„Mert
mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is...”
mondja az apostol...”ha a házat nem porszívózza fel...” mondja
az én feleségem.
Mert
én felhasználtam ezt az időt, persze amíg mások bele tudtak
merülni a feltámadás misztériumába, amit én őszintén
megmondom eléggé kimerítettem magamban más alkalmakkor is mint
húsvét, nos ez a cég jutalom kirándulása az én feleségemnek
alkalmat adott arra, hogy megcsináljam azokat a házi munkálatokat,
amiket én rég centizek itt, de mivel borzasztó mocsokkal jár,
vártam az alkalmat, amikor a zen, az idő és kedv összeáll és
nincs éppen világot rengető sürgős munkám.
Itt
az alkalom, mondom magamban, nosza ingujjat felgyűrni s neki
csinálni. Szépen betettem a száz folk czelziusz megamentést, mely
snurban repesztette itt Miki manótól a hé fiú, adj neki bátranig.
És én szépen itt három nap alatt feltámasztottam a házat,
refressoltam a lelkületét, tunningoltam a dizájnt. Igaz, apró
részletekben, de fáintosítottam néhány jelentéktelennek tűnő
trükkel, elkapott engem is a dizájnolási láz, átvettem ettől az
Ildikótól, hogy ne csak tegyek oda egy deckát, hanem adjak annak
sztájlt.
Például,
az előszobában van a library, a megannyi könyvvel. Rájöttem,
hogy a mesés könyvek felét eladományozhatom, a többit azért
nem, mert világirodalmi érték. Mesékkel nem traktáltam a fiamat,
mert ő is olyan, mint én, hogy nem indul be a meséktől. A több
ezer legóra sem néz már egy éve, mert a világépítést s annak
a rendezését már a Minecraft birodalomban műveli, nemzetközi
szinten, a szkájpi segítségével. És kurva jól csinálják.
Elnéztem és csorgott a nyálam, ha nekem ilyen lett volna gyermek
koromban, éltem volna haltam volna érte. Nosza, a lego birodalmat
is csomagolni kellett, mert egy éve hiába porosodik. Majd jó lesz,
mondtam, még jól jöhet, sosem lehet tudni milyen világ jön. De a
sok kiüresedett polc helyébe szépen felsorakoztak a világirodalom
remekei, persze mint érték, mert idő azokat kiolvasni nincs. Mert
ha neki is álltam egyiknek másiknak, hát fiam azok úgy el vannak
kanyarítva, mintha az ember ráérne azokat jó hosszú unalmas téli
estéken olvasni. Hát nincsenek jó hosszú unalmas téli esték. De
egyébként mit rakna oda az ember azokra a polcokra? És elvégre,
legtöbb könyvet a papírbegyűjtő elől menekítettem el. De ez
más sztori.
Az
előszobában mikor csináltam a mutyi ikeás anyagokból polcokat a
könyveknek, nem volt szívem elvágni a negyven centi széles
lapokat, meghagytam úgy, gondoltam nem kérnek enni. Az átrendezés
folyamán ezek egy része felürült és mivel maradt meg ilyen
tölgyutánzatú műbútor lapom egy munkából, néhány ilyen
polcra ajtókat vágtam. Mert arra gondoltam, hogy egy fedett rész
mögé már pakolni lehet. Fluidizálni akartam az öltözködési
folyamatot, hogy ne kelljen mindenért bemenni a kis szobába, a nagy
szobán át, mikor az embernek kell valami, ilyen korban már
kezdenek számítani a plusz kilométerek.
Közben
Lacinak összedobtam egy kis szekrényt, hozott ő ilyen Dedeman
anyagot, felvágtam, összecsavaroztam, jutalmam az volt ami maradt
belőle, egy nyolcvan szer negyven centis lap.
Az
egyik függönytartó csík elkezdett leválni a mennyezetről,
kiszakadt az a kis műanyag mütyür, alátéttel s nagyobb faccsal
megerősítettem. Fél éve centizem...Az átrendezésekkel három
kis bútordarab feleslegessé vállt a kis szobában. Nem véletlenül.
Mert a Gretsch ideiglenes helye a kis szobában lesz. Amíg elkészül
a stúdió. De csak lassan, mindennek eljön az ideje, ha el kell
jönnie. De legalább jól mutat az angol mechanikás zongora
mellett, melynek fedelét mióta ide költöztünk nem nyitottuk fel.
Ez a zongora úgymond a feleségem hozománya. Miután apósomék nem
tudták eladni, és ahova raktárba helyezték már útban volt, mint
felesleges lomot ide adták. Így került vissza a jogos birtokába a
feleségemnek. Mert egyébként csáo puppi. Így hálát kell adjak
a Gulyás bácsinak, aki azt mondta a zongora tőkéjére, hogy
hárcsá párcsa, szét van repedve, valószínű zsíros munka elé
nézve, de állítólag nem ért annyit megjavítani, de én mondom
az Úr keze van benne, mert annak több nem kell, mint egy rendes
hangoló, de ha még kontribúcióba teszem az agyam veszek én egy
hangoló mütyürt s úgy bespengolom én azt a klimpirt, hogy Yamaha
lesz belőle.
Kihordtam
a feleslegessé vált bútorokat. Lett hely. Dobverővel megütöm a
padlót, visszhangzik, nem jó, de majd teszünk róla, hogy ne
visszhangozzék. Mert senki ne gondolja, hogy ez a dobolás nekem új
keletű. Harminc éve imáimba van ez foglalva, füleimet hegyeztem
mindig és rigmusokat vertem az ujjaimmal. Azt hihették, hogy
ideges vagyok. De nem. Mikor csak bambán néztem, akkor is zenéltem.
De néha az ember hiába próbál magyarázni, nem értik, így jobb
nem részletezni dolgokat. Mert mindig ez van: mit tudsz mentségedül
felhozni? Semmit. De néha meg sem kérdik, annyira bagatellnek
néznek. Pedig jó odafigyelni mikor mond valaki valamit félszegen,
mert sosem lehet tudni mi van benne. Szóval.
És
lőn első nap este.
Másnap
a fiam tévés állványa következett. Mivel már gyakorlatilag nem
tévézik, feleslegessé vállt a gps követő tévé, azaz akkoriban
egy olyan körbetekeredő állványt csináltam, hogy a ház bármely
sarka felé lehetett kanyarítani, attól függően, a fiam hol
bonyolította le a világrengető lego stratégiáit. Erre már nincs
szükség, így lefixáltam egy helyre de ahhoz ki kellett dolgozzak
egy hídrendszerű állványt az asztalszerű polcnak. És persze a
perifériáknak is hely kellett, mindezt úgy, hogy azok a tyúkbelek
ne éktelenkedjenek össze vissza tekeredve. A tyúkbelek
lelógatásának egy másik aspektusa is van, hogy amikor az én
feleségem felmos, akkor ott dumnyézó nincs, ami az útjába kerül,
az szakad, repül s ezekhez hasonlók. Így feleségmentessé kell
szerkeszteni a kábelek elvezetését. Nem kis agyalás volt a polcon
is, hova kerüljenek a perifériák, az 5plusz1-es hangfal is, meg ne
nézzen ki szarul. Szeretem az egyszerű megoldásokat. Bejön nekem
ez az Ildikó -féle letisztított vonalak dizájn.
A
tyúkbeleket egyszerűen lerövidítettem. Minek három méteres
kábel, amikor húsz centire van az elosztó? Nyisz, új dugalj, s
isten álgya. Repültek itt a felesleges drótok, hogy csak na.
Igen,
de délelőtt, mivel ez a Jocó dolgozni akart, kimentünk a kertbe
fát nyesni. Ez is milyen bojárosan hangzik: „kimentünk a
kertbe”. Öcsém, ennek birtoka van. És nyestem a fákat, éppen
elgondoltam közben, na itt megjátszom a nagy agrikultúrást,
holott egy nigger szalad utánam s csipegeti a lenyesett ágakat s
viszi a kert végébe a komposztra. Mindegy, elmúlt pár óra ezzel
is, noha a meggyen kívül minden más gyimelcset lelopnak még
mielőtt megérik. Sok értelme nincs ennek a faművelésnek sem, de
majd alakul.
Lacinak
legyalultam valami diófát, levágtam negyvenötbe (szög),
bekekszeltem az illesztést, adott egy ötvenest. Azt mondtam
hallelúja, minden nap három ilyen munka s isten álgya...sosem
értettem meg miért adnak ilyenkor többet, mint amikor az ember egy
rendes munkát bevállal? Baj van ezzel a munka értékeléssel is.
És ez vicseverza is megy, így senkinek nincs értékelve a munkája,
minden mutyi szinten megy.
Mindegy.
Fanyesés, tévéállvány, s lőn este második nap.
Harmad
nap a fiam által várva várt gépcsere. Hardvercsere.
Volt
ennek a Jocónak egy víziója, miszerint a pénzét nem elherdálni
például lottó, fogadás s pökönélére (pókergép), vesz egy
számítógépet, s azért dolgozik. Nosza meghiteleztem a
prozsektet, megvett egy hikimiki gépet, de két hét után megbánta.
Nem esett jól neki ledolgozni, inkább eladta nekem. Adtam neki némi
készpénzt az adósság mellé, tudtam, hogy elveri. Ilyen a
betegség. Amíg én töröm magam, mit még csináljak, az ilyen
fertőzött azt mondja: mit még eljátszani? És talán itt kell
keresni az afrikai népek nyomorúságának a kulcsát, nem a
csízburgeben, mert elvégre a csízburgerben nem az afrikai tehenek
húsa van, hanem ki van mutatva, hogy a húsipari termékek egyébként
másra felhasználhatatlan hulladékaiból van, egyezünk meg, nagyon
puccos csomagolásban terítve.
De
a sok mit még csináljak elfoglaltságban nem volt idő a gépet
asztalra tenni s beindítani. Eltelt egy hónap is ez alkalomig.
Nosza a kettes számú gépközpont asztalra került a Jocó -féle
gép, az ócska laptopom pedig az egyes számú, előszobai asztalra
került, avagy ahogy én nevezem: a nyári asztalomra, mert télen
itt nincs annyira meleg. S akkor ezúttal itt is megoldottam a
kábelezés dolgát, hogy ne csüngjön, lógjon tízmillió kábel
mindenfelé, odacsavaroztam mindent, a feltekertem szépen a
felesleges dolgokat.
De
közben látom a Jocó -féle gép operációs rendszere nem megy
rendesen. A java-t nem akarja befogadni. Szerencsére szerzett ez a
Jocó egy magyar windows hetest, s azt mondtam egy életem s egy
halálom életemben először felinstalálok egy operációs
rendszert. Mindig ilyen misztikum övezte ezt a folyamatot, azt
hittem valami fene erős infós tudás és érzék kell az ilyen
dolgokhoz. Sosem hittem volna, hogy instalálás közben még el is
mosogathatok, megfőzhetem a krumplipirét, a húst is lesütöm, s a
boef salátát is elkészítem.
Jut
eszembe, közben két adagot „mostam” ahogy a nők ájuldoznak, a
fiam április bolondja alkalmával befogpasztázott ruháit és a
munkás ruháimat is kimostam, de minden félerértést elkerülendő,
külön tettem őket a gépbe, nem egyszerre mostam a két rend
ruhát, mert fűrészporilag nem kompatibilisak ezen ruhák. Ennyit
azért férfi létemre tudok. És a mosási programot is be tudom
állítani.
Mint
a diló, néha egy egy gombra kellett kattintsak, s minden ment
magától ami az installálást illeti. Azután mint a vízfolyás
ment minden. Java, MesterMc Skype és így tovább. És lett óóóriási
nagy öröm, hogy a Minecraftban ha esik is az eső a játék nem
laggol! Lett nagy pacsizás. Persze, mondom, majdnem három gigás
videókártyával, egy eső nem laggtéma.
És
akkor még a mi tévénknek a fülhallgató kábel hosszabbítását
is elrejtettem a padlót lezáró szegőléc mögé, mert örökké
húztuk elfelé mikor ott jártunk el, és a riszíver kábel
toldását is rendesen csatlakozóval kapcsoltam össze, azt is
szépen a szegőléc mögé rejtettem, így a felmosó nem okoz több
idegösszeomlást, ha ismeretlen okokból eltűnik a száznyolc
csatorna.
Persze
nem olyan egyszerű ez az elrejtési manopera, mert bútorokat kell
elhúzni, mert hogy hogy nem, de jó hosszú szegőléceket csináltam
amikor csináltam.
Persze
mindezt itt fiatalosan, pozitívan, hogy amíg a feleség
törökországi mecseteket járja, mindez meglegyen. Mondtam neki,
nekem hiába ír sms-ket, hogy egy török terrorista elrabolta, mert
nem vagyok Liam Neeson, hogy csatornákon másszak megmenekítésére.
Megértette. Mégis bevállalta a rizikót, mondván, ki tudja, saját
erőből sosem fogja törököt meglátni. Én mondtam, hogy ha
fizetnének sem mennék törökbe, hát hogy még én fizessek érte.
Aztán
telefonon mondta, hogy itt (mármint törökben) naponta többször
megszólalnak a difuzorok, egész nap óbégatnak, ezek feszt
imádkoznak, hogy te (mármint én) biztos nem bírnád itt ki.
Ugye
milyen jól ismer engem az asszony?
Na
de asszonyról lévén szó, lőn este harmadik nap, késő tizenegy
óra, mondván mondtam magamban, hiába minden igyekezet s munka s
dizájn s hardver s szoftver, mert ha ki nem porszívózom a házat,
minden semmisnek nyilvánul.
Pedig
volt egy ilyen elgondolásom, hogy mikor az asszony bejön és látja
a sok munkát, elnézi tőlem a porszívózás hiányát, de beláttam
ez csak egy lidércfény, valójában ez nem így fog történni.
És
mégis....akkor inkább felporszívóztam a házat.