Emlegetem biza...


A tüzelő begyújtásra szolgáló régi újságok egyikében találtam az alábbi képet. 
Azt észrevettem, hogy amint a vallások a Bibliát plagizálják, úgy a politika is sűrűn felhasználja Kós Károly nevét. Ízléstelen az a mód, ahogy érdemtelenül felhasználják ezeket a „márka” neveket..
Még az sem annyira ízléstelen, ha valaki Coca Cola reklámszatyorral vásárol, mert issza a kólát rendesen. De ezek, akik fennhangon idézik Kós Károlyt, nem tudom, mivel járultak hozzá, hogy méltók legyenek rá? Építettek valamit Kós Károly stílusban? Eszük ágában sincs, nem is vóut. De ez már mindegy. Ebbe már én is belefásultam. Természetesnek veszem, hogy érdemtelenül használják Kós Károly nevét. Amint a Bibliát a vallások. Mit lehet ezzel mit kezdeni? Semmit. Engem zavar, de kevés ember ilyen kekeckedő, mint én...

Elgondolkoztatott ez az „ezer éve építjük Erdélyt” dolog.
Noha imádom Kós Károly írói és tervezői munkásságát, magyar stílusát, magamról sem mondhatom, hogy bármit magamévá tettem volna tanításaiból, eszméiből.
Habár a forgácstábor házépítő program tervemet is Kós Károly szelleme itatta át, az asztalos vállalkozásomban is voltak Kóshoz közel álló megoldásaim, szerettem volna magyarosan dolgozni, volt idő, amikor nagyon sokat próbálkoztam... hasztalan.
Az első „Magyar üzlet” projektemet kalotaszegi mesterekkel próbáltam még apámmal életre kelteni, hogy egyáltalán valamilyen kimutatásom legyen, hány kalotaszegi kézműves szeretne egy Magyar üzletbe bedolgozni... a polgármestert levélben kerestük fel, egy idő után válaszolt is, hosszú lajstrommal, a bejegyzett mösterekkel, akiknek írtunk is egy motivációs levelet, meg bemutatót, s felhívás szerűséget. Talán 17 levelet küldtünk el, olyan mestereknek, akik állítólag termeltek. Válaszok mennyisége: Big Nulla!
Aztán egy alkalommal egy barátommal kikocsiztunk Kalotaszegre, kíváncsi voltam a terepen a helyzetre. A címre bejegyzett moestereknél megálltunk, megnézegettük az üzletüket, elbeszélgettem velük, nem mondtam miért, csak úgy... kiderült, egy fia cserép nem sok, de annyit se csinálnak már házilag. Minden árú kínai, holland s istentuggya honnét van.
A harmadik moester után feladtam. Rájöttem, hogy Kós Károly Kalotaszegje úgy ahogy van: Kuka! Criptokonformálódott még mielőtt az európai únió egyáltalán szóba jöhetett volna Romániára nézve.
Ledöbbentett a felismerés. Az a masszív feladás.
Hát azóta eltelt bezony majdnem 30 év. Ez mindjárt a 89-es puccs után volt.
Úgyhogy nyugodtan levonhatjuk ezteta harmincat ama Erdély építés ezres intervallumából.

Ma ott tartunk, hogy legalább újság sincs, ami emlékeztetne Kós Károly szellemiségére. Ezért van az, hogy ilyen szlogen plakátokba belecsúszhatnak ilyen ízléstelen dolgok. Habár biztos alapítványok tömkelege jó pénzeket kaszálnak a Kóskárolyos magyarság címén, de a hétköznapi ember semmit sem lát az életben ebből. Legfeljebb pár rommá züllött Kós Károly építményt.

Itt kínomban elgondolkoztam, hogy legyek én bármiféle senki ebben az életben, de most valóban mondhatom magamról, hogy hozzáteszek Erdély építésébe. Konkrétan 200 méter út kiépítése a 400 méteres szakaszból a családom hatalmas erőfeszítéséből épül. Nem átvitt értelemben, hogy megpályázván valamit, hanem igenis leszívva a hitelkártyából egy vagyont, amit keserves évek munkájával fogunk visszafizetni kamatostól.
Mi mondhatjuk magunkról, hogy építjük Erdélyt.
Kós Károlyosan vagy se, de immár harminc éve azt csináljuk.

És ha nem szúrtuk volna tökön saját magunk gazdasági életét, ma a kínkeservesen összeguberált csarnokunkat el tudnánk adni egy mondjuk helybeli vállalkozásnak, akinek létkérdés a hatalmas hely, a tartózások kifizetése után maradna annyi, hogy például egy szerény Kós Károlyos házat építsek hagyatéknak. Hogy ne kelljen például majd a fiamnak semmipénzért eladni és azzal vegyen egy szobát külföldön, ha oda kényszerül.
De hát a helybeli ingatlan piac teljesen a padlón van, miközben gombamód épülnek az új hódítók hangárai.
A régi ingatlanok mennek tönkre, a multi cégeknek az nem jó. Ha belső termelésünk lenne, annak jó lenne. De senki nem termel semmit. És minden új hangárral egyre távolabb kerülünk a saját vállalkozásainktól.
Ezekhez a dolgokhoz nincs már milyen pozitív grimaszt vágni.
Ilyen nézetből találom nagyon cinikusnak az ilyen szlogenes plakátokat.
De mint írtam, néha már ebbe is kezdek belefásulni, és lassan beolvad a dizájnba, mint a falról lemálló mész, hozzászokok a látványhoz, észre sem veszem.
Most is csak eszembe jutott.