Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Tsunami

-Valamit tennünk kell, ez már őrület, ez már nem hazafiság, ez betegség. -mondja Chiun Lee feleségének.
-Igen, legalább a két fiúnknak legyen egy normálisabb élete, borzasztó már ez a sok földrengés. Nem lehet ezzel a félelemmel élni, hogy holnap talán őket is elnyelhetik a hullámok. Mitől volt hibás Liu Lee, hogy elseperték azok a borzasztó hullámok? - feleli Jolán férjének, könnyes szemekkel. Jolán nincs megszokva ezekkel a Japán földrengésekkel. Egy erdélyi kis falúból származik, ahol sosem volt földrengés. Leenek ezek normális, mindennapos dolgok voltak, de mióta lánya odaveszett a tragédiába, és most meg az atomerőművek felől várhatók holmi veszélyek, amikről csak titokban beszélnek az emberek, egyenesen megrémült, érezte, hogy családja egyáltalán nincs biztonságban Japánban.
-Hova mehetnénk? - töprengett Lee. - tudod, hogy semmink nincs. Itt is bérben lakunk, amióta van ez a sugárzás veszély, a játékaimat sem veszik meg. Mert nem tudják kivinni őket, azt mondják, nem hivatalos, de az európai cégek félnek tőlünk vásárolni, nehogy fertőzött árút adjunk nekik. Egy hónap alatt fejre állhatunk.
-Erdélybe, haza hozzánk nem mehetünk Lee, tudod, ellógtam otthonról, ott van a részeges apám, mióta anyám belehalt a sok kapálásba, mert műtve is kénytelen volt kapálnia neki, azóta többet iszik, elkótyavetyélte azt a szép kaszálót a csűrrel és házzal, amit Tata hagyott rám örökségül.
-Meg aztán meglátnának engem és a fiainkat, biztos nem fogadnának be. - mondja Lee nem rejtett cinizmussal.
-Nem. -válaszolt mosolyogva Jolán. -mély nemzeti érzelmeikbe nem fér semmilyen másság, amióta azt az autonómiát beültették az agyukba, meg vannak veszve. Csak tudnám mire oly büszkék? A pálinkára? És a durvaságukra? Mert minden amihez érnek szétmegy. Nem látod, hogy menekülnek a fiatalok Erdélyből? Nem a hely miatt, Lee, hanem a szülők felfőtt agyuk miatt, meg a sok alkoholtól. - Jolán elérzékenyülve ült le a fotelba, maga alá húzta a lábait, reszkető kezével megtörölte csepegő orrát.
-A mi öregeinkkel sincs másképp. Igaz, nem isznak annyit, de annyit szajkózzák ezt a hazafiságot és nemzeti szarságot, hogy néha károsabb, mint az alkohol. Ki a francot érdekel ez az egész szarság? Azt hiszed, apám adna egy szobát nekünk? Nem. Mert európai nőt vettem feleségül és a gyerekek sem tiszta fajok már. Szar az egész élet, én mondom, és erre rájön ez az örökös félelem a katasztrófáktól. Kellenek ezek nekünk?
Elcsendesedve ülnek egy pár percig. A semmibe néznek. A bérelt garzonban minden szanaszét van. A földrengés óta a leszakadt fali szekrényeket nem szerelték vissza. Egy hónap leforgása alatt több százszor rengett a föld. A ruhák karton dobozokban jobban álltak, legalább nem estek le sehonnan. Már a bútorok is veszélyt jelentettek a lakásban.
Jolánnak eszébe jutott valami.
-Tudod Lee, én olvasom egy erdélyi srácnak a blogját.
-Az a deszkás ember? -kérdi Lee. -még említetted.
-Igen. Az egy rendes fickónak tűnik. Nincsenek ilyen nemzeti előítéletei.
-Mi van vele? -kérdi Lee érdektelenül.
-Olvastam, hogy van egy csarnoka. Túl nagy neki. Eladná egy részét.
-Tudod, hogy nincs pénzünk, Jolán. -felelte Lee, tovább nézve a semmibe. - az az ötezer euró, amink van, nem elég, hogy bárhol új életet kezdjünk. Aztán mi keresni valónk van Erdélyben?
-Írok neki, mi veszteni valónk lenne?
-És miről?
-Leírom a valóságot.
-Írjad. - hagyta Jolánra a dolgot, semmibe véve az egészet.- megyek, főzök egy kávét, iszol?
-Igen. -felelt Jolán, és már a laptopján pötyögtetett.
Lee pár perc múlva visszajött a kávékkal, Jolán mosolyogva fogadta:
-Visszaírt a srác.
-MI?
-Éppen online volt a facebookon.
-De ilyen hamar? Mit lehetett ilyen hamar lebeszélni?
-Megírtam neki, hogy helló, kik s mik vagyunk, hogy eladna e nekünk egy részt a csarnokból, de nincs majdnem semmi pénzünk. Kérdezte mennyink van? Írtam neki, hogy 2ooo euró az egész pénzünk. Azt válaszolta, hogy ezer eurót adjunk előlegbe, még ötszázat előre, hogy fedje az első öt hónap részletét, elad nekünk kétszáz négyzetméter csarnokot húszezer euróért, tíz éves kamat mentes részletre.
-Ez a pasas viccel. -feleli Lee gyanakodva.
-Szerintem nem. -mondja Jolán elszánt arckifejezéssel.- Ja, és ennek a kétszáz négyzetméternek van emeleti része is. Kétszáz négyzetméter. Gondold el Lee. Végre a saját műhelyedben lennél. A robot játékaidat végre csak magadban csinálhatnád, nem kell senkivel sem társulj a hely miatt. És a lakást is megoldhatjuk az emeleten. A pasas azt írta, hogy szerinte a gyerekek járhatják az állami magyar iskolát, ha konyítanak valamennyit magyarul, mert a térségben amúgy is fogynak a magyarok, már sok románt felvettek oda, szóval ez nem lenne akadály. Ez nem vad magyar terület Lee, Hunyad megye elesik a székelyek befolyásától. Vegyesen vannak ott magyarok. Legtöbben vegyes házasságban élnek, megértőbbek. Sőt a kínaiak sincsenek ott rossz szemmel nézve, sőt több üzletet nyitottak, azt írja a pasas.-
Lee csak hallgat. Nem tudja mit mondjon.
-Gondold el Lee, -folytatja lelkesen Jolán. Felvehetnéd a kapcsolatot az európai vevőkkel. Nem kell már az egyezséget betartanod, hogy nem kerülöd meg azt a rohadt Shung-ot, amiért azt a kunyhót adta műhelyként, és amit egyébként a víz elvitt. De arra van pofája, hogy add oda azt az öt ezrest, hogy építsétek újra?
-Erre nem gondoltam, Jolán. - keskenyedett el Lee arca. Első jelét adta az elgondolkodásnak. -Húszezer euró, tíz év alatt? Ez ingyen van, Jolán. Nem szívat ez a pasas?
-Nem, Lee. Nem szívat. A srácnak még van hatszáz négyzetmétere eladó. Jelenleg az országban gazdasági krízis van, senki nem vásárol semmit ott. Neki is buli az üzlet. Minket meg nem érint az egész krízis, mert a te vevőid nem oda valósiak. -mondja Jolán.
Lee olyan arccal gondolkodik, mint aki már nem a semmibe néz.
-Az utolsó természeti katasztrófa ott 197o ben volt, valami árvíz, de azóta feltöltötték a folyó medrét és nincs már ilyen veszély. -jegyzi meg Jolán, az utolsó szó jogán.
Lee elkacagja magát. Árvíz? Negyven éve? És azóta nem rengett meg a föld alattuk? Hahahahha!