Szükségünk van egymásra

artonfix.com
Az ember a maga elesettségében, sutaságában tud szeretni. S akkor elgondolja, hogy ha igaz az a Biblia, és Isten a legfelsőbb szeretet,...hm, nem lenne rossz megismerni, belekóstolni. S akkor a következő lépés, irány valamiféle templomba. Mert ott jók az emberek, hisz milyen civilizáltan, kulturáltan lépkednek orgonaszóra. Bezzeg nem mint a kaszinókban, kocsmákban. És sokáig úgy megy az ember a templomba, hogy akkor a legfelsőbb szeretet kisugárzási munkapontjába megy. Töltődni. Lelkileg feltöltődni. Hogy kapván ama szeretetből, legyen a továbbiakban a lámpás, a só s ezekhez hasonlók.
Talán kevés ember veszi észre, hogy tulajdonképpen ezek a kézzel gyártott szeretet sugárzási zónák lényege a haláltól való félelem, illetve az Attól való félelem, akinek a pallós a kezében van és ítél az örök életre illetve ítél az örök halálra.
A kocsmába nem azért megy az ember, hogy pálinkát vegyen, hanem hogy ne egyedül igyon, hogy legyenek társai a lúzerségben. Legyen kinek panaszkodni, legyen aki bólogasson, netán alátámassza igazát, megértse bánatát. Az ember a templomba a haláltól való félelem miatt megy. Egyik részről a hosszú földi életért, és másik részben pedig az örök életért.
Azt hiszem a kereszténységnek nagyjából ez a lényege.
S akkor van egy pár marha -mint én- akik boncolják az írásokat, hogy nem e más a kereszténység lényege? Mert, hogy backingoljak a riverhez (vissza a forráshoz), a szeretetet kerestem. A haláltól nem félek. Bevállaltam azt is, hogy a halálom pillanatában beállhat a végtelen csend, sötétség, a nemlétezés. Hogy nem fogok örökké élni azután más formában, jelenleg nem egy problémám. Az én problémám ez a néhány év, amit ezen a csoda Földönt tölthetek és ahova nemzettem az én Fiamat, kire úgy nézek mint Isten a Fiára: „Ez az én szerelmes fiam”.
Van egy kis kert, azt ha megműveled, termést, örömöt, elégedettséget ad. Mi kell ennél több? Mi más, mint hogy a maga határaival, de az én Fiam is élvezhesse -ha lehet adósság mentesen-. E köré kéne teremteni a hazát, a közösséget, hogy egymásnak a terheit hordozzuk, ne a kocsmákban vagy templomokban osszuk a semmit, keltsük a pánikot, hogy de ugyan biza mi lesz a halálunkon kívül? Mert élet, élet, de mi lesz ha bekapjuk örökre? S így válik bagatellé Ez az életünk, a Mai relációink, a Természet, a Föld. Más szavakkal nem tudjuk megbecsülni, nem értékeljük, ezért nem is a miénk, nem is ügyelünk rá, szarunk rá, kitaláljuk, hogy a rohadék Rotschildok meg szabad kőművesség, hogy mindezek átvették a hatalmat, de shit of the bull (tehénfos), mert úgysem ez a mi Világunk. Hit és Lélek s mittommi által vár ránk Gammapolisz. Valahol ott fent. Mert kell, hogy legyen ott fenn egy ország.
Na hát ebben a vízióban én igen elkezdtem meginogni. Nem jön be többet nekem ez a dolog. Pedig öregszem és kéne féljek a haláltól. Ama Pallós tartó Kegyelmestől. De nem félek a haláltól. Félek olyan szempontból, hogy ne hagyjak adósságot a családomra, de mint az elmúlástól nem félek. Mert ugyan miért félnék?
Hagytam nyomot ezen a Földön. Mint Frici írja. Hogy miféle nyomot hagy az ember a Földön? Ki festményt, ki dalt, ki szobrot, ki könyvet, mindenki hagy valami nyomot. A gonosz is hagy nyomot. De halálával a nyoma eltűnik. Felszabadul a Föld. Mi az én nyomom? Ez, hogy nem kell félni a haláltól. Az élettől sem kell félni. Élni kell. Élni hagyni és életre buzdítani. Pár hagyma, fa, ez a csarnok, mind icipici nyomok. A Fiam ama nagy nyomom. Az Élet kezébe teszem, a Természet ölébe. A gonoszoknak pedig jó tudni, kiszámíthatatlan bestia vagyok, ha csak csúnyán néznek az én fiamra, mert ahogy Kornélia mondta: neked aztán nincs vesztenivalód. Nincs, egy életem s egy halálom van, de a fiam mindennél értékesebb.
Persze, ez elfogultság. Bevállalom. De ha van ama szerető isten, szerintem ő is bevállalta magát s minket. Mert csodák nincsenek. De minek is lennének? Az élet maga a csoda. Jövünk a semmiből, leszünk valamivé, majd visszamegyünk a semmibe. Mint a hagymák. Kitelelünk, addig kucorodunk a nyirkos sötétben, tavasszal felrobbanunk, aztán télire visszakucorodunk a nyirkos sötétbe.
Lám ezért kéne többet foglalkozzunk a mával, mert egyeseknek tavasz van, másoknak nyár, vagy ősz, az élők az élőkkel, a holtak a holtakkal...
Szükségünk van egymásra, jó lenne ezt nem pálinkától vagy vallástól, vagy bármilyen más extrémtől ittasan megélni.
A mi mindennapi kenyerünkért -testi, lelki, szellemi- is szükségünk van egymásra.
(Na, jól elpozitiváltam a dolgokat...pedig akadt lehordanivaló is...de azt máskor)