Másik élet.


Egy másik életemben van nekem egy falum. Száradafa falu a neve. Akik megfordultak falumban, azt hitték a neve miatt egy szomorú falu. Merthogy szárad a fa. Az egy szomorú dolog. Nem jó, ha egy fa kiszárad.

Igen, amikor ezt a nevet adtam neki, nem gondoltam erre. innen is látszik, hogy nem jó stratéga vagyok. Nem jó a marketingem. Mert az én falum nem szomorú egyáltalán, és nem a kihalásról szól, hanem egy más fajta életről.

Az én falum a kivágatattak faluja. Fák, amiket kivágtak. A megnőtt, megért, öreg fák faluja, amik egyébként haszontalanul elkorhadnának. Így kivágatattak. Hogy megszáradván, szép bútorokká váljanak, hogy majd az embereknek kényelmet, örömet és nyugalmat adjanak. Mint hasznos munkafa leledzünk a Száradafa faluban és csendben száradunk, nemesedünk, várván a nagy megmunkáltatás napját, amikor dicsőségünk nyilvánvalóvá fog válni mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

És száradás közben egyet-egyet reccsenünk. Néha halkabban, néha hangosabban.

A Száradafa faluban a csend is dolgozik. Bent a szívben dolgozik.

Egyelőre szálkás, szélezetlen deszkahalmok vagyunk, de erezeteink szépsége egyszer csak megmutatkozik, ha majd a Nagy Mester megmunkál minket. Ebben a reményben száradunk, hogy ha majd a Mester megvizsgál, eléggé szárazak legyünk a nagy Munkára, ami minden munkadeszka álma.

Ilyen értelemben száradunk, és izgalommal lessük mikor jön el a mi időnk is.