The Equalizer

Ez a Denzel Washington alakít egy jó szerepet a “The Equalizer” filmben.
Egy lányt, akit tisztességtelen örömszerzésre kényszerítettek a maffiások, úgy megvertek, hogy azt félholtan vitték kórházba. Amíg ez a lány ott épülgetett, ez a Denzel Washington kinyírta a maffiát szöröstűl böröstűl. A lánynak gőze nem volt, hogy míg ő épült, mi történt. A végén találkoznak az utcán és a csaj boldogan újságolta a mukinak, hogy nem kurváskodik többet és új életet kezd, valószínű a maffiák azért hagyták békén, mert hogy féltek, feljelenti őket a verés miatt. Denzel meg csak mit sem sejtő arcot vágva bólogatott, persze, valószínű.
Így lett vége a filmnek, hogy a csaj sosem tudta meg a valóságot.

Nekem meg rögtön beugrott, hogy Jézus orrba szájba híresztelte, hogy megváltottalak benneteket a bűntől.
Furcsa. Mert ugyanakkor azt mondta, hogy ne tudja az egyik kezed mit csinál a másik, és menj be a te belső szobádba, mikor imádkozol.


Na de mindentől függetlenül a film betyár jó. Számomra többet ér mint egy mise vagy két yoga session. Halálra kielégít, amikor a bad guyzokat kinyírják. Még így filmben is.




A nők dolga

Még mindig tabutéma a női egyenjogúság. Szerintem. Mondjuk mi férfiak, hogy megértjük a nők egyenjogúsági vágyaikat, de valójában csak rosszallóan, mint valami eretnekségre tekintünk rájuk. Az én generációm úgy nőtt fel, a szüleinknél azt láttuk, hogy biza a nőnek igen meghatározott szerepe volt a családban. Tetszett, vagy nem nekik, nemigen képzelték el azt, hogy bármit is kommentálhattak volna.
Azt mondják, hogy ez a liberális világ felvitte a nőknek az isten a dolgát.
Hát fel.
Azt mondják, hogy a mai világ nem normális. Hogy valami történt az emberiséggel. S akkor szídja mindenki a kapitalistákat s a liberális világot. De szerintem akik ezeket szídják, tulajdonképpen úgy tekintenek a kapitalista országokra, mint valami fenevadakra, akik az emberiségre tőrnek. Nem látják bennük az embereket, csak valami sejtelmes és gonosz hatalomra gyanakodnak. És ez a gonosz, láthatatlan fenevad pedig a család életére tőr, ott bomlaszt, ahol ér.
Így alakulhatott ki az a mesés képű nosztalgia a régmúlt időkről, ahol minden rózsás volt, a férfi családfő volt, a nő meg hűséges feleség meg egy csomó gyermek anyja, kik valának mint megannyi mennyei ódát zengedező orgonasíp.
Még ma is vannak visszamaradt civilizációk, kik asszonyaikat meg is ölhetik, ha úgy van kedvük, és teljesen helyén valónak tartják, a nő alárendeltségét.

Mi volt, hogy van, nem látom át teljesen, viszont vannak észrevételeim.
Bizonyára szintet lépett az ember a liberális nézeteivel. Végül is Jézus volt az egyik úttörője a liberális nézetnek. Róla prófétálták, hogy “jer Jeruzsálem leánya, mert jött a te megváltód”. Persze, mikor ilyen olyan érdek megkéri, a teológia mindent ki tud magyarázni, hogy ez a Jeruzsálem leánya nem nőszemélyre vonatkozik, mint ahogy “ha van két inged az egyiket add akinek nincs” se úgy értelmezendő, hogy ha valóban van két inged, egyiket add annak akinek nincs egy se. Én Biblia olvasáskor megkockáztattam mindenféle értelmezés megvilágításában nézni, és nemigen találtam ellentmondást.

Enyhe spekulációval még Pál apostolt is idézhetném, hogy aki eddig nem tette, ne tegye. Mármint a házasságkötést. Mert akkor azt hitte Pál, hogy Jézus bármelyik pillanatban bepattanhat. De mitől nem lehet ez egy prófécia az emberiségre nézve, hogy bizony bizony mondom néktek, ezentúl férfi és nő egyenlő? Mert egyértelmű, hogy Jézus szemében a nő és férfi egyenlő.
Hogy miként tudták eddig megúszni a keresztény vallások Jézus nevét hiába felvéve, gyakorlatilag ízléstelenül plagizálni szavait, és azokat teljesen kifacsarni, nem egészen értem, hacsak nem a keresztények hatalmas táborának a cinkosságával?
Mert pontosan a kereszténység legelvetemültebb fanatikussai hisztiznek, a családra hivatkozva ellenzik a nő különálló státusát.
Holott csak annyit kéne tenni, hogy szeresd mint önmagadat, és akkor meg tudod érteni miért akar szabad lenni.

Hogy a családnak akkor vége. Vajon vége? Vajon nem e az amit családnak neveztek eddig egy férfiui erőszakos, elhallgatott, elszenvedett diktatúra volt?
Olyan értelemben vége a családnak, ahogy eddig volt. De az emberiség sem tud mást tenni, mint előre menni az evolúció fonalán. A férfi kénytelen lesz nemcsak megérteni, elviselni a nő függetlenségét, hanem csodálni a nőben azt, amit a nő a férfiben. Egyenlő partnerként fognak tovább menni.

Ez nem világnézet, hanem szükséglet, melyet húzhatunk, halaszthatunk, de előbb utóbb be kell következnie. Mert szeretet dolga ez is.

A Stonecrops projekt

Emillel úgy jöttem össze, hogy cintányért árult egy ilyen használt hangszeres oldalon. Szó szót hozott és kiderült, több mindene volna eladó dob ügyben. Nagyon belelkesedtem, mert noha régi dolgokat árult, cineket, bőröket, de mind minőségieket és olcsón. Több rendben is vettem tőle ezt azt, mert kiderült közben gitárra tért és dobjait felszámolta. Az ügyletek bonyolítása közben, pár hónap alatt megbarátkoztunk.
Mondta, hogy van egy énekes barátnője és kettecskén ott dúdolásznak néha. Át is küldött néhány silány felvételt, amit laptop mikrofonjával vettek fel.
Nosza alkalmat láttam benne, hogy dolgot szerezzek magamnak stúdióilag. Viszketett a fülem és már nagyon kíváncsi voltam milyen élő zenét felvenni, keverni. Felajánlottam nekik, hogy jöjjenek el hozzám, felveszem őket a süket szobámban és kikeverek nekik néhány dalt, csak úgy baráti és iskola alapon.
Összehoztuk aztán nagy sokára, egy hétvégén belelkesedve felvettünk 14 dalt, mert akkor azt mondták, ha lúd legyen kövér, mert akkor legyen meg belőle az első albumuk. Lehet egy kicsit túlértékeltek engem is látatlanba, meg bennük is több volt az önbizalom, de hagytam a dolgokat a maguk medrében haladni, ha már így alakult. Mert mi rossz sülhet ki valamiből a semmihez képest?

Nem tudom eldönteni, hogy amit kikevertem jó vagy nem jó, mitől az vagy mitől nem az. Remélem majd a hallgatói kritikák is megjönnek majd, mert a Stonecrops Emil és Oli személyében elkezdték sokszorosítani saját első lemezüket. Kezemmel a szívemen, és üssten lássa fistes lelkem alapon állítom, hogy kezdetleges keverési tudásommal kihoztam magamból a legjobbat. Gyakorlatilag sok dolgot úgy csináltam, hogy a Cubase bibliával a kezemben lapoztam ki az új dolgokat a keverő programban.
Rengeteg dolgot tanultam. Mindig is azt állítottam és tapasztalatból tudom, hogy az ember legjobban dolgozva tanul. Vagy lopja a mesterek szakmáját, vagy tanul a hibáiból. Én az utóbbiak sorában találom magam, mert nincs szerencsém mesterekhez.
Meg kell tenni az első lépést, hogy aztán az kötelezzen a másikra és így tovább.

Utólag megokosodva rájöttem milyen fatális hibákat követtem el felvétel közben, amiket máskor megpróbálok kiküszöbölni. De nem is a technikai része az amit fontosnak találok ebben az első projektemben.

Valahogy úgy látom magamat, mint amikor harminc év elteltével felbukkan egy halottnak vélt szellem, aki az akkori hangzásvilággal a fejében született újjá, ebbe az egybites zenevilágba, és modern eszközökkel régi dolgokat akar kifejezni.
Vintage man. Ez vagyok.

A Stonecrops projektben azt látom, hogy két fiatal zenélni akar. Megteszik ami tőlük telik. Adottságaikhoz, tehetségükhöz mérten elénekelnek egy pár dalt, ahogy Emil mondta, milyen fasza ilyeneket egy tábortűz mellett énekelni. Az.

Abban a reményben kevertem ki ezeket a dalokat, hogy úgy barátaimnak, mint az elkövetkező élő zene kezdeményezéseknek lökést adok.

Van is fejemben egy ilyen, hogy híd lenni a semmi és a profi stúdió között. De persze nem látom a következő lépést. Csak filózok.

A Stonecrops egyik saját szerzeménye itt található: Stonecrops: Szállj

Svájctalan tető

Egyszer csináltunk egy faházat és a megrendelővel úgy egyeztünk, hogy a cserépfedést más csinálja, mi csak kihúzzuk a fóliát és felverjük a cserépléceket. De hogy jön majd az ekipa, a Svájcban kitanult mester csapat, mert svájci spéci pléhből lesz a tető, és azok majd pontosan megmondják a méreteket.
Jött aztán a Svájcban oskoliázott csapat és elmondták, hogy a cseréplécek közt mennyi távolság kell legyen. De hogy azt nagyon fontos betartani, mert ezek a speciális svájci tetők nagyon méret igényesek.
Rendben, csináltam személyesen sablonokat, hogy ne legyen az, hogy más csinálta és azért nem jó valami. Felverték a fiúk a cseréplécet, ami nem volt könnyű feladat, miután kihúzták a tetőre azt a nyamvadt fóliát, ami úgy csúszott mint a nyavalya. Azóta már a fóliázást sem vállaltam többet. Bedeszkázni oszt bassza meg a tetősekipa a többit.
Jött aztán az adott hétfői napon a híres svájci ekipa, zsebre dugott kézzel, s ott elkezdték méricskélni a cseréplécek közti távolságot, majd rövidesen jöttek, hogy nem jó az egész, újra kell lécezni. Hiába van meg az adott távolság köztük, némely léc 52 mm, némely 48 mm és ezek aztán összeadódnak. Tehát nem jó.
Hiába magyaráztam nekik arról a fogalomról, hogy ebben az esetben az errorok kompenzálják egymást, ők verték a vasat a svájci tudománnyal.
Lett némi veszekedés, mert nem voltam hajlandó két napi munkát újra csináltatni a fiúkkal. De végül mégis engedtem és azt mondtam rendben, újra lécezzük. Tulajdonképpen újra kellett mérni és kicsit elköltöztetni a léceket. Volt ahol jó volt, volt ahol egy két centit kellett eltolni. De nem ment a fejembe, hogy mitől ilyen fontos az a kurva méret.
Persze emiatt aztán egész héten nem jöttek a híres tetőmájsztrók.
Amikor megjöttek aztán, nem is érdekelte őket, hogy jól vannak e a lécek. Kicsit csodálkoztam. Láttam hozták a pléheket, sima ordenáre Lindab lemezek, és csavarják őket ahol éppen érik. Nem álltam meg és mondtam nekik: “futuvön gurö böj cöránilor” (jobb ha nem fordítom le, lényeg: csúnya szavak), nem volt kedvetek dolgozni s basztattatok minket emiatt. Le se reagálták amit mondtam. Ezek a zombi emberek. Tele gethes szarral és undort preckelnek mindenfelé ahol járnak. És láss csudát onnan is kaszálják a pénzt, ahova kaszát se vittek.
Úgyhogy én azóta sem találtam rendes tetőfedőket. Se svájcit, se románt, se magyart.
De ezek gethes románok voltak, és lám engem is átvertek a nagy svájci pofázásukkal.
Így a svájci tetőről.

De mit beszélek?
Kérem szépen, nekem van egy kéményem. Már vagy tíz éve készítettük. Mert nem volt kéménye a csarnoknak. Mire felhúztuk a kilenc méteres dupla kéményt, beköszöntött a hideg tél és nem tudtuk rendesen eldolgozni a tetőn a vízelvezetést, akkor valamit összetaknyoltunk, hogy akkor majd tavasszal rendesen megcsináljuk. Csak hát eltelt azóta tíz tavasz. És most már rendesen ömlött a víz a kémény mögött.
Már tavasztól készülök rá lelkileg és pekuniárilag, végezvén mindenféle számítást, hogy mennyibe is fog az nekem lógni, meg kiket kéne beavatni a munkába.
Ahogy közeledett az augusztus, a nagy kémény projekt ideje, közben beütött nekem ez a cukorbetegség, meg egyéb előre nem kalkulált kiadás, nagyon lesoványodott a kémény büdzsé.
Került két fickó, kik zsebpénzre hajtanak, mert sajnos nem minden gyerek olyan szerencsés, mint a fiam, olyan családba születni, ahol figyelnek rá, ötleteire, egyéb szükségleteire is mint bugyi, zokni és fésű, és biza mindenért meg kell harcoljanak. Ezért nem is csúfolkodtam velük. Jobban fizettem mint más.
Na ők segítettek nekem felcipelni az anyagokat a tetőre, meg kézhez adni dolgokat.
Őszintén bevallom, hogy nélkülük nem vágok bele a projektbe, nem lett volna lelki erőm. De így bele mertem vágni.

Hát nagy kihívás volt nekem ez a kémény megoldás, mert ezek a régi ondulált pala lemezek nem illeszthetők sehogy a kéményhez. Nincs rá befutott megoldás, csak a körbe betonozás. De hát azt csináltuk akkor is eredetileg, viszont amíg a kémény merev, a tetőszerkezet rezeg, vihar, tágulás hatására, mind körbe repedezett a beton, szétpórlódott s a víznek elég egy hajszálrepedés is. De több volt itt mint hajszálrepedés.
Leszedni a lemezeket azon a részen, ahol van a kémény, új tetőfedést kalimpálni rá, de itt is rengeteg illeszkedési kérdés merült fel, és borzasztó munka és pénzbe kérdése.
Nekem meg ez a hét adatott erre, így spekuláltam magamban.
Ahogy ott nézelődtem hétfő reggel a tetőn, reszkető térdekkel, hogy miként fogok én itt mászkálgatni ezeken a harminc éves palákon, Istvánka kérdezte, hogy akkor Muzsi bácsi micsináljunk? Minnyá megmondom, mondtam neki. Hadd gondolkozzak egy picit.
S akkor jött a gondolat, hogy de mi lenne, ha simán erre a palára építem az új tetőt s isten álgya?

Nehéz volt, amíg kicentiztem a pala alatt hol van fa szerkezet, ahova csavarozhatom az új szarufákat. Ráment két délelőttöm a fa szerkezetre. Mert ujjászületésem óta megesküdtem és megígértem, hogy nem hajtom magam, naponta csak négy órát dolgozok. Mert megértettem, hogy a gyógyszer és diéta mellé kell a mozgás, de nem a megerőltetés. Hát megerőltetni eddig sem tudtam magam, mert rossz volt a közérzetem, gyakorlatilag beteg voltam, de azt hittem csak valami depis dolog uralkodik felettem, ami lever. De nagyon levert. Ezért azt hittem, hogy nagyon depis vagyok. De nem voltam depis. Beteg voltam.
Aztán be kellett volna deszkázni a szarufákat, mert gondoltam, hogy a kéményt majd levakoltatom miután a pléhtetőt lerakom a megfelelő illesztő elemekkel a kémény körül, és a pléh tetőn nem lehet csak úgy mászkálgatni, ha nincs jó alapja.
Eszembe jutottak a kiszuperált iskolapadok, azok lapjaiból fedtem be az új áltető szerkezetet. Erős, rétegelt lemezek, vastag melamin réteggel rajta, mitől ne lenne jó, gondoltam. És jól gondoltam.

A pléhezet adott némi kobaktörést, ezért elmentem pár üzletbe nézelődni. Igaz már előtte kiszámoltam a nagy áruházi választék szerint mit lehet csinálni. De borzalmas drágán jött ki. Alkudoztam magammal, kell legyen más megoldás. Egy ilyen pléhes vállalkozót is felhívtam, aki korrekt árakon dolgozik, az anyagot is ő dolgozza fel, de így is drágán jött ki és nem ér rá egyhamar. Nekem meg ma kell.
Nosza el is megyek csütörtök reggel, hogy ez van, megveszem a drága pléhezetet, micsináljak. De nem is pléhezet volt drága, hanem azok a szegő profilok, elfolyók s istennyilák. Csak a pléhezet ára duplán túlhaladta a lesoványodott büzsét. De ez van, gondoltam, elveszek máshonnan.
Már azzal indult a reggel a bevásárlóban, hogy nem volt olyan szekér, amire rá lehet helyezni a lapokat. Kérdem az üzletes, mi van a szekerekkel, azt mondta, hogy ő honnan tudja. Na jó, gondoltam türelmesen, megyek kiválogatom ami kell, oszt majd jön szekér is. De hát egyszerűen nem volt ami kellett nekem. Mondom a rajonosnak, mi van a kéményes profilokkal, azt mondta most éppen nincs. Ott az ára, a minta, de nincs sztokkon, azt mondta. Na hát akkor a lemezeket sem vettem meg. Így szekér se kellett.
Éreztem, hogy így üzen a Zen. És boldog is voltam magamban, hogy nem jött össze.
Így csütörtök délelőtt eszkabáltam azt a fura fedést a kémény kijárata fölé, hogy amikor esik három napig az a mokány eső, az az apró, kitartó eső, ne ússzon nekem a műhely a víztől.
Délután mégis visszamentem nézelődni az áruházba. Egy eldugott helyen fedeztem fel aztán azokat a profilált lemezeket, amikből kiokumláltam az egész fedést. Annyira eltalálták azokat a profilokat, hogy csak na. Szerintem senki fejében nem fordult meg, hogy azokat flexelve, hajlítgatva mennyi mindenre lehet használni. És lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem jobbnak tűnik az én megoldásom, mint a sok hikimiki profilált lemez. Negyed áron jöttem ki vele a nagy Lindabbal szemben, ami szerintem semmivel sem jobb pléh mint ez amit vettem. Mert azzal is dolgoztam volt és szar, én mondom.
Lehet, hogy a szakma fogná a fejét, de hát előre bocsátom, ez egy svájctalan tető. És amíg funkcionális, kit érdekel, hogy a szakma mit mond?

Aztán láttam a fészbukkon, hogy ez a Csabi nekifogott valami munkának, na mondom egyhamar nem lesz levakolva a kéményem, így meg majdnem hiába dolgoztam, mert a vakolat kellett volna lezárja a vízvezető profilokat, hogy a vakolatról rácsurogjon a víz. S akkor gondoltam, miért ne pléhezzem be a kéményt is?

Így lőn az íge testté. És látám, hogy minden igen jó.

És nemcsak belefértem a lesoványodott büzsébe, hanem még megmaradt annyi, hogy fiamnak rendes bőr cipőt rendeljek, mert most hogy másodszor vették le a nagy lábujj körmeit, az orvos könyörgött, hogy ne hordjon többet ádidászt a lábán.


Na így a svájctalan kéményről.

Szerencse dolga

Nincs a srác tizennyóc, és már a zsebében a pakk szivar. Ez nem ma kezdett el szivarozni. Mint az én cukrom, nem mai eredetű.
Egyesek szerint nem jó elmélázni a múltba, sem túl sokat aggódni a jövő miatt. Az én életem nem valami pörgős élet. Igaz mind teszek veszek, sokat szöszmötölök, míg fogható, vihető bútor lesz egy szekér fából. Jelentéktelen dolog, amely kitölti időmet. Mivel főnököm nincs, munkámat aránylag önfeledten tudom végezni. Így kalandozok a múltba vagy a jövőbe. Gyakorolva a jelent.
Visszapörgettem az eseményeket fejben, és kikövetkeztettem, hogy a hízásom és a cukiságom nagyjából összefüggnek. A kolozsvári stresszes vállalkozási korszak, amikor megfogtam minden munkát, reggeltől estig lótottam-futottam. Ettem amit tudtam, ittam amit kaptam. Volt egészség, volt erő, ki gondolt a jövőre? Csak a munka menjen.
Ha más ilyen rohanó kényszervállalkozóval találkoztam, nem azt kérdeztük egymástól, hogy vagy egészségileg, jézusilag meddig jutottál, hanem hogy van e munkád?
Apám kifogta a felemelkedéses időszakom görcsös próbálkozásait és szokta cseszni az agyamat s lelkemet, hogy ez nem ama jézusos életforma és a pénzhajsza beszippant magába. Aggódott lelkem üdvösségéért. Igazat adtam neki akkor is, ma is, de jól jött a pénz, ha vittem nekik, az öregeknek, mert a nyugdíj kevés volt az élethez. Életük végéig segítettem nekik, szüleimnek, hogyne, hisz sosem tagadtak ki, akkor is ha voltak nézet eltéréseink.
A család nem feltétlenül a felhőtlen, mennyei perödájsz, de egy igen jó felület az alázat, a kiegyezés, a megértés művészetének a gyakorlására. Nem kell mindenben egyezni, olyan ez, mint egy nagyon letisztult, igazi hajlam a tárgyalásra. Ahol a feleknek nincs kiút, csak a kiegyezés. Ha nincs kiegyezés, omlik az ország és széthordják mások, ha van kiegyezés, legalább megmaradnak a romok.

Mellettem felnőtt két három srác, kik velem futottak lótottak, sokszor nekik több jutott mint nekem. Mégis, mára nekem több maradt, mint nekik.
Kezdték a pakk cigikkel, aztán a felesekkel, és hogy a triumvirátusban csorba ne legyen, végezték a pókergépekkel. Családjuk összeomlott vagy nincs, nem engedi őket sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő kiemelkedni.
Bármennyire közhelyes, de ebbe is belevérzett a szívem. Én vettem a szerszámot, lízingeltem a gépet, fizettem a kamatokat, tákoltam a Dácsiákat, ők elfüstölték, elitták részüket.
S akkor nézem ezt a srácot, nincs tizennyóc, de a pakk cigi a zsebében.
A szeretet mely nyelvén mondjam el neki, hogy borzasztó rossz úton jár? Eddig sem tudtam senkinek se megmagyarázni, hogy mire megy ki az ember élete kezdve a pakk cigivel. Bármit mondanék, csak ellenkezést szülne benne.

A fiam, elemi iskolás korában, mint a megannyi kérődző barom társai, ő is rágózott. Mert a trend követelte. Rágni feszt mint egy patkány. Aztán ötödik osztályban a biológia tanárja elmondta egyszerű szavakkal, hogy a rágózás hogyan okoz hosszú távon gyomorfekélyt és milyen fájdalmakkal jár az. A fiam instant abba hagyta a rágózást. És elmondta nekem is, hogy a rágózás miért nem jó.
Elgondoltam, hogy mennyire jó lenne, ha ilyen stílusban tanítanák a helyes táplálkozást is. Mert az a biosz tanár talált egy képletet, amivel le tudja nyűgözni a gyerekeket. A fiam imádja a biosz órákat, azt mondja tiszta klab a biosz óra. Én meg örökké utáltam a biosz órákat. Nekünk nem magyaráztak gyomorfekélyről biosz órákon, nem voltak klabok azok az órák.

Az Élet könyvének lehet ám egy jó hosszú és mindent kimerítő tartalomjegyzéke, ha az embernek nincsenek meg a fő koordinátái, hogy mit is kell keressen benne, nem fogja megtalálni benne az életet mentő vagy hosszabbító fejezeteket.

Azt mondják az embernek kell azért a szerencse is. Kell biza. De ha elmegy melletted és észre sem veszed a szerencsét, nem az Élet a hibás.
Még szerencse, hogy nem estem össze valahol, felturbózott cukor és zsír szintemmel bármikor szívrohamot kaphattam volna. Az utolsó pillanatban megjött az az eszem, ami nem volt az elmúlt húsz évben és elmentem vizsgálatra. Így vezetett rá az én Biosz Tanárom arra, hogy életmód és táplálkozás mód váltásra van szükségem. Pedig nem sokan múlik ez a változtatás, de ha az ember csak kérődzik mint a marha és a szerencsére nem figyel fel, minden hiába.


Hiába. Szerencsés fickó vagyok. Again...