Klíma jövendő


Szoktam új blogokat keresni, hátha van élet a facebookon túl is, az egyik ilyen felfedezésem a Disszidens blog. A “Környezet az újkörnyezetért”cikkéhez kezdtem hozzászólást írni, aztán arra gondoltam, hogy talán jobb ha bejegyzésként tenném közre a blogomon, eleget kotnyeleskedek más dolgaiban, itt legalább itthon vagyok, cica nadrágos és foltos trikós stílusomért itt már kifizettem a szégyenpénzt.
Tehát a ki nem posztolt hozzászólás:
Van abban igazság, hogy az ember csupán zöldes elköteleződésből nem fog változtatni a vásárlási szokásain, viszont a törvény az motiválni fogja. Ez fogyasztói szinten érthető, viszont kevésbé lesz az a termelői szinten, ahol ha mondjuk a csirkéket nem GMO-s termékekkel nevelik, hanem valami bioval (melyet iparilag nem látom hogy lehet előállítani) nem lesznek versenyképesek a piacon. És biza a jóhiszemű fogyasztó megnézi azt a kis különbséget.
Én ezt valahogy úgy látom (mint érintett), hogy a cukorbeteg embert főleg dagadtozzák, hogy bezzeg a sok megdonáldz, viszont majdnem senki nem foglalkozik a betegség lelki, szellemi, pszichikai kiváltó okaival. Hogy általában a cukrosoknak (láss csudát) stresszes az életmódjuk, sokat idegeskednek, kilátásaik miatt felettébb aggódnak (nemcsak azért mert ők olyan alkatok), hisz ha mindez nem volna, hogy mi megy be a szájba, teljesen lényegtelen lenne (Jézust idézve), a "paleolit" genetikájú ember simán megemésztené.
Biztos van erre szakszó, de amint az asztalosságban sem használok szak szavakat, mert ahhoz analfabéta vagyok, szerintem van olyan, hogy civilizációs erodáció, olyan mint az autó gumi, hogy kopik. Drága gumi nehezebben kopik, olcsó gumi hamarabb kopik. Sok embernek nehéz bio élelmet előállítani, sokan lettünk, olcsó gumira jut csak.
Tehát, mint civilizáció, szerintem nagyobb hangsúlyt kéne fektessünk az élet egyéb oldalaira mint az evés-ivás, hogy lelkileg, szellemileg erősebbek legyünk. És az magával hozza majd az egészségesebb gondolkodást és törekvést a jobb életre.
Szerintem nagyobb arányban árt nekünk a lélek bánkódása, semmint az, hogy a technikai táplálkozás miatt az átlag életkorunk 58 év, semmint 63 év. Ha az ember nem élt szép életet 58 éves koráig, később már úgysem fog. Ezért kár salátán élni és egész nap lesni a bevitt értékeket, és emiatt semmi másról ne szóljon az életünk, mint számolni a szuszogásunkat.
A klíma probléma magától fog megoldódni, úgy, hogy a természeti katasztrófákban sokan bele fognak pusztulni, és aki nem, azok majd háborúban. Magától az ember nem fog megszűnni szaporodni, mert ki az, aki meg tudná állítani a túlnépesedést? Hatalmas fokú intelligencia szükségeltetik a Föld minden lakosának, ahhoz, hogy önként szabályozza a születések számát, azaz ha nem csak hakra-bakra szülnek a szegény sorsú népek.
Vannak a gazdagok, akik szennyezik a világot, és vannak a szegények, aki szeretnék szennyezni a világot, de nincs rá pénzük.
Én szerintem a dolog megérett, visszaút nincs, idő kérdése, mikor borul át az egyensúly. Szerintem már átborult, de kell azért idő a masszív pusztulásig. De ez sem úgy fog menni, mint ahogy sokan a vég ítéletet látják, hanem mint azok az indiai idióták, akik állnak a part szélén és nézik mint omladozik egy egy szelet a partból, és minden szelet után hátrál a tömeg egy egy sort, és mind így.
Ez, hogy osszuk itt a százalékokat, mi jó, és mi nem... szerintem teljesen felesleges.
Hogy majd a nemtom milyen summitok reglementálni fognak? Mit? Jól bezabálnak ott sütiből a választottjaink, megkefélik egymást a politikusok és annyi. 
Egyetlen okos dolgot tehetnénk mi magyar emberek (de nemcsak), hogy valamilyen formában a közösséget kéne újra szervezni, azt, amelyben jól érzi magát mindenki, amelyben mindenki számíthat a másikra, konkrétan, és nem átvitt értelemben: imaláncon keresztül Jézusban.... Nem másért, de amikor özönleni fog a sok baj, a túlélők tudjanak hozzányúlni valamihez. Mert az utópia, hogy megússzuk kerítésekkel a bajt és boldogan fogjuk itt lengetni az árpádsávos zászlóinkat.
Hogy ezt hogyan? Nem tudom, de talán ha elkezdünk ezen gondolkodni, már az is előrelépés volna.
De csak állunk itt strandpapucsban a sánc szélén és nézzük, mint omladozik alattunk minden... “