Felborult a bili (a blogolás szépségei)

Tudom, hogy nemcsak (kihangsúlyozottan) Imre bajszát viszketteti, hanem sok mások bajszát is, hogy nekünk, erdélyi szórványosoknak más a hozzáállásunk a Nagy Magyarország projekthez. Bár elismerik jóhiszeműségünket, úgy tekintenek ránk, mint beoltottakat, akit a románság szelleme beszippantott.
Először hallottam román szájából (igaz, pro eurós), hogy igen Erdély Magyarországhoz tartózott, de mivel a történelem rossz oldalán állott, elvesztette azt. (Mellesleg megjegyezte: "sajnos úgy látszik Magyarország semmit sem tanult az idők folyamán és most is a történelem rossz oldalán áll")
Kós Károly személyesen volt ott a gyulafehérvári sokadalomban, és úgy nyilatkozott, hogy rájött, nekünk erdélyi magyaroknak békében kell élni a románokkal, mert nincs más útja a fennmaradásunknak. Szememben pedig nagy magyar volt Kós Károly, az is bizonyítja, hogy nevét szeretik hangoztatni, de magasról leszarják úgy ahogy van.
(Tervezem, hogy a csarnokom falára szimbolikus emlékművet szereljek Kós Károly emlékére, ezzel létrehozva az egyetlen “mintiai Kós Károly emlékmű”-vet)
Hogy miféle csatákat vívtak meg eleink és miféle politikai kártya vígadalmakban milyen játszmákat vesztettek vagy nyertek nagyjaink, az a mi mai életünkben úgy csapódik le, ahogy le van csapódva. Tény, hogy a magyar egy túlfűtötten büszke ember, és képes a szomszédja haláláért a saját életét is feláldozni. Mi sem bizonyítja ezt a jelenlegi gyűlölet pszichózis, amiben ma Magyarország él, gyűlöletre biztatva a világ szerte élő magyarjait is. Mindenki hibás, de ő nem.
Ebből sosem csináltam titkot, én most is így látom. Hogy nem élünk a béke adta stratégiákkal, hanem megint jár a pofánk, pattogunk a világi hatalmakkal szemben -mint poker játszma kamulépése- de közben azok akik szítanak, egyértelműen saját zsebre dolgoznak, nem a köz javáért.
Abból is látszik, hogy mennyire felületes és érzelmi alapokból fakad az erdélyi szórvány magyar lerománozása, hogy ahányszor valamit írtam a mi romániai magyar életünkről, mint Imre is (kihangsúlyozom, hogy nemcsak Imrének szól, hanem nála szakadt el a cérnám), kiemelt egy szót és arra épített, hogy Erdély elfoglalását egyesülésnek neveztem. Soha egy árva gondolatot nem tett ahhoz senki, a gazdasági elképzeléseim mellé, pedig mint aki harminc éve konkrétan a piacról élek, azaz vállalkozásom nem köthető pártokhoz, vagy egyéb gittegyletekhez, hanem igenis szélmalom harcot vívtam a világmárkás üzletházakkal -nemcsak járt a pofám- úgy érzem, van némi jogom ehhez hozzászólni és tanácsra, cselekvésre buzdítani, de ebben a fene nagy nemzeti önérzet buildingos időkben erre egyszerűen nincs igény, már abból az egyszerű okból is kiindulva, hogy igazi, piacról élő magyar vállalkozó alig van, illetve el van foglalva a saját problémájával, nem ér rá nemzetben gondolkodni.
Akik állami vagy alkalmazott rendszerekben öregedtek meg, vajmi kevés fogalmuk van az áfáról, az adókról, arról, hogy egyáltalán mit jelent egy kibaszott lejt (forint, dollár, yen) letenni az asztalra, így nem is tudják, de nem is érdekli őket, hogy mit jelent a kisipar.
Megmaradni magyarnak, valamit letenni az asztalra, lehetőleg nem éhezve, mindenkivel békében élve és okosan, lépésről lépésre gyarapodni, ennél értelmesebb stratégia nemzetünk jövőjére nézve nincs. Aki mást ígér, az felelőtlen hazug, álnok és nemzet gyilkos.
Nem beszélek senki nevében, de látom a szórvány magyarjait, nem akarnak háborút, élnek a helyzet adta lehetőségekkel, én úgy érzem, hogy elég sikeresen. Adná az Isten, hogy a székelyek kivívják maguknak az autonómiát. Ők úgysem keverednek, már akik nem mentek németbe, angolba s ki tudja hova felmosó niggernek, nekem nem oszt vagy szoroz, hogy ők egy tömbben élnek. Indiánok is több törzsben éltek és nem volt baj amíg át nem lépték egymás vadász mezejét. Igaz, hogy aztán az indiánok sem tudtak egyesülni az ellenség ellen. De hát a behozott nigger rabszolga is elszaporodott most Amerikában, mint az Erdélybe hozott olcsó román és cigány munkaerő. Ha sikerül a székelynek egy szigeten egyben maradni, az jó. Érdekes lenne megfigyelni.
De én azt már nem élem meg.
A mi romániai magyar létünk attól is fenyegetve van, ha nem vagyunk képesek integrálódni. Például a fiam nem képes románul beszélni. Angolul már mondatokat alkot, de románul a vécéig nem tud elmenni. És ez gond. Mert azt jelenti, hogy neki el fog kelleni menni oda, ahol magyarul vagy angolul érvényesülhet, azaz még egy mintiai magyarral kevesebb, még egy ingatlan román kézbe kerül, és onnan tovább az román föld, hiába lucsog a magyar izzadságtól.
És akkor verjem a fiam, hogy tanuljon románul, hogy megmaradhasson itt a magyar? Hogy jöjjenek a bajszosok és hümmögjenek itt neki?
Nem, itt a játszmát nem az idegenek nyerték meg velünk szemben, hanem mi nem tudtunk egy nevezőre jutni stratégiailag. És sajnos vesztettünk.
A fiatalok nem hülyék, látják hogy balfaszok voltunk, nem ők nem adták magyarnak az ingatlanokat, hanem eleink tagadtak meg minket és adták idegeneknek az ingatlanokat.
Most már annyi éve nem kéne ilyeneket felvegyek, de rosszul esik, hogy egész életem munkásságából annyit lát mindenki, hogy eladtam a népemet.
Nem adtam el. Hanem fel akarom építeni a romjaiból. Mely romjain igen, ti, akik csak bajszokat pödörtök hümmögve, nem akarjátok belátni hogy az ami elkártyáztatott, az elveszve vagyon és ti, akik kimentetek itthagyva csapot s papot, és onnan a mosogató tálca mögül oktattok engem a hazafiságról és kurva kapitalistáztok meg mocskos migránsoztok, holott ti vagytok a legundokabb mocskos gazdasági migránsok a kapitalizmus szemétdombján (ez utóbbi sem Imrének szól). De nem, ti nem maradtok itthon gecizni, aszondjátok. Mi az egy vállalkozást csavarról csavarra építeni, minek? Amikor mosogatásra adnak ötponthat eurót? Egy euróért gecizni itthon?
Na így az önérzetében megsértett geci elrománosodott janicsárról. Sorosbérencről.

(Hú ez jólesett..... na Kornélia, ez változott meg bennem?)