Dinamix


Dinamix. Mugomix. Atomix.

Végre valamire jó lett az egyik almafám: felmenekült rá egy tarka macska az éjjel, miközben a kutyák kergették. Mert a gyümölcs sosem ért be rajta, mindig éretlenül lepotyogott és ott hamar meg is romlott.
Tegnap eltemettünk egy fehér macskát, ez a két mélymagyar idióta kutya elharapta a gerincét. Szegény macska szó szerint a fűbe harapott. Kínjában egy jókora fűcsomóra harapott mielőtt kimúlt volna. Nincs egy hónapja, hogy egy fekete macskát adtak a dögevő madaraknak ajándékba, gondoltam, ebből nem esznek azok.
Nem hiába az ember legjobb barátja a kutya. Csak úgy sportból megöl egy másik állatot. Mert ha megenné, de nem eszi meg. Pedig a macska az egyik legjobb haszonállat a térségben, pontosan a két idióta kutya tulajdonosának pajtái tele vannak egerekkel, patkányokkal. A két mafla, azon túl, hogy hogy állítólag valami magyar kutyakeverék, semmire sem jó, felőlük a cigányok nagybőgősen énekelve hordhatnak el mindent.
Én többet egy morzsa élelmet nem adok nekik.
Most már a kertembe költözött a tehénpisi. Magasról leszarja a nagy magyar gazda, hogy fáim égnek ki a tehénpisitől. Valószínű jövőre valamit ki kell találnom. Addig is átmentem és ásóval eltérítettem a pisi útját, ne ömöljön a kertem felé. És táblát hagytam neki, hogy megkérem ne irányítsa a kertemre a pisit. De hát a legjobb elnéző indulattal is tiszta a kép, hogy a hanyagság szándékos. Majd még erre is visszatérek.

Nézek a napokban egy permetező ágyút. Itt „Atomizor”-nak híják. Ezzel a kézi permetezővel nem megyek semmire. Az ilyen nyolc paradicsom palánta kertezésre jó. De én az idén rendesen be akarok flittelni itt mindennek. A bio cucc az jó ott ahol örököltek öt hektár gyümölcsöst, és a hatezer fából csak megmarad két kosár gyümölcs. De én szeretnék örvendeni a két almafámnak, barackomnak, meggyfámnak, kis szőlőmnek. De amennyi légy mennyiség összegyűl itt az állatok miatt, az a pár gyümölcsös fa nem bír velük harcolni. Meg a mindenféle egyéb nyavalya. Felment a kávém. Ha idén sikerül valamire menni permetezéssel, talán még folytatom a kertezést, egyébként csak vesződés. Láttam a paradicsomon, hogy ha rendesen permeteztem és nyestem, volt paradicsom, ha nem, nem volt paradicsom.

Kicsit rákerestem a könyv adományozás dolgában, a mindenféle egyesületek, alapítványok dugig vannak könyvekkel, nem kérnek belőlük. Akik megszabadulnának a könyvektől, azok úgy szeretnék, hogy pénteken du négy ötvenkor ráér, gyere utána. Ha nem, a lomtalanítók viszik a kukába. Alapítványok már csak feltételesen fogadnak el könyveket. Legyenek jó állapotban és nem olyan korokból amikor a könyvnyomtatás mindenféle rendszerhez volt kötött. Ipari szinten zajlik a kultúra pusztulása. És ezt nem rovás írásos táblák elégettetésével zajlik, hanem a mobil internet nyomulásával. Azzal az ember önként veti tűzbe a rovásos táblákat. És csak idő kérdése, hogy a könyvholokauszt meddig tart. Sok idő volt azokat kinyomtatni, kell egy kis idő a megsemmisítésre is.
Ez az úgynevezett uniós 13-ik cikkely sem tudni még mit hoz, de biztos szidni fogják az amatőr könyvfelolvasókat is, mondván, hogy olyan tartalmat osztanak meg, ami nem az övék. Majd meglátjuk. Érdemes belehallgatni egy jutubos felolvasásba, Bohumil Hrabaltól. (https://www.youtube.com/watch?v=RG2xGzg1tkU&t=20208s) Könyvek megsemmisitéséről ír. A felolvasás minősége elég silány, számomra ösztönző, hogy ha már megvan ez a stúdióm, valami haszna is lehetne belőle a nemzetnek, annyira dadogó én is vagyok, hogy felolvassak pár könyvet. Ha beteszem a protézisemet is a számba, az „sz” és „v” betűket is elég jól ki tudom ejteni.
Persze nem arra gondolok, hogy versenybe szálljak egy tizennyolcadik Jókai beolvasással, hanem olyan könyvekre gondolok, mint például Mollináry Gizella könyvei, melyeket már könyv formájában is nehéz találni, sem digitális, sem hangos formában nem létezik. Az utolsó könyve kizárólag árverésen szokott elkelni, sajnos mind a két alkalommal, amikor részt vettem benne, éppen pillanatnyi készpénz deficitben voltam és nem mertem rácsapni. Elég jól fel szokták vinni az árát. De megfogadtam, hogy legközelebb rácsapok és közkinccsé teszem, ha már annyira keresik és nincs.
Biztos, hogy disputa tárgya lehet Gizella élete, munkássága és írásai, én eltekintek az úgynevezett történelmi jellegétől, engem az emberi része fogott meg és a kifejezés módja Gizellának.

Szóval nem könnyű. Zajlik a macska, légy kergetés, pisi vezetés, könyv darálás és a gángámsztájlizmus közben nyomul ezerrel.


Megvilágosodásos élményeim egyike volt, mikor lecseréltem az autóban a hangszórókat. Kivettem a (kétesen) három utas hifi hangszóróimat az autómból, és betettem helyébük két régi tévés hangszórót. Olyan oválisat. Azt hittem irtó bádog hangja lesz, de kellemesen csalódtam. Nem lett hifi a hangja, de más lett. Nem tudtam betelni vele, és ma sem értem a jelenséget.
Nem értek a dinamikához, az én időmben nem tudták mi az a kocka has. Meg a bő mell. A szimpátia volt a fontos, kémiával nem foglalkoztunk, ha volt miről közösen beszélgetni. Nem rajzoltuk görbékbe a dinamikát. Nem magyaráztuk ki a tökéletlenségünket. Elfogadtuk egymást szeretettel. Legalábbis nálam ez volt a dinamika.
Nem kételkedem a szakma szekta tagjainak dinamikus hétszentségében, de én néha akarva akaratlanul vissza kanyarodok a saját dinamikus világomba, ahol a hétszentség az ami nekem tetszik.
Mosogatás közben zenét szoktam hallgatni és mióta a nagy erősítő és hangládák stúdióbeli átrendezéseim kollaterális áldozataiként bekerült a lakásba is egy hifi szett, azon hallgatom. Már az autóban megfigyeltem, hogy hosszú úton, mikor monoton hangon búg a motor, és háttérzajként szól a zene az autós hifiben, inkább csak a lábcin hangja szűrődik ki és valami nagyon távoli ének nyekergés, de ha nem ismerném a darabot, nem tudnám, hogy éppen mi szól. Mosogatás közben is csak a dumm dummot hallom, valami távoli nyekergés, de az alap a dumdumm.
Rájöttem, a hifi berendezés egy adott hangerő tartományban élvezhető. És egy adott keverési stílusnak a fül és kézjegye teszi úgymond modern dinamikussá. Tulajdonképpen az zajlik, hogy hangszereket olyan frekvencia tartományokba erőltetnek, amelyeken azok a valóságban nem szólnak. És ezért tetszik nekem a két ovális hangszóró régi dinamikája. Mert ezen szépen hallszik a basszus, a lábdob, a cin, a gitár, az ének.
A korszerű hangzásvilág agresszív. Ha nem agresszív, azt mondják szar a keverés, nincs dinamikája. Hogy miért szól jól a Beatles? Azért, mert a dalok egyszerűek, nincsenek agyon turbózva dinamikával, a dallam a fő vonal, és a többi alátámassza azt. Ha ma próbálnánk ugyanolyan hangzást előidézni mint a Beatles, arra azt mondanánk, hogy szar mix. Érdemes meghallgatni a hangszereket külön, hogy mennyire „mai” füllel, a jelentőség teljes hiányában vannak jelen az összhangban, nincsenek felturbózva. A lábdob, a pergő, a cinek ott vannak, de nem robbannak.
Az én véleményem az, hogy a hifivel tulajdonképpen affektálni akarunk, eltussolni a tehetségtelen zeneírást. A zenének elvesszük az értelmi, szellemi és lelki vonatkozását és egy fizikai élményt csikarunk belőle.
Érdemes belehallgatni a régi Beatlesbe és rögtön belehallgatni Lennon saját lemezeibe, ahol már a klasszikus Beatles hangot felváltja a dinamizáló hangzást, átmegy a whitneyhoustonizmusba.
Szóval, azért nem tudom kikeverni rendesen a Stonecropsot, mert noha a dalok jók, a zenei koncepció számomra nem megfelelő. Ők úgy akarnak szólni mint egy vintázs zenekar, dinamikus értelmezésben. Szerintem ez valamennyire Frankenstein.
A vintázst értem, de hogy ehhez hogy jön az az erőteljes kick és egyáltalán agresszív dobolás, ritmus szekció? Nem értem. Egyszerűen nem tudom kihozni. Mert ha korhű dinamikát akarok, akkor az ének kárára megy. És ezt nekem igazolja a vásárhelyi stúdiós keverése is, hogy dübörög minden, de a hang a béka segge alatt van. S akkor mi a cél? Az ének szöveg átadása, vagy a dinamika? Ebben az esetben nem tudsz egyensúlyt kihozni. Hacsak nem nigger zenét csinál az ember, ahol harminc csörgő-börgő szól és nyolc torkaszakadtából üvölti extázisban, hogy hárékrisnya, ott már mindegy, ott hadd dübörögjön a cucc, mert másra úgyse jó.
De ahol gyermekkorról énekelsz, enyhe lírai beütéssel, az a sok break futam, beütő fill és kick, bele lehet szédülni. Hogy Jimmy Hendrix. Jójó, de meg kell figyelni, hogy mit csinált Zsimmi a hendrix. Három, négy hangszeren improvizált. És ugyancsak meg kell figyelni az akkori zene dinamikáját. Ma úgy nem szólhat kick, ahogy akkor szólt. És ha ma nem szólhat úgy kick, ahogy akkor szólt, akkor Zsimme de Hendrix sem szólalhat meg. Szóval ezzel legyünk világosban.

Ezért nem kompatibilis a telefonmánia a papír könyv olvasással. Két teljesen más világ, és két teljesen más igény.
És legyünk belátók. Ha éppen felszabadul egy ötszáz darabos könyvtár Budapesten, és ha péntek du öt és hat között nem viszi el valaki, irány a kuka.
Ez ilyen egyszerű.