Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Diskurzusok margójára

Egy csaj, legyen ez akárki, nem számít, aszongya harminc éves, és párjával eldöntötték, hogy kiszállnak ebből a kurva kapitalista világból. A csaj asztalos szeretne lenni, mert természetszerűleg a tárgy készítést szereti, és helyi termelőktől szeretne vásárolni élelmiszert, hogy kizárja a multikat.
Ebben a kérdésben írt rám Tibor, az életiskolás, kérte hívjam fel. Felhívtam, mert nem sorakoznak a Tiborok ilyen témában nálam. Beszélt hozzám egy jó félórát, elmondta világnézetét, amit próbáltam belekotyogni, hogy ismerem töviről hegyire, hisz olvastam amiket írt, láttam videóit, meg egy két interjúját. Ja, hogy nem vagyok pesti? Hogy mitől is gondolta, hogy az vagyok, már nem emlékszik, pedig ha jól emlékszem az életiskolás (diploma nélküli) bemutatkozásomban kifejezetten írtam róla. Hogy azt észre vette, hogy leiratkoztam a csoportból, de miért?
Még mielőtt felhívtam, gondoltam ha meg is sértődik, elmondom miért iratkoztam le a csoportból. Elmondtam. Hogy úgy érzem, az ő mozgalma sem lesz több egy fesztiválnál, utaltam a “giant step” pörformanszra, ahol azok a csajok fehérben körbe táncoltak, egy hatalmas lábnyomot alakítva. Tibor elmondta, hogy miért csinálták ezt azzal az ausztrál művésszel és Kassaival, a lovas emberrel, akinél hetente szerveződnek lovas bemutatások. Hogy kellenek ezek a dolgok, mert máshogy nincs ahogy eljussanak a mai fiatalokhoz.
A beszélgetésünk után, sok dolgom lett agyilag. Mert az egész lerakódott agyi matériát át kellett pörgessem ezzel az új vírus keresővel, hogy mi az ami nincs rendben ebben az egészben, vagy netán a tárolt információimmal?
Ilyenkor háttér tevékenységet kell válasszak, hogy a vírus kereső nyugodtan tegye dolgát. Megnéztem pár videót. Találtam egy lepucolt Santana Európát zongorára, nagyjából az, amit kerestem, de nem szeretném éppen elschopinolni a gitárszólót. Meg is venném a kottát, pár euró, nem vészes, a This is my songot is megvettem talán öt euróért és nem bántam meg, de még nem találtam meg azt az Europa kottát, aminek az előnézetéből kitűnne, hogy tetszene a variáció. Megnéztem egy másik videót, ahol egy házi stúdiós gyerek, aki ilyen stúdiós és cuccos, meg dobolásos mítoszokat bont le, dobol egy 700 eurós szetten és ugyanazokkal a felvevő eszközökkel és beállításokkal egy 4000 eurós dob szetten, hogy döntsük el mi, mi a különbség. Én nem találtam minőségi különbséget, sőt, az olcsóbb szett pergőjének a hangja markánsabbnak tűnt.
Délután pedig elkezdtem Sanyi ablakaira feltenni a nyíló bukó vasalatokat és meghallgattam Puzsér kétórás diskurzusát a monogámiáról. Érdekes volt, noha sokat nincs mit kezdenem vele, nem is tudok vélemény formálni arról, hogy mi volt a szavannai ember fejében, azaz mi van a modern ember fejében. Bennem egy romantikus kép van a házasságról, és ha az nem az, a szeretet és a megértés jegyében állom az adott szavam. Az élet is úgy hozta, hogy nem volt nehéz állni a szavam. A szexuális robbanás nem lett úrrá rajtam, nem gyűlölöm sem azt, aki nem él vele, sem azt, aki él vele, mint ahogy a kapitalista rendszerben élő embert sem tudom gyűlölni azért, mert van egy pár lelketlen spekuláns, akik számtani ördöngösséggel tőkét halmoztak fel maguknak.
Elgondoltam, hogy mi a fenét keresek én ebben a magyarországi törekvésekben? Mikor Tibor megtudta, hogy nem Pest környéki asztalos vagyok, hanem egy romániai asztalos, kissé csalódottnak éreztem. Hogy van neki egy itteni kapcsolat embere, tartsam vele a kapcsolatot, hogy példaképeket tudjunk felmutatni. De mire is? Gondolkoztam el ezen. Mert itt voltam a történések epicentrumában, ahol akkoriban egyetlen hely volt az országban, ahol egy szerzetes rendszert és világnézetet meghazudtolva felkarolta az elhagyatott gyerekeket, magam pedig 2004-ben teljesen saját erőből létrehoztam a forgácstábort néhány elárvult gyermekkel, ami kőkeményen arról szólt, amiről ma konferenciákon és dzsájentsztepp pörformanszokkal csak álmodni mernek, cigánykerekek vetése közepette. Az volt az álmom, hogy tanuljunk meg önerőből házat építeni, majd más táborok alkalmával kenyeret sütni, gazdálkodni. De egy hibát követtem el, hogy nem csináltam belőle pörformanszot és kihagytam azokat a “játékosokat”, akik pályázati pénzekből sem tudtak egy hetes irodalmi tábort összekovácsolni. Úgy omlott össze kis nonprofit vállalkozásom, mint egy belülről robbantott épület, mely befele omlik míg egyenlő lett a földdel.
Megértettem a szempontot, nem a kibaszott kapitalizmussal van nekünk bajunk és harcunk, hanem a kis királyainkkal, akik szidván a kapitalista világot, az európai uniót, társadalmi tőkét kovácsolva, de nem képesek és nem hagynak önerőből semmit se csinálni, kizárólag pályázatokból élősködnek.
Úgyhogy nekem ez a legnagyobb megrökönyödésem, hogy harcolunk a képzelt ellenséggel, a kurva kapitalista világgal, de közben nyújtjuk nekik a pályázatokat, hogy finanszírozzák a pörformanszokat. Mert kik azok a kurva kapitalisták? Elgondoltam az andorrai Miguelt, akinek szállodája van és három millió tiszta pénze euróban a bankban, és ő is szidja a kapitalizmust. A Raffael, akinek szálloda lánca van és 11 millió euró a havi forgalma, és ő is szidja a kapitalista világrendet. Ha nem ők, akkor kik a kurva kapitalisták? Viszont amennyit Zsülien elmondott róluk, hogy vagyonuk nagy részét örökölték, mert Andorrában senki nem ad el semmit, hanem mindent örökölnek. És minden generáció hozzá tesz még valamit. Egy egy szállodát. Nem ilyen panziós ketrecet, hanem luxus szállodát. Ha én lennék egy ilyen örökös, nekem is kutya kötelességem lenne odatenni a negyedik millió eurót.
Mikor Raffaellel vacsoráztunk, elnéztem, hogy a tányérjába nem tett csak annyi kaját, amennyit megevett. A felesége is. Ami bort kitöltött, azt mind megitta. Teljesen józanul tértek nyugovóra. Mikor elmegyek a fiammal a heti szouvlákira a görögöshöz, hemzsegnek a félig otthagyott tányérok az asztalokon. Csirke darabok, pityóka darabok, félig beleharapott cipók otthagyva. Noha olyan a rendszer, hogy a tálcákat le kell üríteni egy erre szolgáló pulton, legtöbb ember az asztalon hagyja a civilizálatlanságuk névjegyét. De nagy pofával a kapitalizmust szidja. Mit is szid ilyenkor ez az ember? Áldozatnak tartja magát? Hogy mivé tette a kapitalizmus? Bunkót lehet formálni egyáltalán? A bunkót hiába tanítják, sem így, sem úgy nem formálódik.
Tulajdonképpen amikor a kapitalizmust szidjuk, akkor a konzum embert szidjuk. Viszont a konzum ember nem a kapitalizmus hatására lett idióta, hanem azért, mert eleve idióta volt. Idióta volt a kommunizmusban is és akármilyen izmusba teszed az idiótát, ő nem változik.
Mert azt üzentem a csajnak, aki asztalos akar lenni és ki akar szállni a kurva kapitalista világból, hogy amikor önálló asztalos lesz, akkor rájön, hogy durván benne van a kurvaista kapitalista világban, ahol a harc ketrec jellegű és a nézők meg a show megrendelői azok a cuki naturisták, kapitalista ellenesek, természetkedvelők meg bálnamentők, akik kínai préselt áron akarják a tölgyfa kredencüket, és fülig rajzolódó, cinikus mosollyal fognak a szabad piacra esküdni. És ez nem egy frusztráltságból eredő keserű gondolat, hanem kőkemény igazság, amit klimatizált irodákból, ahol az ugyan unalmas munka fizetést biztosít, ezt nem lehet megérteni. Ott születnek meg ezek a Gepetto bácsis, romantikus imidzsek, egy egy unalmas délutánon. Hogy milyen szép is lenne kis Pinokkiókat faragni a forgácsok közepette.



Abban igazat adok Tibornak, hogy az emberek elvesztették azt a képességüket, hogy a cselekedeteiknek következménye van. Ha nem veszik észre és kiszabadulnak a libák, seperc alatt feleszik a salátát, amíg ha aznap nem mennek dolgozni az irodába, legfeljebb levonnak egy napot a fizetéséből.
Én azt mondom, hogy a dolgokat siettetni felesleges. Mert nem vagyunk felkészülve a kapitalista utáni világra. Azok akik ma külföldre mennek dolgozni, tulajdonképpen a jövőbe sietnek. Sietnek a vég felé. Ők ott már megtapasztalják, hogy nem jó az. De kinek nem jó? Miért nem jó? Mihez viszonyítva nem jó? Annak nem jó, aki otthagyja a félig tele tányérokat?
Célt a kapitalizmus nem biztosít. Ha az emberben nincs cél, melyik rendszer fog neki célt adni? Asztalos akarsz lenni? Nosza fogjál neki. Menj el inasnak, lesd el a fogásokat, vállalj munkát, ha elszarod, fizesd ki az anyagot. Ne hagyd magad, ha valami nem sül el jól, talán holnap. Sem a kommunizmus, sem a kapitalizmus nem adhat ingyen semmit.
Mert látom a videókat, hogy soknak mégis jó. Aki alkotni akar, megvan rá a lehetősége. Asztalosok ezrei teszik fel a videójukat, szebbnél szebb alkotásokkal. Házi zenészek, házi stúdiójukban bármikor slágerképes zenéket írnak és töltenek fel az internetre. Hobby fürjtenyésztők ezrei tesznek fel tartási ötleteket. És széles a paletta. Van aki Tesla generátort épít és a kutyát sem érdekli.
Hogy mi balfaszok nem tudjuk lemásolni a multi modelleket? Mi rossz van abban, hogy az árú kulturáltan van a polcon, az üzletben nincs hideg vagy éppen meleg és a kasszánál gyorsan lepereg a vásárlás? Ki nem engedi, hogy létrehozzuk a nagy erdélyi magyar üzletház láncot? Megmondom én kik: a mi saját balfaszságunk. Mert csak a pofánk jár és maximum elmegyünk egy ingyenes pörformanszra álmodozni a kapitalista világ leigázásáról. De ez is csak egy ilyen balfasz álmodozás, mert az ég világán semmi elképzelésünk sincs arról, hogy mit tegyünk a kapitalizmus helyébe. Igen, Gepetto bácsit, Pinokkiót farigcsálni, házi túrót majszolva. Egy lófaszt.
Olyan ez mint az aki nem oltotta be gyerekét és bizonygatja, hogy nem lett semmi baja, ergo az oltás egy sorosista dolog. Igenám, de abban a községben ahol tömegesen nem oltották a gyerekeket (hanyagságból, nem tudatosságból), középkori betegségek ütötték fel a fejüket. Nem lenne ez más a modern társadalmunkban sem, a nagy kapitalizmus leigázása után. Egyszerűen a romantikán kívül fogalmunk sincs mit tegyünk utána.
De kérdem én, mi gátol minket abban, hogy ma önszerveződők legyünk? Törvénybe kéne iktatni, hogy tessék holnaptól kalákázni? Tessék holnaptól egymástól vásárolni?



Nem, szerintem erről a kapitalista ellenes diskurzusról le kéne szállni. Mert arról van szó, hogy a változtatni kívánó emberek legtöbbje alkalmazott, függőségi viszonyban keresik a kenyerüket és szeretnének önállóak lenni. Az önállósághoz csakis a kapitalista rendszer vezet. Mert ma kell egy véső, holnap egy ütvefúró, holnapután egy lapszabász gép és aztán hozzá egy csarnok. Ehhez ma minden elvi kérdés adott, csak el kell kezdeni. Vannak motivációs filmek, szakmai filmek, ki se kell találni a spanyol viaszt. Vannak pénzügyi rendszerek, amikkel létrehozod az álmodott műhelyedet, nem kell három generációt gürcölni egy fészerért. Persze ennek ára van. Mint ahogy minden saját vállalkozásnak, legyen az egy pár négyzetméteres nájlon széra.
A mai polgármester, ha holnaptól felszámoljuk a kapitalista rendszert, megváltozik? Hirtelen a közösség felé fog fordulni? Felszámolódik a korrupció?
Sajnálom, de nem tudok arra építeni, hogy a geci kapitalisták. Legalábbis ezzel a haraggal leszámoltam 2004-ben, amikor megértettem, hogy nekem nem a kapitalista kurvákkal van bajom, hanem a saját népem kurváival.
Értem én Tibort, tisztelem amit csinál, biztos jól is csinálja. Olyan szempontból elgondolkoztat, hogy én is a magam módján elkészíthetném a saját asztalos videóimat, ahogy ő mondja, hogy valamit hagyjunk örökbe. Mert sosem tudhatjuk melyik gyerekünk fordul vissza ahhoz, amit mi itt hagytunk félkészen. De úgy belül még nem érzem ennek az igazi értelmét. Szeretném ezt élőben átadni. Ha lennének ezek az Istvánkák, de ezeknek is az agyukat telebaszták a nyugati mosogatással. És nekik kell jönni, hogy Attila bácsi, ezt szeretném megtanulni. Én hiába csípem el a füleiket és rántom őket magam mellé.
Valószínű lesz annak egy külön öröme, amikor a fiam rájön, hogy ha apró fával megtölti a kazánt és meggyújtja azt, lesz meleg vize. Ezt csak saját akaratból megtapasztalni ér valamit. És ehhez valószínű nekem el kell múlni. És ez így van rendjén. Az én dolgom a kazánt ürükbe hagyni. Aztán neki van két opciója: befűt vele, vagy elviszi a vasba.

Egy dolog mindennél fontosabb: Bármit csinál, szeretem a fiamat, a feleségemet, a családomat. Ehhez nem kell nekem sem liberális, sem hagyományos diskurzus.