Eredetileg
a pergő dobra vert china (csájná) cintányérra figyeltem fel.
A
Dr. House sorozat bekezdő zenéje fogott meg mostanában.
Megtetszett a ritmikája. Nem csoda, hisz ritmusember vagyok. Én a
ritmikát nem a dörgedelmes csörömpölésekben hallom szépnek,
hanem a képletében.
Letöltöttem
a bevezető zenerészt és a stúdióban elkezdtem tanulmányozni. Az
akkordokért valami chordos oldalt faggattam, de utólag
kiderítettem, hogy a C dúron kívül a többi akkord nem volt
eltalálva. A helyes akkordokra úgy jöttem rá, hogy előbb hallás
alapján megtaláltam az alap hangokat, utána kipróbáltam, hogy
moll e vagy dúr e. Azt hittem komplikált dolog, de a kizárásos
modellel sikerült beazonosítani őket.
Amint
az akkordok megvoltak, midiben megrajzoltam az akkordokat, amikből
aztán fejlesztettem ki a többit.
Igaz,
hogy a zenét elektronikusan és szoftver úton hozom létre, de ez
nagyjából olyan, mint a tervező programban dolgozni, hogy tudni
kell mit akar az ember megrajzolni, tudni kell annak méreteit,
formáit és főképpen, hogyan kell a programban megalkotni, így a
zenében is nagyjából tudni kell mit mivel lehet megszólaltatni,
azt hogyan lehet elrendezni, alakítani, nem utolsó sorban a
kreativitás jelenléte, ami nálam úgy működik, hogy munka közben
jön meg a kedv és ihlet. Ennek a minőségét, értékét most nem
vitatom. Amatőr mivoltomat sosem próbáltam szépíteni, illetve
művészi rangra emelni, noha sok befutott művészben kevés leletét
véltem felfedezni ama nagybetűs művészetnek.
Nagyon
sok híres mixnek nem több az erénye, minthogy jó hangos.
Jelen
munkámra visszatérve, reggel rajzolni szerettem volna, de valami
nyugtalanított és abba hagytam. Elindultam a műhelybe, de eszembe
jutott, hogy van a doktor House zene, amit pár napja letöltöttem.
Kikötöttem a stúdióban. Hogy csak belehallgatok, létrehozom a
mappát, hogy majd azzal is előrébb legyek.
Aztán
hogy csak az akkordok legyenek meg. Aztán hogy csak a basszust írjam
meg. Kis billentyűs Akai midi vezérlőmön kipötyögtettem a
részeket. Élvezem megjátszani a szintis csávót. Az igazság az,
hogy sokszor könnyebben megírok valamit, ha azt bejátszom. Aztán
midiben helyre rakom.
Azért
is jó bejátszani, mert ha már párszor az akkordon belül vagyok,
elkap a nyomogatás heve, élvezem a csinált hangot, és megszületik
a dal vonala. Ez esetben a basszus képlete.
Noha
dobban szeretek gondolkodni, előbb inkább a basszust szoktam
megcsinálni. A basszus képlet adja nálam a dob képletét.
A keverés érdekessége, igaz csak a nuanszokban érzékelhető, hogy kétféle lábdob hangzást, külön képletben használok, az egyik a fő lábdob ütéseket nyomtatja meg, a másik inkább csak pulzál, hogy a szívdobogás effektust a tudatalattiban sztereóban éreztesse. Oda kell figyelni, egyébként csak fíling marad, de elvégre az is a cél.
Aztán
nem hagytam abba. Pisiltem párszor, bekaptam valami ételt, és
délutánig főztem a dalt, amíg belefáradtam és befejeztem.
Lezártam. Lehetne még fejleszteni a gondolatát, de hagyok energiát
majd más projektre is.
Ami
lelkesít ebben a Hauszos projektben, hogy nem használtam félkész
elöterméket, illetve midibe csomagolt szerkezetet, hanem magam
kellett kidolgozzam.
Van
benne belőlem is, eredetileg nem éppen így szól a film
kezdőzenéje. Nem lehet az én szerzeményem, mert egyértelműen
inspirálódtam, másoltam, de hozzátettem, odagondoltam.
Ez
a gyakorlat azért esett jól nekem, mert egy újabb rávilágosodás
arra a tényre, hogy megfelelő időben, megfelelő energiával még
lehettem volna zenész.
Most
sem riadnék vissza egy Mintia Chiken Blues Band alakításától, ha
arra lenne bármilyen hangszeres jelölt, de sajnos nincs.
Helyi
internetes csoportok kimerítve, hirdettem nem is egyszer, pár
lájkon túl nem volt érdeklődés.
Zeneileg
ez is a furcsaságok közé számláltatik, nem alkalmas esküvőkre,
partykra, de nem alkalmas sem hasonszőrű elektronikus zenész
társaságban sem megosztani, így szerény blogomnak hivatott a
hátán hordani ezt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése