Tribute for fürj

Mondták is nekem, meg tudom is, hogy veszélyesen beszámíthatatlan vagyok. Mert miféle az olyan ember, aki reggel azt mondja nem, aztán estére mégis? Komolytalan, akinek nincs egy gerince, egy vezérfonala az életben, amit aztán következetesen betart. Ezért nem lehet rám számítani, gittegyletekben sem vagyok hosszú távú partner, mert mi van, ha valamit kiderítek és eltérek a marketing tervtől?
A következetes, beszámítható és komoly ember amikor valamibe belemászik, végig viszi, akkor is ha hazudni, csalni, ölni kell, mert ez az adott szó.
Meg aztán a komoly ember nem is fecsérel össze vissza, nehogy véletlenül elszólja magát, mást hazudjon, mint előtte hazudott. Hallgat és figyel a komoly ember, esetleg jegyzetel, ha valamit elfelejt meglegyen, de maximum ismeretlen dalfutamokat fütyörészik néma fütyörészéssel, mint amikor egy pánsíp szájába csak leheli az ember a szelet.
Nem mint én bezzeg, aki osztom jobbra meg balra a megváltó gondolatokat, igéket, hogy néha a törött lábú macskám is hegyzi füleit nagyban.
Mert mondtam ezekre a fürjeimre, hogy elég, nincs értelme bohóckodni. Hogy nem éri meg, lúzer dolog. Mert jó hogy itt fent a csarnok emeletén van hely, de hideg van, látom fáznak, reszketnek mint az úri dámák és el vannak kámpicsorodva. Hogy most én itt téli helyet csináljak nekik, sok lesz azoknak a fürjeknek. Túl kinőtte magát a fürjadó, a fürj iskola, az agrikultúra egyik ágazatában való tévelygés. Nincs több aranyfedezet rá.
Mondtam ezt a múlt szerdán reggel.
Csütörtök reggel azt mondtam ennek a Jocónak, mégis kell valami megoldás ezeknek a fürjeknek, mert reszketnek mint az úri dámák és sajnálom őket. A nem úri dámákat is sajnálom, de az úriakat is sajnálom.
Mert úgy okoskodtam, győzködtem magam, hogy túl messze elmentem már ezekkel a fürjekkel, két éve összeszoktam a gondolattal, hogy akkor vannak ezek a fürjek is.
Olvastam egy borzasztó nagy román fürjtartó honlapját és olyan dolgokat olvastam benne, hogy egészen jól kiakadtam. Hogy egy nyolcvanas férőhelyű ketrecben, 120x60cm, ésszerű nem kihasználni teljes létszámban, elég ha hatvan fürjet teszünk bele. És középen célszerű egy válaszfalat tenni, a fürjek kannibalizmusát így könnyebben lehet kezelni, a sérült állatokat könnyebb kinézni, kivenni a közösségből és persze levágni, feláldozni.
Oldalakon keresztül episztolázik a híres fürjtartó, hogy miért rácsosan kell tartani, meg ilyenek, de hogy a hivatalos engedélyeztetés esetében is követelmény.
Na hát ez a része a dekonspiratív része a dolgoknak, amikor beszámíthatatlanul irányt váltok és amire azt mondtam: nem, azt mondom: igen.
Hogy legyen mihez mérni a különbséget. 120X60cmben egy fürj család lakik nálam, három tyúk s egy kakas. Mert többféle tartásmóddal próbálkoztam, s ezek a madarak így szeretik a legjobban. Nem ölik egymást, nincs amiért brutálisak legyenek. Tudom, hogy sok sumérista azt vallja, hogy két testvér közül maradjon az erősebb, amelyiknek nem tetszik valami ott a világ, veheti a nyakába, de otthon az maradjon, akire a marketing tervet rá lehet bízni, akkor is ha hazudni, csalni ölni kell érte.
Mégis én a békét szeretem. A kuckót ami meleg, ami örök és csendes. A fürjek is szeretik.
Mert volt húsz is hat négyzetméteren, de örökös volt a viszály, a stressz, a félelem. Mert három fürj nem fért meg egymástól. Képesek voltak naphosszat egymással verekedni, az egész közösséget sakkban tartani. A csend addig tartott, amíg egy egy betört fej nem gyógyult meg.
Nem tudtam, nem akartam elnézni.
Most jobb. Csend, béke, jólét van a fürjvilágban.
S akkor csináltunk ezzel a Jocóval egy hatszor hármas szobát, mely két faltól kap meleget, a padlón keresztül is feljön a műhely melege és az a szoba lesz a fürjek örökös helye.
Lécmaradékokból, régi gipszkartonokból szépen kilegóztuk a válasz falakat, ajtó van itt hálistennek elég, ablak meg már eleve ott volt.
S akkor hogy a komolytalanságomat tetézzem egy fokkal, még csinálok két új ketrecet is, újabb elgondolásban.
Még van egy oka ennek a nagy pálfordulásomnak, éspedig az, hogy néztem, amíg világmegváltós bejegyzéseimet legtöbb 10 ember olvassa, a fürjes bejegyzéseimnek 700-800 nyitásai vannak.
Hogy a babér koszorút mégsem teszem a csillogó fejemre, azért van, mert szentül meg vagyok arról győződve, hogy ez a sok gugeles nyitás a véletlen műve, és rögtön más rekordra ugrottak, mert senki nem szeret olyanokat olvasni a fürj tartásról, hogy nem éri meg, lúzer dolog, az emberek azokat a honlapokat szeretik, ahol sok profitot és egyéb hasznot kecsegtetnek fürjileg.
Pedig én mondom, a fürjbiznisz addig biznisz valakiknek, amíg a startcsomagokat el tudják adni a balekoknak, mint a struccbizniszt, ahol a tollakat állítólag direkt a Silicon Valley veszi meg, holott a kutyát sem érdekli a strucctoll. Így akár krokodilokat is el lehet adni mint biznisz. De nem azok. Nem bizniszek ezek. A kutyát sem érdekli a fürjtojás, akinek ingyen adtam próbára, szerintem legtöbben undorral eldobták.
Hogy a nyugat. Az veszi. Lógumit. Sehol nem láttam fürj tojást ahol megálltam vásárolni a nagy üzletekben.
Viszont ma ott tartok a fürjekkel, hogy ha madár akkor fürj, és ha tojás, akkor fürj tojás.
Na így a fürjadóról.