Egyszercsak
Jézus igen elszomorodott vala.
Szétnézett
az emberek közt a Földön, és amit ott látott, minden képzeletét
felülmúlta. Nem akarta hangosan mondani, de magában igen megbáná,
hogy teremtette az embert.
Összehívta
angyalait egy tanakodásra, hogy akkor most hogyan tovább?
Összevetvén az egymás tapasztalatait, mindnyájan egy és
ugyanarra a következtetésre jutottak, hogy az ember reménytelen.
Közéjük
mentem, lettem velük egy, hogy megmutassam általam a
romolhatatlanság és a dicsőséges állapotot, - így Jézus.
Az
angyalok is egyenként sorolták azt a sok jelet, sok jelenést,
csudát, amit megjelentettek az embereknek és igen szomorúan
foglalák össze a lényeget, hogy az emberrel minél többet
törődnek, az ember annál inkább válik gonosszá, és méginkább
cinikussá: csúfolkodik az Élettel.
Az
emberiség új megváltóra áhítozik, én nem jelentek nekik immár
semmit, szerelmemet megunták, törődésemből elegük van, olyan
állapotokról álmodozik az ember, ami a mi dicsőséges
fantáziánkat túlszárnyalja, - így Jézus.
És
mondá Jézus: A tanítványok fejébe szállt a dicsőség, azt
hiszik ők már egyek velünk, sőt, dicsőbbnek hiszik állapotukat
a miénknél, romlandóságuk ezennel nemcsak a testüké, hanem a
lelkük is elkezdett lerohadni istenes mivoltjukról.
Én
azt hittem, hogy képesek vagyunk együtt felfedezni az Életet.
Átélni a Szeretet érzést. De azt látom, hogy az Ember a Földre
akarja helyezni véglegesen életét, az anyagban látja értelmét
és nem akar tudomást szerezni valós állapotáról. Az ember
letagadja, hogy mi vagyunk a teremtői, - így Jézus.
Nem
kell a Földre több jel, - így az egyik angyal- csökkentsük a
Lelket.
Igen,
-mondá Jézus- jobb lesz a sötétséget tombolni hagyni. Még
legalább ezer földi évig. Ezentúl is az emberek közt leszünk,
de más állapotban.
Süketek
és némák leszünk. -mondá a trombitás angyal.
Bénák
és dologtalanok leszünk. -mondá a munkás angyal.
Együgyűek
és kilátástalanok leszünk. -így az okosság angyala.
És
minden angyal ilyen formán fogalmazta meg, hogyan akar jelen lenni
az ember életében.
Elbújunk
ilyen mód az emberek elől, - zárá eszmecseréjét Jézus.
És
úgy lőn.
Az
emberek észre sem vették, hogy nincs több csuda a világban,
annyira cinikusan élék anyagi világukat. Kényeskedve új réz és
bronz megváltót öntetnek kő formákba és azokba sok bölcseletet
is öntenek, mondván, ideje új istent faragni. A régi elfakult.
Unalmas.
Egyszercsak
megjelenik a Jézus csoport falán egy angyal üzenete, éspediglen
így: “Egy asztalos sűrűn figyelget engem, pedig egy igazán
együgyű, buta, toprongyos kislány képében vagyok itt,
hihetetlen... de azt hiszem kiszúrt engem ez az asztalos...”