Az
elfüstölt barátság
Történt
egy nyári vakációban Muskóczival.
Egy
szép napsütötte délelőtt Muskóczi új labdájával és még két
szomszédbeli pajtásával kimentek egyet labdázni. Egyik neve
Csergi, a másiké Tibi volt. Nagyon jót futballoztak egyet.
Egy
idő után elfáradtak. A végén Csergi odarúgja a labdát
Muskóczihoz és valamit súgott Tibinek. Úgy tűnt, hogy ketten
elmenni készültek valahova.
Muskóczi
megkérdezte: „Hova mentek?”
Csergi
visszafelelt, hogy: „Nem a te dolgod!” Tibi elégedett vigyorával
jelezte, hogy tényleg úgy van, ahova ők menni készülnek,
Muskóczinak semmi köze.
Nahát
Muskóczi nagyon kíváncsi lett, hogy mi lehet az, amihez neki semmi
köze nincs? Azért vissza kérdezett, hogy nem e mehetne velük ő
is?
Nevetett
Csergi, hogy: „Mit képzelsz köpcös, amire mi készülünk, az
csak felnőtteknek való!”
Elszomorodott
Muskóczi azon, hogy őt úgy lekicsinylik, pedig alig csak egy évvel
volt kisebb mint Csergi és Tibi.
Tovább
erősködött Muskóczi, hogy ő is képes arra, amire ők, hisz elég
nagy már ő is. A tizenkettőt betöltötte már, nem gyerek.
Vihogtak
egyet Csergi és Tibi és azt mondták: „A te bajod, de aztán
nekünk ne pofázz, és ne árulj be minket!”
„Rendben!”
Mondta Muskóczi és már előre kíváncsi volt, mi lehet olyan
sejtelmes és izgalmas amire pajtásai készülnek, hogy más nem
tudhatja meg. Ki tudja milyen rendkívüli titkokba fogják beavatni?
Elindultak
hát a tömbházak közt sietve a napsütötte délelőttön.
Muskóczi is igyekezett a labdával a hona alatt, noha ducisága
révén nem tudott olyan fürgén menni, mint sportosabb alkatú
pajtásai. Loholva, kiizadva, de azért derekasan tartotta az iramot.
Egyszer
csak kijutottak a tömbházak mögül, egy építő telep felé
vették útjukat, Muskóczi már nagyon izgatott volt, hisz magától
sosem ment ennyire messze otthonától.
Egy
hatalmas árokhoz értek, ott leereszkedtek és a fenekén haladtak
egy darabig a hatalmas, agyagrögökön bukdácsolva, mígnem egy
irdatlan nagy kanális csőhöz jutottak. Akkora volt a beton kanális
cső, hogy egy ember állva vígan elfért benne. A vége nem is
látszott, a cső befele elsötétedett.
Muskóczi
egy kicsit óvatosabban lépett tovább, megállt a cső bejáratánál,
míg pajtásai beljebb merészkedtek. Olyan tíz méternyire
megálltak, ők sem mentek tovább.
„Na
mit szólsz ehhez, Muskóczi?” kérdezte Tibi. „Nem mersz
bejönni, mi?”
„Hova
vezet ez a kanális?” kérdezte Muskóczi.
„Egészen
a folyóhoz vezet.” mondta Csergi és elkezdet a zsebében
kotorászni, majd egy csomag szivarat és gyufát vett elő.
Mindketten
szivarra gyújtottak és sandán néztek Muskóczira, hogy mit szól
hozzá.
Muskóczi
csalódottan jött rá, hogy az egész ígéretes izgalom nem volt
más, mint a világ szeme elől elbújni és rágyújtani. Hát ez
volt olyan sejtelmes és felnőttesen fontos?
Muskóczinak
nem volt idegen a szivar, hisz szülei egész nap szivaroztak. Nem
tudja elfelejteni azokat a kora reggeli köhögés görcsöket,
amikkel őt felköltötték minden áldott nap. Úgy sajnálta
szüleit, hogy megfogadta, soha az életben nem fog szivarozni.
„Nem
kérsz?” kérdezte Tibi.
„Nem!”
mondta Muskóczi határozottan.
„Miért?
Félsz? Nem kell megmondani senkinek!” így Csergi.
„Nem
azért....” mondta Muskóczi búsan, és nem mondott semmit. Csak a
kopott cipő orrát nézegette.
Elszívtak
Csergi és Tibi két két szivarat, aztán sűrű fenyegetések
közepette otthagyták Muskóczit, mondván neki, hogy ha eljár a
szája, megverik.
Muskóczi
nagyon bánatosan ment haza, hogy ezennel elvesztette két pajtását.
Mert azután sosem hívták sehova, se futballozni se máshova.
De
hogy őszinték legyünk, az eset óta Muskóczinak sem volt már
kedve hozzájuk. Főleg az esett neki rosszul, hogy megfenyegették
őt.
Hát
így lett a barátságukból egy elfüstölt barátság.