Mint
mondottam, úgy érzem, mintha hídon mennék át. Alant a mélyben a
reménytelen emberiség. Iszonnyal és félelemmel nézek alá. És a
híd másik felén ereszkedek alá, mint ahogy minden domb másik
fele lejtős.
És
közben minduntalan ez a Jézus jön elém. Bár megtagadva, ragad
hozzám, mint izzadságra a por. A híd másik fele, amin lefele
lépkedek fáradtan, a ködbe vesz, nem tudom mi vár ott.
A
zsír projektem áthúzta naiv számításaimat. Vasárnap estére a
májam kiverte a biztosítékot. Hétfőn fetrengtem, azt hittem itt
a vég. Kedden a párom szidott mint a bokrot. Hogy nem értek a
szóból. Már akkor megígértem, hogy nem nyúlok többet zsírhoz.
Szalonnához se.
Attól
kedden szónemértésből lehúztam majdnem hét órát a műhelyben.
A beton kerítés sablonokat be kellett fejeznem. Erre már csütörtök
és nem jöttek utána. Ilyenkor az van, hogy a vállalkozó
pillanatnyilag átmeneti pénzzavarban van. Mindegy, a fő, hogy
részemről kész.
Elmaradt
a Blues fesztivál részünkről, és a Kolozsvári Magyar Napokra
sem megyünk el. Lett volna a Bojtorján és Zorán, amire esetleg
elmentem volna. De most írok valamit, amire megin' páran meg
lesznek haragudva.
Mikor
olvastam, hogy tavasszal az Omega 220.000 lejt kaszált a Vásárhelyi
napokon, mélységesen kiábrándultam a magyar zenészekből és a
mindenkori szervezőkből. Én meg nagy naivan azt hittem, hogy ezek
a nagy híres magyar zenészek, kik kicsalják a felajzott lelkünkből
a könnyeket, majdnem ingyen jönnek nekünk zenélni.
Mert
mi ha az anyaországba utaznánk töltekezni Budapest utcáin,
ugyancsak kilapítanánk buksztárcáinkat jó időre, mégis jól
esne. De baszki, ötven perces Trombitás Frédizésre közel 50000
eurót? Még ötezerre is felszisszennék, de ötven ezerre?
Ezek
a pillanatok azok, amikor a magamfajta kekeckedő prolimagyar
felkapja a vizet. Ilyenkor kiütközik belőlem a csűrtövi Pittike.
És azé' se!
Ja
persze, rajtam kívül bizonyára mindenkinek normális, hogy ilyen
túlkapások zajlanak az életünkben.
Én
nem szoktam meg. Nem tudom megszokni.
Mert
ha jön a Scorpions és azt mondja ezer euró egy jegy, hát fizessen
a marhája. De egy ilyen ügyben, mint a magyarok napja... elvártam
némi szolidaritást is.
Vagy
értsem azt, hogy az egész egy hatalmas vállalkozás? Valakik
hatalmasat kaszálnak a „magyar” ügyön? És az mind mellékes,
hogy adófizetők pénze mosódik el az „ügyben”?
Az
is meglehet, hogy öreg fejemmel én már nem értem ezt a modern
gazdaság világot, ahol minden fordítottan működik.
És
talán igazam van, hogy a hídon vánszorogva rosszkedvű undoromban
nézek alá a reménytelen emberiségre, amint Jézusos szalmabábura
piros orrot akasztanak és röhög rajta mint akinek elgurult volna a
gyógyszere.