Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Lenni vagy ne lenni oskola


Jó ideje, ma hálával telt szívvel és azzal a potenciális nyugalommal iszom a kávémat, hogy van rá egy bő nyugodt órám. Én úgy vagyok, hogy ha gyötrőim meghagyják életemet, nemcsak a fentvaló gondoskodó felé érzek hálát, hanem a gyötrőimnek is megbocsátok. Irántuk is hálásan érzek.
Végül nem buktatták meg fiamat, átment mindenből, és tudom, hogy ehhez bőven hozzájárult a kegyelmesség. Bár nem engedték el epés megjegyzések nélkül, de bizton volt ez vicseverza is, én már csak tudom, hogy fajtánk arcmimikájában, noha fegyelmezzük magunkat, oda rajzolódik teljes véleményünk a minden iránt. Bitang őszintén. Ez is genetika. Nem lehet ezt kiművelni, esély sincs rá ezt más irányba civilizálni.
Elgondolkoztat, hogy a mifélénk, hisz nem vagyunk buták, inkább eszesek s egyben ügyesek is vagyunk, miért ellenkezünk a rendszer ellen? Mert elvégre nem arról van szó, hogy nem vagyunk képesek ezt vagy azt megtanulni, de talán számunkra fontos a követendő mester hitelessége, karaktere. Végül is, bennünk ősibb a hagyományizmus, mindamellett, hogy utáljuk a kor nemzeti álságos, júdáspénzre konvertált megnyilvánulásait, műkultúráját, erőltetett igyekezetét, vérünk múltba révedését talán Csingacsguk idejére vetíthetjük, akinek a törzs vezére azt jelentette, hogy teljesen hiteles és követendő minden cselekedete, gondolata, hite.
A mai vezérjelöltjeink Old Shatterhand azon sápadtarcúi, akiktől még maga Old Shatterhand is undorodott. Talán a mai sátras cigányok szerveződésében található meg a családfő imádata, követése. Egy olyan személy a törzsfőnök, aki ha baj van ő az első, aki kiáll furkos botjával, védelmezni a családot. Ha van amit követni lehetne benne, akkor ez az. A mi törzsfőnökeink affiliálódva vannak ide-oda, és kegyes magasságból szemlélik a bitangjaikat, hogy gyarmatosítóinknak megfelelnek e eléggé, vagy sem.
Nem azt mondom, hogy a zsenijeink ne gyúrják a filozófikus mateket, ha kedvük tartja, hajrá. Viszont ne hagyjuk prédába menni azt az energiát, amely nem a filozófikus tudomány felé nézelődnek, hanem megfognának valami munkavéget, értelmes életcélt.
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem az üzletházak szerveződését tanuljuk el a nyugattól és azt szépen alkalmazzuk a mi kereskedelmünkre, nem a vállalkozásainkat próbáljuk arra a nívóra fejleszteni, központi bölcs és belelátó irányítással, hanem lövedékeket gyártunk fiataljainkból a nyugat gépfegyverébe. És aggódó szeretettel tanítjuk gyermekeinket: merthogy diploma nélkül nyugaton sem érvényesülsz, nosza ezért gyúrd a filót.
Milyen könnyű megbélyegezni a plebsz fiait, tizennégy éves nagy állatokat, hogy nem tanulnak, semmire se foghatók, de hisz ezt nem tudhatjuk, amíg karámba vannak fogva és azon az úton kell nekik járni, amihez nincs tehetségük és nem is akarják. Alternatíva viszont az általános műveltség jegyében nincs. Pár nyakkendős, piros masnis jótanuló, elég silány felhozatala a marketing helyes és értelmes voltára.
Olyan az oktatás rendszer, mint egy hatalmas svéd asztal, amiről az elit lenyalja az eperhabos dolgokat, a többivel nem törődik. Majd a kutyáknak jut. Odavalók.
Na ez az. És ezt ezek a bitangok látják, tudják, érzik. De törvény kötelezi őket, főleg a szülőket, hogy ezekben a karámokban gyötrődtessenek.
Például a fiam már szeretne egész nap számítógépeket szerelni, neki mennyország lenne egy számítógépes műhely, egész nap ott baszkodni. A gamersége nem merül ki a nuke-ok gittelésében, napokig képes egy módot beépíteni egy játék programba, mert azzal más a fű hullámzása a játékban. Kívülről tudja mi van a gépében. Tudja mi kell neki a következő lépcsőben. Teljesen magától eszméletlen dolgokat tanult meg.
De ezt maga választotta. És én ráhagytam, mert fejlődik. Nem lett antiszociális, nem lett telefonbuzi, sőt nem szereti a telefont. Nem is fészbukkozik, mint az intve óvó tanárai, akik feszt fészbukkoznak.
Az ilyen kölyköknek az kéne: gyerekek, aki nem akar iskolába járni, holnaptól lehet választani 8 műhely közül. Biztos lenne rögtön három inasom. És garantálom, hogy ha maguktól választják az asztalosságot, többre fognak menni. Még akkor is, ha évente cserélnék a műhelyeket. Hadd lássanak bele a szakmák lényegébe. Hogy a műhelyemben ismeretlen a logaritmus kifejezés, legtöbb összeadunk s ilyenek. A többi jókedvű és élvezetes munka.
Azt mondják, a fiam ha átmegy a turizmus szakra, elveszik. Mert ott a plebsznek a plebszei vannak. Főképpen alapítványi gyermekek, némelyek árván, némelyek szervezetlen családokból kikerülve nevelkedtek. Hát, nem tudom. Nekem sok alapítványi gyermekkel volt és van kapcsolatom, sőt, mondhatom, hogy ha valami Dévához kapcsol társadalmilag, akkor az az alapítványi gyermekek azok, és semmi kivetnivalóm nincs irántuk, nagyon elevenek, humorosok és igen, magasról szarnak mindenre.
Emlékszem, én is pont ebben a korban váltottam iskolát, az elit Brassaiból elmentem a monostori nyolcasba, akkoriban a legprolibb lakónegyed legvégén levő technikai iskolába, emlékszem kevés részvéttel, inkább lenézéssel engedtek utamra volt osztálytársaim, ha lehet olyanról beszélni, hogy egyáltalán néztek rám. Az új iskolában viszont kellemesen meglepett a proli összetétel, legtöbb jófej volt, és leszámítva a két antiszociális egyedet a Barthát meg alattvalóját a Bodeát, akik agresszivitásukkal mérgezték a hangulatot, sokkal több barátra leltem ott, mint az elmúlt nyolc elemiben. Mai napig is szívesen emlékszem rájuk. Mert végre a magamfajta prolik közé kerültem.
Az viszont, hogy a gyermeket jó osztályba tuszkolni, hogy felnőjön a társadalom krémjéhez, hatalmas ostobaság, sőt, biztos receptje a befele fordulásnak, a társadalomból való önkéntes kirekesztődésnek.
Úgyhogy én nem aggódom, hogy a fiam elvegyül a plebszek plebszébe. Sőt, biztos vagyok benne, hogy jót tesz neki.
Vállalkozó kedvű gyermek, és hiszem, hogy kikapálja majd a saját gesztenyéjét, de abban már nem vagyok biztos, hogy az egyetem útja az. Sőt.
Most sem csináltunk mást, mint bevállaltuk az egyetlen elénk tárult utat, átpréselődtünk az első nyolc osztályon, a végére kiderült, nem az oskola erősségünk, elég volt erre nyolc év, hogy kiderüljön. Nem kell ezt fokozni sokáig, lépni kell a következő fokozatra, bárhova vigyen az. Egyelőre a turizmus. Mert itt a tét nem a magas média, hanem: lenni iskola, vagy nem lenni iskola. És egyelőre a tíz osztály kötelező.