Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A Spinjitzu zóna.

Hogy mi ez Spinjitzu zóna?
El kell képzelni egy kábé hatszáz négyzetméteres csarnokrészt, ami az idők folyamán tele lett mindenféle régi bútorral, meg egyéb mutyival. Hogy majd jó lesz valamire. Mint a hazugsággal tele életünk. Szépen elraktározva, hegyire hátára, annyi van belőle, hogy az ember el is felejti mi minden gyűlt oda.
Aztán jön egy nagy ínség. Amikor nincs tűzifa. Pénz se hozzá, viszont hideg dögivel. Ilyenkor az értékrend megváltozik. Annak függvényében is, hogy mennyi látszik még ebből a hidegből. Kiderül, hogy a halomra gyűjtött mutyesz, mint a halomra halmozott hazugság, nem kell senkinek, még ingyen sem. Egy egy krémet még elsóz az ember semmiért, de egy lilapiros fotel, még ha zsír új is, nem kell senkinek. És sorolni lehet a mennyi mindenre jó mutyikat, amik relatív értékek, ha kell valakinek. Ha nem, akkor nem.
Ez az én úgynevezett Spinjitzu zónám. Ez nem valami Ghandi dolog, sem valami Hamvas Béla dolog. Ez egyszerűen a Spinjitzu, ahol a hazugságból lassan aprítunk a tűzbe. A felhalmozott mutyi fejsze, kalapács és cirkula által meg a tisztító tűz által megszületik a rend. Ahogy a rend minél nagyobb teret hódit, annál felszabadultabbnak érzem magam. Egyre kevésbé van mihez kötődjek. Rájövök, hogy azok nélkül is megvagyok, sőt, mintha jobban.
Ebben a Spinjitzu zónában, ahogy egyre jobban tisztul a felület, a gondolataim is tisztábbak, nyugodtabbak. Hisz túléljük a telet. Nem a pénz boldogít. Viszont a hideg sem. Annak a tudata sem, hogy holnap nincs mit a tűzbe aprítani. Viszont ha van mit aprítani, mintha boldogabb lennék. Nem boldogít a pénz, de annak a hiánya sem. Ez vagyok én a my Spinjitzumban.
Aztán aprítás közben eszembe jutnak dolgok. Persze megint olyan dolgok, amik másokat idegesítenek. Például a farsang. Szóval nem egészen értem a hisztériát a hellóvin meg valentájndájz körül. Hogy megint ez a mocskos liberális vadkapitalizmus tör életünkre ezekkel a kommersz eseményekkel. Mitől nem kommersz a töklámpás meg a farsang? Mert mit láttam a farsangból? Hogy a gyermekek milyen szépen csináltak mit? Hogy kimaskarázták önmagukat és hülyét csináltak magukból? Ez mitől fasza? És irdatlan irigység és elégedetlenség generálódott, amikor nem ők nyerték meg a farsang díjat? Ettől fasza? És ezt minden évben eszeveszett fontossággal megismételtetjük velük, az idén a fiam négy farsangon vett részt és az ötödik meghívásra azt mondtam, na kész, a tököm tele a sok marhaságból!
És akkor ugyanettől a gyermektől fogja elvárni ez a tökéletlen nevelő réteg, hogy becsületes, adófizető, dolgos polgár legyen. Méghozzá fullban hazaimádó és egyben egyházimádó is, egyben imádva a megnagyboldogult vízionárusokat. A sors kijelöltjeit, kegyeltjeit, kiválasztottjait.
Cseri Kálmán Biblia magyarázatai tudtak hatni életemre. Sajnos más nem. Ő mondta egyszer, hogy az orosz csavarhúzó is tökéletes. Hogyan? Úgy, hogy kitaláltak egy négy lejes csavarhúzót, ami annyit is tart. Négy lej értékéig tart. Senki nem kérheti számon az orosz négy lejes csavarhúzótól, hogy miért nem bírt többet húzni, mint amennyit húzott. Mert abban az árban tökéletesen teljesített. Hogy Isten sem vár el többet attól, akit bilinek teremtett. Nagyjából ez a lényege a tökéletességnek. És teljesen egyet értek vele.
Csakis ebben a Spinjitzu zónában tudom összerakni a farsangot, a nyomort és a tökéletlenségben a tökéletest.
forrás: gúgel
Abban a farsangi lármában tőlem nem messze volt egy fiatal nő, három kis gyermekkel. Spinjitzus orrommal, szememmel kiszúrtam magamnak őket, mert nekem már nagyon kitisztult az ilyen szimatom. És lehet, hogy perverz hajlamaim vannak, de néha erős vágyat érzek arra, hogy megértsem mi van a dolgok mögött. Az egy mérföldről is lerítt, hogy az a nő nem a gyermekek anyja. Egy adott pillanatban abban a nagy zajban, döngött valami ilyen kacsás, idiótizáló sok lábdobos zeneféle, amire a farsangoló gyermekeknek illett marhulni, a három kis gyermek olyan óvodásfélék, elkezdtek rendre némán sírni. Nem pánikoltak, mintha megijedtek volna a nagy zajtól, hanem keservesen sírták a magányukat. Mindhárom gyermek másfelé fordulva némán potyogtatták könnyeiket. A nő arcán nem látszott semmiféle rezdülés. Talán megszokta, hogy a malacok ha éhesek, vinnyognak. A kép kitisztult, szociális család a nevelővel és a kisebb tagjaival a népes családnak. A nagyobbak már biztos lábdob ritmusára marhulnak a tömegben. A nő fiatal volt. Talán inkább marhult volna ő is, de a kötelesség az kötelesség, a malacokra felügyelni kell. Még jó, hogy létezik gyámhatóság, mert nem kóricálhatnak csak úgy el a malacok észrevétlenül.
Egy beteg galambra rögtön ráugrik Pufi, a kutya. Megeszi. Ki szólhat ebbe bele? A Spinjitzu zónámba sok galamb berepült, rájöttem, nem hülyék ők, hanem csak nyugodtan akarnak meghalni. Azt hittem betévedtek és nem tudnak kirepülni. Amint egyiket másikat kihessegtettem, a másik pillanatban Pufi lekapcsolta őket, mert nem volt erejük repülni.
Nem lehet ezeken a szociálisan hátrányos gyermekeken másképpen segíteni, mint összezárni őket, mint a malacokat, és hagyni őket megetetve a Pufi emberek által? Mert az a négy lejes nő tökéletes abban a csavarhúzásban. Nem izzadni jött gyermeket nevelni, hanem négy lejért jött. A nő a hibás? Nem. Az, aki orosz csavarhúzót vesz egy olyan csavarhúzáshoz, amire az orosz csavarhúzó képtelen. Az a hibás. És ha többször is orosz csavarhúzót akar használni oda, ahol nem segít az orosz csavarhúzó, akkor az hülye vagy szélhámos.
És mi is hibásak vagyunk, a társadalom. Mert kéjelgünk abban, ha valaki orosz csavarhúzóval tökéletlenkedik. Azt mondjuk nagy áhítattal, lám nem kell feltétlenül a profit megfizetni. Lehet ezt szarral is csinálni.
Mennyi dolog van ebben a világban, ami értelmetlen? Lám csak az én Spinjitzus zónámban is mennyi értelmetlen dolog van. Azok a magányukban, csendben sírdogáló gyermekek nem többek mint a többi rengeteg hiábavalóság? Jó nekünk elnézni amint a Pufik szájába repülnek?
Hogy genetikailag vesztesek? Mi lenne, ha az emberiség nem a Marsra jutást tenne ki céljául, hanem azt, hogy bebizonyítsa, hogy nincs eleve elrendelt vesztes. Mert ez volna egy fasza cél.
De lehet, hogy a profi csavarhúzók világában az ember másképp lát. A jobban megfizetett szakember sem hajol le a szar munkákhoz, a püspökök sem hallgatnak meg akárkit, nem temetnek akárkit, az elnökök sem állnak szóba a választóikkal.
Tulajdonképpen minden ember egy ilyen némán, befele síró magányos, aki ha felnő rájön, hogy jönnek a Pufik és megeszik.
Csak mondjuk ezzel jó tisztában lennünk.
(Az utolsó mondatot olvasd el még egyszer).