Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Krisztmesz álom

A nyugatra szökött néger fegyenc balladája.

És lőn, hogy ezzel a Gáspárral elmentünk nyugatra dolgozni. Kiszálltunk a kocsimból és megnéztük a munkát. De majd csak holnap reggeltől állhatunk be dolgozni. Addig van egy magyar közösség és ott lesz valami vacsora. Egy borzasztóan rendetlen lakásban sokan voltak. Mindenki szivarozott, össze vissza beszélt. Otthoni ruhában volt mindenki. Egy Magdi néni egész éjjel írt valamit egy füzetbe. Hajnal felé rágyújtott egy szivarra és azt mondta, hogy neki feltétlenül haza kell mennie, mert meg kell írjon valamit. Azt mondta jön az írás, és ilyenkor muszáj írni. Nem ettünk semmit, de Magdi néni aggodalmát megértettem. Aztán ez a Gáspár a sarokból egy széken ülve mondta, hogy nincs a szállásunk biztosítva. Egy kicsit sértett a dolog, mert most ez úgy jött ki, hogy szállást könyörögni jöttünk ide a magyar közösségbe. De nem reagálta le senki, mindenki sietett valahova. Magdi néni is. Még szivarozás közben csomagolt és ment is, neki sürgősen le kell írni valamit.
Kimentünk a mezőre, hogy lássuk a munkát, valamit németül beszéltek, nem értettem mit beszél ez a Gáspár velük. Közben nézegettem valami speciális fa ládákat, tele voltak szerkezetekkel, csiki csuki részekkel, azok legtöbbjük meghibásodva, elrepedve, lógtak egy egy szegben. A vezetőség közül előjön egy kulturáltabb emberforma nő, vállamhoz ér és gyanakvón kérdi, ha meg tudnám e ezeket a ládákat javítani? Meg. Mondtam a nőnek. Az visszafordul egy társához és tekintetével azt mondta, hogy megfogtuk az isten lábát. Akkor láttam, hogy a mező tele van ilyen javításra váró ládákkal. Mondom megyek is a kocsimhoz, hozom a szerszámokat.
De nem találom a kocsimat. Nézelődök minden felé, nem találom.
Egy kamion oldalán két orosz barom egy gyermeket akar megerőszakolni. Mondja a gyerek nekem, hogy hívjam hamar a szüleit, addig elcsalja a két oroszt a kamionba. Rohanok a szüleiért, jönnek azok mérgesen, de az volt az érzésem, hogy a gyermekre haragudnak, nem az oroszokra.
A baj megvolt, a mentők már kint voltak, egy házba vitték a gyereket, sokadalom volt már a ház előtt. Kiabálások minden felé. Kintről néztem a dolgot. Közben látom megáradtak a vizek, úszik a város, de zavartalanul élték az életüket, vízben gázolva jöttek mentek az emberek, autók.
A házból eszeveszetten kiabálnak, tiszta magyarsággal kiáltják a nevem, hogy menjek be. Az ajtó előtt egy ember azt mondta, gyere vidd a gyereket, mert ez a te dolgod. De nem az én gyerekem, mondom kiakadva. Ott az apja, anyja, vigyék ők. Nem, azoknak már nem kell, mert meg volt erőszakolva. Barbár nép, kiáltom nekik s bementem a házba. A gyermek hisztérikusan engem akart, megsajnáltam ahogy ott volt összeverve, megpusziltam a homlokát, de éreztem, hogy teljesen idegen számomra a gyerek meg mindent amit képvisel. Odajön egy angol fiatalember és mondja, hogy ennek a gyereknek én vagyok az istene. Nem, mondom neki angolul: this child need a very strong psyhological treatment, I am not his God! Ironikusan mosolyog az angol fiatalember. Mondom az angolnak még, hogy ez a gyerek, ha hazaviszem azon lesz, hogy kitúrja a fiamat mellőlem, mert hogy nincs fogalma az ilyen megmentett gyermekek ha felnőnek mennyi gonoszsággal tudnak kegyetlenek lenni, puszta szeretetből. Átlátva az angol metafizikus gondolatain, mondtam neki, nem kértem az Atyát, hogy miattam áldozza fel a Fiát. Ne jöjjön nekem ilyen dumákkal. Én nem fogom a fiamat feláldozni. Ez a világmegváltás a gyermek szüleinek a terhe, a közösségé, nem az én dolgom a hordák elé tenni azt ami nekem a legszentebb. Értem én a vonatkozást, mondtam az angolnak, de most nem veszem be.
Egy hatalmas csarnokban megyek és keresem Gáspárt. Hogy hol lehet az autóm? Régi épületekhez hasonlóan hatalmas folyosók vezetnek mindenfelé, kétszárnyú nagy ajtók állnak nyitva termek, irodák, szobák felé. Jön egy német katona, hatalmas, magas ember és durván int, hogy menjek vele. Elvezet egy liftes házhoz, több ilyen ipari lift viszi fel az embereket, tolonganak, azt mondja a német katona, hogy innen az én dolgom. Felfelé kell menjek. És el is ment sietve.
Nem tolongok, mondtam magamban. Lépcsők után néztem. Fel is mentem egy lépcsőn, az emeleten látom Gigit és Csabit a vállukra kötött pántokkal deszkákat visznek. Megörvendtem nekik és kiáltottam: Gigi, hol találtad meg az autómat, a kék pántokat onnan vetted ki nem? Visszakiált Gigi: nem, ezek nem azok.
Bosszúsan mondom magamnak, hogy lehet, hogy álmomban sosem találom az autómat?
És ahogy kimondtam a varázs szót, megébredtem.

Az első gondolatom az volt, hogy: Értem én az áldozatodat, de nem kértem. Én nem a keresztre feszített Jézusban hiszek. Nem én vittem a keresztre. A hordáid vitték a keresztre.

Gondoltam felkelek, úgyis minden porcikám recseg, nem jó a sok döglés nekik, látom a földön a fél világ puzzleből kirakva, a karácsonyfa égői égnek, mehetek nyugodtan pisilni...