Le a szívig

Szemembe nézett,
Napnál vakítóbb tekintettel,
közben kezével a négy égtájat
rajzolta arcom elé.
Néztem a kezeit,
aztán letegezett.
Jól esett nekem
vénbe nyúlónak.

Azt mondta, a szemem
tiszta, le a szívig,
nézésemmel nincs baj,
csak a látásommal
van egy kis baj.

Kék keretes
szemüveget ajánlt,
írást téve elém,
ha látom e rendesen.
Persze, mondtam,
immár a látásom is jobb
és hálásan gondoltam
tiszta nézésemre egészen
le a szívig.

Azokra...

Meg azokra,
akik azt hiszik katedrálist
építek,
holott egy kis imaházra vágyok
(esetleg).
Meg azokra, akik azt hiszik,
hogy fürjek dolgában
nálam választ találnak.
Azokra, akik azt hiszik
valami nagy magyar lennék,
pedig csak euró csatlós,
geci liberális vagyok.
Meg azokra, akik mindennek
ellenére néha benéznek
hozzám is...
(igaz: csendben, mint egy templomból,
névtelenül kihátrálnak...
s talán itt se vótak...)

Hat kiskanál

Hová tűntél
hat kiskanál?

Egy az ágy alá estél,
rád száradt a méz.
Egy repültél a krumplihéjakkal,
kerítésen túl: szaltókban.
Egy elmentél a patikába,
ott vagy, ha még ott vagy.
Egy lementél a műhelybe,
sehol nem talállak.
Egy elmentél kirándulni,
megtetszett ott neked.
Egy nem tudom hol vagy,
pedig tegnap még itt voltál.

Törött csavar blues

Autóm, mint én a fájós lábammal,
rossz kipufogóval született.
Többszöri gányolás után,
Anti bácsi meghegesztette.
Ennek most már több egy éve.
Erre újra hallom: krákog mint régen.
Na gondoltam, Anti bácsi,
a hegesztés eddig tartott,
s egyre rekedtebb hanggal
furikáztam a várost.
Hogy legalább a méretét levegyem
a repedt, szakadt, törött, kiégett
kipufogónak, alája másztam,
autót picit megemeltem,
gerendával kipöcköltem.

Hálával telt szívem Anti iránt,
mikor látom a hegesztés szűz,
mint leány korában, s csak
a két illesztő csavar törött el,
mit félóra sem kellet kicseréltem,
s egyúttal a generátor szíjat
is meghúztam, hogy ne visítson.

Most hogy ez miért is blues,
megmondom,
mert nincs kivel ünnepeljem,
a törött csavar bluest!

Hordozhatatlan Jézus

A szeretet törvényt bont.
Matekben az A-tól a B-ig
ugyanaz a távolság
mint a B-től az A-ig.
A szeretetben nem.
(ez volt a bevezető)

Mi minden lehetett az, amit Jézus nem mondott el, mondván úgysem tudjuk elhordozni?
Mi minden lehetett az, amit Jézus elmondott, de a tanítványok nem írták le, mert úgysem tudjuk elhordozni?
Az egyik lány a jobb oldalát választotta a dolgoknak, filózott a mesterrel. A másik lány a dolgok rossz oldalát választotta, nem filózott a mesterrel, hanem sürgött-forgott a konyhában.
Mi a franc? Tesszük fel a kérdést. A mai gyerekeknek mindenük megvan, mégsem boldogok. Mi kell még nekik a boldogsághoz?
Jódolgukban lesznek öngyilkosok?
Ki tudná elhordozni mi van lelkecskéjében, mikor kiugrik az ablakon?
Ha visszapergetnénk a filmet, talán ott van...lépten nyomon, hogy mi hiányzik még nekik.
Úgy néz ki, hogy még azt sem tudjuk elhordozni, amit Jézus el mert mondani, mondván, ennyit csal el bírtok hordozni.
Nos, nem. Nem bírjuk elhordozni a szeretetet.
A gyermek fene tudja honnét jön ezzel a túlvilági allűrrel, hogy szeretné ha szeretnék.
De mi, óvoda, iskola, munkahely, vallás nevű eszközökkel mindent pénzzé konvertálunk. A pajzs Jézus elhordozható mondásaival szemben. Nem kérünk Jézus hordozható mondásaiból.

Hasonlatos életmódunk ahhoz a filmhez, ahol a beállt jégkorszakban egy vonat szerelvényben túlélők évtizedek óta keringenek a Föld körül, a megmaradt vonat síneken. A Mozdonyban az istenember, és hátrafelé mint a társadalmi ranglétra helyezkednek el a rendfenntartóktól egészen a legsötétebb, legrongyosabb figuráig. A népek termelik a mozgáshoz szükséges anyagot, vagonjaikon nincsenek ablakok, sötétben élnek évtizedek, generációk óta. Amiről fogalmuk sincs, hogy az emberiség egy része túlélte a jégkorszak beálltát, föld alatti világokat építettek, a Nap felé jó nagy ablakokat vágtak a földbe nyúló házaikból. A szerelvényben persze lázadás tört ki egy személy által, végül nem éli túl senki csak két gyermek, akik a szerelvény romjaiból felemelkedvén megláttak két jegesmedvét és irányukban elindultak.
A lényeg, egy beteg elméjű istenember fogva tartott egy társadalmat, azt félelemben, rettegésben nevelte, azok nem tudván mi van a vas falak mögött, nem mertek semmit se csinálni.

Ilyen fikcióban élünk mi is, nem tudjuk mi van lelkünk vasfüggönye mögött, félünk azt meglebegtetni, fantáziánkat szabadjára engedni és nem engedni az istenemberek zsarnokságainak.

Évtizedek óta hallom, hogy fiataljaink nem képesek rendesen leérettségizni. Legtöbbjük nem tud rendesen olvasni, számolni. Kérdem én, ha így van, minek kínlódunk? Minek kínozzuk a gyerekeket? Miért nem hozzuk le olyan szintre az iskolát, hogy érettségire a fiatal legalább írni, olvasni tudjon és számolni?
Az egész társadalom, mindenféle intézményeivel egyetemben azt vallja, hogy az ember bűnös, és tulajdonképpen a bűnöző ember ellen nevelnek, hogy képesek legyünk felvenni a harcot. Hát világos, ha harcra tanítod a gyereket, harcolni fog. A terrorista csemete ha csak kalasnyikovot látott apja kezében, meg szivart a szájában, ő sem fog másként cselekedni. Úgy nő fel, hogy mindenki ellensége, akit le kell lőni.

Ezért mondta Jézus, hogy ha megütik egyik orcádat, tartsd oda a másikat is.

Nem tudjuk ezt elhordozni. Tényleg nincs értelme a többit is leírni, elmondani, mert ha ennyit nem bírunk elhordozni, egyebet sem tudnánk.