Dzsizelle
blues
(a mintiai fehér asztalos nigger
még egy lapát forgácsa
a koromra dobva)
Jól
kibasztál te is velem Dzsizelle,
mint
az életemben minden belle.
Ott
a költői kapualjban bőgtél nekem,
még
a nyakamba sem kellett borulnod.
Úgy
hallgattalak,
mint
az istenek legszebb kiűzött lányát.
Úgy
néztél rám, mint Hulkra meg Shrekre:
zöldfülü,
vigyori marhára,
bár
erős és szelid, de rongyos és büdösre.
Nyikkanásnyit
sem szóltam,
halk
elérzékenyülés volt sóhajom,
de
óh Dzsizelle, istenek lánya,
szóval:
hangomra nem voltál kiváncsi.
Gizellisztikus
férfi éhségedet
velem
lelkileg kielégítetted,
aztán
bágyadtan kihült tekintettel,
már
nem is emlékeztél mit akartál.
Taknyos
zsebkendődet lengetted,
a
repülő hublonján keresztül,
hogy
te nem fogsz többé lájkolni,
de
ha eszembe jutsz, lájkoljalak én.