Random könyv

Véletlenszerűen levettem egy könyvet a polcról, amint hónapokkal ezelőtt levettem Mollináry Gizella könyvét. Szeretek (általam) ismeretlen íróktól olvasni. Legtöbbször kellemesen csalódok. Most Vámosi Miklós egyik könyve került kezembe. Pár oldal után letettem. Nagyon Szilvási íze van stílusának. Emlékszem tinikoromban Szilvási őrület volt, illett minimum három könyvet olvasni tőle. Hát olvastam, és rém bunkónak éreztem magam, hogy nem tud lenyűgözni. Most Vámos Miklós Félnóta könyvéből ugyanezt érzem, de nem hinném, hogy feltétlenül bunkóságomból eredően, hanem egyszerűen azért, mert nem szeretem a hangját. Valahonnan olyan kétméterhúsz magasságból szól le hozzám, úgy érzem. Mollináry Gizella regényei fix a szív magasságából szólnak és most elgondolva, nem is törődött azzal, hogy ki sértődik, ki nem, ő egyszerűen annak írt, aki képes rezonálni rá. Nem érzem azt, hogy széles körben akart imponálni. Lehet csak én érzek így, de pont emiatt, hogy így érzek, érzem, nehezen, de találok valamit ami le tud kötni. Mert egyébként, és lehet sokak megrökönyödésére, legtöbb hatalmas magyar klasszikus untat.
Persze, nem vagyok abban az értelemben értelmi ember, akit érdekelne bármilyen szinten a történelem (időérzéktelen), a társadalmi rétegződés (Krisztusban liberális szocialista) vagy a nemzeti tisztaság (Földhözragadt), de annál inkább az emberi érzések, kapcsolatok érdekelnek, ezért értelmem ebben az irányban keresgél.
Magyar klasszikusaink nem kétlem, a szakma hatalmasai. De pontosan ez az atyáskodóságuk zavar engem, túlzottan elméleti, idealizált világba akarnak vinni, holott engem a Pillangó stílusú életregények érdekelnek, mert úgy érzem azok adnak valamit.
Percig sem tagadom, hogy pickos pruli vagyok, ki nem értékeli nemzete értékeit.
Sokan úgy vélik álmodozó vagyok, holott nap mint nap konkrétizálódnak dolgok körülöttem. Én nem csak álmodozó vagyok, hanem olyan, aki álmait meg is akarja valósítani. Ez meg nem egyeztethető a csak álmodni képes, de cselekedni nem társadalmunkkal, ezért irritáló. Mint a többszörös olimpia úszóbajnokkal, aki egyszer feladta és azóta közellenség.
A profi írók inkább csak álmodoznak és álmodtatnak. Gizella regényeivel pont szívbe találja az embert, ezért nem tudta befogadni tárt karokkal a brancs.
Az ember életútját, munkáját az ilyen felismerések, találkozások zökkentik ki holtpontjukból, mint az én esetem Gizellával. Én ilyen értelemben kutakodom irodalom, történelem vagy nemzeti kérdésben, ami képes a holtpontomból kimozdítani, elérhetővé, élvezhetővé tenni a mindent, nemcsak fogcsikorgatva elszenvedni.
Engem nem lehet sokáig terrorizálni az “itt élned halnod kell, magyar...” szlogenekkel, viszont hiszem, hogy széppé, kellemessé lehet tenni az életet magyarul is, anélkül, hogy ettől feltétlenül bedilizzek.
Gizella regényében felhozta, hogy igen, ő idegen, nem magyar, horvát anyja, makedon apja keveréke, de magyarul érez, és amíg nagy magyarok külföldi írókért rajonganak, ő él hal Petőfiért. Regényeiben nem titkolja antiszemitizmusát, de azt is leírja, hogy mitől lett az, hogy a körülmények vitték rá, de tisztán látja, hogy a magyar nem teljesen ártatlan a dologban, mert amíg a magyar balfaszkodik, addig mások hasznot húznak belőle. És nagyon úgy fest, hogy a magyarnak ez a lételeme, hogy örökké szomorkodjon és ebből az állapotból egy fatalista, önpusztító, sorstól megvert világnézetben éljen. Dukál neki, hogy mindig urak verjék. Idegen harcokat vívnak örökké, holott a legelvetemültebb korruptabb sajátjai viszik az őrületbe.
Gizellában az is irritáló hatású volt, hogy a zsidók legtöbbje művelt volt, a saját élete meg nem úgy alakult, hogy művelhesse magát, fiatalon szembe kellett nézzen a nyomorral, míg a zsidó lányok kiöltözve zongora leckéket vettek és irodalmi estékre jártak. Szerintem az is irritálta Gizellát, hogy sajátjai szánalmasan kispolgáriak voltak, hogy amikor lehetőségük is lett volna kitörni a nyomorból, nem tették mert nem volt meg hozzá a megfelelő értelmük, mindent hamar feléltek, felzabáltak, sőt, mintha egy bolond hajsza lett volna, hogy minél hamarább visszazülleni a fűtetlen, nyomorgós állapotba. Míg a zsidó megvett még egy kiürült, lerobbant sarki butikot. Ebben a két végletben lavírozott, az egyik réteg kiutálta, a másik nem fogadta be.
Csak remélhetem, hogy majd aztán megkapta boldogulását, hisz elég szép kort ért meg.
Na, de Gizellából kiindulva nem is érzem akkora marhaságnak az én gondolataimat, mint eddig éreztem. Ide akarok kilyukadni.
Ugyanúgy, ahogy a pickos proli előtt még sok alkotó ismeretlen, úgy sok szürkeségben sínylődőnek is van mondanivalója, ami ugyanúgy lehet másoknak mérföldkő, mint nekem Gizella.
Percig sem kétlem, hogy meglátásaim széles körben érvényesek, hasznosak lennének, de volt már olyan esetem, amikor valakinek én voltam a megoldás. Ha nem is látták be, vagy nem is értékelték, tény volt.

Szóval ez a Vámos Miklós nem nyerte meg szívemet. Ez a szilvásis megszólalás nekem nem mond semmit. Nézhetek más könyv után.