Persze
én sem vagyok mentes ettől, mint más, én is hiszek/hinnék a
csodákban, hogy van egy csoda formula, ami majd kiszed engem a
szarból, illetve az emberiséget a szarból.
Lényegében
ez a formula/képlet egyszerű. Az idő telése. Eltelik az idő a
problémák felett. Nemcsak az én időm, hanem mindenkié.
Öregszünk, elavulunk, így a dolgaink is. S ebben a képben,
tényleg csak az marad, hogy mennyi örömöt okoztam/okoztál
másnak.
Filmszerű
kép a valóságban, hogy na kész, akkor szerdán a világvége. Ép
ésszel nem lehet ezt másképpen felfogni. Aki nem bírja kivárni,
végignézni a szerdai világvégét, az fut, menekül. De eljön a
csütörtök hajnal is, és ugyanúgy zizeg a gyom a sötét
szellőben. Az ember rácsodálkozik, hogy hát hogyan? Nem lett
világvége? Hogy bírta ki a másik a megpróbáltatást? Késik a
kaszás?
Van
nekem egy ilyen meglátásom, miszerint a dolgokban nincs semmi
csoda. Csak oda képzeljük. Mint a fatalista világvégét is
odaképzeljük. Legalábbis nem úgy történnek a dolgok, ahogy
gondoljuk.
A
dolgok történése banális. Belép az életbe mint a napfelkelte.
Vagy kilép mint az alkonyat. S közben zizegnek a levelek s tücskök
s azok az undok legyek.
Na
persze ez nem törvényszerű. Az olvasó mindig a törvényszerű
csodaformulát keresi, amit mind varázsigét elmotyog s megterül a
csodaasztal.
Nincs
ilyen.
Hát
én mind gondolkoztam ezen az új világtudatos dolgon, most látom
ez egy új spirituális formula, miszerint az ember egy magasabb
tudatos állapotban él, valami ilyesmi, de azt látom, hogy ez
tulajdonképpen egy újabb formula keresési hajsza arra ami nincs,
és nagy kegyesen sok minden belefér. Rengeteg mi minden belefér.
Egy tiszta „route 66” de „O.15” kiadásban, egy evoluáltabb,
reformulált kiadásban.
Elgondolkoztam
ezen, próbálom megérteni ezt a jelenséget, de úgy érzem ez
nekem magas. Tehát én leragadtam ennél a földszintnél. Nem tudok
vagy nem akarok mást, messzebb látni, így is annyi itt a vacila,
hogy elég ez nekem. Most álljak én egy pár centivel feljebb, s
nagyobbakat köpjek onnan, semmi értelme.
Nagy
nehezen betájoltam ezt a Jézust. Szétrúgtam seggét minden
vallásnak, akik szerintem tróger, aljas módon kihasználják Jézus
szavait. Magyarán rendet raktam világomban. Maradtunk mi ketten itt
ezen a Mintián, ahogy a fiam mondja. Elvagyunk itt jól. Én várom
a csodát, Ő küldi nekem a klienst.
„A
többi ott van a csekken...a nagy csendben, ...mi itt ketten...”,
ahogy Tibi dalolja.
Azért
mondom, hogy szóltam.
Tőlem
újat ne várjatok.
Beleégtem
ebbe a Jézusba.
Én
már így halok meg.
Legfeljebb
addig is kevesebbet fogok törődni azzal amit ti kerestek.
A
lényeg: nálam nincs.