Tavaszi napsütés


-Tavaszi napsütéses jó napot kívánok, tanító néni!- köszönt egy nagyobb diák egy öreg néninek.

-Csókolom, tanító néni, fiam!- így a banya.

-Csókolom, tanító néni!- helyesbített a nagyobbik diák.

Ezt a rövid párbeszédet hallottam, amíg egy padon ülve vártam, hogy a fiam belefáradjon a fociba, az iskola udvarán. Hunor fiam Andrással szeret focizni, negyedikes sráccal. Az a fajta ez az András, aki nem siet haza. Kijött Tamás is az iskolából, harmadikos duckó srác, szépen felöltözve, abban a melegben sapka sállal felszerelve, biztos már bele idegződött a protokoll, hogy fel kell rendesen öltözni, fiam, ne fázzál meg. Elindult szépen haza felé, látom se szó se beszéd kimegy a kapun, egyszer csak visszafordul és szalad a pályára: én is, én is játszom! Kiáltotta és pillanatok alatt ledobta vastag kabátját, már rúgják is a labdát. Nem telik bele pár percbe megjelent Tamás tanítónénije, aki nem az előbbi banya, és elkezd kiabálni, hogy: Tamás rögtön haza menni!

Szegény Tamás morfondírozva, de engedelmeskedett.

Az egyik osztályból kihallatszott a gyermekek csilingelő éneklése, mintha valami kismadarak a tavasznak énekelnének holmi dicshimnuszokat: Föl, föl katonák, az ellenség ….mittomi, ilyen üssed vágjad vitéz dalt énekeltek. Persze, jutott eszembe, hisz itt a március 15, készülnek.

Ahogy ott egy padon ültem, a napsütésnek örvendve, mint csendélet figyeltem a gyermekekre, fiatalokra, felnőttekre. A gyermekek mosolyogva futkároztak, a nagyobbak viccelődve társalogtak félre húzódva, csak a felnőttek jöttek mentek összeráncolt homlokokkal. Tekintetükből sugárzott a moralitás, hisz ők már betörtek az életbe, és a franc mindenkibe, aki nem törik meg. Ó az a boldog korrupció. A megalkuvás öröme. Ima minden napért, a lehetőségért, a befogadásért, hogy lehet fetrengeni, lehet testet lelket áruba bocsátani, van rá vevő! Hála Istennek van rá piac!

Mondtam este a feleségemnek, hogy te, ez a társadalom egy nagy buzi társadalom. Hogy hát miért? Kérdezte a feleségem, akiről nem vagyok meggyőződve, hogy nem e vágott vissza, mint a banya arra a szokatlan köszönésre: „tavaszi napsütéses jó napot kívánok”-ra, hogy csókolom, fiam, csókolom.

Azért, -feleltem- mert mindenki el van ájulva a Bakugan filmektől, hogy mennyire szennyes filmek, hogy ártalmasak a gyermeki fantáziának azok az átváltozós szörnyek meg robotok, de túloldalt az iskolában megemlékezés címen énekeltetik velük a vitéz „üssed-vágjad” hazafias dalokat, mintha éppen a kis mackójukat öltöztetnék. Szóval az egyik órán tanulják az irgalmasságot, a másikon meg a csihi puhit éneklik meg. Ha mindezek után a gyermeknek még megvan a vele született humor érzéke, azt sietünk minél hamarabb lecsonkítani, hogy mire megnő, legyen belőle egy tisztességes homlokráncoló felnőtt. Mondván ez az egyedüli lehetőség. Egyedüli érvényesülési lehetőség. Nőj fel fiam, hallom az ilyenek szájából. Akkor inkább halj meg fiatalon, öregem. Ne kínlódj. Mert nincs felemelő semmi abban, hogy ha valaki szembe néz veled és üveges szemekkel néz át rajtad, abban sincs semmi melengető, hogy kerülik a tekinteted, mert zavaró a nézésed.

Legyél pozitív, hallom. Röhejes. Egy társadalmi börtönből kikiabáló banya, kinek az egész élete maga volt a konzervált konzervatívizmus, az örök negatívista, kiabálja a szabad fiatalnak, hogy legyél pozitív! Szerintem ezek a negatív „banyák” azért mind beszélnek a pozitív létről, mert hatalmas félelmükben, szürke minden napjaikban nem látják csak a büntető keresztet maguk előtt. Égő, parázsló keresztet, ami határt szab az emberi kicsapongásoknak, lelki, szellemi szárnyalásoknak. Nem „tavaszi napsütéses jó napot” kisfiam, hanem „csókolom”. Érted? Csókolom. Látod? Kövess engem! Szürke ruhákban járó vén szipirtyó banya vagyok. Én vagyok a példakép. A nemzeti példakép. A március 15! Legyél te is az! Érted? Ez vár rád! Ez a pozitív! A csókolom! Nincs itt semmiféle tavasz! Csókolom! Az van! Csókold uraid és papjaid kezeit! Ez van fiam! Nem tavaszi napsütéses jó nap! Szürke, megalkuvó, borongós, korrupcióban latyakoló örök tél van, érted bitang?

(író megjegyzése a mindenkori és mindenféle banyáknak: az anyátok!)