Nekem
az asztalosság olyan, mint Jónásnak a Cet.
Elhívott
az Úr asztalosnak. Adván kezeimbe az asztalosság Lelkét.
A
csinálás, az alkotás Lelkét. Megteremteni mások álmait.
Mondván
nekem az Úr, menj és csinálj szép fa dolgokat az embereknek, hogy
legyen min aludjanak, ne legyenek a földön. Lábbeliüket,
ruházataikat tegyék szekrényekbe, a por, az egerek és a molyok
elől elrejtve tartsák őket. Ne egyenek a földön, hanem egyenek
szép, fa asztalokon, üljenek kényelmes hokkedliken. Csinálj
pedig nekik hidegtől, esőtől, széltől, hótól védő fa ajtókat
és ablakokat. Hogy becsukván azokat ne fázzanak. De mikor hűsölni
akarnak, kinyitván azokat, a levegő beáramolhasson a házba.
Csinálj
pedig fa padlót a lábaik alá, hogy meleget tartsanak alól, és a
mennyezetre is szerelj fa lambériát, hogy a meleg ki ne menjen a
szobából. Aztán csinálj gerendákból és lécekből erős tető
szerkezetet, hogy a cserepeket lehessen kiteregetni rájuk, az
oldalakat pedig fedd be deszkával, és egy ajtó résnyit azért
hagyjál meg nekik, ha valamiért a padlás teret használni akarják.
Egy
dologra nem hívott el az Úr. Éspedig arra nem hívott el, hogy
mint Jónás menjek és prédikáljak.
Mostanában
néha elfáradok. Elég sűrűn. Úgy érzem magam, mint Jónás a
Cetben. Elmélkedem itt az asztalos műhelyemben, mint Jónás tette
a Cetben, hogy vajon mit nem csinált jól? Vajon én jól csináltam
mindent? Hogy nincs segítő társam az asztalosságban?
Akarjam
e, hogy kiköpjön a Cet valami ismeretlen parton? Mihez kezdenék
ott? Nem küldött az Úr sehova se prédikálni. Léceket igazgatni,
fákat válogatni, szegelni küldött.
Most
is bútoron dolgozom. Aztán egy másik bútoron. Azután egy másik
másik bútoron. Aztán kel valakinek egy konyhabútor. És megint
álgerenda a mennyezetre. Meg gitártartó.
Az
Úr, ha akarta volna, elhívhatott volna számítógépesnek, de nem
tette. Vagy elhívhatott volna matematikusnak, de nem tette, mert
tudta, hogy nincs hozzá való lelki adottságom. Elhívhatott volna
történésznek, de nem tette, mert csak unnám magam, miközben
csak ács szerkezeteken járna az eszem. Elhívhatott volna papnak
vagy politikusnak, de nincs bennem a hazugság lelke.
Az
Úr nagyon kicentizte, hogy bennem az Asztalosság Lelke van és
ezért nem hívott el engem másra. Mert mire mennék másra? Hanemha
bohócnak? Hogy röhögvén, mindenki csak röhögjön rajtam,
mondván: Nézd! Hazudni sem tud rendesen. Az időket sem érti
rendesen. A számokat sem érti rendesen. Ez bizony asztalosnak ha
másra nem, arra jó lesz. Így vélekednének rólam az emberek.
És
mi van, ha az ember megöregszik és reszket a térde, meg a karja,
és kezeiből is kiejt mindenfélét: vésőt, kalapácsot fűrészt,
és fáj mindene, ha azért le kell hajolnia? Semmi. Csak nyög
nagyokat. Ezért van egyedül a műhelyben, mint Jónás a Cetben,
hogy ha kínjában feljajgat, mert nyíllal a gerince és a lapocka
közt az ideg, miközben lehajol egy elejtett szerszám után, vagy
netán szegért, csavarért, hogy ne legyen aki mondván gúnyolódjon:
Nézd az öreget! Nem bír lehajolni!
Úgyhogy
ülök itt az asztalosság bendőjében, mint Jónás a Cetben és
elmélkedvén fohászkodva, hogy ha az Úr akarja, adjon erőt a Cet
bendőjében dolgozni, vagy ha valamely parton kiköpet a Cetből,
ahhoz is adjon erőt, hogy valamely parton alkalmas és hasznos
legyek.
De
ha nem akar velem semmit az Úr, akkor ne akarjon. Ahhoz is erőt
kérek, hogy ne akarjon semmit tőlem. De ha mégis akar, akkor
ahhoz.
