Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Virágra gyúrni

Felszínre törtek a tulipánjaim hajtásai. Ilyenkor mindig elérzékenyülök. Mostanában szerencsés és ritka kiváltságaim révén az ilyen elérzékenyült állapotaimat, gondolataimat rögtön meg tudom osztani. Rokon lelkekkel tudok rezonálni, rezonáltatni. Talán ez a legfontosabb. Mert a természet mindig dolgozik, hajt, nyílik, nem kéri engedelmünket, kevésbé érdekli mit gondolunk róla, viszont mi emberek elvesztettük az empátiát, szeretetet, szerelmet. Ez lenne pedig a mi hajtásunk.
Tavasz hírnökei. Bárcsak a lélek is így tudna tavaszodni. Minden évben megújulni. Oh God, milyen sötétben élünk. Még hagymák se vagyunk, hogy a Föld sötétjében, csendben, alázattal de egyben reménységgel és örömmel egy gyönyörű virágra gyúrjunk. És ezek a buta hagymák minden évben újra és újra felfedezik magukat, nem lehet bennük csalódni. Örökmozgó reménykedők, akik élik az Életet, hisz nem tudnak gondolkodni róla.” Így a megvilágosodás.

Amint siet a tulipán a fényre,
Úgy sietnék én hozzád,
Hosszú nyúlós télből
Ki a reménységes tavaszra.
Kibírja e a cseresznye az átültetést?
Lesz e belőle még rendes fa?
Elég e a tavasz melege gyökeret ereszteni?
Jó lenne, kedvesem.”
Így a szerelem.

Azt hiszem, hogy valamit megértettem az elmúlásból. Mert nem érdekel. Az se, mi lesz az elmúlás után. Milyen állapotban fogok rohadni, vagy akár újjászületni, vagy mit tudom én. Az érdekel, azt a kis időt ami maradt, hogyan élem meg, tapasztalom meg?
Nekem már nincs időm forradalmakat bevárni. Ami eddig nem változott, ezután sem fog. Túlontúl hittem ebben, foglalkoztatott, de már nem érdekel. Inkább az érdekel, mit tudok magamon, magamban változtatni? Eddigi életem a másé, másoké volt. Milyen lehetne az én életem? Ahol nem rendelik tőlem az életet, hanem én adom. Ahogy belőlem jön, úgy corasonból.
Nem érdekel a nyugdíj. Ha mozgás képtelen leszek, inkább elmegyek mint az elefántok meghalni. De az én fajtám az, aki dolog közben összeesik. Szerencsés fajta vagyok. Vagyis remélem.
Sajnálom a fiatalokat. Meg vannak vezetve, mint az öregek, akiknek az agyuk, lelkük már zokni. A fiatalokra is ez a zokniság vár. Hiába táncolnak kormány ellenes szlogenekre százezrével a tereken, az az eufória nem az, ami képes az egyénben új életet fakasztani. Mert miben reménykednek ezek a fiatalok? Hogy egy pár politikus eltávolítása bármit is számít a rendszernek? A rendszernek, amelynek közvetlenül aktív és fenntartó tagjai pontosan ők? Értelmetlen.
Kiállni a csíki sör mellett? Na még a hiányzik a palettáról. Felülni a gyűlölet vonatára? Lesni mit csináltak a trógerek? De közben itthon a sajátjaink hetente megölnek egy egy feleséget? És legtöbb házasságban középkori törvények uralkodnak?
Hol van mindezekben a szeretet, szabadság, netán szerelem?

Rendszer elleni forradalom akkor kezdődne, amikor le tudnánk mondani a rendszer nyújtotta szolgáltatásokról. Kereskedelem, szociális ellátás, adórendszer. Állami intézmények, pénzrendszerek rabjai vagyunk. Teljesen mindegy kik kerülnek ennek elibe, a rendszer maga a korrupt. Az volt és lesz mindörökké.
Ezért nem tudok azonosulni ezekkel a bevetett, mű lázadásokkal, forradalmakkal. Ezek nem azok. Ezek lószarok. Levezetik a feszültséget a népből, mint egy önkielégülés. De ez messze nem az a szex, ahol szükséges két felfőtt szerelmes szív.

Így maradok bezárkózva magam kis világába és latolom a saját magam forradalmainak lehetőségét. Ha igaz, amit a tulipánjaim nekem sugallnak, akkor van értelme a tavasznak, a reménynek, mert:
Kedvesem, ha a reményt elvesztem,

mindent elvesztettem.”