Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Murok konferansz

A vállalkozói, eladással (marketing) foglalkozó irodalom, követve a piaci szeszélyeket, ilyen vagy olyan eladási furfangokra (technikákra) oktatná a bicebóca kisvállalkozókat, melyeket én leginkább motivációs bikafosnak (bullsitt) nevezném. Legtöbbjét elolvastam, megnéztem, és rájöttem, hogy ezek a tanok egy fajta szellemi elitnek szólnak, akik képesek anyát apát eladni, hogy valamit rá tudjanak sózni az emberekre.
Egyetlen egyszer olvastam egy román csávótól valamit, hogy annak kéne elébe menni, miszerint a potenciális vevő a: “meglátta, megtetszett, megvásárolt” kultúra alapján cselekszik.
Erre vannak az üzletházak. Ezekkel szemben a marketinges tréningek arra oktatnának és adnának morális alávalót, hogy miként vedd rá az embereket, hogy a te gazdagodásod érdekében tőled vegyék a drága cuccot. Azaz nekem el kell tudni magyarázni a kliensnek, akinek nincs hogy megmutassam élőben milyen lesz az ágy amit rendel, hogy mitől drágább mint az üzletházi ágy? Mivel a vizuális meggyőző erő teljességgel hiányzik, marad a duma képesség. És valahogy úgy adja a sors ezeknek a dolgozó népeknek, hogy kevésbé szeretnek dumálni, pláne győzködni, mert ezek a munkát megalázó tevékenységek. S akkor marad a kuss, a sok alulfizetett munka és sűrű káromkodás. Ilyenkor jönnek a sok facebukkista kommentek, hogy a jó, becsületes munkást megbecsülik. Erre egyetlen választ tudok mondani: egy faszt. A becsületes embert kihasználják, nem becsülik. Egy százaléka a klienseknek az, aki valóban megbecsüli a munkát, és legtöbbször a güriző kisvállalkozót ez tartja életben, mint a soha be nem teljesülő szerelem a marha rajongót.
Vegyük a következő példát. Jön Kossuth Aladár, kinek szent neve Géza. Azt mondja a kurva asztalosnak, hogy kell emeletes ágy. Van már másik két ajánlat, megmondja őszintén, és kell az enyém is. Azt is megvallja nagyon őszintén, hogy az egyik ajánlat ott van az áruház honlapján. De én tőled akarok vásárolni, mert ugye tudod: testvérek vagyunk a nemzetben és a zúrban. Megy tőlem a válasz, hogy ugyanazokkal az üzletházi paraméterekhez én tudok adni egy olcsóbb ajánlatot. Azaz ugyanazon vékony deszkákból, darabokban és a székhelyről elvihető. De nem úgy van ám. Mert neki kéne az oszlop tripla vastagsággal, a kötők dupla vastagsággal, ökolakkal kezelve, elvíve haza, felcipelve és összeszerelve és mindezt olcsóbban. Jön a fészbukkista és azt mondja, minek vállalod akkor, ha nem jó?
Ahogy a marketing tananyagnak van az elméleti motivációs füzete, úgy a kisvállalkozói világnak van a konkrét, úgynevezett befolyási hálózata, ami az évek alatt alakul ki, mint a természetben, nemcsak a hasznos és csudálatosan virágzó fák nőnek magasra, hanem a hihetetlen életerővel bíró gyom és gaz világ is, és ebben az ökoszisztémában él a kisvállalkozó is. Azaz, egy rendőrt nem utasíthatsz vissza. Egy politikust sem utasíthatsz vissza. A papot sem utasíthatod vissza. És hihetetlen kicsi a világ. Hiába vagyunk több milliárdan a Főden, egy kis városban nagyon kicsik a távolságok. Ha valaki látta a John Wick filmeket, megértheti, hogy a legfelsőbb szinttől a legalsóbbig egy egeres klikk a távolság. Egy klikk és mindenki téged üldöz, vagy békén hagy élni. Valahogy így.
Valamikor a maffiák a rablásból felhalmozott vagyonokból hoztak létre úgymond tisztességes vállalkozásokat, ahol ugye egy műhelyt, gyárat pénz kötegek megszámolhatatlan mennyiségéből hozták létre. De az a csóresz senki, aki árva seggel kezdi el a vállalkozást, ott kezdi ahol éppen lehet. Egy áron alul elvállalt munkával. És ez így épül vésőről gyalura, egy élet nem elég, hogy üzletet nyisson a belvárosban, hogy ezek az Attila bútorai, hanem legfeljebb a harmadik generáció tehet ki egy táblát, hogy Attila és fiai bútorok, since 1824. Hacsak közbe nem jön egy kommunizmus és elveszik Muzsi úrnak a korhadt padlójú üzletét.
Amikor a kedves vevő ünnepi ruhájában sétálgat az áruház bútor részlegén, és megtetszik nek egy bútor, minden ideg szálával azon van, hogy megvegye. Mert meglátta, bele szeretett és akarja. És ilyenkor állok én ott tátott szájjal, hogy nem hiszem el, ez aki engem szopat egyébként, ez szemrebbenés nélkül megveszi a fost és örvend neki mint bolond a faszának. Egyszer mondtam egy ilyennek jóindulattal, ne siesd el, ebben az árban én neked jobbat csinálok. Azt mondta, elhiszi, de ez most itt van, viheti, kész.
Igen, ekkora hatása van az üzletháznak. Látja azt amit meg akar venni, illetve abból válogathat ami van, a választás lehetősége csak egy érzés, mert valójában silány a választék.
Nekem az évek folyamán végig ott volt, hogy hogyan lehetne bejutni egy ilyen üzletbe? Miután kihevertem a marketinges trükköket nézegetni, mivel azok messze nem voltak személyiségemhez méltók, éppen annyira nem tudok lekurvulni, hogy illegessem magam mint a miniszoknyás lány, hogy kúrjon már meg valaki, próbálkoztam üzletekbe dolgozni. Nagy áruházak szóba se jöhettek. Ez nem ár versenyképességről szól, hanem ugyanaz a befolyás rendszerről, amit a paraszt az utcájában él meg, amint egy zsidó mondott nekem valamikor, hogy az számít, hogy ki árul manapság, nos, ezt teljesen átlátom, hogy az nyer, aki eladó pozícióba kerül. Az Ikeának dolgozni nem azt jelenti, hogy én adok neki egy jobb árat a fogpiszkálókra, hanem az Ikea azzal dolgoztat, aki megfelel neki minden szempontból, főleg politikai szempontból, a gazdasági az utolsó tényező, hisz az árakat és a fizetési feltételeket egyoldalúan ő szabja meg.
Volt egy pár kis üzletes próbálkozásom, amik majdnem mentek volna. De nem volt tőkém előre gyártani azt, amit szerettem volna és amiben úgy éreztem, hogy van jövőm és fantáziám, meg hasznom. Meg a kis üzletek sincsenek direkt a tulajoktól vezetve, legtöbbször ilyen fantáziátlan, hülye picsáktól, akiknek az is fárasztó volt, hogy egy számlát megírjanak, nemhogy vízióik legyenek. Egyetlen egy üzlettel volt jó kapcsolatom itt Déván, egy idősebb hölgy volt a tulaj, aki a múlt rendszerben is üzletfelelős volt, a rendszerváltás után átvette és magánként folytatta, nála eladtam pár bútort és következett, hogy tematikus bútorokat készítsek, egy kis sarkot akart nekem szánni, miután felvázoltam neki elképzeléseimet egy ifjúsági bútorszettről. De bezárt. Az üzletet kiadták egy külföldi banknak. Azt a bért, amit a bank fizetett, nem tudta volna fizetni. Nyugdíjazta magát az öreglány, pedig volt érzéke a dolgokhoz.
Azóta ezek a kis bútor üzletek bezártak. Maradt egy pár úgymond showroom, ilyen multiknak a drágás fióküzleteik, amik nem tudom miből élnek, mert oda soha senki nem megy be, nemigen látok mozgást ezekben az üzletekben.
Úgyhogy a kis termelőknek esélyük sincs semmiféle labdába rúgni, az egyetlen út a megalázkodás, vagy a felhevített marketing, az viszont nagyon személyiség függő. De ha a helyzet nem változik, a kisvállalkozás teljesen ki fog halni, miután mi a megalázottak ki fogunk halni.
Persze, jön a fészbukkista, hogy csak te hallgass, mert saját műhelyed van. Igen, és ha valakit valóban érdekel, leírom, hogyan jutottam ide és még mennyi van tisztáznom magam, ha egyáltalán még élni fogok azon a napon.
Igaz, ha nigger voltam, akkor a magam niggere voltam és nem a másé. Ez igaz. Nem mennék semmi pénzért máshoz niggernek. Nem a pénz miatt, hanem a niggerség miatt.

Amiért jár itt nekem a pofám, és fészkelődök amikor látom ezeket a naiv kezdeményezéseket, miszerint de jó lenne egy kis gepettos műhely, ott csendben elfaricskálni, mert ezt a dalt én már próbáltam eljátszani az összes stílusban és az összes lehetséges skálában, és nemcsak látom, hogy miért nem életképes, hanem azt is látom, mitől lenne az.
Nekem már annyi. Valahogy kihúzom, ha meg nem húzom, viszem a túlvilágra az adósságaimat, enyéim ha vasnak is eladják a műhelyem, pár hónapig lesz mit a tüzelőbe tegyenek. De gondoltam, ha lenne rá mód, miért ne alapítsunk valami jót, ami valóban előre viszi ezt az ügyet? A Gepettos meseképet?

Ma ébrednek, hogy pfuj ez a gonosz kapitalizmus, ezt inkább egy ízléstelen dolognak tartom. Mint a maszületett szüzkurvák esetében, kik ezelőtt harminc évvel láttak egy ernyedt faszt és akkor megijedtek tőle, és ezt most hozzák szóba. Eddig mi volt? Most meg minek? A ma ébredők voltak azok akik dagasztották a kapitalista termékeket forgalmazó üzletek bevételét, de tele lett tőlük a mijük? A kormányok ha megkapják a multik adóit, amit most kivisznek könyvelői trükkökkel, attól becsületesekké válnak a kapitalisták?
Szerintem itt minden szinten egy perverz játék zajlik, és legalól maradnak a marhák, akik álmodoznak és mindenüket kockára téve teszik azt, ami a kormányok dolga. Sikerként osszák, ha valaki már salátát képes termeszteni udvarában, mint valamiféle kapitalista ellenes győzelemként, de azt nem látjuk mi marhák, hogy a statisztikában jelentéktelenek vagyunk, eltiporhatók, egyelőre minden esetre bagatellizálható mennyiségben vagyunk. Viszont imádott hazáink emberei figyelnek azért, és ha majd több salátánk lesz, többen fognak felkeresni hivatalilag. És majd szomorúan fogjuk nyugtázni, hogy nemcsak a kapitalisták kurvák, hanem a mieink is kurvák.
Olyan világban élünk, hogy mindenki mindenkinek az ellensége, mint a John Wickben.
Ebből hogy mászunk ki, nem tudom.
És igen, irritál, amikor azt látom, hogy a jó gondolatok fesztiválokká válnak.
Nem tudom nézni. Nem tudok részt venni benne. Én nem showra vagyok kiváncsi, hogy miként nyilaztak elődeink lóháton, arra sem, hogy falura költöznek gyespénzen és mobil applikációk programozásából élnek, három murkot termesztve két muskátli közt, hanem arra, hogyan tudunk minimum a piaci árakhoz igazódni házi termékeinkkel? Mert innen bomlik vissza minden, innen kezdődik a multikkal való leszámolás, ha a kapitalizmussal nem is fogunk tudni leszámolni, de legalább méltóan tudjunk élni.
Hát nem mind pozitív dologról írok? Ennyi szarban én mégis látok egy kiutat! Nem teszem az eszem, hogy nem látom a szart! Látom, és azt is látom hogy lehet kimászni.

De ki a faszt érdekli? Na ez a negatív dolog.