Elő
a reggeli svarcot (feketekávé), egy hosszú, unalmas és lehangoló
írás következik, a szokásos formámat hozva.
Azt
hiszem, hogy ezt pozitív hozzáállásnak lehet nevezni, hogy én jó
szándékkal, izgalommal és komolyan fogtam hozzá ehhez az
úgynevezett rádiós tevékenységemhez, mely egyelőre úgy néz
ki, hogy rémesen rövid életű lesz.
Mi
is ez a netes rádió tulajdonképpen?
A
netes rádiózás nem több egy blog működésénél. Vannak
szerverek, ahol az ember feliratkozik, igaz, nem ingyenes, de
minimális összegekért már kap egy kis tárhelyet, és egy kezelő
programot hozzá.
A
problémát a tartalom jelenti. Az ember ha elindít egy ilyen
blogszerű rádiót, lassan szembesül azzal, hogy ha levédi saját
tartalmát, például zenéjét levédi egy szerzői jogokat
képviselő hivatalnál, fizetnie kell a sugárzásért ennek a
hivatalnak. Mint általában a hivatalok papíron, számokon,
pecséteken keresztül működnek, nem tud különbséget tenni
profit és nonprofit közt, nem ismeri el a kőkemény üzletet vagy
vele szemben a jótéteményt. A hivatal egy gépezet, ami csak néz
és végrehajt.
Mondjuk,
hogy ez így rendben is volna. Az ember azt mondaná, hogy így
legalább a szellemi (lelkes vagy lelketlen) alkotás le van védve.
Más nem másolhatja le, nem mondhatja magáénak.
Ez
az infantilis megközelítés. Amikor törvénybe iktatják, hogy a
házastársak nem verhetik egymást. És ugye, a nárcisztikus
embernek ez a törvény mit sem jelent.
Olyan
rádiót akartam létrehozni, ami jelenleg nincs. Egy csupa magyar
zenét sugárzó, reklám mentes rádiót. Nem nyolc külföldi szám
után egy sikeres, trendi magyar zenét, miközben ilyen vad
dzsingelek kötik össze a számokat, az egész műsor sugárzást
kompresszorokkal izzasztani, meg idióta reklámokkal, hanem egy
tiszta hangzású magyar zenét szolgáló rádiót.
Az
volt a tervem, hogy előkeresek mindenféle régi és mai magyar
zenét, melyek valahogy mindig kimaradnak a fősodrásokból. És
nemcsak a fősodrásokból, hanem mindenféle erezet csordogálásból
is.
Ezt
a rádiót ledemóztam „Barakk rádió” névvel.
Az
„internetradio” szerveren 4 euróval indítottam el, ehhez adtak
egy minimál tárhelyet és forgalmat, illetve kezelő programot. Meg
akartam tapasztalni mit is jelent rádiót szerkeszteni?
A
házi stúdiómban a jutubról letöltött zenéket picit
megmotyokáltam, hogy egységes hangzásban szólaljanak meg a zenék,
egy metálos darab után egy líraibb valami ne okozzon túl nagy
különbséget, illetve a gyengébb, régebbi felvételeket picit
élénkítettem, frissítettem, de mindenképpen megtartottam a
szerzők, előadók eredeti elképzelését.
Összegyűjtöttem
közel 150 számot, amit egy hónap alatt sikerült letölteni,
kikeverni és újra feltölteni műsorként. Közben tanultam a rádió
szerkesztő programot és kutakodtam a szerzői jogok iránt.
Azt
hittem, ha felkeresem a még élő szerzőket, alkotókat, és
megkapom beleegyezésüket, azzal el is van rendezve a szerzői jog
kérdése. Meglepetésemre mindenki hatalmas lelkesedéssel fogadta,
hogy feltenném a számát. Mindenki beleegyezett. Már aki elolvasta
levelem. Mert sokan nem olvassák a posta fiókjukat, vagy nemtom.
De
nem nyugodtam és folyton kerestem, próbáltam kiigazodni az
egyáltalán nem világos szerzői jogos kérdésben.
Mivel
csak magyar zenét sugároztam a demó rádiómban, gondoltam írok
az Arisjusnak, a szerzői kérdésben. Ők pár napra válaszoltak
is, és elém tárták a gépi választ, hogy mik a feltételei a
szerződésnek, és abszolút nem hatódtak meg attól, hogy
nonprofit amatőr vagyok. Sőt, még egy csomó minden is kiderült,
hogy nemcsak velük kéne szerződnöm, hanem volna még két fő
intézmény is (utólag kiderült: 9 intézmény van), a vers és
produceri szerzői jogos intézmény, mert bár nyílhat még a sárga
rózsa dalban, de azt előbb versként megfogalmazták és versként
is le van védve. Aztán valahol felvették és a produceri részét
is levédhették. És ha az ezer számból kettő producerileg is le
van védve, akkor már szerződésre vagyok köteles. Mert ugye, ki
tudja, hogy melyik lehet levédve és melyik nem?
Nem
lennének túl nagy összegek ezek, gondoltam a magyarság csak
megbírna egy ilyen összeget összekalapozni, ahogy számoltam, csak
ezek a minimális költségek elérhetik a 150-200 eurót havonta,
viszont akkor mondhatni tiszta lappal lehetne rádiózni.
Törtem
a fejem, hogy esetleg kezdjem el, fektessek bele pár hónapig,
élesítem a patreon oldalt, és hátha össze tudnám koldulni ezt
az összeget. Valahogy nem hiszem el, hogy a világban szétszórva
nem kerül kétszáz magyar, aki havi 1 euróval nem támogatná a
rádiót, úgy, hogy az én szerkesztői, DJ munkám önkéntesség
benne, ami napi szinten 4-5 óra foglalkozást jelentene.
Az
első meglepetés ezután jött hideg zuhanyként. Maguk a szerzők,
előadók, akik az én logikám szerint első szinten érintettek,
hogy csodálatos műveik rádióban szóljanak, nem vették a
fáradságot legalább megnézni miről van szó, nemhogy a rádió
facebook oldalára iratkoznának, vagy megosztanák. Beszélek itt
azokról, akiket megkerestem és valamilyen szinten reagáltak. Ezek
száma körülbelül ötvenre tehető. Negatív példaként elől
járnak az amatőrök, akik egész nap a neten csüngenek és néha
szánalomszámba futó alkotásukkal kínlódnak valamilyen
hallgatóságot szerezni, talán karrierük folyamán én voltam az
egyetlen aki felkerestem a zenéjük miatt, le se szarták, hogy mi
ez a Barakk rádió. A Fecskerooby valami rapper vagy mi, egyet
cseszte a fejem, hogy fotózzam le a számát, a listáról, hogy
győződjön meg róla, hogy fut a rádiómban. Nem akartam letörni
a fiút, hogy értse meg, a csórók apostolaként csúsztattam be a
szánalmas reppelését, amiből az egyetlen érthető dolog az a
borzalmas kick, amit ha sokat hallgatom szétszedi a basszus
hangszórómat, mert a szöveg érthetetlen, infantilis és
szánalmas. De mindezek után se nem lájkolta, se nem osztotta meg a
Barakk rádió oldalát. Se rendes, se művész nevén.
A
rádió szerverén hajszálpontos kimutatások, Ip cím szerint,
ország szerint és amit csak akartok szerint kiderült, hogy
rádiómnak öt darab hallgatója volt az elmúlt másfél hónapban,
akik többet hallgatták fél óránál a műsort, ebből az egyik én
magam volnék.
Az
is igaz, hogy több mint 130 egyéni felcsatlakozó volt ezidőben,
de egyik sem haladta meg a 2-3 perces hallgatási időt, valószínű
a magyar zene nem nyerte el tetszését. De ez nekem jelzésre jó
volt, hogy igen, működik, Indiától Panamáig, Alaszkától
Ausztráliáig bárki rácsatlakozhat a Barakk rádióra. Ez
csodálatos és fantasztikus.
A
sajátjaimban nem első, hogy csalatkoztam. Az a pár hallgató,
majdnem tudom is ki az, nem nehéz kitalálnom.
Tehát
számot vetettem, mielőtt elkezdem a befektetéseket, kicsit
statisztikáztam, egyikre másikra ráírtam, hogy mit gondolnak,
miért nem szeretik, miért nem osszák, hát kiderült, szégyellik,
hogy olyan rádiót továbbítsanak, amelynek gyakorlatilag nincs
követője, hallgatója.
Példának
hozták a sikeres kereskedelmi rádiókat, hogy azok bezzeg százezer
zenével, hatalmas hallgatótáborral rendelkeznek, hogy na azt igen,
azt osszák. Kérdésemre, miszerint azok a rádiók hány számát
és naponta hányszor sugározzák, csupán annyit érveltek, hogy
nem értem a lényeget.
Dehogynem,
értem a lényeget. De nem engem minősít.
Pár
napos töprengés után, úgy döntöttem, hogy lezárom a Barakk
rádiót. Megszüntettem. Töröltettem a szerverről.
Egyik
barátom azt mondta jól tettem nem éri meg, a másik meg azt
mondta, nehéz, nem lehet csinálni. De mintha felszabadulást
éreztem volna hangjukban. Kínos volt nekik az én rádiómban
szólni. Azt hiszem ezt így lehet értelmezni. Nem is beszélve az
illegálisan használt egyéb zenékről, melyeket jó, hogy már
senki sem játszik fel, mert divatja múlt, meg senki nem keres
utána, meg az algoritmusok sem szeretik, de a szerzői jogos
hivatalok mind a mai napig lehívják rájuk a pénzeket. Pénzek,
amik a magyar zenészek, olyanok is akik profik, ebből élnek, ők
is bevallották, hogy soha nem kaptak semmit belőlük.
Egy
hét után átgondoltam, és azt mondtam rendben, megpróbálom úgy,
hogy levédetlen számokkal próbálkozom. Új szerveren, jobb
feltételekkel, de ezúttal havi 10 Usa dollárért újra
bekapcsoltam a Barakk rádiót. Arra gondoltam, kevesebb tartalommal,
újrakezdem az építkezést és csupán olyan zenét teszek fel, ami
nincs levédve. Gondoltam, mindenféle amatőr nem védi le zenéjét,
mert ugyan minek, illetve mit véd le, kitől tartva?
Hát
kiderült, hogy ismerőseim közt is páran levédték zenéiket,
mondván, nehogy Ákos lekoppintsa. Mondtam, rendben, de tudja, hogy
akkor sehol nem fognak szólni a zenéjük a saját oldalukon kívül?
Persze, ez ennek a rendje s módja. De legalább nem kell hallja egy
koncerten, hogy Ákos énekli a szerzeményét.
Hát
ez rosszul esett nekem. Valamiért úgy éreztem, hogy talán
jogtalanul is hallgatom az ilyen zenét. Talán nem is nekem íródnak
ezek a zenék? Azért írnak zenét a szerzők, hogy hátha valami
csoda folytán sikeresek lesznek?
Most
komolyan? Mi lenne, ha 2000 írásomat levédetném? Ki a faszt
érdekelné? Nekem eszembe nem jutna ilyesmi. Ha valaki lekkopintaná,
Isten álgya, lelke rajta! Azt gondolnám, hogy de jó vagyok baszki,
megéri lemásolni. Én az emberiségnek írtam amit írtam, nem
érzem azt, hogy szereztem valamit, amiért nekem bármilyen dicsőség
járna. És Isten látja füstös lelkem, ha Ákos énekelné
valamely versem, akár jogtalanul is, mennyire telt lennék
Szentlélekkel, hogy letettem valamit ebben az Életben!
Óriásit
csalódtam a művészekben. Minden szar hangjegyet futnak levédeni.
Bocskoros parasztok, kik még a gyapotföld nigga siránkozásaiból
vegetálnak. A fekete goszpel anyagra sablonozzák szánalmas három
akkordjukat és asziszik valami különlegest alkottak. De messze,
fényévekre messze áll alkotásuk a legegyszerűbb fájdaloménektől,
amit az a csóró nigga kínjában, hogy elszakították hazájától,
szeretteitől és láncra verten rabszolgaként robotol. Szégyelljék
magukat az összes mélymagyar alkotók, akik Prézli Jóskát
(Elvis) utánozva magyarkodnak és majomkodnak és azt le is védik!
Alig van echte magyar szerzemény, ami ne legyen tulajdonképpen
cover! Zorán írtószép számjainak legtöbbje kover basszam!
Charlie számjainak legtöbbje kover basszam! Milyen alapon védik le
őket? Hogy van pofája egy ilyen művésznek levédeni egy Eric
Clapton magyar koverét, mint saját?
A
nagy díszes népdalosok, tessék... rokkenrollosítják,
gyapotosítják a népzenét! Hű de fasza! Nigga hangulatú ősmagyar
faszom művelés!
Miről
beszélünk? Mi találtuk fel a dzsesszt? A rockot? Még a
szimfonikushoz sem konyítunk! Még azok a sámánkodós
tökéletlenkedések sem hitelesek, mert mi van, ha mégsem Ázsiából
jöttünk?
Rájöttem,
hogy két opcióm van.
Az
egyik, hogy véglegesen lemondok a Barakk rádióról. A másik, hogy
ha éltetem, akkor csak saját tartalommal töltöm fel. De akkor meg
minek?
Mert
közben megtudtam, hogy ha egy zeneszám nincs is levédve, de a
szerző megosztja egy platformon, mindegy melyiken, onnan kezdve
védelem alatt áll, tehát a beleegyezésével sem lehet sehol
máshol megosztani, ha a megosztó nincs szerzői jogos hivatallal
fizetős kapcsolatban.
Tehát
ha szervezek egy koncertet, eléneklem egy számomat, amit előtte
levédtem, akkor is ki kell fizessem a szerzői jogos hivatalnak a
taksát, amiből ő állítólag vissza juttat nekem. Gyakorlatilag
semmit, de így működik.
Hét
végéig eldöntöm, mi legyen.
Minden
esetre, a rádiózás, úgy ahogy én elképzeltem, úgy nem
működhet.
Mert,
egy: ma már senki nem hallgat rendes rádiót, az algoritmusok
rabjai, azt hiszik azt kapják amit akarnak, pedig dehogy, kettő:
már nem hiszem, hogy abban a korszakban, amikor a magyarság elnézi,
ahogy könyvek százezreit kukába dobják a hagyományokat megőrző
szervek is, az összmagyarság, a Mapamondon lenne kétszáz hülye
magyar, aki havi egy kibaszott darab euróval támogatna egy
színtiszta magyar rádiót.
Végkövetkeztetés:
Ha
ennek nem én járok utána, nem én baszok el rá két hónapot,
magam sem hinném. Egyszerűen tökkelütöttek vagyunk, kárhozatra
ítélve, de úgy, hogy röhögünk saját infantilizmusunkon, mint
bolond a faszának.
Így
a Barakk rádióról.
Aki
nem hisz nekem, járjon utána, én támogatni fogom havi öt euróval
az ügyet!