Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Van e mögött valami?

Kinek fejében megfordul va eccer az istentagadás gondolata, annak meg fog fordulni a fejében a nemzet tagadás is.
Persze minket megtanítottak fekete fehéren gondolkodni. Azt mondták nekem ezek a nemzetiek, hogy a vadkapitalista, mocsok liberális nézet hozta ezt a fekete fehérben való gondolkodást. Hogy bezzeg a keleti kultúra már három ezer éve hirdeti a sok színűséget, igaz furcsán, hogy mindenben van egy kis fekete és mindenben van egy kis fehér. Azaz nem színes, hanem fekete és fehér.
Sajnos én nem nőttem kapitalizmusban, nem tudom mi az. Úgyhogy nem hiszem, hogy ezt a belénk sulykolt igen-nem világhoz való viszonyulást a mocsok nyugat hozta ránk. Mert fullban cocializmusban, kommunista törekvésekben nevelkedtünk. Ma azt mondják, hogy a hit által az egyházak őrizték az elnyomatásban szenvedő magyarságunkat, lám az egyháznak kimutatkozott a nemzet megtartó létfontos munkája is.
Valószínű a hüvelyk ujjnyi egérlyukakon csak beáramlott a vadkapitalista szellem a zenén keresztül, és engem hiszékenyt el tudott bűvölni, annyira, hogy elkezdtem már fiatalon kételkedni a hivatalos istenekben és a hivatalos nemzetekben, noha mindenki arra esküdött, hogy se ember se nemzet megtartó erő nincs másban.
Ne dobd ki a gyermeket a mosdóvízzel, mondták nekem, mikor a hivatalos intézményeket vontam kétségbe, mert nemzet megtartó erejük van. Tetszik nem tetszik, ez az igazság, mondták nekem.
Aztán mikor ránk szabadult ez a mocsok vadkapitalista világ, ezeknek az intézményeknek még nagyobb szerep jutott a megtartó erőkben, mert ennek a hömpölygő liberális világnak is valaki ellent kell álljon. A fehér a feketében. Gondolom ez volt a szerepe. A tiszta gyerek a szennyes mosdóvízben.
Hogy most ez így volt van és lesz, nem tudom, azt hiszem az én hivatásom, ha van ilyen, a kételkedés, de felmerült bennem az a kérdés, hogy jó, de akkor mi van mindezek mögött? Ha mondjuk ezek az intézmények nem végzik önfeláldozó mentő dolgaikat, mi marad ezek mögött? Isten s nemzet, mivé lennének?
Azt belátom, hogy hajlamos vagyok hamar ítélni, de ugyanígy évekig rágok egy egy dolgot, hogy megértsem. Hiába olvasom a Laocetungokat, s egyéb hityimatyimókus mondásait, kifejtéseit, a dolgokat csak abban a hálórendszerben értem meg, ami az én sajátos mátrixom. Látnom, éreznem kell, fognom kell, hogy meg is értsem. Ilyen tökkelütött vagyok. Azért van az, hogy néha jelentéktelennek tűnő, de hiányzó infók kerülnek erre a rácsomra, s aztán mintha egy remegő, homályos kép kezdene kirajzolódni.
Több helyről is lejött egy infó, ugyanaz az infó, olyan ez, mint amikor az üzletekben vagy volt mindenhol narancs, vagy nem volt sehol narancs. Sokáig nem értettem, ha magán vállalkozások azok az üzletek, minek köszönhetőek ezek az egybeesések? Aztán nehéz fejemmel megértettem, hogy függtek egy nagy importőr cégtől, s ezek a kis boltok csak közvetítők. Így feltűnik nekem sokszor, hogy különböző médiák ugyanazt az infót küldik, amit valószínű az egyetlen importőr oszt.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy két napos csomagban egyszerre jött le ugyanaz az anyag, igaz más más csomagolásban, a magyarországi illetve a romániai médiában.
A könyv napja címen gyermekeket kérdeztek meg ilyen iskolai dolgokról, más más oldalról közelítve, de érdekes módon a kérdés kikövetelte a választ is, szabályosan kigenerálta a feleletet is, és majdnem szóról szóra a román gyerek és a magyar gyerek is azt mondta, hogy „igen, a könyvek arra jók, hogy mi tanulhassunk belőle...”
Amikor ezt mondták a gyerekek, láttam, hogy szemhéjuk megrebbent, mit is mondhattak volna mást? Felmondták mint egy bemagolt verset. És ugye milyen a gyermeki lélek? Képes egy életet vinni magában ezt a hazugságot, tiszta szeretetből, hogy senkit meg ne bántson, annyi, hogy idővel kigyakorolja a szemrebbenést a válaszból. Felnőve rendesen fog hazudni, nem csak gyermekesen.
Na mert belém nyílalt ez a dolog, hogy vajon én hol tartok ebben a folyamatban? Rebben e még a szemem? Miket hazudok én is össze vissza? Miket nyelettek le velem? Miket kell tovább nyelni?
Igen, mondhatja a pedagógus, ez a nevelés. A gyermekbe nevelni az olvasás lelkét. Kis csalás nem a világ vége. Kis rádumálás mindenkire ráfér. Ismételgesse csak a helyes választ, mint imát a templomban, hogy önszuggerálóvá váljon.
S akkor ismétlem magamban a kérdést: mi van emögött? Ha ez nincs, mi van emögött? A beépített téglafal mögött mi van? Is there anybody outside?
Mert ha nincs, ugye generálni kell. Katarzist generálni. Nemzeti, vallásos megélést, hogy mint a koncerten szerzett élményt az ember haza vigye, egyébként szürke hétköznapjaiba valami színt vigyen. A fekete s a fehéret.
Hamvasnak most az egyszer igazat adok: a pácban mindannyian benne vagyunk...