Andorra elötti elötti blue

Egyrészt támogatják,
ki papíron hazudni tud,
másrészt a dolgozót megbüntetik,
ha magát s családját eltartja.

Illegális az a munka,
bűn az a dolog, mely
nem hagy kipurcanni,
viszont adót nem termel.

Nagyban kell csalni, lopni,
nagyokat kell hazudni,
azt mondja a pap es:
merj nagyot álmodni.
(mert a kicsit az isten es megveri)

elmentek a tankok, jöttek a bankok,
mondja vitéz hazafi,
most mennek a bankok,
s újra jönnek a tankok.

Elviszik a tankok az éjemet,
a bankok a napomat,
a papok a lelkemet,
az állam a többit.

Csodálom Zsülient,
hatvan kiló plusszal
viszi keresztjét magával,
mégis fiatal nőkről álmodik.

Józsi megfogta istent,
lábát megragadva vonszoltatja magát,
felveszik a kábelgyárba,
kék és piros drótot válogat.

Sanyi barátom is hívott,
Katarba megy bontani,
heti ezrest megadják (euróban)
decemberben ajtó ablakra előleget ad.

Csabi is hívott, jönne
velem Andorrába, csempét,
s miegymást letenne,
a sört még mindig szereti.

Ferkó aszonta ne búsuljak
majd a tízmilkót megadom neki,
tudja, hogy nem ennyiben lóg
az én nyugalmam.

Vilivel is beszélgettem,
fárasztott és lopta az időmet,
de a végén aszonta, hogy
újra megszerette az asztalosságot.

Hunor fiamtól kérdeztem,
nem e búsul, hogy kimarad egy hónapot
az iskolából, Hunor fiam aszonta,
egy cseppet sem búsul.

Mert ki nem hagyna egy hónap
expedíciót, egy faház építést,
akkor is ha megannyi unalommal,
káromkodással lesz telefűszerezve.

Féleurópát bejárva, reméli csak talál
valami jó, magának való legót,
de ha nem legót, egyebet,
aszonta bízzam rá.

Mert aszontam én is így belegondolva,
Sosem lehet tudni, mire lesz jó még neki,
hogy látta apját házat építeni,
nem inni s felesleges kilókkal
fiatal nőkre álmodozni.

Sajnálom, hogy csalódik bennem
mindenki: társadalom, állam s egyházak,
de ha igaz a mondás hogy aki nem itt,
az odaát megfizet, ott majd elszámolunk.

András már szólt, igaz hithű román,
de magyar útlevele már van,
hogy akkor az ezrest ahogy jövök
adjam neki, mert kell a kamat.

Adom én nem kell félni,
ahogy Ferkó mondta: „én mondom,
ha az oroszokat nem fogják vissza,
három hónapon belül világháború lesz.”
Ettől kell félni, nem a kamattól,
mert ennek a Ferkónak
még másban is igaza volt.

Mára ennyi.
Nyomás gerendát ragasztani.

Majd a holtak

Szerte szét itt a neten olvasom, persze ezek a hithű iszlám meg kongói törzs rajongók, ilyen nyeregnélküli lovon idétlenkedők fejéből kipattant okosságaikat, miszerint: "elmentek a tankok, jöttek a bankok" utalva enyhe nosztalgiával az orosz megszállásra és gyűlölettel nézve a nyugatra.
Na most újra itt vannak a tankok, a ház ég, a banya fésülködik, most már tovább írhatja a versét a fenti illető, hogy: "visszajönnek a tankok, elmennek a bankok".
Hogy melyik jobb?
Majd a holtak megmondják...

Akik maradtak

Érdekes filmsorozatot nézek, néhány gondolatot ébresztett bennem, gondoltam leírom, mielőtt befejezik, illetve elsütik a lényeget. Mert a jó témájú filmekkel ezek úgy vannak, hogy tálcára teszik a lényeget, hadd válogasson magának belőle mindenki mint egy svéd asztalról, aztán a végén bejelentik, hogy a dolog nem az aminek látszik.
A feleségem mindig kérdi, miért van ez, hogy a jó filmeket hülyén fejezik be? Azért, mondom én mindig, mint aki a fejében már sok filmet lerendezett, mert az emberiség nem tudja megemészteni a valóságot, az igazságot. Egy hülye befejezés nyitva hagyja a kérdést a kérdezőnek, akinek meg mindenre megvan a válasza, annak hülyén kell befejezni a filmet, mert annak mindegy mit hogyan tálalsz.
Én meg mint az örökös kérdező, megelégszem a lényeggel. Nem kell nekem örökösen mindent tükörfényesre lakkozni, látom én a bútort lakk nélkül is.
Történik egy fajta elragadtatás, de egy érdekes elragadtatás történik, mert jók is rosszak is ragadtatnak el. Ez a film dilemmája így első nekiugrásnak. De megjelenik egy szekta, fehérbe öltözött emberekkel, egyfolytában szivaroznak, és némán tüntetnek jelenlétükkel mindenhol. Néhány érthetetlen, agresszív jelenet közben kiderül, hogy ez a szekta tulajdonképpen azzal foglalkozik, hogy az elragadtatott személyek után kutatnak és plakátokon közzé teszik, hogy miféle s kiféle volt. Teszik ezt azon a címen, hogy emlékeztessék az embereket az elragadtatásra, mert amint telik az idő, az emberek beletörődnek a szeretteik elvesztésébe, lassan mindenki új életet kezd, már aki nem dilizik be.
Csak mellékesen megjegyzem, a filmnek sok rejtői jelenete van, egy szarvas futkározik értelmetlenül, egy pasas agresszív kutyákat lődöz le, egy csaj rendszeresen löveti magát, persze golyóálló mellényel, de bízom benne, hogy mint a Rejtő regényeiben, a végén mindennek értelme lesz. Ha nem lesz mindennek értelme, akkor egyszerűen arról van szó, hogy a világ bedilizett. Ez is egy értelem.
Nekem a filmből az jut eszembe, hogy valóban az ember felejt. Beletörődik. Ha élni akar testileg, felveszi a ritmust. Ha levágják egy fa ágát, új ágat hajt. Mert él. Vegetál. Felveszi a ritmust amit a Nap, a Föld diktál, amit az ökoszisztéma diktál.
Belezsibbad az ember a múltba. Nem látja a jövőt. Elfelejti a reményeket, hogy a vegetáció fölött van más is, nemcsak a vegetáció.
Érdekes, mert a szekta nem ezt a reményteljes jövőt akarja emlékeztetni az emberekben, hanem a veszteségeket. Hogy az ember el ne felejtse a veszteségeket.
Bármi legyen a vége a filmnek, végig nézem, mert szeretem a filmeket.
A magam drámaiságában itt, vagy helyesebben a dramatizációs filmemben, elgondoltam, hogy az én emlékeztető szektám, aki nem engedi nekem elfelejteni a múltbeli veszteségeimet, azok az adósságok.
Ezek az adósságok jelen vannak életemben mindenféle formában: levél, telefon, emil, testileg és fölöttem lelkileg, ahogyan látom a kaszást lengetni a kaszáját.
Ha el nem leszek ragadtatva, az adósságaim és köztem a választó az csak a halál. Erre emlékeztetnek engem ezek az adósságok.
A film címe, „akik maradtak” sokat elmond. Mert akik maradtak, azok bekapták. Akik el lettek ragadtatva, azok már túl vannak ezen a bekapáson, de akik maradtak, a film szerint nagyon bekapták.
Ha nagyon elemezni akarom, hogy nekem mit akar mondani ez a film, akkor arra tippelek, hogy az élet egy szívás.
De mégis ott van a kisangyal bennem a nagyördögben, hogy az élet mégsem szívás.
A vízszintesre ráhúzom a függőlegest, már megváltoztathatom az összegnek az előjelét.

De hogy ezeket a hitelezőket nem ragadtatja el senki?!?!

Vívmányok

Hogy is szokták mondani? Krízisben áll neki az ember fejleszteni. Most nekem éppen gerendapréseket kitalálni és elkészíteni volt kedvem. De vettem egy nagy pozitív levegőt és azt mondtam, meg tudod csinálni, képes vagy rá. Vagyis nincs más választásod, mint kitalálni és valahogy megcsinálni. Az egy dolog, hogy az ember papíron leidétlenkedi a tervrajzot, eljátszadozik a számokkal, de vajon a végén lesz e miből megcsinálni, és az áldozat meghozza e gyümölcsét? Nem e fog szétrepedni minden az első gerendánál? A faanyagom megvolt, minden gondosan eltett és őrzött kemény fámat összeragasztottam, míg ki tudtam alakítani a vastag lábakat s kötőket, a csavarokra meg egy fél vagyont költöttem, és kerek egy hetet dolgoztam rajtuk, egy olyan idő koncepcióban, ahol minden perc számít. Talán megér egy külön bejegyzést ez a téma.
Íme az első ragasztott gerenda. Hét és fél méteres. A prés rendszer bevált.
Elkezdtük a villanyszerelést.

Józsi fúr.
5 plusz 1. Hunornak csináltam ezt a hangfalat a Dvd lejátszóhoz. A nagy hangszórók nem azok amik látszanak. A legalsón nem a szubbasszus van, hanem a front hangzások, a dübörgéseket lecsapolom az egyik kis hangszoróba, így nem kap frászt az ember a "Szellemlovas" démoni lánccsörgetésektől, és a párbeszédet érthetőbbé teszi a legalsó hangszóró. Kibeleztem két kínai Philips hangládát, azokból alakítottam a jobb és bal csatornákat, zenehallgatás esetében meglegyen a hifi. A háttér cincogásokat pedig ugyancsak két olyan kis hangszóró adja. Így egy helyről jön az a szerteszét eső, hangzás, a néha frászba kergető dübörgést lecsapoltam, szóval csináltam egy kis külső hangkeverést.

Költői sóhaj

Az igazság ideje: zsihádok

Hogy el vannak itt ezek a híres tévések ezekkel az elzárt hírességekkel, egyrészt zsubilálnak, hogy tíz év törvénykezés, halasztás után végre tömlecbe zárnak egy két ilyet, megható, könnyeket facsaró beszédeket osztanak mint ama nagy kommunista diktatúra elnyomás, miegymás, hogy akkor most végre igazság tétetett.
Az igazi meghurcoltak, azoknak már kámpec. Azok már nem élnek. Azokkal nincs már bajuk ezeknek a szájtáti híres tévéseknek. Nem tudják ésszel felfogni ezek a híres tévések, hogy mit jelentett a kommunizmusban élni, látom zavarban vannak afelől, hogy ki is volt az elnyomó és ki volt az elnyomott.
Mert hiába tesznek nekem tálcára egy két fejet, én nem fejeket kértem tálcán. Az iszlám az, aki fejeket szokott tálcára tenni. Az új kor embere, ideálja, ki képzelt, beteg istenek nevében nem szed idegcsillapító gyógyszereket. Zárt osztályon kéne kezelni az ilyeneket, de így sem látok benne sok esélyt.
Én egy jobb jövőt kértem, nem zsihádot. Azt a jövőt, amit szorgalmas munkával szépen össze lehetett volna hozni. Békében, harmóniában.
Amilyen hülyék ezek a híres tévések, olyan hülye vagyok én is, hogy ilyen dolgokat mertem remélni, álmodni, mint: békében, harmóniában, hasznos munkában meglenni, ellenni.
Ezekről már senki nem beszél. Már kampánydumának sem használják. Hanem azzal jön mindegyik, hogy mennyi fej fog hullani, ha ő jön ki.
Ennek a „terminátor”-nak az volt a szavajárása, hogy : „visszajövök”.
Az én szavajárásom is lehet lassan egy klasszikus, mert már lassan semmire sem tudok más érvet felhozni, mint: „basszátok meg”.



A mekdonáldz padján ülve

A mekdonáldz padján ülve,
nézem a sült krumplin nőtt nemzedéket,
hamis hamburgert majszolókat,
csöppnyi cipót csipegetőket.

A mekdonáldz padján ülve,
látom nincs is annyi kövér, több a sovány,
csak én vagyok és még egy kövér,
pedig ha összesen tíz csízburgert ettem.

A mekdonáldz padján ülve,
látom a verebek, galambok, kutyák,
kik liberális ételt fogyasztva,
semmivel sem kövérebbek, mint mások.

Te dinyiló macska,
ha cinegét fogtál, edd meg,
ne játszódj vele,
mert kitekerem a nyakad.
(jó, ez csak ilyen költői sóhaj)