Ködbe hajló híd


Mint mondottam, úgy érzem, mintha hídon mennék át. Alant a mélyben a reménytelen emberiség. Iszonnyal és félelemmel nézek alá. És a híd másik felén ereszkedek alá, mint ahogy minden domb másik fele lejtős.
És közben minduntalan ez a Jézus jön elém. Bár megtagadva, ragad hozzám, mint izzadságra a por. A híd másik fele, amin lefele lépkedek fáradtan, a ködbe vesz, nem tudom mi vár ott.

A zsír projektem áthúzta naiv számításaimat. Vasárnap estére a májam kiverte a biztosítékot. Hétfőn fetrengtem, azt hittem itt a vég. Kedden a párom szidott mint a bokrot. Hogy nem értek a szóból. Már akkor megígértem, hogy nem nyúlok többet zsírhoz. Szalonnához se.
Attól kedden szónemértésből lehúztam majdnem hét órát a műhelyben. A beton kerítés sablonokat be kellett fejeznem. Erre már csütörtök és nem jöttek utána. Ilyenkor az van, hogy a vállalkozó pillanatnyilag átmeneti pénzzavarban van. Mindegy, a fő, hogy részemről kész.

Elmaradt a Blues fesztivál részünkről, és a Kolozsvári Magyar Napokra sem megyünk el. Lett volna a Bojtorján és Zorán, amire esetleg elmentem volna. De most írok valamit, amire megin' páran meg lesznek haragudva.
Mikor olvastam, hogy tavasszal az Omega 220.000 lejt kaszált a Vásárhelyi napokon, mélységesen kiábrándultam a magyar zenészekből és a mindenkori szervezőkből. Én meg nagy naivan azt hittem, hogy ezek a nagy híres magyar zenészek, kik kicsalják a felajzott lelkünkből a könnyeket, majdnem ingyen jönnek nekünk zenélni.
Mert mi ha az anyaországba utaznánk töltekezni Budapest utcáin, ugyancsak kilapítanánk buksztárcáinkat jó időre, mégis jól esne. De baszki, ötven perces Trombitás Frédizésre közel 50000 eurót? Még ötezerre is felszisszennék, de ötven ezerre?

Ezek a pillanatok azok, amikor a magamfajta kekeckedő prolimagyar felkapja a vizet. Ilyenkor kiütközik belőlem a csűrtövi Pittike. És azé' se!
Ja persze, rajtam kívül bizonyára mindenkinek normális, hogy ilyen túlkapások zajlanak az életünkben.
Én nem szoktam meg. Nem tudom megszokni.
Mert ha jön a Scorpions és azt mondja ezer euró egy jegy, hát fizessen a marhája. De egy ilyen ügyben, mint a magyarok napja... elvártam némi szolidaritást is.
Vagy értsem azt, hogy az egész egy hatalmas vállalkozás? Valakik hatalmasat kaszálnak a „magyar” ügyön? És az mind mellékes, hogy adófizetők pénze mosódik el az „ügyben”?

Az is meglehet, hogy öreg fejemmel én már nem értem ezt a modern gazdaság világot, ahol minden fordítottan működik.
És talán igazam van, hogy a hídon vánszorogva rosszkedvű undoromban nézek alá a reménytelen emberiségre, amint Jézusos szalmabábura piros orrot akasztanak és röhög rajta mint akinek elgurult volna a gyógyszere.