A fakanál

Van egy fakanalunk, ami jelképesen a Holt tengeri tekercsekkel egyidős. Húsz éves ez a fa kanalunk. Mikor mondtam az egyik öreg cserkésznek, hogy csak lassan azzal a fakanállal, mert a házasságunkkal egyidős, azaz húsz éves, megnézett. Azzal a nézéssel nézett, mint aki nem hiszi, hogy egy fakanál kibír húsz évet. Pedig biza azt a fakanalat mi húsz éve használjuk. Rá van írva. Amikor vettük, beleégettem pirograválóval, hogy emlékezetes legyen. A statisztikák szerint, mi benne vagyunk abban a harminc százalékban, akiknek úgymond sikerül a házasságuk. Mert a statisztika azt mondja, hogy a többi hetven százaléknak nem jön össze.
Ezzel a fakanállal kapcsolatban eszembe jutott Márta. Amikor behívta magukhoz Jézust. És amíg tett vett, készítette valószínű a kaját, Mária a testvére odaült Jézus lábaihoz és filóztak. Márta aztán odaszólt, hogy ez így nem buli. Tessék Máriának is melózni, ne annyit filózni. Nem tudom, megfordult e valakinek a fejében, hogy Márta nem e bírta Jézust, mint férfi embert? És nem e ezért lett ideges, hogy Máriával dumcsiznak, amikor ő kiszemelte magának? A Biblia szerint Márta hívta be Jézust. Mária csak odaült.
Az átlag gondolkodó emberek is, nem csak a zsenik, könnyen hajlanak a semmitmondó éjszakákra, a piálásra, a dinomdánomos „entelektuel” teadélutánokra, hajlamosak az okoskodó, sztár nők nagyot mondásaikra felülni, azokért önfeláldozók lenni, hány és hány példa van rá a múltból, mikor ilyen félokos emberkék a vesztükbe rohantak ilyen „haladó”, hosszú szivart szívó fehérnépek miatt. Mert mi lett volna, ha Jézus nem vagánykodik Mária előtt, hanem azt mondja, jer Jeruzsálem lánya, mert szabadítód vagyok, menjünk a konyhába, kenjünk meg együtt egy pár szenyót, aztán elbeszélgetünk az egészen? Mint tudjuk, ilyen apróságokkal nem foglalkozott Jézus. A nagy emberek sosem törődnek azzal, hogy holnap mit esznek. Nekik a rajongó kör kell. Az apróságokat elintézik a Márták. Az élet apróságai, amik alantabb vannak az éjszakába nyúló filózásoknál. A gondolat nem is rossz, ha egy csaj a hosszú hajával, illatos olajokba mártva kenegeti lábaidat. Ilyen rajongói voltak Jézusnak. De a keresztre feszítést kihagynám.
Mi lett volna, ha Márta ráteszi a kezét Jézusra? Biztos lebeszélte volna a kereszthalálról. És ma talán nem lenne kereszténység. Mert beleöregedett volna a gyerek nevelésbe, az asztalosságba, az adók terheibe és a kilátástalan jövőképbe. És talán azt a néhány gondolatát, a gyermekei, mint egy eszementnek az írásait elégették volna. Valószínű a kosárnak több értéke lehetett, mint az abban tárolt tekercseknek.
Hogy miért jutott eszembe ez a Márta dolog a mi húsz éves fakanalunkról? Mert valamikor én is kerestem az eszes nők társaságát. Tetszett nekem is a filó. Az úgynevezett teológia. A duma. Csak nem voltam eléggé jóképű és pénzes az ilyen társasághoz. Amikor megismertem az én „Mártámat”, egy régi, kopott kabátban jártam, ami a nagyapámé volt. És bakancsban jártam. És volt egy irdatlan kucsmám. Ami eldeformálódott, mert ottfelejtettem valami forró kalorifereken. Akkor én a Mártát választottam. A házsártos, örökké porszívózó csajt. Aki aztán kibírt velem húsz évet. Elviselte az összes megváltó ötleteimet. De igaz, közben elmosogattam. Talán ezért élek még és nem feszítettek keresztre. Vagy nem keveredtem valami őrült szektába. Vagy nem lettem alkoholista vagy drogos.
Pedig amikor kezdtük az életet, nem volt pénzünk csak egy fakanálra.
Ki gondolta volna?