Rendes kabát blues (old red shúz dallamára)

Mondtam már ugye, hogy irigylem azokat, akinek mindenre van válaszuk. Sőt, a mindenre a választ levezetik neked szépen, hogy te is ráláss arra az egyetlen mindenes válaszra. Ha egy icipicit eltérsz a keret témájuktól, szépen visszakanyarítanak a vezérfonalukhoz. Mosolygósan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...
Jó, jó, mondom, de ezt másképp látom...mindjárt jön: Rómabeliekhez írt levél három per mittomén s már megint a területén vagy.
Már már csodálatra méltó, noha bennem eme csodálatra méltóság másképpen cseng, na de művészi szempontból, ilyen pörformanszsági szögből el kell ismernem, hogy néha csodálatra méltó ahogyan az emberben akkora az önteltség, hogy csinál magának egy mindenható istent, akinek fix más dolga nincs, mint meghalni az ember bűneiért, ha kell ezerszer is megbocsát az embernek némi könnyáztatta imaóra invesztálás hatására, és úgy nagy általában van ennek az istennek egy üdvösségterve az elesett ember számára, csupán egyetlen egy icikepicike részletkérdésben kell egyet értenie, sőt belehabaródnia, teljes valósában elfogadni, fanatikusan hinni, amit az illető gyülekezet éppen marketing tervnek, mint üdvösség tervnek tart, ahova emberünk -mint mondják- nem a véletlen folytán csöppent bele.
Mondtam pedig, hogy nekem nem kellett sosem megtérnem...van megettem egy valami, egy valaki, egy árny, egy mittomki, aki végig kísér az életemben. Sosem mentem egyedül bárhova mentem. Legyen ez egy angyal, az isten ama angyala, vagy éppen a füstös lelkiösmeretem szelleme, a kusza tudatalattim árnyéka, mindegy, ezt a jelenséget sosem tudtam becsapni, sem átverni, kijátszani. Öregedésem generálta lustaságom meg már nem is igyekszik ezt a lényt átverni.
Elfogadtam, rábíztam a múlt, jelen s jövő döntéseit.
Ha megbocsát, tegye, ha nem, ne tegye.
Azzal is megbékültem, hogy az ibolyát alulról fogom szagolni míg el nem rothadok, s onnan visszalelkesítem a Földet. Vagy Zselec eléget s por gyanánt szétszóratok hetedhét határon, négy égtájon. What's the difference?
Azt is mondtam, hogy jobb az emberiségnek, ha Jézus nem több Lennonnál. Van még reménye az emberiségnek.
Hogy a vízzel való kresztölés abban a minutumban, hogy Jézus engedett a János féle keresztelésnek, mondván most hagyjuk...ne firtassuk, mert úgyis a szentlélek fog ezentúl keresztelni, bármiféle alámerítkezős, vagy akár szimbolikus vízhintés csak a banalitás s gúny műve, hogy olcsó bűvészkedéssel átverjük önmagunkat s általunk teremtett bálványistenünket.
Huhuhhúúú...mint megannyi ördöngös bizonyságtételemre kikerekedvén pedig szeme a hittérítőnek, s olvasá pedig fejemre a megtérés fogyatékosságát, s idézve bizonygatá elesett állapotomat. Róma s a többiek elevenítésével.

S pedig lőn, hogy barátságféleképp közeledtem, mondván, nem birizgálnak, én sem birizgálok, elmegyek valamit szocializálni, legyenek barátaim, mondván kedves feleseggem is, hogy túl magányos vagyok itt ezen a csürkefarmi portán, nem árt az embernek. Igenám, de hiába kumszekáde az ember, ha megtéretlen sétál fel s alá, még rossz példát mutat. A szorosra fogott közösség lelki és szellemi nyugalmát ne zavarja pogány, gyaur, aki megtagadja az élettől a megtérést, a sírásba temetett, hangos, istenhez kiáltást, egy örökélet reményében.
S így maradtam péntek este megint baráttalan Déva utcáin sétálva.
Megettem egy bűnös csízburgert, megéhezvén a theológieéáotól, s miközben csurgott vala a mű majonéz a nájlonba s onnan az ugyan tiszta, de össze nem gombolható kabátomra, mert hisz régidők rendesemberségem kabátja, melyet jócskán ki”nőttem”, de való igaz egyetlen szocializációra képes ruházatomra, s arra gondoltam, hogy maradok a tolvajokkal s részegesekkel.

Mert mint mondottam, a mögöttem jövő fickóval mit kezdjek? Mit mondjak neki?
Ő az, aki bennem, belőlem él, ismer engem a világ kezdete előtt, s ismerni fog miután a négy égtáj felé, de az se baj, ha csak egy helyre szóratok.

Fatábla a kapu alá

Egy helyiséget könnyű kirámolni, viszont annál nehezebb a kirámolt dolgokat máshova eltenni. Helyezkedek én is, mint a macska a kárpitozott széken. Forgolódik körbe, összekucorodik így, aztán úgy, sosem értettem milyen elgondolás szerint keresi a helyét, mert végül is ugyanúgy kucorodik le mindig. Keresi ugyanazt a helyét minden alkalommal. Úgy látszik a helykapásnak is megvan írva a programja, amíg az le nem fut, nincs helykapás.
pakoló.1
Van nekem egy külön helyiségem, amit egy darabig bérbe adtam. Aztán nem még adtam bérbe, mert a bérlőket előbb utóbb keresi vagy a rendőrség, vagy az uzsorás maffia, vagy a csőd. És biza egyik sem mondhatta, hogy a nagy bérek miatt amit nekem fizettek, ha egyáltalán fizettek. Mert olyan kumszekáde vagyok, hogy miután hat hónapja nem fizetett szó szerint semmit a bérlő, sűrű lelkiismereti viaskodások után felkértem menjen el.
Van nekem ez a külön helyiségem, olyan 120 nm, amiből az egyik felében, olyan 50 nm-en készítettem el azt a házi fa szárítót. Aztán fészkelődve mellé került a ragasztó szektor a présekkel. Csináltam volt azt az ötméteres speciális asztalt, amin akár öt méteres gerendákat vagy lépcső pofákat tudok préselni, a földön pedig nyolc méteres gerendákat is.
pakoló.2
A többi 70 négyzetmétert idővel belaktam anyaggal, mondván, hogy száraz a helyiség és nem mindegy az ember milyen anyaggal dolgozik. Hidegebb, nedvesebb környezetben az anyag aktív, az ember pár óra alatt dolgozik belőle, mire elviszem a kliens otthonába, ott hirtelen plusz tíz fokot kap, nem csoda, hogy enged dagadásából. Ezért van az, hogy fel kell vegye az anyag a műhelyszagot, használják ezt viccből, hogy miért húzzák halasztják a munkát, de van benne rengeteg igazság. Az anyaggal csak kipihenten érdemes dolgozni. Erre szolgált ez a külön helyiség. Itt az anyag pihent, bármikor hozzá lehetett nyúlni.
pakoló.3
Igenám, de ennek a helyiségnek van még egy erős oldala, hogy van egy fő bejárata, ami a csarnok fő bejárata. A csarnokot úgy gondoltam el első perctől, hogy a művész bejárók a hosszú oldalt legyenek és a fronton legyen a fő bejárat, mint a pompás színházakban.
Innen aztán az elgondolás, hogy nyissak mégis egy üzletet.
Dizájner Ildikó is bátorított ez ügyben, hogy jó az elgondolás. Sőt segít berendezni, kidizájnolni az üzletet. Sőt, úgy néz ki lesz valamilyen összedolgozás, fuzionál a dizájn s a megmunkálás. Persze nem olyan hebehurgya nagy fiatalosan, hanem időben kigondoltan.
A dolgoknak legalább olyan vitális az üzlet mint a dizájn. Műhelyem egy bitang erős hardver gyenge szoftverrel. Amire Ildikó nagyon jól rávilágított: kár nem kihasználni.

mösterasztal
Mint bevezetőmben írtam, ezt a helyiséget ki meg átpakolni nem volt egyszerű. Egyszerűbb lett volna a hideg részébe a csarnoknak keresni egy helyet s mindent oda pakolni, de akkor nincs hol pihennie az anyagnak. S hiába nyolc éves a fa, a hidegben megszívja magát nedvességgel.
Jól átgondolva, felfedezve a rossz szokásokat a szerelő műhelyemben, lépésről lépésre helyet kaptam a megannyi előragasztott lapnak, lécnek, a mindenféle profilált léceknek, maradék anyagoknak. Azzal kezdtem, hogy a szerelő műhelyemből kihordtam az öt éve kezemet rá nem tettem asztalokat, elkezdtem optimizálni a helyet és szépen mindennek helyet csináltam. Például van három munkaasztalom a műhely közepén. A lábakat lécekkel csavaroztam össze s azokra pakoltam. Hihetetlen sok fért az asztalok alá. Egy üres falra polcrendszert csavaroztam, oda válogattam a rövidebb darabokat. És a nagyobb darabokat a szárító, ragasztó terembe raktam szépen el.
ragaszárító
Lomtalanításból kaptam rengeteg fiókos ládát, nagyon masszív fiókvezetőkkel, még abban az időben csinálhatták, amikor az anyagot nem sajnálták a csapágyakból. Szépen összedolgozva őket kialakult a szerény véleményem szerint megérdemelt munkaasztalom is. Belefér minden szerszámom, kütyüm, csavarom, ceruzám.

Az üzlet lesz 70 nm, ezt elválasztom a szárító-ragasztó résztől.
Lesz aztán a legalitás része, valószínű az egyszerűbb eljárások miatt a magánengedélyt fogom kiváltani, noha kötelez a havi minimál átlagfizetés utáni mindenféle adók kifizetésére mégis egyszerűbb mint a KFT, amivel lehet normálisan kevesebb lenne a fizetnivaló, de tágra nyitod a kapukat a mindenféle értelmetlen s abszurd követelményeknek, amiket nem lehet betartani s így valójában többszöröse lesz a fizetnivaló, mint amire az ember számít.
üzlet lesz
Kétkezi munkát nem lehet KFT-sen csinálni, nem hozza ki az előre nem látható költségeket. Mert ugye a jogállam azt mondja, hogy mihelyt KFT tulajdonos vagy, s lesznek alkalmazottaid, azoknak biztosítani kell a körülményeket. S rendszerint nem tudsz biztosítani semmit, mindig van valamiben hiány. Hiába van felszerelve egy gép mindenféle védővel, elszívóval (amiktől gyakorlatilag nem tudsz dolgozni), mert nincs rá papír. Ha van is papírja egy gépnek, igenám, de engedélyezve van az országos nemtommitől? S ha engedélyezve van, akkor meg van e újítva az engedély? S van e érvényes papír egy engedélyezett földelésnéző cégtől, hogy a gép földelésileg megfelel? S így tovább. A világ végezetéig.
fő bejárat
Ilyen az állam aggodalma a polgáraival szemben, hogy nehogy valamilyen bajuk essen, nehogy ne érezzék magukat jól. Hogy aztán az állam ellopja az összes polgárainak a múltját, jelenét és jövőjét, ahhoz mi nem szólhatunk semmit.

Mindegy. Élni kell. S csináljuk azt amihez van lehetőség és képesség.
muevesz bejárók

Nyugovóra tért nép

Összegyűlt némi szivarfa anyag, nehezen gyűl, mert inkább ajtó-ablak gyártáskor jön elő a szivaranyag. A falcokból kiesnek a 11x22 mm-es profilú lécek, azoknak kb felével nincs mit kezdeni, ezeket összeragasztom s így lesz belőle a szivarlap. Azaz egy elszívott ciginyi idő alatt összeragasztott falapocska. Én fában gondolkodok, így a fában keresem üdvözülésem.
A napi kötelező olvasmány programomban, ilyen szivarolvasmányféle, mert rendszeresen keresem az üres időket, hogy tartalommal töltsem ki, elkövetkezett Adynak az ideje. Mert mondtam magamban: egy Ady verset akartak lenyomni torkomon az iskolában s elég volt nekem egy életre Ady. Hogy legyőzzem előítéleteimet s ebben a mindennapos szivarprogramba, amit ezennel nem ragasztás végett cselekszem, hanem majdnem irodai munka gyanánt, hisz ülve végzem, kerüljön bele egy Ady, valahogy betűről betüre, szóról szóra kibírom, okoskodtam magamban. Találomra levettem egy kis Ady könyvecskét, mert ugye a méret is számít. Nagy csudámra nem verses kötet volt, hanem Ady novellás gyűjteménye. Lám ily kíméletes amaz fennvaló a buta, gyarló asztalosaival. S hát olvasom le nem tehető módon, immár több “sedinca”, azaz ülés alkalmával és önkéntelen a sors jut eszembe, hogy azért a sors mennyire kísérti az embert. Mert úgy fest mintha Adynak fő problémája a papok és az urak meg a nyimnyám népek voltak. És olyan megvilágításban, mint én is látom. Hogy véletlenszerűen mekkora az esélye valakinek leszedni egy Ady kötetet és nem verset olvasni belőle, nem tudom, de hogy esetemben ez sem véletlen, az biztos.
Mert sokat gondolkodom én a véletlenek felett, hogy akkor én most keresem a bajt, vagy valahogy mindig rám talál? Valahogy mindig történik valami, hogy ne legyen se így, de se úgy, nem enged a sors se lecsúszni, de sem felemelkedni. “Boloboc”-ban, azaz vízmértékben tartja valami vagy valaki életemet. Nehezen hinném, hogy egy emberi élet azért tiszta véletlen, random módon történik, esetemben is mintha rózsafüzért pörgetne az élet velem. Valószínű a random életű embereknél van ez a hirtelen felfelé ívelés, a mérhetetlen gazdagság, siker, aztán a mélybe zuhanás, ami nálam igaz nincs, viszont én volnék az unalmas, hétköznapi ember, akivel sosem történik semmi izgalmas.
Igaz ami igaz, nem lelkesedek fejetlenül. Viszont a fejesség sem vezet sehova. Apró örömök töltik ki életemet. Például úgy néz ki három helyen is gyökeret eresztett a hóvirághagyma, annyi év kísérlet után. Úgy néz ki kertemben honosodik a hóvirág és nagyon megtisztelve érzem magam a természet által. Ilyenek az én kicsapongó örömeim.

Kapkod a világ, mintha lemaradna valamiről. Úgy viselkedik az ember, mintha minden rendben volna. Hajt a még több pixelért. Mintha a nagyobb felbontású kép tisztábbat mutatna...de miről is? Mert az emberi lélekről nincs pixelben kimutatható kép.
Kevesen vagyunk, fogyunk, egyre több négyzetméter jut minden táplált sápadt emberre, úgy néz ki lassan elönt minket, vízaházban kultúrájú embereket a barbárság, mégis a részletkérdéseket firtatjuk, nem a lényeget.
Még mindig szociális különbségek szerint osztályozzuk magunkat, az iskolában a lurkók még mindig a fiam dagadtságával foglalkoznak, ami ugye utal a szüleik által vizionált világképre, mert honnan szedjék az ilyesmit, ha nem otthonról, a házi bibliából? Noha már nem titok, hogy az előhad elözönli Európát és nemcsak kultúránk, isteneink szívják meg lassan, hanem úgy fest a dolog, hogy hamarosan minden három sápadt seggre jutni fog kilenc csokis túró rudi. Nem arról beszélünk, hogy miként rendezzük át immun rendszerünket, miként őrizzünk meg minden talpalatnyi földet magunknak, hogy minden árva sajátunkat felkaroljunk, nem számít, hogy sovány, dagadt, félhülye, mert eljön az idő, hogy egy félkelekótya is többet ér sápadtan mint egy okos, életerős fekete vagy sárga vagy mittommi.
Minden megmentett négyzetméter, szerszám, tudás, barátság, önállóság számítani fog.
De nem ezekről beszélünk, nem ebben cselekszünk, hanem álmélkodunk, hogy nahát. Milyen idők jönnek? Olyanok, amiket hagyunk. Olyan világ lesz, amilyet építünk.
Ez a hagyományos versus liberális vitakör a tévútra vezető, figyelmet elterelő indukált akció, hogy a semmivel foglalkozzunk jó sokáig, míg tereinket betöltik az űzött vadak. Nem kell feladni sem hagyományt, szabadságunkról se kell lemondani, a kettő nincs ellentétben egymással, csak a politikusok fejében, semmi sem gátol meg bennünket abban, hogy közös érdekű gazdasági világot építsünk.
Hacsak Adyt idézve nem e ez a mi gondunk, ami úgy fest, százvalamennyi év után csöppet sem változott:
És Tar Pista, Nyomorék Tar Pista tudta, hogy őt sohase fogja leány ajaka csókolni. És Tar Pista volt mégis az egyetlen legény, kinek ökölbe szorult a keze, ha ősszel vadászni jöttek az urak s este besorakoztatták a kastélyba a leányokat. Összeszorult a keze s egy este így beszélt a legényekhez:
- Hát ti magyar legények vagytok? A ti rózsáitok és mátkáitok a nagyurak prédája?
A legények kedvetlenül dohogtak. Nagyon haragudtak a nyomorékra s különös keserűséggel elmentek aludni. “
Talán annyi változott, hogy Nyomorék Tar Pisták is keserűen nyugovóra tértek...