Global Solutions

Lennék zamatos alma, melyet megeszel,
nem pedig beérve a fűben rothadó.

Hogy a tölgyfaajtónak ne legyenek bogjai, elszíneződése, ragasztása egyszálas legyen, ne több szálas. Az erezeteket párosítani, a ragasztásnak nyoma ne legyen. A pácolás egyenletes színt alakítson, mint a műanyag felülete, mint a gyári tervezett textúra, olyan legyen. Matt legyen, ne fényledjen. Úgy fényledjen, hogy az matt legyen.

Péterhez elmegy Pál, ma felszedik Péter pityókáját. Holnap Péter elmegy Pálhoz és felszedik Pál pityókáját, mert kettesben jobb pityókát szedni is, pálinkát is inni. Mindkettőhöz mennek a maszkosok, mert egyik a másikat illegálisan dolgoztatja, adóelkerülés vádjával megbírságolják mindkettőt.
Nem szabad ketten együtt pityókázni, pálinkázni.

Eddig harminc évente árasztotta el a víz az indiai településeket, ma már három évente. Egy akkora csarnok mint az enyém, csak a beton szerkezet, falak nélkül, az emeleti részre huzodnak amíg a víz visszahúzódik. Az az iskola egyébként. Se ablaka, se ajtója. Nincs hova menjenek. Az áradás sós vizet hoz, a földek terméketlenné válnak.

Angolai asszonyok. Polgárháborús fegyverszünet között, állapotosan, gyerekkel a hátára kötve, fején tíz kilós csomaggal, krokogyilokkal tele folyón gázol át, hogy öt kilométerre fekvő település piacán, nyolc közepes nagyságú káposztáját darabját húsz eurócentért eladja. Napi bevétel: egy pont hat euró. Közben a hátrakötött gyerek a kilógó csöcset szopja. Az anya szájából ki nem esik a szivar. Csak az isten tudja, fehér mobil telefonján kivel beszél. Lábán hatalmas perec. Kezein is pereczek lógnak.

Mondom, a statisztikák szerint a Földön, on Earth, lassan közel egy milliárd embernek nincs munkahelye, nincs megélhetése. Kijavítanak, hogy globálisan, ugye azt akarom mondani, hogy globálisan, ugye?
Elakadok, mert, ugye nem globálisan gondoltam, hanem Földileg. Mert egy bukáta (darab) Földről beszélek, nem statisztikailag a Földekről általában. Mert noha munkahely nincs, munka azért lenne. De a munka csak önmagában mint munka: büntetendő. A munka önmagában illegális.
Így írnak a lapok is: illegálisan dolgozó embereket kaptak el a krumpliföldeken. Awesome.

A Földet kibelező civilizáció képes elfogadni a globalizációt? Vagy csak ez is egy jézuskás mese a globalizációról? Hogy majd az angolai asszonyoknak nem cigit s mobilt adnak, hanem megszervezik a krokodilmentes káposzta begyűjtést? Mert ha nem, mire jó a globalizáció? Hogy az egy pont hat euróból adót is fizessen? Két polgárháború s két áradás között? Egy gyerekkel a hasában s eggyel a hátán? Hogy a civilizált rétegnek jusson négyezer eurós nyugdíj?

Kell ehhez Dzsízessz?
Mi kell ehhez?
Elég egy Lennon dal.
Nem kell ide dzsíjzessz.
Itt már minden dzsíjzessz csak árt.

Mondom, hogy én mekkora hülye vagyok.
Mondom, egy alkoholista is lehet pozitív életpélda. Egy drogos is lehet pozitív életpélda. Hogy legyen mihez mérni: ide nem akarok jutni.
Oda se jusson senki, mint ahova én jutottam. Mert én mondom: a munkánál nagyobb bűn nincs e világon. A Global Földön nincs ennél piszkosabb bűn mint a munka.
Mert mit csináltam? Eladósodtam. A házamat is a műhelybe költöztettem. Elmentem kukutyinfalvába, ahol csak a Korbu fordul meg néha egyet károgva. Hogy tudjak dolgozni. Micsa egy hülye vagyok.
De mondjuk az a veszély sem fenyegeti Józsit például, vagy beszéljünk globálban a józsikról például, hogy ragadós legyen ez a munkamánia. A munka függőség. A beteges munka függőség. A bűnös dolgozás. Nem ragad szerencsére ezekre a józsikra a munka vírusa.

Rángatja kegyetlenül a műhely ajtót hétfő reggel ez a Józsi, hogy vigyem be a kábelgyárba, első napja lenne a kábelgyárban. Mondom neki, és mi van, nincs biciklid? De van, de hát esik az eső, mondja. Kinézek, valóban szemerkél. Mondom Józsinak, csak szemerkél az eső, nem esik rendesen. Mehetsz biciklivel, mondom neki, mert nem viszlek be.
Néz rám szomorúan mint Petőfi nézhetett szomorúan egész úton hazafele.
Neki nem mondtam, de ha a gúgelben rám keres, most elolvashatja: a faszod, te Józsi, nem szégyelled magad? Csak mert létezel, a Föld el kell téged tartson? Hallod, hogy szombat vasárnap éjjel nappal bőgettem a gépeket, te verted a faszod az én házamban, bocs, hogy azon a riszíveren ami nálad van nincs a teljes HBO csatornák, ki nem dugtad volna a retkes pofádat, hogy legalább a forgácsot ellapátold, ha már ingyen laksz nálam és a faszod vered egész nap. (Jól megmondtam).

Kamionra tettük a faházat. Péntek hajnalban újra elindulunk. Mindenki a maga módján és motivációjával indul a „Hatezer km” czímű regényének.
Zsül a maga dolgaiért, Doru azért, mert falúján túl még sosem volt, Cucu azért, hogy otthon ne hallja a házsártos felesége száját és végre szabadon ihasson sört, Miki mert kell a pénz, a fiam kalandnak veszi és egy hónap lógás a suliból, talán az én motivációm a legkomplexebb (vagy csak én látom így), akarom, hogy a fiam lássa az élet valódi oldalát, nem azt amit az onlájn média és az iskola sulykol belé, életre szóló élményt szeretnék adni neki, legyen mihez mérjen dolgokat, miszerint: így csináljon dolgokat, vagy ne csináljon dolgokat. Kell a pénz is, évi kamatra kell (az egyiknek, a többieknek marad a hit remény szeretet).

A többit majd meglátjuk.
Azt mondtam: ki tudja mire jövünk haza októberben? Lehet háború lesz. Többet sosem megyünk sehova. Ki tudja?
Amit mondtam: add meg nekünk a mindennapi munkánkat, s ha jó napszámosok voltunk, a mindennapi kenyerünket es.
Ha ez bűn, akkor bassza meg az egészet. S kész.

A félreduma

Minél jártasabb, tapasztaltabb az ember, annál inkább hallgat vagy félrebeszél. Mondja a semmit.
Egy doktor docens akadémikus nem mondhatja, hogy menj a picsába. Nyolc oldalon keresztül, idegen szavakkal, mindenféle csűrcsavaros, semmit mondó, sehova se vezető nyelvezetben, inkább egy bonyolult, az életben sosem előforduló algebra példához hasonlóan kombinálva a szavakat, de csak elküld a picsába. De nem bizonyítható rá, hogy bárkit is elküldött valahová.
Ha a macskám odajön hozzám, egyértelműen nyávog ezért vagy azért. Az ember rögtön tudja, mi a baja. A macskára azt mondjuk bunkó, primitív. Mert szókimondó. A szókimondóra is azt mondják, hogy bunkó, nyers. Kiműveletlen.
A szót ki nem mondó, az a művelt. A kiművelt.
Jött ez a Jézus, kimondta a szót, és lőn bonyodalom. Hogy jön ide egy ácsmester fia? Mondták, ha félre akartak beszélni az írástudók.
Legtöbb ember mit nem adna, ha lenne egy kis erkélye a nappaliból kinézve. Nem zavarná, ha az erkélyt övező deszkák nincsenek kimintázva, vagy nincsenek úgy lecsiszolva. Még itt-ott szálkás. Nem zavarná.
De egy kiművelt ember már tudja, hogy az erkély deszkáknak is meg kell legyen a megfelelő finitásuk. Sőt, ahányszor kimegy az erkélyre, szemrevételezi, ha elég sima e minden.
A tudósok azt mondták, hogy a maláji repülőt egy igen erős, külső energia valami kényszerítette lezuhanni. Egy szóval sem mondták, hogy kurva orosz bomba. Ők ilyet nem mondhatnak. Egyrészt azért mert kiműveltek ezek a tudósok, másrészt azért, mert félnek az oroszoktól.
A miniszter elnök fogalmazhat így: nem az én tisztem konfirmálni, hogy bárki mehet a picsába vagy sem.
A papok sem tudnak konkrétan utat mutatni a tévelygő ifjúságnak, ezért szépen azt mondják: majd az isten.
Egy ilyen nagy massza az élet, mint a megfagyott és kifagyott ragasztó, egy lében millió csimbók, de nem ragaszt már semmit. Nem áll többé össze.
Van aztán a plebszben is egy ilyen emberi túlfűtött büszkeség, hogy az anyjába őt ne küldje senki. Ki a bicskát, hadonászni vele a másik előtt, hogy mit mondtál? Anyám picsája? A másik meg megijed a bicskától és azt feleli, nem te marha, azt mondtam apád fasza. Erre plebsz elteszi a bicskát és aszondja, az más. Anyámról ne mondj semmit.

Ha ez a zsülien hívott volna, ilyen félreművelt semmitmondásos módon mondtam volna neki, hogy az egyik kezemmel cirkulázok, a másikkal abrigtolok. Rákérdett volna, hogy a tökömmel akkor mi van? Mondtam volna, hogy az izzad. Ebből mindenki megértette volna, hogy gáz van. De nem hívott. Hanem aztán mondtam neki ilyen félreművelt módon, hogy hallod, úgy dolgoztam, hogy az egyik kezemmel cirkuláztam a másikkal meg abrigtoltam. Richtig rákérdett, hogy a tökömmel mit csináltam közben.
Röhögtünk. Nem rántottunk bicskákat.

Reklámmentes rádiót hallgatok néha, a minden románok rémposztját, a kulturális rádiót. Egy egy irodalmi felolvasást hallgatva, állok és fülelek, meresztem a szemeim, hogy mikor jön el az a rész, ahol kiderül, miről van szó. Maradok mint a buszmegállóban, ahova nem jön busz. Mint a dzsezzben sok hangszer kalimpál ide-oda, nem érthető hova visz, de művelt körökben illik dzsezzesen bólogatni rá, mint akik értjük.
Értem én a bonyolult szöveget, de mire jó az, ha nem értem mit akar mondani?
Már angolul is értem, hogy a well drenaded soil, az a jó vízelvezetésű föld, de bazeg senki nem mondja el a jó vízelvezetésű soilnak az összetételét. Hogy egy rész sóder és egy rész föld. Oszt csá. Hogy is mondhatnának ilyet? Még megértené a hobby kertész is a dolgok lényegét. Hát ne értse.
A fürj táp papírján sincs, hogy ennyi meg ennyi benne a búza, kukorica s napraforgó, hanem hosszú táblázaton van felsorakoztatva a sok fontos elem, amit tartalmaz, százalékban per gramm. Hogy a magamfajta bunkó parasztja semmit se értsen.
Tudom én a dolgok nyitját, a sok félreduma azért van, hogy ne tudódjon ki a szakmai titok.
A szakmai titok pedig az, hogy nincs szakmai titok. Marad a félreduma.

A fürj tartás conclusion

A fürj madarak az emberi társadalom tükörképe.
Mondjuk csicsergésükben nincs annyi kiművelt majsztrózitás, inkább a bit igen vagy nem jellemzi felfogásukat.
Ha van elég tér, elég étel, víz, és ha ezt a teret csupán az összehangolt család birtokolja, a madarak szépen fejlődnek, tollaikat nem tépázzák szét egymásról, az átlag életkor jelentősen nő.
A fürjes aranyformula: három nőstényhez egy bak, úgy látszik, a legoptimálisabb összeférhetőségi képlet. Őszintén, nekem is tetszene.
A családok vegyítése, a fürjtartók mániája, mondván: ha ki is gittelődik néhány, ez a természetes szelekció, a gyenge haljon meg.
Próbálkoztam mindenféle módszerrel. A családok összeengedése azért nem jó, mert általában a kakasok szenvedik meg a nagy társadalmi közösködést. Mint az ember esetében, mindig kerül egy kakas, akinek nem elég az ő három felesége és a hozzá való négyzetméter, veszélyeztetve érzi magát a többi kakastól, noha nyilvánvaló több nősténnyel nem tud mit kezdeni, mégis támadja, elpusztítani akarja a többi kakast. S akkor mindenki mindenkit püföl, szállanak a tollak, a tűzszünet addig tart, amíg a sebek valamennyire beforrnak.
Végeredményben igaz azon kevés fürjtartók véleménye, hogy családokban kell őket tartani, ha egészséges madarakat szeretnénk. Sokkal nyugodtabbak, szebbek családban a madarak. És a tojás termelés sem hangulatszerű, hanem számítani lehet a családonkénti három tojásra naponta.
Nem őrzik állandóan az élelmes dobozt, nem disznólkodnak vele, mert ott van, nem kell érte hazudni, csalni, ölni.
Csoportos tartásban az élelemért örökös a stressz, a harcra készség.
Azon fürjtartók véleményét, miszerint a természetes szelekció kiveti a gyengét, nem osztom, mert a tömeges ketrec nem természetes. Szándékosan konfliktus helyzetbe kényszerítjük a madár világot.
Hogy a profi baromfi tenyésztők, akik csupán a hasznot hajtják, mit mondanak erről, nem érdekel. Bennem már az is lelkiismereti pert indít, hogy egyáltalán haszonból bezárok néhány élőlényt, de ha már vagyok ilyen kegyetlen, akkor legalább a detenciós életükön segítsek.
Tudom, olcsó vigasz, de van az éremnek a másik oldala, talán pontosan emiatt, hogy a fürjeimnek enyhítek a fogva tartásuk körülményein, megmentem a világ rám eső, brutális körülmények közt fogva tartott madár számának az életén.
Hogy is mondják a szent bölcsek? Minden nap tedd jobbá a világot.
Hát nehéz.
A fürjtartáról, mint vállalkozás lemondtam. A tavasszal közel nyolcvan madarat eladományoztam, mert ráment a gatyám az élelemre. Maradtam 30 madárral, amiből három elpusztult. Bánat, stressz, ki tudja mitől, semmilyen látható jele nem volt.
Egy pár hónapig két ketrecben voltak összezárva, de az örökös társadalmi zavargások miatt rendre leválasztottam a családokat, és visszaállt egy valamiféle csend és béke.
A 20 fürj tyúk kitermeli a napi 15-18 tojást, ez pont elég a családunknak. Mennyiségben megfelel 3-4 rendes tyúk tojásnak. Ha a fürjtojás üzleti árát veszem, a piacon a legolcsóbb, 0,4 lej egy tojás. Egy fürjtojás előállításához 0,12 lej az élelem. Ilyen arányban nekem megéri, hogy a saját szükségletemet biztosítsam.
A nagybani felvevő piac nem ad többet, mint 0,17 lejt egy tojásra, amiben benne van az áfa is. De még ez sem lenne túl nagy baj, mert az embernek keményen meg kell dolgoznia a kenyeréért.
A fürjtartás vállalkozós része ott dugul el konkrétan, amikor az engedélyeztetést kell megszerezni. Mikor az ember elindul, hogy hivatalosítsa fürjtartós vállalkozását, kiderül, hogy a fürjes jóléti társadalom létrehozása egy mese habbal a hivatalos szervek szerint. Felejtsük el az almos tartást, a családonkénti szelektálást, mert hivatalosan mindennek inoxból kell lennie, valójában vissza kényszerül az ember a vasrácsos, tömeges tartásmódra. Az elhullást százalékban mérik. És nem ez a gond, hogy ez a százalék mekkora, hanem az a gond, hogy a hullákkal mit csinálsz. Erre is papír kell.
Az a része is dugába dőlt, hogy az ember elkezd kiépülni, kliensről kliensre növeli a vevőkörét, mert az emberiség szabályosan irtózik minden újtól. Adogattam kóstolóba fürjtojást, amíg nem szembesültem két konkrét esettel, hogy őszintén visszautasítottak, nem hittem el, hogy talán meg sem kóstolták az előbbiek a fürj tojásokat. Én meg aztán nem állok neki senki fejét teledumálni, hogy így meg úgy a fürj tojás.
A lényeg az, hogy a fürjtartás megéri mint háztáji foglalkozás.
Megtanultam tartani őket, azt hiszem felér egy túlélő foglalatossággal.
Tudom, hogy a társadalom fejlődése nem egy megállítható procedúra, nem is kell vele foglalkozni. De jöhet még olyan idő, amikor jól fogna néhány ilyen túlélő „skill”.

Piszkapeti

A magyar brendről
A piszkapeti bennem piszkál, hogy ha elmentem egy kilométert, menjek még egyet. Mint egy szellőztető séta két gerenda ragasztás között.
Puhatolóztam Ildikónál, hogy meg kéne alkotni a magyar dizájnt. Ildikó egy virág a dizájnban, aki nyílni akar és szerintem fog is nyílni. Tetszett neki az ötlet, ha most nem, valamikor biztos visszatérünk rá. Az elültetett mag héja egyszer el kell rohadjon, hogy csirázhasson.
Azt vettem észre, hogy az ember bármiről beszél, a reakció, így nagy általában (nem Ildikóra értem), rögtön az, hogy szép, szép, de lehet e támogatást szerezni rá? S akkor általában ezen a szinten megfeneklik minden ami szép, szép.
Pedig miről van szó?
Arról van szó, hogy megrajzolni az első magyar ágyat, legyártani, és valamilyen üzletbe betenni. És így kifejlődni.
Miről van szó? Miért nem csinálja ezt mondjuk bárki? Bárki prívátban megcsinálhatná. De itt elvész a lényeg, ha arra gondolunk, hogy ezt bárki megcsinálhatná.
A magyar brand, hogy nevezzem így, nem egy ember víziója a magyar bútorról. Hanem több látnok közös alkotása. Több lelkes, dolgos magyar ember bevisz az életéből egy egy sarkot, élet, színt abba a bútorba. Azt az életét teszi bele, amit megél, amiben hisz és amit továbbítani lehet.
Mert lehet egy házat építeni tiszta magyar elemekkel, hagyományos tárgyakkal, berendezkedéssel, ami viszont nem tükrözi vissza a mai modern életünket, amit pedig élünk. Például rusztikus magyar dizájn és betol az udvarra egy vadizsír béemvével. Nem a vadizsír béemvével van a baj, hanem a rusztikus dizájnnal.
Nem azt mondom, hogy ízlésficama van az ilyen berendezkedésnek, hanem azt, hogy így nem lehet eladni a magyar álmot egy románnak, vagy egy angolnak.
Ha megfigyeljük az Ikea bútorokat, modern kiadásban van azért mindegyik alkatrészen egy egy skandináv álom. Törékeny szar némely bútor, viszont kedvelik, pont a tiszta, egyszerű skandináv áramlata miatt.

Azt próbálom megértetni, hogy örökké támogatásból élni nem életszerű. A cigányember él örökké támogatásból.
Kaptunk bizonyos tálentumokat, azokkal kell gazdálkodni. Mert ha azt nézzük, hogy mire kaphatunk támogatást, kiderül, hogy csakis olyan dolgokra kapunk támogatást, amik alapjában és hosszútávon gyengítenek, élhetetlenekké tesznek.
Nem látom azt az igenis dühös dacot a magyarságban, hogy azért is csinálok valamit. A mai magyarság fix olyan, mint most látom a sok megtört kisvállalkozó, hogy na ha nem megy úgy, beállok kapusnak, beállok a kábelgyárba, beállok bárhová minimálbérért, munkakönyv s ilyenek.
Nem szabad ezt csinálni. Mert akkor hova a szabadság? Mikor lesz valami a magyar álomból, ha mindenikünk beáll kapusnak vagy a kábelgyárba?

Hogy nem olyan időket élünk. De, én éppen azt látom, hogy olyan időket élünk. Hogy vagy lépünk előre, vagy nem.
Mert mi jó van azért ebben a zsiszkes hadjáratban? Az a jó, hogy megadja a tónust az énekléshez. Mert eddig a lakberendező üzletek csupán mindenféle bútort árultak. Nem árultak semmiféle álmot. Most már álmokat is árulnak ezek az üzletek. Tehát szabad a pálya az álmoknak.

Hogy miért nem árulom az én álmomat? Hát osztogatom én itt az én álmomat aprópénzért, de nem minden álmomat tudom rendesen kifejezni. Mert az én álmom nemcsak rólam szól, hanem egy közösségről. S közösség híján nehéz kifejezni a közösség álmát. Pláne ha az úgy horkol szunyálás közben, hogy még gondolkodni sem hagy.

Most én elmegyek Andorrába, remélem a katalánok nem éppen most csinálnak valami autonómiás zavargást, habár ott a sziklák közt nehéz, meg értelmetlen zavarogni. De ha visszajövök, mondtam ennek a román asztalosnak is, meguntam itt a nyugdíjaskodást megjátszani, vagy lépünk valamit, vagy nem.
Mert valamit lépni kell, nem játszhatjuk meg itt a nyugdíjkodást nyugdíj nélkül.
És valami lesz. Mert egy hete egy csepp energiaital sem ment le a torkomon. Azt jelenti, hogy az energiát máshonnan veszem.
Remélem nem tévedek...

A zsiszk dosszié

Unalomig elcsépeltem már ezt a témát. De csak én csépeltem unalomig ezt a témát, mert amíg én csépelek itt rutinosan, és amíg a rózsaszín lepkékre várók is rutinosan várnak, addig a Yisk üzletlánc hódít.
Nincs nekem bajom semmilyen üzletház lánccal. Sőt. Egy modern beszerzőhely nekem, kedves fogyasztónak. Nem az üzletházak nyomulása a mi tragédiánk, hanem ahogy a zsidó szokott siránkozni, hogy miért csak az utca páros számú házaiból hajt be bért, jó lenne az utca páratlan számú házaiból is a bért behajtani.
Nekem magunkkal van bajom.
Olyan barmok (literar/non literar) vagyunk, akik nemhogy megérdemeljük vezetőinket, vezéreinket, példaképeinket, hanem egyenesen ránk vannak szabva, erre van szükségünk, értük élünk, méghozzá hűségesen.
Mert mi a Yisk lényege? Nem kell mindjárt a nagytőkés kapitalistákra gondolni, mint valami értelmes lényekre, akik arra pályáznak, hogy elnyomják a magunkfajtákat. Egyszerűen számolnak, felmérnek, és azt veszik észre, hogy né, a többi barom népek közé sorolódik még ez a kis ország népe is, és még nincs Yiskjük. Nosza építsünk nekik is minden városba egy egy Yisket. Ez a marketing része.
Ami az árú készletét illeti, a Yisk egy borzalmasan szegényes, primitív és gagyi lakberendezési készlettel tolja elénk a képét, hogy attól az embert a hideg kirázza. Egy valamiféle mini Ikea, sarki boltos variánsban, a piaci kínai minőségben. De puccos üzletházban.
Mint egy kivikszolt bódé, melyben az utcai palacsintát öltönyben kell megenni. Ha már parádé, legyen az az öltöny kiizzadt, retkes testre felvéve. Hogy originál legyen.
És megy. Nemcsak megy, de most már fejlődik. Most már minden valamirevaló negyedben akar nyitni egy egy Yisk. Mert a Yisk az Ikea előtemploma. Az Ikeába az ember belép az isten országába, a Yiskbe csak néha imádkozgatni. A kártieres csórok mennek a Yiskbe.
Mondom, nincs nekem ezzel bajom. Nyisson.
Nekem ezzel az a bajom, hogy a Yisk nyit és nem mi nyitunk.

Mert mibe került volna azt mondani egy okos embernek: nosza alkossuk meg a magyar lakberendezést? Lefogadom, pro bono került volna lelkes csapat, akik megdizájnolják a magyar lakberendezési trendet.
És ha van már egy elképzelt trend, csupán ezrelékéből a lopott közpénzekből meg lehet rendelni azokat a lakberendezési kellékeket, és részvénytársaság formájában nyitni lehetne legalább három nagy üzletet, csak magyar gyártotta termékekkel.
Nem részletezem, miért kell ezt csinálni. Le kell szoknom arról, hogy hülyéknek magyarázkodjak.
De ha magyar és nemzeti érzületről beszélünk mostanság, akkor ez kellene legyen nekünk az elsőbbség. A gazdasági élet felpezsdítése. A létnek a miértje.
Minden más megközelítése ennek a kérdésnek csak háborút szül. És háború után ugyanoda jutunk vissza, hogy noha vannak hősök, de csak balfaszok maradtunk.
Azért az tiszta röhej, hogy tölgyfáink rönk formájában, bükk fáink tűzifa formájában mennek kifelé, és mi megvesszük az éhbéren legyártatott kínai tölgykinézetű bambuszfélét, párnáinkba begyömöszölik a sok szecskázott pévécét, és nekünk nincsenek már libáink, amiknek tollából párnának valót téphessünk.
Magyarán kimegy ezres érték százban és bejön százas érték ezresért. És akkor ájulunk itt, hogy a kurva kapitalisták. Hát senki nem kéri, hogy menj a Yiskbe, de mész, mert nincs más hova menned.
És ennyi.