz?
Rendben, mondom Cézárnak, de akkor ugye szombat vasárnap megoldod magad az étkezésedet? Meg a templomozáshoz szükséges nem zsebpénzt is kitermeled. Ó, persze, egyezett bele boldogan ez a Cezár, hogy csak ennyivel megúszta.
Hozom akkor a kávét, hogy hosszas kávéivászati kispolgári megrögzésünket gyakoroljuk, erre Cézár fogja a bögréjét (tulajdonilag az enyémet), hogy bemegy addig a szobába, addig is nézi a telefonján az internetet. Mert testvérei telefont hoztak neki. Liberális szellemem rögtön gyümölcsözött Cézárnak, végre nem zárja el senki a világtól, a végtelen lehetőségek tárházától, a find myself hatalmas hálózati rendszerétől, azaz magától az Élettől.
Üsse kő, mosolyogtam magamban, tudok én magam is kávézni, magammal beszélgetve. Legalább visszahallgatom a mixeimet (ami világszinten kuka termék, mint bármilyen emberi gondolat), úgyis tele van javítandó fejezetekkel, hisz itt-ott nem elég tiszta a flamenco gitár. Ki más, ha nem én fogom ezt hallgatni?
És hogy hogy nem, látom, érzem, hogy Cézár lelke nem lebeg többé a paradicsom felett, kiüzetésre vágyik, csodálatossá vált fülének a kelgyó sziszegése.

Szidják a kapitalizmust, a multikat, úgy beszélnek róla, mintha valami fenevadak lennének, okult perszónák, holott csak a nagy tömegek közösen bevállalt vágyak summája. A kapitalista, multi fenevadat a tömegek hozták létre. Ezt jó végre leszögezni. Az a tömeg, akinek egyszerű könnyedség lemondani a szeretetről az önmegvalósítás címen. Miféle önmegvalósítás? Hát a karrier. Miféle karrier? Halat belezni Skóciában? Kábelt nyúzni Párizsban? Messze messze a családtól?
Van egy srác, mondjuk régi ismerősöm, hívott Párizsba asztaloskodni. Persze, hogy nemet mondtam, eszem ágában sincs családomat itthagyni. De rákérdeztem, mi a lóvé? Mit adnak? Szóval, 1400 euró, és egy ágy, négy személlyel osztózni egy szobát. De! Évente van 30 nap szabadság. Ő személyesen, mivel jó sok ideje kint van, kap 1550 eurót. Havonta 1200-őt hazaküld. Családja így él.... Még magam is megrendülök ezen a mondaton, hogy “családja így él”. Hogy mennyire bejáratott életfelfogássá vált ez. Messze egymástól. Próbálom elgondolni, hogy repesve várják a gyerekek a karácsonyt, jöjjön az apjuk, és hozza a beígért dolgokat. Mert talán nem volt honnan megtanulják azt az örömet, amikor reggel kinyitjuk a csipánkat, látjuk egymás szemeit, halljuk egymás hangját. Borzalom ez az állapot, hogy erre nincs igény. Pénz kell. Dolog kell. Mutyikkal teli életünk kell.
Borzalmas önként vállalt lelki nyomort élünk meg.
Csak spekulálok, valószínű, ha itthon együtt kuporgatnak, szerényen élnek, egy adott megvilágosodott ponton feltör a filozófikus kérdés, hogy de miért is nem csinálják úgy mint minden normális ember, hogy az egyik szülő menjen külföldre, és akkor nem kell nélkülözni? Mert hogy miért nem megy ki az egész család, az egyértelmű, mert ott családdal úgysem lehet megélni mint itthon.

Kicsit eltértem Cézártól, de nincs messze a két téma egymástól.
A világ halad előre.
A hosszan tartó kávézások ideje lejárt.
Számszerint kettő darab hosszantartó közös kávézás volt.