Magfiló

Mikor nálam a dolgok nagyon elkomplikálódnak, úgy érzem nem látom át a bajaimat, mindig visszamegyek a gondok alapjaihoz és elkezdem újból felvázolni a levezetést, hogy mit és hol rontottam el.
Azt hiszem az emberiség is néha át kéne nézze ezt az élet című bonyodalmat, hogy a levezetésben vajon hol rontotta el. Mert mindig van egy eldugott, egy bagatellizált része a folyamatoknak, ahol egy vonalka felboríthatja az egész egyensúlyt. A tévedés nem bűn, de azt szándékosan elhallgatni, eltussolni, az már bűn. Magunkkal szemben bűn először is, de aztán majd jöhet az isten is, vele is jó kiegyezni ezeket, legyen az Ég anya vagy Nap apa, vagy Föld unokahúg, teljesen mindegy, az a minden, aki által él minden.
Mindig oda jutok vissza ebben az emberiséges dologban, hogy valahol elrontottuk, és jó lenne felkutatni hol rontottuk el és igyekezni kijavítani a hibát, tévedést.
Mindig az jut eszembe kiinduló alapnak, hogy elvetsz egy paszuly magot és lesz belőle száz. Elvetsz egy búza magot és lesz belőle húsz. Jön a tehén, lelegeli a fűt és egy bonyolult rendszerben rengeteg tejet ad nekünk. A fűből nem tudnánk megélni, de a tehén ezt átalakítja nekünk. Önfenntartó módon, nem kell se benzin bele, se költséges alkatrész, se nagy szakértelem.
Persze a korrektség jegyében el lehet ezen filózni, hogy ezeket, mármint a búza s tehén dolgát mi mesterségesen frankenstájnoltuk a természetből, de kiindulva abból, hogy az ember még a patkánynál is adaptálódóbb és életképesebb, érthető, hogy inkább élni akar, semmint szárnyas állapotban hozsannázni holmi lebegő állapotokban.
De itt a baj, hogy ebben az adaptációjában valami hiba sikeredett, hogy nem tud élni ezekkel az előnyökkel, miszerint a paszuly nem csak egy magot hoz létre, hanem bőségesen, megszámlálhatatlanul többet ont magából, az ember mégis kénytelen mű ételeket enni, megannyi kifeszített szociális háló mellett is egészségtelen életet él, nem boldog, úgy látszik, hogy lassan a patkányok s egyéb csúszó mászók megelőzik ebben a genéziumban.
Vegyük a dolgokat másképpen. Mert nagyon elmodernizálódott ez a társadalom, de sajnos ebben a modernségben sem tudunk egyről a kettőre menni. Mondjuk van a termelő és van az igazgató. A termelő dolga a paszuly megtermesztése. Az igazgató dolga ezt a paszulyt elosztani kinek a szüksége szerint. Ha a termelőnek, aki a dolgok bonyolultabb és nehezebb részét vállalja, elég egy ásó, kapa s öntöző kanna, az igazgatónak sem kéne több, mint egy kockás füzet és ceruza intézkedni.
Például a krumpliból is a legsilányabbakat hagyják meg magnak, tehát nincs arról szó, mint Ábrahám vagy az isten egyszülöttjét feláldozni, nem a legszebb, legnagyobb pityókákat kell magnak feláldozni, hanem amit az ember már meg sem enne.
És akkor hogy van az, hogy ha ma egy termelő elvet egy magot, nem tarthatja meg mondjuk legalább az egyharmadát magának, s kétharmadából jusson azoknak is, akik nem földművesek, nem tarthat meg semmit magának, sőt ha nagy hetykén réztáblát is kiaggat a kapujára mestersége címereként, a termés mellé otthonról hoz még javakat?
És hogy van az, hogy noha minden termést kiad a kezéből a becsületes földműves, a nem földművesek sem tudnak gazdálkodni a megannyi terméssel? Hogy van az, hogy e nagy igyekezet közepette senkinek nem jó, sőt napról napra csak eladósodik?
Valahol ebben az igazgatási folyamatban hiba van. Valahol egy előjel el van felejtve, egy szorzás nem jött ki jól. Utána kéne nézni.
De ha nem értjük, akkor vegyünk egy botot és véssünk rá jeleket. Például így: paraszt: egyharmad, igazgató: egyharmad, árvák és özvegyek: egyharmad. És akkor mindenki tudja a számítását. Viszont azt is botra kéne fektetni, hogy akkor ebbe a bő termésbe mivel jön vissza az igazgató, és mivel szálnak be az árvák és özvegyek? Mert önmagában a létezés nem indok arra, hogy harmadhoz jussál csak úgy né. Mert az igazgató az eszével excellál, az özvegy azért még főzhet egy pulickát attól, hogy özvegy.
A termelőnek pedig ha szép bútor kell, akkor a saját harmadával gazdálkodhat az asztalossal, így az igazgató is ha jól eszel a ráeső részével, és utakat épít, jövőre is van kedve a parasztnak osztani a termését, ha az özvegy néha jön egy tál pulickával, az asztalosnak is jobb kedve kerekedik.
Mondhatjuk, hogy igen, de közös Európa, Nato s ilyenek, oda megy el a sok gabona, de akkor miért egyik felén jár egyeseknek tízszer több, mint másik felén a ketteseknek, ha közösségről beszélünk?
Ki mit írt el azokban a füzetekben?
Én csak azon csodálkozom, hogy annyi okos és kreatív ember van e világon, és mégsem tudunk rájönni a bajok eredetére? És ha mégis rájövünk, mitől nem tudunk javítani azon a sok ismeretlenes egyenleten?
Tudom, hogy utópia minden szavam.
De azért érdemes volna átnézni azokat a füzeteket. S ha nem lehet azokat átnézni, s kijavítani a relációkat...akkor inkább mást kéne csinálni.

Párhuzamos világok

Nagyon érdekesen van ez a világ megalkotva. Hogy így lett ez, vagy valakik megalkották, legalább olyan dilemma nekem, mint a filozófusnak az a kérdés, hogy a tojás vagy a tyúk volt előbb.
a felső madár egy színes papagáj kellett volna legyen, alól meg egy mérges csóka..
Úgy van megalkotva ez a világ, hogy mindig van egy fent és egy lent, és az infó mindig fentről jön. Lentről fel sosem megy semmiféle infó. Fentről jön az infó, hogy kevés a teljesítmény, kevés az adó, nincs erkölcs, és baj lesz ebből. Lentről fel megy az adó, és a lelkiismeret keserves hangja, hogy bocsáss meg, csak ennyire telik. A lent és a fent az élet végtelenségében egy tökéletes párhuzamot húz. Sosem érintik egymást, az úgy van megalkotva, hogy fentről jön a parancs, lentről meg felmegy a pénz. A fenti világ és az alsó világ két teljesen más világról beszél.
Nincs az a tabu, amiről manapság nem lehetne beszélni. De hogy ez a két világ mennyire párhuzamosan megy egymás mellett, arról senki nem mer beszélni. Bármennyire szabad legyen ma a szólás, a hivatalos médiában az arra hivatott kortárs irodalmárok nem tesznek mást, mint dicsőítik a fenti világot és lenti nyelvre próbálják fordítani, hogy miért is haragusznak az istenek annyira. A lenti élőlények tetvessége, rühessége miatt a fenti világ egy eszmei burkot vont rájuk, hogy egymást meg ne értsék. Mert nem kell értsék egymást, egyetlen egy dolgot kell megértenie a lenti bolhás tetveknek, hogy nem elég az adó és az alázat.
Miért van az, hogy amikor a köz ember, a munkás ember hallgatván a politikusokat és papokat beszélni, úgy érzi, hogy nem ért semmit? Miért van az, hogy a munkás ember amikor kimegy a mezőre dolgozni, jól érzi magát, de elborul a tekintete és lelke, amikor a profitra gondol?
ez az eredeti, a fő rajzra már nem sikerült ilyenre...
Nem tudom. De mint tetves, rühes, bolhás munkás csak sejteni vélem, hogy netán azért van így, mert a fenti világnak fogalma sincs mi van lent. Nemcsak fogalma sincs mi van lent, de nem is akar tudni róla, nincs szüksége tudni róla, hisz egy teljesen más világban él.
Nemcsak egy fajta dölyfösségről, úrhatnámról van szó, hanem egy tökéletes nemtörődömségről van szó, amiből következik a bölcsességig filozófált tudatlanság, a kiművelt hozzá nem értés, mindez művészi szinten űzve.
Mert hallom az új infókat fentről, hogy nekik, mármint a fentieknek, senki ne magyarázza, hogy alant az ember veszteségben dolgozik, hogy a dolgozó tetveknek ez egy újabb kifogásos találmánya, hogy ne fizessenek adót. Nosza, mondja a mindenható zsírkirály odafentről, hogy nincs veszteséges munkálkodás, minket nem érdekel, ha veszteségben dolgozol, te akkor is fizetsz adót. Akkor is, ha nincs bejöveteled. Mert nekik, dicső félisteneknek senki ne magyarázza, hogy nincs a parasztnak.
És akkor innen jön nekem az a tiltott megvilágosodás, melyet minden kortárs író és gondolkodó gondosan elrejt, hogy isten s ember olyan párhuzamosan él e világban, hogy csak na.
Mert akkor így érthető, miért nincs nekünk gazdasági tervünk, miért nincs gazdasági víziónk, de érthető az is, miért nem is lesz sosem.
Nem is lesz sosem semmiféle gazdasági semmink, mert balfaszok vagyunk. Valakinek ki kell mondania ezt, hogy igenis, balfaszok vagyunk. Mert nemcsak vakon hiszünk a fentieknek, hanem lelkesen várjuk, sőt anticipáljuk a fentiek újabb debilségeit és sietünk annak eleget tenni.
Megfigyeltem, hogy a fentiek debilségeit azon alsók szaladnak lehozni az égből, akikben a munka undor klinikailag kezelhetetlen rákja dolgozik.
De hogy mégis nekik hiszünk, ezért vagyunk balfaszok.
Úgyhogy bele kell törődnünk, mi itt lent tetvek, rühek és bolhák vagyunk és ott fent vannak az okos istenek.
Van azért ebben is valami jó, hogy nincs egymáshoz közünk.
Az évezredes proli bölcsesség jegyében: csak rosszabb ne legyen.

Mintian pie

Mekkora szenzáció volt, mikor Kolozsváron megnyílt az első nagy áruház. A Metro. Akkor éppen cégem volt, adtak nekem is egy olyan belépő cédulát. Engem is lenyűgözött a látvány, de nem az árubőség, hanem a megszervezett üzlet. Én teljesen más szemszögből néztem a dolgokat. Rájöttem, hogy az ember bevásárlási gondjain hatalmasat segít. Az, hogy kiválogathatja amit akar, kosárral sétálhat kedvére, a kasszánál sem kell irdatlan sorokat állni, és van bőven parkoló. Akkor azt mondtam, íme a példa, amit követni kell a következő percben. Hogy ha termékeinkkel nyitni akarunk, akkor ilyen üzletházakat kell nyitni, s megvan oldva minden.
Akkoriban az európai unió még csak ilyen távoli álomnak tűnt, emlékszem minden entelektuál azt szajkózta újságban (akkor még volt), tévében, hogy a korrupt politikusaink miatt nem fogunk mi soha az európai unió tagja lenni. Akkoriban Amerika volt az isten országa, Brüsszel a szent tizenkettek szüzfehér bársony szobája. Akkor még nem voltak rendes fickók az arabok sem és nem voltak genyák a zsidók sem. Csak a szombati Teleenciklopédiában hallottunk róluk.
Biza én már akkor ilyen vészmadár voltam, nyitott csipával mondtam, hogy az unió nem más mint egy gazdasági projektje a hangyáknak, mi leszünk a fejhető tetvek a saját gyümölcsfáinkon, hátbaveregetésre fogunk lelkesedni s mindenünket odaadni a hangyáknak.
Barom kommunistája voltam mindenkinek, akinek eme vízióimat előadtam.
Hatalmas megvilágosodáson estem át, amikor meglátogattam a budapesti Ikea üzletházat, hogy a veszély ránk nézve hatalmasabb, mint gondoltam vagy prófétáltam. Rájöttem, a legendás Dávid parittya itt mit sem ér. Olyan fenevad ez az üzletház dolog, aminek senki nem tud ellen állni. Akkoriban mondtam, a kocka nemcsak elvetve van, hanem meg is van a nyertes.
És ha van úgynevezett zsidó világuralom, akkor egyik nagyon ügyes csele az volt, hogy magára haragította az értelmiségieket, a hangadókat, az asztalverőket, hogy belebolondulván a zsidó veszélybe és annak propagálásába, a boldog bevásárló nép előtt lejárjon a nyugat szkeptikusok becsülete. Mert amíg a jobbos nagyvagány, ki magának Heineken sör társaságában kisajátította a nemzeti érzelmet, el volt foglalva a sumér eredetének boncolásával s isten magyarosításával, addig gomba módra nőttek az üzletházak.
Szerencsémre, a szélsőségre hajlamosságom ellenére is átláttam a szitán, és nagyvitéz magyarságom nem tartott tovább egy évnél. Mert rájöttem, hogy ha ellenségünk van, az mi vagyunk saját magunk.
A híres Dallas sorozatban is egy darabig drukkoltam a Bobbynak. De amikor láttam, hogy sorozatosan balfasz a Bobby, nem ért a szóból, kezdtem megérteni a JRt. Aztán meg élveztem, ahogy könnyedén az ujjára csavarja a balfasz Bobbyt. Rémesen idegesített, hogy a család is mindig a felhőkön járt és minden genyaságot szeretettel kimagyarázott két pohár búzapálinka mellett.
Na valahogy így nézett ki az életünk, akkor amikor ezek a nagy üzletházak gomba módra elkezdtek kibújni a nyugati tőkéből.
Mi meg Bobby módra Heineken sör mellett mű hagyományok ápolásával voltunk elfoglalva, meg ecseteltük az ellenségeink hatalmát a nagyvilágban. De egy butiknyi üzletet nem nyitottunk a saját gazdasági érdekeink javára.
Mert ma is hol tartunk? Még mindig ott, hogy nincs abszolút de abszolúte semmiféle gazdasági projektünk, megjegyzem senkinek sehol még a fiókban sem, de el vagyunk borulva, feketék vagyunk a nyugat gyűlöletétől. Amerika maga a sátán, Brüsszel a pokol tornáca, hirtelen a muszlimok rendes fickók lettek, az oroszok is rendes fickók lettek, nem voltak sosem kommunisták, és természetesen a zsidók tartanak minket gúzsba kötve, kik már rendesen irtanak minket, kik ugye arra is képesek voltak, hogy kitalálják a holokausztot.
És akkor nem elég a nyomorunk, de kitalálta valamelyik szentfazék, hogy az a bajunk nekünk, hogy nem éljük meg azt a katarzist, amelyben a nemzet és a vallás szikrázva eggyé válik. Nem vagyunk eléggé bolondok, hanem lelkesedjünk is érte.
Én nem tudom. De azt látom, hogy az ember a munkájából él, van egy fajta jövedelme amit órára le tud bontani, és ennek a lebontásnak az értéke határozza meg az élete nehézségét vagy könnyűségét. Mi meg szándékosan azon vagyunk, hogy ez az órabér minél kisebb legyen, mintha valamiféle szent tartalom ellensúlyozná a hiányt.
Nyugatra nézve pedig azt látom, hogy a szorgalmas munkához valamiféle ésszerűség is párosul. Teljesen mindegy, hogy a nyugati a pénzével mit csinál, bunkó élvezetet vásárol, vagy szellemileg fejleszti magát. Ne essünk a három ezer éve fent álló híres buddhista ping és pong filozófia csapdájába, mely azt mondja, hogy semmi sem fehér vagy fekete, csak a nyugati kultúra ismer fehéret és feketét, mert akkor már eleve ellent mond magának e filozófia, ha a nyugatot csak fehérnek vagy feketének állítja.
Ez a mi hibánk, hogy sosem vonjuk le a tanulságokat, nem beszéljük meg a dolgokat (igaz, ahhoz fel kéne nőjünk a vitára) és sosem azt csináljuk amit kell.
Igaz elmondtam ezt már pár százszor, de gyakorlom mint a pap a prédikációt vezetés közben.

Feloldozás

Az elmúlt napok eseményei ezzel a Charlie dologgal rávezettek engem egy újabb szemlélet módra. Éspedig, ha életünkben nincs meg a humorérzék, semmi sem segít rajtunk. Hogy a dolgokat lazán vegyük. Mert ha valaki akár karikatúrával gúnyol ki engem, és nem tudom röhögve levonni a tanulságot belőle, nem értettem meg semmit.
Van ugye ez a szerelmi csalódás dolga. Ha az embert kikosarazzák, az első reakciója az, hogy megcsalták. Sok idő kell ahhoz, amíg rájön az ember, hogy ez is milyen marhaság. Hisz ha a partner már nem szereti vagy nem lát benne jövőt, folytatni a kapcsolatot egyenesen röhejes, de legalább beteges hajlam. Tovább mentem ebben a gondolatmenetben és rájöttem, hogy a jövőben a családok alapja nem a hűség esküje lesz, hanem a szabad akaratból való akár ideig óráig való egyesülés, kiegyezés.
Nem valami gúnyból, iróniából mondom ezt. Ez az élet perspektívája ránk nézve, emberekre. Mondhatjuk bátran, liberális világnézet mocska ez, mely mindent felborít ami szent az ember életében. Legalábbis mi szentnek gondoljuk azt amiben vagyunk. De én látom, hogy a legfanatikusabb konzervatív is benzines autóban járkál, üzleti csirkehúst eszik, nem legel a mezőn és nem áztatja bőrét a viharban.
És akkor miért nem örvend az ember, hogy lám ideig óráig, de szerelmes voltam, engem is szerettek. Eddig tartott. Nem a világ vége. Viszont egy szép kép, ami örökre megmarad. Le lehet vonni a tanulságokat belőle és tovább keresni a kalandokat. Amíg az élet ad erre lehetőséget. És ha valaki mégis úgy látja, hogy érdemes veled többet lenni, az már az isten lába dolog. De ne kösse eskü, hanem csak a szeretet, a vágy. Semmi más.
Ez a humor az életben. Derűsen fogadni a drámai helyzeteket.
Volt olyan, hogy gondolataimmal megsértettem embereket. Éppen kalasnyikovokkal nem estek nekem, de a szavak erejéből kivettem, hogy jobb lett volna nem megírni azt a gondolatot. Igaz, ha lett volna bennünk több humor érzék, kidumálhattuk volna a dolgok vastagját. De mi erre vagyunk beállva, hogy egymást sértegessük és egymást lehordjuk. Én mindig levontam a tanulságokat a történtekből, remélem azok is, akiket megsértettem. Nem tudom, mert nem tudtunk egy jót nevetni a végén. Nem tudtuk egymást torz rajzokkal kigúnyolni, hogy röhögjünk egymáson.
Statisztikailag az egykés szülők nem számítanak a nemzet szempontjából. Mert manapság a nemzet is egy ilyen haragra gerjedt arcú öregúr, ki összevont szemöldök alól, rosszalló tekintettel nézi egykés polgárait és így dorgál: egy gyerek nem gyerek, kettő gyerek az még csak nektek van, de igazán a harmadik a nemzeté. Mint egykés megharagudtam. Mert nemzetben gondolkodónak tartottam mindig magamat. De ez a nemzet öregúr azt mondja, hogy nem, te ebből a zárt körű rendezvényből ki vagy zárva.
De hogy én is Charlie lettem, humorosan fogtam fel a dolgot. Rendben, kösz a feloldozást, hogy szabad lehetek és nem kell állandóan zárt körű rendezvények ajtajain kopogni. De a dolgok vicces része, hogy nem ezek a morcos emberek mondják meg nekem, hogy mennyire vagyok nemzeti, liberális, hívő meg hitetlen.
Szerintem fontos, hogy az embernek legyen egy adott érzéke a humorhoz, akkor is ha néha nem humorosak a helyzetek. Mert mint ahogy egy ismerősöm mondta: a végén úgyis az számít, hogy mennyit szerettünk.

Lerázva az isteneket

Nem tudom, honnan vannak bennem is ezek az eleve ellenkezések? Mert például Cseri Kálmán prédikációi nekem még így félpogánynak is enyhíti a fülei viszketését, amíg erre a Billy Grahamra első percben rámondtam, hogy egy szélhámos. Ezekkel a dolgokkal nálam nincs mit kezdeni, legfeljebb megragadott kövekkel lehet engem visszahajigálni, amint e véleményezésem is holmi megragadott kő dobálózások.
Mert az első egy fakó tekintetű, Bachos tempóban, csendben de határozottan lépkedő dallamot dúdoló, nincs benne szenzáció, nem is ígér kilencedik egeket, míg a másik az amerikai álom megtestesítője, a ragyogó mennybenéző, ki tálcán ígéri a mennyországot, még ma, leszállított áron. Mondom ezt mint Amerika rajongó.
Ceci néni irodája
Azon filóztam itt magamban, hogy vajon mi a jó? Valakinek a te mennyei hatalmadat visszafogva szürke emberként, banális tettekkel segítesz azzal ami őt boldoggá teszi, vagy az a jó, ha te filozofikusan az egekbe szállsz, megragadod a csillagokat, s mint ragyogó ékszereket mutogatod az arra nem kíváncsiaknak? Mert az elsőhöz a te silányságod is sok, a te félmunkád is elég mások boldogulásához, míg a második esetben ketté is szakadhatsz a mindenhatóságban, mégsem lesznek tőle általad boldogabbá.
Ez is Ceci nénié
Mert vegyem csak ezt az asztalosságot. A fejlődésben mi a lényeg? Minél precízebben, minél precízebb gépekkel s anyagokkal alkoss mások által meg nem értett, nem értékelt művészeti alkotásokat, vagy azzal ami van, örvendeztess meg valakit akár egy műbútor, műfa íróasztallal?
Mert ugyan Cseri Kálmán prédikálhatott szolidságról, csendes istenhitben, fizetve volt mindenképpen, mint pap. Én hiába prédikálom a fa bútor szépségét, hasznát, ha az drága, megfizethetetlen, senki nem fizet érte. De lelkesedhetnék akár mint Billy Graham a fa bútorért, senki nem rajongana értem. Mert nem azt akarom adni, amit kérnek. Mert kitaláltam én egy igazság félét s azt mind akarom legyúrni a világ torkán. Holott mindig mást kérnek tőlem. Például ilyen műbútorokat.
Dávid szobája
Mert ez nekem a bajom, hogy ellenkezem. De mért? Miért ellenkezem? Mitől rossz ez a műbútor? Pedig olyan jól tudom csinálni. És szeretik az emberek. Azt mondják, lám haladtál szakmailag. Látszik a fejlődés. Nézd azokat a szép műanyag szürke ezüst tölgy erezeteket, alumínium fényű gumírozott élzárással. Gyönyörű azúrkék gyermekbútor, mintha a tengerpartra emlékeztetne. Mi a bajom ezekkel az emberi álmokkal? Mi a bajom az istenes álmokkal?
Ez is a Dávid szobájában van
Mert mi a jó? A boldogság, vagy az igazság? Az igazság pallosával védekezem a boldogság ellen? Vagy az igazság kardjával netán éppen a boldogságot ütöm agyon?
Ezen marketingileg is érdemes nekem elgondolkodni.
Ha már az isteneket is leráztam magamról.