Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Romantikus világmegváltás.

Még ebben a locspocs időben is peregnek az események és az ember nem is tudja mihez kapkodjon. Csinálok egy adósság ajtót, ami nem újdonság, mert nekem a lételemem az adósságtörlesztés. Így jár aki semmiből akar országot építeni. Úgy kell neki. Munka közben elgondoltam, hogy vajon hova lett a romantika? Hogy jó lenne erről is írni egy bejegyzést. Aztán este mikor mentem a fiam után a cserkészekhez, hazafele elmesélte, hogy az első cserkész azt hagyta meg írásban, hogy ne rontsunk ezen a világon, hanem javítsunk rajta, hogy gazdagabbnak hagyjuk, mint amint kaptuk. És tudd meg apa, mondja a fiam, ha nagy leszek megváltoztatom a világot. Elhiszed?
Na most. Ha írok az elveszett romantikáról, akkor elmarad a világmegváltás. Mert holnapra már más téma lesz s akkor az egyik elévül. S akkor gondoltam egy nagyot, mi lenne, ha összekapcsolom a kettőt? Egy csapásra kettőt?
Lehet e világot változtatni romantika nélkül? Szerintem nem. Amikor az életünkből száműztük a romantikát, gondolván, hogy ideje az embernek száraz fejjel élni, nézni, mert az élet nem babra megy, akkor tulajdonképpen feladtuk a világ megváltoztatását. A besavanyodás az tulajdonképpen egy fajta hibernálás. Egy spórolási mánia. Az energia készlet felélése. Az élet innen már olyan, mint az agyhalott és csak csöveken, gépek által lélegzik. A romantika hiánya a józan ész cseréjébe már azt jelenti, hogy a sír meg van vásárolva, a gödör ki van cementezve, a sírkőre fel van írva itt nyugszik Iksz Ipszilon és a születési dátum, vonalka kétezer... és a tízesek meg egyesek helye ki van hagyva. De az utolsó két szám kivésése is előre ki van fizetve. Már csak részletkérdés van hátra, a testet bedobni, ha leálltak a csövek, mert a lélek halott már rég.
Vajon így van? Agyhalottak vagyunk? Szerintem nem. Csak félünk. Félünk az érzelmeinktől. Észre sem vesszük, hogy ez a félelem az ami gyötri életünket, egy lehetséges, állítólagos kudarcot megelőlegezve. Mert mi van akkor, ha...? És mi van akkor?
Ez a bajunk ezzel a gazdasági élettel is. A krízis hírére, ami tulajdonképpen a virtuális pénz világában állt be, lefagyott minden. És beállt a nagy kesergés, a nagy spórlás. Annyira beállt a spórlás, hogy lassan a világ végét is megkívánjuk. Jönne már bassza meg ez a világ vége, legyen vége már mindennek. És erre kezdett mindenki koncentrálni, hogy honnan lehetne még levágni, miről lehetne még lemondani és akkor ilyen nevetséges dolgokat találunk ki, hogy törvény által megszüntetjük a száz wattos égőket. Azon a címen, hogy spóroljunk. S akkor ha én látni akarok, akkor vegyek még egy foglalatot és vegyek két hatvanas égőt, mert egy hatvanas mellett nem látok. Na ilyen a mi spórolási törekvésünk. Ez lenne az új világ? Az ésszerű világ? A környezetbarát világ? Ez lenne a fenntartható jövő?
Hová lett a romantika? A hit, hogy meg tudjuk változtatni a világot? Hogy széppé, jóvá tudjuk teremteni a Földet? Miért tagadjuk le azt, hogy szerelmesek voltunk többször? És miért tagadjuk azt, hogy lehetünk szerelmesek többször? Mitől félünk? Miért lett mára a szeretetnek a lényege a szenvedés? És mondjuk miért nem lett a szabadság? Mára a szeretet egy fajta savanyú kötelesség. Fogcsikorgatva ismételgetjük magunkban, hogy szeretni kell. Mert ezt mondja a tibeti láma. Meg a papok. Olyan lett ez a szeretet szó, mint egy hipnotizáló varázsszó. Szeretni kell és az emberiség iszonyú fájdalmak közt kínlódik szeretni. Mert ugyanakkor a falainkat tiszta fehérre meszeltük, hogy szentesedő folyamatunkban ne zavarjon meg se szín se ábra, se hang se gondolat. Ingerszegény világot teremtettünk magunknak, melyben jó nagyokat sóhajtunk. Világos, nem az eltompított vágyak miatt, hanem a derék fájás miatt, meg az esős idő miatt, mert megváltozott a légnyomás.
Hol vannak azok a nagy gondolatok, hogy: „ha én ablak lennék, akkora nagy lennék, hogy az egész világ láthatóvá váljék...”, „amit kapsz e világtól, szórjad szét, hova vinnéd el...?”, „ a legszebb tévedés te voltál...” „ érted van a kaland, merre és miért menekülsz?...”???.
Erre mondjuk, hogy szép a fiatalság? És a fiatalság után már jön az agyhalál?
Arra vajon nem gondolunk, hogy a gyermekeink átlátnak ezeken a komoly ábrázatú gótikus meg barokk falakon? És azt mondják magukban, hogy basszátok meg, mert kimegyek én innen egyszer? És majd én megmutatom, hogy meg lehet változtatni a világot? Miért is nem lehet megváltoztatni a világot? Talán azért, mert nincs egy becsületes ember ezen a világon, aki nem lop és el tudná kormányozni ezt a világot? De igen. Több a becsületes ember, mint a tekergő, rabló és gyilkos, de mint ahogy mindig egy kisebbség dönti el a világ sorsát, most is a gonosz kerekedett fölénk és elhitette velünk, hogy jobb nekünk nem álmodozni, nem szerelmeskedni, jobb nekünk nem romantikázni, mert az élet egy kőkemény komoly és fájdalmas dolog. És elhisszük ezt a faszságot, és elkezdjük imádni a szkizofrén pénzembereket, és körbevesszük azokat a „sikeres” embereket, akik lopnak, hazudnak, csalnak, ölnek, mintegy igazolásul azoknak a realitásoknak, hogy ugye az élet egy kemény dolog, nincs helye az álmodozásnak, tervezgetésnek és lám csakis így lehet manapság érvényesülni.
Na kissz má essz! És azokét, akik így érvényesülnek és azokét is akik ezeket imádják.
Nem hiszem, hogy a túlzott józanságé lenne a jövő. Kell számolni, ha tornyot akarunk, valóban. De kellenek az álmok, kell a romantika, a vágy, hogy tudunk építeni egy szebb, jobb világot. Csak akarni kell...így szokták ezt mondani.