Hauszos projekt




Eredetileg a pergő dobra vert china (csájná) cintányérra figyeltem fel.
A Dr. House sorozat bekezdő zenéje fogott meg mostanában. Megtetszett a ritmikája. Nem csoda, hisz ritmusember vagyok. Én a ritmikát nem a dörgedelmes csörömpölésekben hallom szépnek, hanem a képletében.
Letöltöttem a bevezető zenerészt és a stúdióban elkezdtem tanulmányozni. Az akkordokért valami chordos oldalt faggattam, de utólag kiderítettem, hogy a C dúron kívül a többi akkord nem volt eltalálva. A helyes akkordokra úgy jöttem rá, hogy előbb hallás alapján megtaláltam az alap hangokat, utána kipróbáltam, hogy moll e vagy dúr e. Azt hittem komplikált dolog, de a kizárásos modellel sikerült beazonosítani őket.
Amint az akkordok megvoltak, midiben megrajzoltam az akkordokat, amikből aztán fejlesztettem ki a többit.
Igaz, hogy a zenét elektronikusan és szoftver úton hozom létre, de ez nagyjából olyan, mint a tervező programban dolgozni, hogy tudni kell mit akar az ember megrajzolni, tudni kell annak méreteit, formáit és főképpen, hogyan kell a programban megalkotni, így a zenében is nagyjából tudni kell mit mivel lehet megszólaltatni, azt hogyan lehet elrendezni, alakítani, nem utolsó sorban a kreativitás jelenléte, ami nálam úgy működik, hogy munka közben jön meg a kedv és ihlet. Ennek a minőségét, értékét most nem vitatom. Amatőr mivoltomat sosem próbáltam szépíteni, illetve művészi rangra emelni, noha sok befutott művészben kevés leletét véltem felfedezni ama nagybetűs művészetnek.
Nagyon sok híres mixnek nem több az erénye, minthogy jó hangos.

Jelen munkámra visszatérve, reggel rajzolni szerettem volna, de valami nyugtalanított és abba hagytam. Elindultam a műhelybe, de eszembe jutott, hogy van a doktor House zene, amit pár napja letöltöttem. Kikötöttem a stúdióban. Hogy csak belehallgatok, létrehozom a mappát, hogy majd azzal is előrébb legyek.
Aztán hogy csak az akkordok legyenek meg. Aztán hogy csak a basszust írjam meg. Kis billentyűs Akai midi vezérlőmön kipötyögtettem a részeket. Élvezem megjátszani a szintis csávót. Az igazság az, hogy sokszor könnyebben megírok valamit, ha azt bejátszom. Aztán midiben helyre rakom.
Azért is jó bejátszani, mert ha már párszor az akkordon belül vagyok, elkap a nyomogatás heve, élvezem a csinált hangot, és megszületik a dal vonala. Ez esetben a basszus képlete.
Noha dobban szeretek gondolkodni, előbb inkább a basszust szoktam megcsinálni. A basszus képlet adja nálam a dob képletét.
A keverés érdekessége, igaz csak a nuanszokban érzékelhető, hogy kétféle lábdob hangzást, külön képletben használok, az egyik a fő lábdob ütéseket nyomtatja meg, a másik inkább csak pulzál, hogy a szívdobogás effektust a tudatalattiban sztereóban éreztesse. Oda kell figyelni, egyébként csak fíling marad, de elvégre az is a cél.
Aztán nem hagytam abba. Pisiltem párszor, bekaptam valami ételt, és délutánig főztem a dalt, amíg belefáradtam és befejeztem. Lezártam. Lehetne még fejleszteni a gondolatát, de hagyok energiát majd más projektre is.
Ami lelkesít ebben a Hauszos projektben, hogy nem használtam félkész elöterméket, illetve midibe csomagolt szerkezetet, hanem magam kellett kidolgozzam.
Van benne belőlem is, eredetileg nem éppen így szól a film kezdőzenéje. Nem lehet az én szerzeményem, mert egyértelműen inspirálódtam, másoltam, de hozzátettem, odagondoltam.
Ez a gyakorlat azért esett jól nekem, mert egy újabb rávilágosodás arra a tényre, hogy megfelelő időben, megfelelő energiával még lehettem volna zenész.
Most sem riadnék vissza egy Mintia Chiken Blues Band alakításától, ha arra lenne bármilyen hangszeres jelölt, de sajnos nincs.
Helyi internetes csoportok kimerítve, hirdettem nem is egyszer, pár lájkon túl nem volt érdeklődés.
Zeneileg ez is a furcsaságok közé számláltatik, nem alkalmas esküvőkre, partykra, de nem alkalmas sem hasonszőrű elektronikus zenész társaságban sem megosztani, így szerény blogomnak hivatott a hátán hordani ezt is.