Az elfüstölt barátság


Az elfüstölt barátság


Történt egy nyári vakációban Muskóczival.
Egy szép napsütötte délelőtt Muskóczi új labdájával és még két szomszédbeli pajtásával kimentek egyet labdázni. Egyik neve Csergi, a másiké Tibi volt. Nagyon jót futballoztak egyet.
Egy idő után elfáradtak. A végén Csergi odarúgja a labdát Muskóczihoz és valamit súgott Tibinek. Úgy tűnt, hogy ketten elmenni készültek valahova.
Muskóczi megkérdezte: „Hova mentek?”
Csergi visszafelelt, hogy: „Nem a te dolgod!” Tibi elégedett vigyorával jelezte, hogy tényleg úgy van, ahova ők menni készülnek, Muskóczinak semmi köze.
Nahát Muskóczi nagyon kíváncsi lett, hogy mi lehet az, amihez neki semmi köze nincs? Azért vissza kérdezett, hogy nem e mehetne velük ő is?
Nevetett Csergi, hogy: „Mit képzelsz köpcös, amire mi készülünk, az csak felnőtteknek való!”
Elszomorodott Muskóczi azon, hogy őt úgy lekicsinylik, pedig alig csak egy évvel volt kisebb mint Csergi és Tibi.
Tovább erősködött Muskóczi, hogy ő is képes arra, amire ők, hisz elég nagy már ő is. A tizenkettőt betöltötte már, nem gyerek.
Vihogtak egyet Csergi és Tibi és azt mondták: „A te bajod, de aztán nekünk ne pofázz, és ne árulj be minket!”
Rendben!” Mondta Muskóczi és már előre kíváncsi volt, mi lehet olyan sejtelmes és izgalmas amire pajtásai készülnek, hogy más nem tudhatja meg. Ki tudja milyen rendkívüli titkokba fogják beavatni?
Elindultak hát a tömbházak közt sietve a napsütötte délelőttön. Muskóczi is igyekezett a labdával a hona alatt, noha ducisága révén nem tudott olyan fürgén menni, mint sportosabb alkatú pajtásai. Loholva, kiizadva, de azért derekasan tartotta az iramot.
Egyszer csak kijutottak a tömbházak mögül, egy építő telep felé vették útjukat, Muskóczi már nagyon izgatott volt, hisz magától sosem ment ennyire messze otthonától.
Egy hatalmas árokhoz értek, ott leereszkedtek és a fenekén haladtak egy darabig a hatalmas, agyagrögökön bukdácsolva, mígnem egy irdatlan nagy kanális csőhöz jutottak. Akkora volt a beton kanális cső, hogy egy ember állva vígan elfért benne. A vége nem is látszott, a cső befele elsötétedett.
Muskóczi egy kicsit óvatosabban lépett tovább, megállt a cső bejáratánál, míg pajtásai beljebb merészkedtek. Olyan tíz méternyire megálltak, ők sem mentek tovább.
Na mit szólsz ehhez, Muskóczi?” kérdezte Tibi. „Nem mersz bejönni, mi?”
Hova vezet ez a kanális?” kérdezte Muskóczi.
Egészen a folyóhoz vezet.” mondta Csergi és elkezdet a zsebében kotorászni, majd egy csomag szivarat és gyufát vett elő.
Mindketten szivarra gyújtottak és sandán néztek Muskóczira, hogy mit szól hozzá.
Muskóczi csalódottan jött rá, hogy az egész ígéretes izgalom nem volt más, mint a világ szeme elől elbújni és rágyújtani. Hát ez volt olyan sejtelmes és felnőttesen fontos?
Muskóczinak nem volt idegen a szivar, hisz szülei egész nap szivaroztak. Nem tudja elfelejteni azokat a kora reggeli köhögés görcsöket, amikkel őt felköltötték minden áldott nap. Úgy sajnálta szüleit, hogy megfogadta, soha az életben nem fog szivarozni.
Nem kérsz?” kérdezte Tibi.
Nem!” mondta Muskóczi határozottan.
Miért? Félsz? Nem kell megmondani senkinek!” így Csergi.
Nem azért....” mondta Muskóczi búsan, és nem mondott semmit. Csak a kopott cipő orrát nézegette.
Elszívtak Csergi és Tibi két két szivarat, aztán sűrű fenyegetések közepette otthagyták Muskóczit, mondván neki, hogy ha eljár a szája, megverik.
Muskóczi nagyon bánatosan ment haza, hogy ezennel elvesztette két pajtását. Mert azután sosem hívták sehova, se futballozni se máshova.
De hogy őszinték legyünk, az eset óta Muskóczinak sem volt már kedve hozzájuk. Főleg az esett neki rosszul, hogy megfenyegették őt.
Hát így lett a barátságukból egy elfüstölt barátság.